Pécsi Lapok, 1868. október-december (2. évfolyam, 79-104. szám)

1868-11-19 / 93. szám

Pécs, II. Évfoly­am 93. szám November 19-én. 1868. Megjelen hetenkint két­szer , vasárnap és csü­törtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre eg­ész évre 2 frt, fél évre 4 frt,­­­, évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz.PÉCSI HIRDETÉSEK ÁRA: Négyhasábos petit betű­tír sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban meg­jelenő minden petit, sorér 14 kr. o. é. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOM­ÁNYOS B é l y e g d i j külön minden hirdetésért 30 kr. e. é. H­ETILAP. Kiad­ó-h­i­v­a­t­a­l Országot 5-dik szám. Helyzetünk 1. (Ks.) Ifjúságunk azon korában, midőn költőiségben, rajongásban elmerült lelkünk táplálékát e föld gömbjén kívül kerestük; midőn vérmes természetünknek csak a phan­­tasia sokszor képtelen szüleményei kölcsö­nözték a rugékonyságot: mi sem hatott oly szomorítólag, oly lehangolólag reánk, mint a „kis tükör“ azon ítélete, melylyel kies me­gyénket, szeretett szülőföldünket az utolsó helyre kárh­oztatá. Ma, a férfiúi higgadtság szemüvegén szem­lélve a dolgokat, fájdalommal bár — de őszinték akarván lenni — be kell ismernünk, hogy a „kis tükör“ ítélete igazságos, helyes is volt. Következő okoskodásra kell tehát jut­nunk : „vagy évtizedek előtt is, midőn a kis tükör íratott, olyan volt e megyében a hely­zet, mint ma, és azért soroztatott utolsó hely­re , vagy a kis tükör szerzője oly látnoki te­hetséggel bírt, miszerint tudta, hogy oly hely­zetnek kell bekövetkezni, melynél fogva e megye az utolsó helyet megérdemli.“ Milyen tehát e helyzet ? Tájékozzuk magunkat. Baranya megye azon szerencsétlen hely­zetben van, hogy nincsenek családjai, azaz hiányzik azon középbirtokos osztály, mely más megyékben az „actióra“ van hivatva, tettleg szerepel is, és az intelligentiát kép­viseli. Nálunk a földbirtokos osztály aristocra­­tákból áll. Albrecht főherczeg, Lippe Schaum­burg, Nassau, Eszterházy, Batthyány hercze­­gek, Batthyány gróf, püspök, káptalan stb. a birtokosok. Családunk alig van, és ha van, — vagy nem lakik megyénkben, vagy anyagilag té­tetett tönkre, vagy nem felelhet, vagy nem akar megfelelni azon czélnak, mely — a köz­élet terén — főhivatása volna. Megyénkben tehát az intelligentia a di­­plomaticus proletariátus kezében van. Ez oly osztálya az emberiségnek, mely „esze“ után él. Ha tanult, ha bú­s nyomor közt azon fokra vergődött, hol a „kutyabő­rök“ osztatnak, élni is akar. Saját érdeke tehát — kevés kivétellel — tényeinek fő rugója. Ily osztály független nem igen lehet. Kénytelenek egyesek ez osztályból sok­szor meggyőződésüket feláldozni — egy falat kenyérért. Van tehát megyénkben mindég ember, ki kész a szolgálatra, és legyen ez mindjárt — chinai. Találkozik is nálunk ember, ki 1848 és 49-ik években honunk függetlenségéért har­­czolt; később Bachot, Goluchovszkyt szol­gálta; 1861-ben a megyei élet viszahelyezé­­sekor megválasztatott; a provisorium meg­születésénél visszavonult; de azért Forgách- Schmerling alatt ismét láttuk őt a köztéren szolgálni, és ő szolgál ma is. Ilyen egyén lehet becsületes értelmes, jó tisztviselő, de politikai jellem sohasem. Ez utóbbiakban megyénk szegény. Divatoz továbbá megyénkben bizonyos patriarchális viszony, melynél fogva a köz­­térem­ működést s küzdést politikus veterán­jaink annyira önmaguknak arrogálják, hogy fiatalabb erőnek fellépését már a priori kár­hoztatják, és lepje meg ez a közönséget bár­mely korszerű eszmével, indítványnyal, elve­tik , mert nem az ő agyukban szülemlett.*) Sok, igen szép tehetségű, nagy reményekre jogosított fiatal erő elveszté­s miatt az önbi­zalmat, nem találván fel azon istápolást, me­leg felkarolást, mely az amúgy is sikamlós pályán annyira szükséges. Monopolizálni akarják e jó öreg urak a köztéreni harczolást; maguknak vindi­álják a kizárólagos jogot e téren működtetni; kizárni iparkodnak min­den korukhoz nem mért erőt; de ők maguk az initiativát sohasem ragadják meg, hanem minden fontos­ kérdésnél mélyen­­ hal­­gatnak. Azt tehát, hogy a politikai életben is van divat, változékonyság, hogy a divatból ki­jönni is lehet, ezen urak sem nem hiszik, sem fel nem fogják. ---14"^--­ Szerény falusi viszhangok a „Sokszor ismételt ódonságok variatiá“-ra. Azon benyomás hatása alatt, melyet a „P. L “ közelebbi számaiban (??) alatt megjelent jeles czikk­­sorozat reám gyakorolt, — és áthatva azon meg­győződéstől, miszerint minden honpolgár — ha csak a nemzet testén tengődő parasztának tekintetni nem akar —• köteles néhány porszemmel járulni azon alapzat megszilárdításához, melyet részint a kor­szellem, részint pedig dúló részek által felforgatott múltúnk romjaiból a polgáriasodás ragasztékával, véres verítékkel összeillesztettünk, hogy arra állami és nemzeti létünk jövőjét építhessük, tollat ragad­tam,­­ koránt sem feltűnési viszketegből, vagy csekély tehetségemet túlbecsülő éretlen fontosko­dásból, hanem parányiságom teljes tudatában, és csupán köz- és magánjogi fejlődésünknek válsággal határos jelen stádiumában, a fennebb érintett czikkek által bennem magasabra fokozott kötelességérzet sugallatának engedve, hogy mindenesetre csak leg­utolsó sorban, és e megyébeni tájékozatlanságom miatt nem annyira helyi- hanem szűk látkörömön belül inkább általános álláspontról, tőlem telhetőleg, mint szerény apród küzdjek egy tiszteletre méltó Phalanx által a P. L.-ban bámulatos kitartással és szigorú következetességgel fennlobogtatott zászló alatt. Ezen, első pillanatra tán feleslegesnek látszó, helyzetem sajátszerűségénél fogva azonban mellőz­­hetlen bevezetés után, most már áttérek a dologra. A (? ?) alatti czikkek derék írója, a nyilvános­ság előtt korunkban ritka férfias nyíltsággal s poli­tikai bátorsággal mutatott reá azon körjelekre, me­lyek politikai helyzetünket aggasztóvá teszik. — Erre pedig nagy szükség volt, mert minden kor­szerű reformnak és észszerű haladásnak alapfeltétele, hogy az orvoslást igénylő bajok kellően felismer­tessenek. — Le kell rántani a sebről a tapaszt, me­lyet arra ügyetlen, hanyag vagy a baj tartósságából s netáni rohamos sulyosbodásából hasznot váró ku­­ruzslók ragasztottak; be kell hatolni a kutatóval annak mélyébe, ha mindjárt ez által a betegnek pil­lanatnyi vonaglásokat s a „Pflasztersch­iniererek“-nek boszuságot fognak is okozni; — szeme elé kell tar­tani a közönségnek közállapotaink kaleidoskopját mindaddig, míg az álomkórságából fel nem ocsúdva, hozzá nem fog a létező bajok orvoslásához. Nincs veszteni való időnk, mert az események könnyen összecsaphatnak fejünk fölött, é­s meg­történhetnék, hogy Széchenyiként már csak „há­tulról“ láthatnék a dolgokat. — Úgy hiszem, min­den elfogulatlan ember egyet fog érteni a tiszta czikk­­szóval abban, hogy társadalmi ziláltságunkért és ebből folyó pártszervezetlenségünkért a felelősség — és­pedig a jelen­ és utókor előtt — azon kiválóbb egyéniségeket terheli, kik a közbizalmat „inprodictive markukban tartják,a­kik azonban úgy bánnak e kincsesei mint a mesebeli gyermek a páva­­tollal, melyben addig gyönyörködött elmerengve tét­lenül, mig azt egy hirtelen támadt szél kezéből kiragadá. *) Ezt nem egészen mernék aláírni, másutt rejlik a baj és nem egészen az öregurakban. Erről majd máskor. Szerk. Nem óhajtandó, hogy e jó urak igy járjanak, — hanem raindazáltal — a szélbal üzelmeit, és a közép­bal erőlködéseit tekintve, legnagyobb sajnálkozá­sunkra megeshetnek. Ezen eshetőséggel szemben nem lesz tán haszon­talan szószaporítás, néhány, önkényt előtérbe toluló kérdést szellőztetni. Megbocsátaná-e nekünk az utókor esetleges szo­kásunkat, ha mentségül csak azt hozhatnók fel, hogy azon egyének kiket ez idő szerint a közbizalom környez, tartózkodtak a válság küszöbén a deák­pártra , egyéni nézetem szerint a nemzetre nézve is létkérdéssé vált pártküzdelem élére állni ? Szabad-e, lehet-e a drága időt tovább is arra fecsérelni, hogy esdekelve kopogtassunk oly ajtókon, melyek előttünk — nem kutatom, váljon magasabb politikai szempontokból, vagy tán mellékes te­kintetekből —­ fel nem tárulnak i­s végre: Mit parancsol hazafiságunk és politikai meggyő­ződésünk, — mit várhat tőlünk a zűrzavarban irány­­talanul tévelygő nép, mit a haza közjava, azon eset­ben, ha egy mindenesetre el nem mulasztandó végső kísérlet után sem sikerülne az eddigi Korypheusokat „dolce far nienté“-jükből kiragadni? Az első két kérdésre én határozott „nem“-mel felelek, az utolsóra pedig — a tek. szerkesztőség engedelmével — legközelebb leszek bátor szerény válaszomat elmondani. Nagyon örülnék, ha ezen igénytelen soroknak sikerült volna, addig is, habár csak a legcsekélyebb elmélkedésre anyagot, vagy legalább okot szolgál­tatni. P. S­z. — A „Magyar Újság“ pécsi levelezője egy jellemző czikket közöl ugyanazon lapok 260-ik szá­mában a pécsi választási mozgalmakról, mely ha egyebet nem, de ezen levelező politikai éretlenségét árulja el, annyira, hogy azt annak írója iránti némi szánalommal olvastuk. Látszik, hogy minden áron azon volt: a nyert ingyenpéldányt „ledolgozni,“ és jobbra-balra kap­kodott, hogy csak valamit közölhessen. Azon körülmény, hogy városunkban keveset ta­lált, mi pártnézete szerint alkalmas lett volna a „Magyar Ujság“-ba, vissza nem ijesztő emberünket, mert ő nemcsak „író“ de „költő“ is, tudott tehát magán segíteni és­­ költött, azaz a tényeket aljas rágalom és vakmerő hazugság segítségével oly any­­nyira elferdítette, hogy már most a „Magyar Ujság“­­bani közlésre is alkalmasakká váltak. Minő fogalma van fentemlített levelezőnek a sza­­badelvűségről és az alkotmányos állam polgárainak kötelességeiről azt a szóban forgó czikk legjobban tanúsítja. Ő a legkendőzetlenebb kifejezésekkel (me­lyeket a journalistikai illem kizár) köztiszteletben álló férfiakat rágalmaz és szennyez , sőt szabadelvű-­ségében annyira megy, hogy megyei tiszt, zsidó aljegyzőről szól, ki nálunk oly kevéssé létez, mint a „M. U.“ pécsi levelezőjében az értelmiség. Alkotmányos országokban minden polgár szent k­ötelessége választási jogát gyakorolni, és ha bizonyos ideig akadály forgott fenn, ezen akadály megszűnte után elő­áll a polgári kötelesség. Azonban úgy látszik, hogy a levelező az "alkot­mányos élet legprimitívebb elvei fölött sincs tisztában, mert máskép tudná, hogy az országgyűlési képvi­selő az összes honpolgárság többsége akaratának personificált nyilvánítása; azt mondom az összes honpolgárság, már­pedig ezekhez izraelita polgár­társaink is tartoznak, és ha eddig törvényes akadály következtében választási jogukat nem gyakorolhat­ták, ezen akadály elháríttatván kötelességük tör­vényadta jogukkal élni. Azon körülmény, hogy a „M. U.“ pécsi levelezője mégis kikel a zsidók választási jogának gyakorlása ellen, legeclatánsabb bizonyítványa annak, hogy nem a Deák-párt de igen a „szélső“ bal akar mester­kélt majoritást a választásnál kieszközölni, és leg­tisztább tanúsága annak, hogy minő fogalmuk van szélsőinknek a szabadelvűségről. Ezek profanálják a szabadelvűséget, de nem gyakorolják.

Next