Pécsi Lapok, 1868. január-március (2. évfolyam, 1-26. szám)
1868-03-26 / 25. szám
is védelmezitek. Ezt a ti nagy szabadság-szereteteket azon sápadtan és kimerülten, amint hazajöttetek mégis táviratoztátok — hová is csak ? Végre realizálva jön e szócska az utóbb említett nap után épen 30 napra, csak azon kis különbséggel, hogy ez egyszer a vereség nem N.-Üröghön, hanem N.Ürögh miatt a vármegye ház gyülésteremében történt, hova ti is szép számmal egybegyültetek nagy dolgokat müvelendők, azaz hogy csak mondandók; azonban Vox fancibus haesit. Ti, és illetőleg tieitek szétverték Üröghön a balpártiakat, titeket pedig Ürögh miatt szellemileg porolt ki a közvélemény, az értelmiség és rendpárt közvéleménye. Várjon ezt a vereséget hova táviratoztátok ? Kedves testvérek, mi azt hittük, hogy ti, miután úgyszólván kanállal eszitek a „Hon“, a „M. Újság“, a „Népzászlója“, a „Marczius 15“, a „Democratadobos“, a „Ludas Matyi“, a „Pecsovics“ s a t. tanait, mélyebb politikai bölcseség és ildomra tettetek szert, pedig íme ezúttal is bebizonyitátok, hogy a politikában ügyetlenek, roppant ügyetlenek vagytok, s még az a kevés bölcseség is, mit a bölcsőből magatokkal hoztatok, tótágast áll a fejetekben. Ugyan hogyan tudtok akkor, midőn egy egyszerű tárgy forog szőnyegen, hajánál fogva személyeskedési dolgot, azt is mosdatlanul, a megyeház teremébe hurczolni? No lássátok, úgy jártatok, mint a csintalan gyerek, ki addig rázta az almafát, míg egy könyörületlen alma ötét magát úgy főbe ütötte, hogy kedve lett volna sírva fakadni. Nem mondom, hogy faltörő kosok vagytok, mert erre titeket még a hajdani népek sem használhatnának, főleg pedig nem mondom azért, mert ha mondanám, tán sajtóperbe fogatnátok a törvénytelen esküdtszékek által a még törvénytelenebbé vált 1848. évi sajtótörvények 46. §-a alapján ? Ti jobbra-balra sajtóperekkel fenyegetőztök. Hanem annyit mondhatni, hogy ti úgy vagytok politicusok, mint az, ki kapustul szokott a házba rontani. Meg is adtátok az árát. Lássátok kedves testvérek, midőn lejöttetek a megye házáról, olyan képet vágtatok, amelyből ez a szomorú nóta jitt ki: Már siess tanyámra, visszavert seregom . Megyeházi csima nekem nem-nem egem. Aztán őszintén megvallva kedves testvérek, miután vitézségteket egynéhányszor bebizonyítottátok, ámbár tudom, hogy legtöbben közületek 48-ban vitézül csakúgy másoktól hallották, hogy voltak emberek, kik töltött ágyuk és fegyverek előtt síkra szállottak a hazáért, de mindazonáltal a vöröstoll hordozásában, vagy amúgy az ide-oda bujdoklásban a hazáért elég bátorságot mutattak, az istenadták, — azt hittem, hogy a közgyűlési napon pártszinetekkel nyíltan élőállatok és sánczaitokat mint egy-egy kis Catilinák védelmezitek. Föl is állottatok, mint egy ades armata. De megmutattátok, hogy csak a fa puska-forgatáshoz értetek. — Szélső balságaitokat szépen zsebredugva, mindössze is nehányan, legbátrabban pedig ama kis városi senator, azt kiabálták, hogy ti nem vagytok forradalmárok. Meghisszük, ott a megyeház teremében. Eheu, quam pinqui macer est mihi taurus in agro. És még egy pár saját szónokotok is cserbe hagyott s elfordulva tőletek jobbnak látta, nem úgy tenni mint Izsó „juhásza“ a förgetegben, hanem szépségesen a mérsékelt bal köpenye alá bújni; érezvén hogy ez mindenesetre jobb takaró, mint a ti farkasbundátok. Valóban, titeket látott Mefistofeles, midőn az embert Göthe alaka által eként rajzolt: Er scheint mir.............. Wie eine der langbeinigen Cháden, Die immer fliegt, und fliegend springt, Und gleich im Gras ihr altes Liedchen singt ; Und lager nur noch immer in dem Grase ! In jeden Quark begräbt er seine Nase. Kedves testvérek, most az egyszer kimutattátok, hogy ti csak a szegény tudatlan ember eszét tudjátok helyéből kicsavarni, az előtt pedig, ki a ti hazafiságtok hátulsó tarisznyájába lát, megfenekletek. Nem vagytok egyebek zsibvásári szószátyároknál. * * * S e részvétlenséget tán azon előítéletnek tulajdoníthatjuk, hogy városunk hölgyei, kik mindazt, mi a szépirodalom körébe tartozik, szívesen fölkarolják ugyan, de ily igénytelen társulat pártoló tagjai közt helyt foglalni pirulnának. Pedig a pesti, a sz.-fehérvári irodalmi körök, azzal hízeleghetnek maguknak, hogy tagjaik névsorában nem egy előkelő hölgy neve olvasható. Igaz hogy a pécsi irodalmi kör alapító tagjai közt ott találjuk Kajdacsy,Jeszenszky Klementin úrhölgyet, azonban sajnos, hogy eddig őt nem követte senki hölgyeink közül azon nemes részvétben, melyet ő a kör iránt tanúsít. Nem akarjuk ez által hölgyeink nemeskeblüségét elitélni, — mentsen Isten! hisz volt alkalmunk arról többizben meggyőződni, hanem mint mondtuk, azon téves előítéletnek rójuk föl azt, mely elhiteti — kivált ifjabb — hölgyeinkkel, hogy tán pirulniok kellene, ha a gymnáziumi ifjúsággal kezet fognának, hogy a kezdőket az irodalom terén bátorítsák. Azonban nem megyek túl jelen soraim föladatán, csak arra akarom buzdítani különösen a hölgyvilágot, mely sokszor annyi szépet talál az ifjú lélek és szív első nyilatkozataiban, hogy részesítse nemes pártolásában a jó szándék és akarat első, tán a szigorú ítészet követeléseit ki nem elégítő termékeit. Bizony ha ismernék önök, olvasóim a pécsi főgymnáziumi irodalmi kör törhetlen buzgalmát, mely által magát a szépben művelni törekesznek, bizonyára több rokonszenvvel viseltetnének irányukban ! Azonban legyen ennyi elég, úgy hisszük nem a pusztában kiáltottunk, hanem a tejjel mézzel folyó kedves magyar föld határain belül, s igy nincs okunk félni, hogy szavaink eredménytelenül fognak elhangzani. *— Pécs, marcz. 25. 1868. Tisztelt szerkesztő úr! Midőn a „Pécsi Lapok“ a pécs-főgymnasiumi irodalmi kör „Évkönyvére“ az előfizetési fölhívásokat szétviszik, engedjen nekem ismeretlennek becses lapja hasábjain néhány sort, melyben a művelt közönséget figyelmeztethessem a nevezett fölhívásra. Hetedik éve létezik már a pécsi főgymnáziumban az ifjúság közt egy oly társulat, melynek czélja magát az irodalomban s az által kiművelni. Mennyiben közelítette meg czélját, azt csak akkor ítélhetjük meg, ha már hat éven át kiadott évkönyveit figyelemmel kisértük, melyek nem csak azt bizonyítják hogy a lelkes ifjak nemes czélt tűztek maguk elé, hanem hogy társulatuk kezdete óta életrevaló volt, életrevaló — mondjuk — annyival is inkább, mert fáradhatlan szorgalommal működött mindenkor, míg a közrészvét alig akart felőle valamit tudni, s alig találkozott néhány oly nemeskeblü, ki pártolása által lelkesítette volna. Válasz a „Falusi levelek“-re.‘) A „F. 1.“ írója e lapok Ilik számában figyelemre méltatja egyik múlt levelére tett és általa „a kicsinykedés szunyogcsipésének“nevezett „Helyreigazitás“-omat. Én, ha levelező úr „nyilait“ egyedül csak ellenem röpíti, meghozom a t. olvasó közönségnek azon áldozatot, hogy inkább hallgatok, mintsem meddő polémiával töltsem meg e becses lapok hasznosbakra szánt hasábjait. — De miután ugyan ő kétségbe vonja az általam elismeréssel említett t. urak érdemeit is : kötelességemnek tartom t. urnák észrevételeire felelni, illetőleg állításaim igazságát bebizonyítani. — Ezt, úgy hiszem, az említettem t. urak is joggal megvárják tőlem, én lévén közvetve oka, hogy neveik ily kellemetlen polémiába keveredtek. Levelező ur a többi közt írja: „M Ildomtalanságot követett el helyreigazító, midőn az öntudattal megelégedő szerénységet obligát tömjénzéssel pirulni kényszerítő !“ Igenis, akkor követtem volna el ezen ügyetlenséget, ha oly érdemekkel ruházom fel az illető urakat, melyek később róluk lehuzathatnak. Én azonban őszintén megvallva, nem lévén az említett uraknak még oly nagy személyes tisztelőjük sem, mint akár 1. ur, minden olyan tömjénzéstől őrizkedtem, ami „idétlen szolgaiasságnak“tünhetett volna föl. — De hát vájjon mily panegyrikát írtam én ? Egyszerűen azt állítottam 1. ur ellenében, hogy a kassai iskola építésének fő érdeme kiválólag kor. esperest és jár. főbíró urakat illeti. Ezen állításomat, mindig kész vagyok ha tetszik, adatokkal bizonyítani. De miután ezt 1. ur is elismerni látszik, itt mellőzöm. Mondoni látszik, mert később ezt írja : „legyünk igazak, és tudva ne ferdítsünk, mire csak azt jegyzem meg: „és nem tudva na állítsunk.“ — Továbbá írja: „Melyiket értem a kettő közül, az az én titkom, de tényekkel bizonyíthatnám, hogy a pazarul szórt dicséret egyiket nem illeti.“ Én nem akarván az ügyet a gyűlölt személyeskedés terére vinni, tényeit elengedem, nem az illető urak, hanem csak saját állításom védelmére fogván tollat. Hanem most tudom csak, mi nem tetszik 1. urnak, amit folytatólag írtam „—és a ki (esperest ur) fáradhatlan buzgalommal törekszik a népnevelés szent ügyét kerületében előmozdítani.“ Ez szintén igaz, mert csak tudtommal is előterjesztései és szolgálása folytán kerületünkben több iskola részint újonnan épült, vagy csak megnyittatott, részint tervben van. Jelenleg is plébániája, N.-Boly mezővárosban alapítandó 4 oszt. elemi iskola létrehozásán fáradozik, mi mindenesetre elismerésre méltó törekvés. A másik úrról (t. főbíró) pedig ezt írtam: „ki a népnevelés tekintetében tevékenységét főleg oda irányozza, hogy járásában az iskolák jó karban legyenek, (legújabban a kis-budmiri iskola újonnan építését rendelte el) a mesterek csekély fizetéseiket mégis kapják (föl vannak általa szólítva restantiáik jegyzékét beadni) és hogy a gyermekek az iskolát szorgalmasan látogassák“ (több rendbeli büntetéspénzeket adatott át csak a ráczpetrei plébumák is). Tehát a „tömjénezés“ szó roszul van alkalmazva. De még az „obligát“ is ám ! Ha levelező úr ismerne, tudni fogná, hogy a tömjént a templomon kívül nem igen szoktam pazarolni, a hízelgés nem tartozván számos gyengéim közé. Ha nem ismer, mikép állíthatja, hogy én „kötelességből“ dicsérek ? Ami pedig a kiskozári iskolát illeti, a padok hiánya meggyőződésem szerint sem a járási főbírónak. *) Tévedésből elkésett. Szerk. 98 sem pedig a kér. esperesinek nem róható föl. Ha valamely iskolában, hiányok észlelhetők, a mester kötelessége ezt a plébánosnak, mint igazgatónak bejelenteni, ki az illető község bíráját figyelmeztetni fogja a hiányokra, s csakis ennek hanyagsága esetében jelenti az ügyet orvoslás végett fölsőbb helyre. Végül megjegyzem, hogy én részemről az ügyet e lapokban befejezettnek tekintem, miután úgy vagyok meggyőződve, hogy válaszomban mellőztem minden újabb provocálást. Magán után, addig is mig 1. ur becses személyéhez szerencsém leend, bárminemű adatokkal, fölvilágositással, készséggel szolgálok. Ráczpetre, febr. hóban. Fekete Sándor, kassai káplán. —- ‚♦ ο$‚♦›-» Tekintetes szerkesztő ur! Mohács 1868. mart. hó 20-án. A „Pécsi Lapok“ 23. számában meglepetésemre olvasom, hogy: a Mohácson alakult democrata körnek én is tagja vagyok. Habár testestöl-lelkestől democrata, de ily nevű köröknek tagja nem vagyok; s azért életnek vehetem e hirt, mert épen én nyilvánítottam visszatetszésemet minden, és különösen a Mohácson alakulóban lévő democrata kör fölött, meglévőn győződve, hogy ezen egylet nem a valódi democratia elvének gyökeresítésére, de nem is a népfölvilágosítás czéljából alakítatik, hanem inkább bizonyos politikai irányok terjesztésére használtatik föl. Miután tehát ezen egyletnek más a czége és más a czélja, a■ én tagnak nem írattam be magamat. Tisztelettel vagyok t. szerk. urnak alázatos szolgája : Haas Károly, szolgabiró. Fővárosi élet. XXIII. (Márczius 15- e. Az akadémia jutalmai „Don Carlos.“ A tornászok kérvénye. Az utolsó hó a nagy épületre.) Márczius 15-két a küzszabadság hajnalodásának emléknapját, az alkotmányellenes törekvések tehetlenségének tudatával ülhettük meg ez idén. Grivicsics famosus beszédének visszautasítása a hadügyminiszter által e napon ért Pestre, s így a híres nap évfordulóját mi sem zavarta meg. A pesti életnek különös elevensége van mostanság, az akadémia sürög-forog, készül évi nagy gyűlésére, a zenekedvelő világot a hangversenyek egész özöne borítja el, a nemzeti színház repertoirját a régvárt „Don Carlos“ teszi érdekessé. Pest megye intelligenciája az évnegyedi közgyűlésen van együtt. Az akadémia a tudósoknak okozott nyugtalan éteket, a fiataloknak az akadémiai szék, az öregeknek a nagy jutalom zavarta álmát. Ez évben a nyelv és széptudományi osztályon volt a sor a jutalmazásban. A kitüntettek irodalmunk legelső bajnokai: Tompa Mihály, Toldi Ferencz, Gyulai Pál. Tompa költeményeinek hatodik kötetéért, Gyulai Vörösmarty életrajzáért nyeré a jutalmat. Nyertek ezen kívül még magán alapítványokból Kautz Gyula a „Német gazdaság fejlődése Magyarországon“ és Schnierer Gyula „A telekkönyvi rendszerről“ ez mái munkákért, nyert azután még Szász Károly „Álmos“ költői beszélyéért, s még mások néhány apróbb munkáért. Verdi „Don Carlosa“ roppant fénynyel került színre, mondhatni fölülmúlja Faustot, nem ugyan a zenében, hanem a dekorátiókban. Verdi, a sallangos, dallamos olasz zene egyik főképviselője, szakított régi irányával, átcsapott itt-ott a Wagneristákhoz, teljesen azonban még sem hagyta el egykori modorát, s így Don Carlosának nincs határozott iránya ; de ami a zenében hiányzik, pótolva van a szemkápráztató decoratiók által; a királyné kertje, egy román stylü oszlopsor, egy templom hátterében nagy város perspectivájával, s végül a tenger koralljai, kagylói, csigáival a nézőt bámulatra ragadják. A szereplők között Kőszeghy, mint Fülöp király különösen jeleskedett; jó volt Simon, mint Póta, kevesbbé mondhatnók ezt Ellingerről, ki Don Carlost adá; Neszveda Anna és Kocsis Irma operánk mostani állapotához képest elég jól működtek. A képviselőház újból megkezdte működését, de kérvényeken kivül mással még nem foglalkozott; e kérvények közt volt egy különös fontosságú, melyet maga Deák Ferencz terjesztett elő a háznak. A pesti tornaegylet országos segélyért folyamodik, hogy a tornaügynek nagyobb lendületet adhasson a hazában. A tornaügy, főleg mióta a honvédelmi rendszer az államokban átalánosan lábra kap, méltán országos fontosságúnak nevezhető; testileg ügyetlen, gyámoltalan emberek a honvédelemnél haszonvehetlenek; mi teszi pedig a testet hajlékonyabbá, ügyesebbé, mint a tornászat ? Biztosan számíthatni tehát, hogy a képviselőház, miután jövendőbeli hadszerkezetünk honvédelmi lesz, a tornaegylet kérvényét pártolás alá veendi. A hadsereg szervezésére nézve legújabban hírek érkeztek, melyek mutatják, hogy az az ország kívánalmai szerint fog létesíttetni. A Deák-párt amint másutt, úgy e téren is tudta befolyását érvényesíteni.