Pécsi Lapok, 1868. október-december (2. évfolyam, 79-104. szám)
1868-11-19 / 93. szám
Pécs, II. Évfolyam 93. szám November 19-én. 1868. Megjelen hetenkint kétszer , vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 2 frt, fél évre 4 frt,, évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz.PÉCSI HIRDETÉSEK ÁRA: Négyhasábos petit betűtír sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban megjelenő minden petit, sorér 14 kr. o. é. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS B é l y e g d i j külön minden hirdetésért 30 kr. e. é. HETILAP. Kiadó-hivatal Országot 5-dik szám. Helyzetünk 1. (Ks.) Ifjúságunk azon korában, midőn költőiségben, rajongásban elmerült lelkünk táplálékát e föld gömbjén kívül kerestük; midőn vérmes természetünknek csak a phantasia sokszor képtelen szüleményei kölcsönözték a rugékonyságot: mi sem hatott oly szomorítólag, oly lehangolólag reánk, mint a „kis tükör“ azon ítélete, melylyel kies megyénket, szeretett szülőföldünket az utolsó helyre kárhoztatá. Ma, a férfiúi higgadtság szemüvegén szemlélve a dolgokat, fájdalommal bár — de őszinték akarván lenni — be kell ismernünk, hogy a „kis tükör“ ítélete igazságos, helyes is volt. Következő okoskodásra kell tehát jutnunk : „vagy évtizedek előtt is, midőn a kis tükör íratott, olyan volt e megyében a helyzet, mint ma, és azért soroztatott utolsó helyre , vagy a kis tükör szerzője oly látnoki tehetséggel bírt, miszerint tudta, hogy oly helyzetnek kell bekövetkezni, melynél fogva e megye az utolsó helyet megérdemli.“ Milyen tehát e helyzet ? Tájékozzuk magunkat. Baranya megye azon szerencsétlen helyzetben van, hogy nincsenek családjai, azaz hiányzik azon középbirtokos osztály, mely más megyékben az „actióra“ van hivatva, tettleg szerepel is, és az intelligentiát képviseli. Nálunk a földbirtokos osztály aristocratákból áll. Albrecht főherczeg, Lippe Schaumburg, Nassau, Eszterházy, Batthyány herczegek, Batthyány gróf, püspök, káptalan stb. a birtokosok. Családunk alig van, és ha van, — vagy nem lakik megyénkben, vagy anyagilag tétetett tönkre, vagy nem felelhet, vagy nem akar megfelelni azon czélnak, mely — a közélet terén — főhivatása volna. Megyénkben tehát az intelligentia a diplomaticus proletariátus kezében van. Ez oly osztálya az emberiségnek, mely „esze“ után él. Ha tanult, ha bús nyomor közt azon fokra vergődött, hol a „kutyabőrök“ osztatnak, élni is akar. Saját érdeke tehát — kevés kivétellel — tényeinek fő rugója. Ily osztály független nem igen lehet. Kénytelenek egyesek ez osztályból sokszor meggyőződésüket feláldozni — egy falat kenyérért. Van tehát megyénkben mindég ember, ki kész a szolgálatra, és legyen ez mindjárt — chinai. Találkozik is nálunk ember, ki 1848 és 49-ik években honunk függetlenségéért harczolt; később Bachot, Goluchovszkyt szolgálta; 1861-ben a megyei élet viszahelyezésekor megválasztatott; a provisorium megszületésénél visszavonult; de azért Forgách- Schmerling alatt ismét láttuk őt a köztéren szolgálni, és ő szolgál ma is. Ilyen egyén lehet becsületes értelmes, jó tisztviselő, de politikai jellem sohasem. Ez utóbbiakban megyénk szegény. Divatoz továbbá megyénkben bizonyos patriarchális viszony, melynél fogva a köztérem működést s küzdést politikus veteránjaink annyira önmaguknak arrogálják, hogy fiatalabb erőnek fellépését már a priori kárhoztatják, és lepje meg ez a közönséget bármely korszerű eszmével, indítványnyal, elvetik , mert nem az ő agyukban szülemlett.*) Sok, igen szép tehetségű, nagy reményekre jogosított fiatal erő elvesztés miatt az önbizalmat, nem találván fel azon istápolást, meleg felkarolást, mely az amúgy is sikamlós pályán annyira szükséges. Monopolizálni akarják e jó öreg urak a köztéreni harczolást; maguknak vindiálják a kizárólagos jogot e téren működtetni; kizárni iparkodnak minden korukhoz nem mért erőt; de ők maguk az initiativát sohasem ragadják meg, hanem minden fontos kérdésnél mélyen halgatnak. Azt tehát, hogy a politikai életben is van divat, változékonyság, hogy a divatból kijönni is lehet, ezen urak sem nem hiszik, sem fel nem fogják. ---14"^-- Szerény falusi viszhangok a „Sokszor ismételt ódonságok variatiá“-ra. Azon benyomás hatása alatt, melyet a „P. L “ közelebbi számaiban (??) alatt megjelent jeles czikksorozat reám gyakorolt, — és áthatva azon meggyőződéstől, miszerint minden honpolgár — ha csak a nemzet testén tengődő parasztának tekintetni nem akar —• köteles néhány porszemmel járulni azon alapzat megszilárdításához, melyet részint a korszellem, részint pedig dúló részek által felforgatott múltúnk romjaiból a polgáriasodás ragasztékával, véres verítékkel összeillesztettünk, hogy arra állami és nemzeti létünk jövőjét építhessük, tollat ragadtam, koránt sem feltűnési viszketegből, vagy csekély tehetségemet túlbecsülő éretlen fontoskodásból, hanem parányiságom teljes tudatában, és csupán köz- és magánjogi fejlődésünknek válsággal határos jelen stádiumában, a fennebb érintett czikkek által bennem magasabra fokozott kötelességérzet sugallatának engedve, hogy mindenesetre csak legutolsó sorban, és e megyébeni tájékozatlanságom miatt nem annyira helyi- hanem szűk látkörömön belül inkább általános álláspontról, tőlem telhetőleg, mint szerény apród küzdjek egy tiszteletre méltó Phalanx által a P. L.-ban bámulatos kitartással és szigorú következetességgel fennlobogtatott zászló alatt. Ezen, első pillanatra tán feleslegesnek látszó, helyzetem sajátszerűségénél fogva azonban mellőzhetlen bevezetés után, most már áttérek a dologra. A (? ?) alatti czikkek derék írója, a nyilvánosság előtt korunkban ritka férfias nyíltsággal s politikai bátorsággal mutatott reá azon körjelekre, melyek politikai helyzetünket aggasztóvá teszik. — Erre pedig nagy szükség volt, mert minden korszerű reformnak és észszerű haladásnak alapfeltétele, hogy az orvoslást igénylő bajok kellően felismertessenek. — Le kell rántani a sebről a tapaszt, melyet arra ügyetlen, hanyag vagy a baj tartósságából s netáni rohamos sulyosbodásából hasznot váró kuruzslók ragasztottak; be kell hatolni a kutatóval annak mélyébe, ha mindjárt ez által a betegnek pillanatnyi vonaglásokat s a „Pflaszterschiniererek“-nek boszuságot fognak is okozni; — szeme elé kell tartani a közönségnek közállapotaink kaleidoskopját mindaddig, míg az álomkórságából fel nem ocsúdva, hozzá nem fog a létező bajok orvoslásához. Nincs veszteni való időnk, mert az események könnyen összecsaphatnak fejünk fölött, és megtörténhetnék, hogy Széchenyiként már csak „hátulról“ láthatnék a dolgokat. — Úgy hiszem, minden elfogulatlan ember egyet fog érteni a tiszta czikkszóval abban, hogy társadalmi ziláltságunkért és ebből folyó pártszervezetlenségünkért a felelősség — éspedig a jelen és utókor előtt — azon kiválóbb egyéniségeket terheli, kik a közbizalmat „inprodictive markukban tartják,akik azonban úgy bánnak e kincsesei mint a mesebeli gyermek a pávatollal, melyben addig gyönyörködött elmerengve tétlenül, mig azt egy hirtelen támadt szél kezéből kiragadá. *) Ezt nem egészen mernék aláírni, másutt rejlik a baj és nem egészen az öregurakban. Erről majd máskor. Szerk. Nem óhajtandó, hogy e jó urak igy járjanak, — hanem raindazáltal — a szélbal üzelmeit, és a középbal erőlködéseit tekintve, legnagyobb sajnálkozásunkra megeshetnek. Ezen eshetőséggel szemben nem lesz tán haszontalan szószaporítás, néhány, önkényt előtérbe toluló kérdést szellőztetni. Megbocsátaná-e nekünk az utókor esetleges szokásunkat, ha mentségül csak azt hozhatnók fel, hogy azon egyének kiket ez idő szerint a közbizalom környez, tartózkodtak a válság küszöbén a deákpártra , egyéni nézetem szerint a nemzetre nézve is létkérdéssé vált pártküzdelem élére állni ? Szabad-e, lehet-e a drága időt tovább is arra fecsérelni, hogy esdekelve kopogtassunk oly ajtókon, melyek előttünk — nem kutatom, váljon magasabb politikai szempontokból, vagy tán mellékes tekintetekből — fel nem tárulnak is végre: Mit parancsol hazafiságunk és politikai meggyőződésünk, — mit várhat tőlünk a zűrzavarban iránytalanul tévelygő nép, mit a haza közjava, azon esetben, ha egy mindenesetre el nem mulasztandó végső kísérlet után sem sikerülne az eddigi Korypheusokat „dolce far nienté“-jükből kiragadni? Az első két kérdésre én határozott „nem“-mel felelek, az utolsóra pedig — a tek. szerkesztőség engedelmével — legközelebb leszek bátor szerény válaszomat elmondani. Nagyon örülnék, ha ezen igénytelen soroknak sikerült volna, addig is, habár csak a legcsekélyebb elmélkedésre anyagot, vagy legalább okot szolgáltatni. P. Sz. — A „Magyar Újság“ pécsi levelezője egy jellemző czikket közöl ugyanazon lapok 260-ik számában a pécsi választási mozgalmakról, mely ha egyebet nem, de ezen levelező politikai éretlenségét árulja el, annyira, hogy azt annak írója iránti némi szánalommal olvastuk. Látszik, hogy minden áron azon volt: a nyert ingyenpéldányt „ledolgozni,“ és jobbra-balra kapkodott, hogy csak valamit közölhessen. Azon körülmény, hogy városunkban keveset talált, mi pártnézete szerint alkalmas lett volna a „Magyar Ujság“-ba, vissza nem ijesztő emberünket, mert ő nemcsak „író“ de „költő“ is, tudott tehát magán segíteni és költött, azaz a tényeket aljas rágalom és vakmerő hazugság segítségével oly anynyira elferdítette, hogy már most a „Magyar Ujság“bani közlésre is alkalmasakká váltak. Minő fogalma van fentemlített levelezőnek a szabadelvűségről és az alkotmányos állam polgárainak kötelességeiről azt a szóban forgó czikk legjobban tanúsítja. Ő a legkendőzetlenebb kifejezésekkel (melyeket a journalistikai illem kizár) köztiszteletben álló férfiakat rágalmaz és szennyez , sőt szabadelvű-ségében annyira megy, hogy megyei tiszt, zsidó aljegyzőről szól, ki nálunk oly kevéssé létez, mint a „M. U.“ pécsi levelezőjében az értelmiség. Alkotmányos országokban minden polgár szent kötelessége választási jogát gyakorolni, és ha bizonyos ideig akadály forgott fenn, ezen akadály megszűnte után előáll a polgári kötelesség. Azonban úgy látszik, hogy a levelező az "alkotmányos élet legprimitívebb elvei fölött sincs tisztában, mert máskép tudná, hogy az országgyűlési képviselő az összes honpolgárság többsége akaratának personificált nyilvánítása; azt mondom az összes honpolgárság, márpedig ezekhez izraelita polgártársaink is tartoznak, és ha eddig törvényes akadály következtében választási jogukat nem gyakorolhatták, ezen akadály elháríttatván kötelességük törvényadta jogukkal élni. Azon körülmény, hogy a „M. U.“ pécsi levelezője mégis kikel a zsidók választási jogának gyakorlása ellen, legeclatánsabb bizonyítványa annak, hogy nem a Deák-párt de igen a „szélső“ bal akar mesterkélt majoritást a választásnál kieszközölni, és legtisztább tanúsága annak, hogy minő fogalmuk van szélsőinknek a szabadelvűségről. Ezek profanálják a szabadelvűséget, de nem gyakorolják.