Pécsi Lapok, 1922. október-december (1. évfolyam, 175-249. szám)

1922-10-01 / 175. szám

1922. október 1. (Prognózis.) A közelgő tél prognózisát Beth­len­ miniszterelnök már a nyár búcsúzásán közrebocsájtotta, megállapítván, hogy az idei­hez hasonló kegyetlen tél nem fenyegette meg Magyarországot. Ez a kemény jóslat világosan azt jelenti, hogy a nyomor sötétségének ilyen fekete nem volt meg az árnyalata és jelenti azt, hogy a szegénység panasz­szava megint betölti majd a behavazott rónákat. Nekünk, magyaroknak, kik a Kárpátok csúcsáról és Erdély bérceiről szédültünk a mélységbe, ez a tél arra kellett volna, hogy a hideg szobák álmatlan éjszakáit a tavasz­ várás közeli re­ményével tudjuk átvirrasztani és arra kellett volna, hogy mind és mind a szivek, melyek Európának erre a vérző kis területére szorul­tak, egyetlen kórusban dobogjanak a feltáma­dás felé. És az történik emberek az őszi napokban, hogy ezek a szivek ijedt zakatolással fognak a tél közeledtére. Az történik emberek, hogy a támolygó Európa nem pihenésre, erőgyűj­tésre tér meg a hótakaró alá, hanem új vul­kánok ágy­át építik az öt esztendeig halotak­­kal ágyazott föld mélyébe. Komoly államfér­fiak és nyomukban a külföldi újságok európai háború képét festik a láthatárra. A véres föld­rengés, mely Keletről indult a török légiók rohamai nyomán, már a Balkánon visszhang­zik és Londonban a szeizmográf háborút je­lez. .. ‘ A legyengült Európa őszi tájain a há­ború bórája söpri végig s mi magyarok, kik összeszoritott fogakkal a legkeményebb tél rohamát készülünk felfogni, nyugodtan, türel­mesen várjuk az eljövendőket. Akik a nagy prizma kavargását figyelik és el tudnak igazodni a népek vágyának ka­vargásán, amely ebben a prizmában észlel­hető, azok tudják, hogy a magyar szomorú­ság nyugodt vágásának honnan az eredete. Akiknek érző lelkét a magyar szomorúság csak eg­yszer is megmozdította, azok tudják, hog­y a csonka magyar földön nincs különös izgalom az új háború n­yomán, mert itt min­denki­­tudja, hogy a háború nem is ért véget, csak egy nagy, halálosan nyomasztó csend viszi az időt a megcsúfolt béke felé. Trianon, Saint-Germain, Sévres és a többi állomásokon csak a vakság láthatta békének a békét. Az igazi béke szerződésekbe foglalását a törté­nelmi szükségszerűség fogja diktálni, az a felismerés, hogy a világ egyensúlya nem lehet hatalmi szövetségek mohó organizmusának zsákmánya. Mi itt, a szomorúság árnyékában tudjuk, hogy az uj, igazi békekötés után van s az is másodrangu, hogy Kemal pasa kard­jának hegyével írja a bevezető mondatokat, avagy Londonból és Párisból indul el az ide­­mely az uj tárgyaláso­k asztalánál fog elpi­henni. Az uj béke, ha a távol ködében is — de uton van s nekünk legfeljebb az lehet a vágyódásunk, hogy ne szegjék újabb vérnyomok a magyar hajnal ösvényét... * (Színházi attakék.) A magyar színjátszás­nak ugy látszik ezentúl minden héten meg­lesz a maga szenzációja. Nemrég a csendes Budán fedezte fel az egyik városatya, hogy Madách az ,,Ember tragédiájával“ bomlasztó, forradalmi propagandát terjeszt, az elmúlt héten pedig a Nemzeti és Vígszínházban is­métlődött meg — ezúttal hangosabban és íz­léstelenebből az attak. Az attak két sebesültje két külföldi író. Brieux a Nemzeti Színház­ban esett el a „Vörös talár“-al Hans Müller pedig a Vígszínházban a ,,Tüzek“-el. A ra­jongó magyar közönség, amely nagy ínségé­ben és esettségében sem tudott annyira el­­szegényedni, hogy el ne zarándokolna estéről­­estére a színházakat megtölteni, a kultúra forrásánál felüdülni, egy pillanatra meghök­kent. Álmélkodva kellett hallania az utca disszonáns hangját a kultúra templomában. A Nemzeti Színház állami intézmény, annak igazgatója nemrég foglalta el méltóságát az állam bizalmából. Ezenfelül főintendánsa is van az állami színházaknak s igy Brieux da­rabja átment, bizonyára átment a rostákon, melyek nélkül manapság nem kerülhet elő­adásra egyletlen színdarab sem. Brieux a Nem­zeti Színház háziszerzője Franciaországban is, konzervativ, akadémikus és ami a legfonto­sabb: vallásos jó keresztény. Mint ilyen ju­­tott szóhoz a magyar állam első színházában s ezenfelül mint író is learatta a babért, mert estéről-estére zsúfolt házak tapsoltak darab­jának. Hanst Aluliert is orvul fütyülte ki az a néhány fiatal ember, akik igazgatók és fő­­intendánsok helyett most kezükbe látszanak venni a magyar színházi kultúra ügyének intézését. Két darabot sikerült nekik le­vé­tetni a műsorról, amelyeket a látszólag illeté­kes igazgatók és állami főintendáns előadásra minden aggodalom nélkül alkalmasnak talált. Az a néhány fiatalember, kik az előadásokat megzavarták, bizonyára nem saját számlára cselekedett. Bizonyára nem önszántukból men­tek el páran fütyüléssel és botránnyal meg­zavarni az előadást, melyet több ezer főnyi kultur közönség áhítattal hallgatott. De ha arról van szó, ki a felelős az ilyen botrányo­kért, akkor a „felelőtlen elemekkel“ állunk megint szembe. A felelőtlen elem szomorú specialitása már amíg­ sebet ejtett ennek az országnak presztízsén, hogy a kapott leckék az egész nemzet életére elegendők. Kétszere­sen aggályos ezért, hogy a felelőtlen elem a sértetlenül megmaradt magyar kultúrát is va­dászterületének kezdi kisajátítani. Azt mond­ják a túloldalon, hogy a két darab eltüntetése kapitulációt jelent a „közvélemény“ kíván­sága előtt­. Ahol a közvéleményt 8—10 bot­­­rán­yt rendező fiatalember reprezentálja — és hozzátehetjük sikerrel, ott még igen épü­letes megnyilvánulásai lehetnek a közvéle­­mén­ynek. Ha a kultúra újdonsült, ifjú cen­zorai azt akarták, hogy fölfrissített kapcso­latainkat a nyugati kultúrával elvágják — úgy tökéletes munkát végeztek. A szomorú csak az a dologban, hogy Brieux és Hans Müller csak ezután is megél­nek valahogy — de hogy mi, árva Magyar­­ország meg tudjuk-e ugyanezt csin­álni a nagy nemzetekkel való kultur­kapcsolat nélkül — ezen már lehet vitatkozni. De ki száll vitába a „közvéleménnyel ?“... (Jules.) ! ,,Pécsi Lapok“ A Mecse­s­ Egyesület köréből örömmel hozzuk minden alkalommal a ME. közleményeit, mert azokból tisztán látjuk a ME. munkáját és fejlődését. Aki figyelemmel kísérte az eddig közölt névsorokat, jóleső érzéssel állapíthatta meg, hogy azokban a Pécsre áthelyezettek neveit jóformán mind megtalálja, ami új polgártársaink elismerését mutatja a ME. áldásos munkássága fölött. A régi törzslakosság 30 éven át már megszokta a Mecseken kanyargó szépséges sétautakat — ahol az utolsó években annyi kárt tettek az elvadult emberek — és sokszor járta az erdők rengetegeit az átjelzések nyomán , de akiket az élet forgataga csak most hozott közénk, azok sokkal jobban érzik , mit tett itt a lakosság érdekében az egyesület s siet­nek annak támogatói közé sorakozni. Ezért láttuk az eddigi névsorokban a Pécsre helyezett összes tisztviselőket, az államrendőrség személyzetét, a csendőrség tisztikarát s mint múlt és mai közlemé­nyeink mutatják, a honvédség tisztikarát is teljes számban. S nemcsak anyagilag — tagdíjukkal — segítik a ME.-t, de például­ az államrendőrség kapi­tánysága meg nem hálálható előzékenységgel őrkö­dik az erdőben is a közbiztonság felett, őrizve a ME. alkotásait s védve az erdő fáit, mig a katona­ság készségét ajánlotta fel az utak helyreállításának nagy munkájában támogatni az egyesületet. Hely­beli iparosaink közül is többen sietnek segítségére a ME.-nek egyes munkáknak szívességből való teljesítésével — amikről már más alkalommal tet­tünk említést — hogy a mai nehéz viszonyok között áldozatkészségükkel támogassák azt odaadó munká­jában. Amilyen örömmel állapítjuk meg ezt a tényt, éppen annyira fájlaljuk, hogy a törzslakosság egy része még mindig távol tartja magát ettől a köteles­ségtől, mert — mint mondják — „úgyis feljárhat­nak a sétautakra és a Mecsekre“. Sivár, önző fel­fogás ! Ha mindenki igy gondolkoznék, akkor ugyan nem lett volna a Mecseken kultúra és turistakénye­lem s ma is ott állnánk, ahol 30 év előtt s hegyeink szépségéről s az itt található mintaszerű berendezés­ről nem beszélnének széles ez országban. Hozza meg minden pécsi polgár a csekély évi áldozatot s akkor a ME. nem 1800—2000, hanem talán 5000 tagjával nemcsak helyrehozhatja az okozott káro­kat, de még igen sok újabb alkotást is létesíthet a városi lakosság kényelmére és a jövő munkálatok nem okoznak majd annyi fejtörést a vezetőségnek, mint a Kardoss­ úti menedékház mostani kibővítése, melyet csak több oldalról felajánlott nagylelkű támogatás tesz lehetővé. Az egyesület múlt héten tartott választmányi ülésén örömmel vették tudomásul, hogy a közelebbi erdők átjelzései legnagyobb részben fel lettek újítva s a választmány köszönetet mondott a felújításban segédkező TTE­-nek, a cisz. főgimnázium cserkész­­csapatának s azon tagtársaknak, akik a munkála­tokban részt vettek. A még visszalérő jelzésekre is mihamar sor kerül, mert azokat az uradalmi főerdő­­mérnök urak végeztetik majd szives előzékenységgel. A Kardoss-ut és Bánffay-u tatarozása is jóformán befejezést nyert s csak az utóbbinak felső szakasza vár még javításra. A többi úthoz — melyek a telje­sen tönkre tett Kiss József-úttól eltekintve még elég jó karban vannak — csak akkor fognak hozzá, amikor a szükséges fedőanyagot kifejthetik és helyre szállíthatják. Az ülés legfontosabb tárgya a Kardoss­áti pavilion kibővítésének elhatározása volt, amihez haladéktalanul hozzálátnak s úgy tudjuk : a munkát már meg is kezdték. Az uj szárnya (egy szoba, ka­mara) pár hét alatt felépül s az ottani őrnek téli lakásul fog szolgálni. Hogy ez megvalósulhat, az csak úgy lehetséges, hogy az egyesületet nagyobb vállalatok, gyárosok, fakereskedők, anyagok ado­mányozásával támogatják s a tagtársak is viszo­nyaikhoz mért pénzösszeggel segélyezik. Helyre­állítják még az ősszel a János-kilátó megrongált részeit és a Flóra-pihenőt is, hogy lassan kint eltűn­jenek a szomorú évek pusztításának nyomai. Csak a sétautak mellől ellopott padokat nem pótolhatják most, mert erre fedezetük nincs, éppen azért kívá­natos lenne, ha tehetősebb polgártársaink­­áldozat­­készségükkel járulnának a hiányok pótlásához. Kü­lönösen faiparral foglalkozó iparosaink, gyárosaink vagy kereskedőink tehetnék ezt megértéssel, mint ezt a külföldön, sőt Budapesten is láthatjuk, hol az általuk adományozott és elhelyezett padokon saját üzletük, gyáruk hirdetése olvasható, ami mint ál­landó hirdetés, gyakorlati szempontból talán nem is rossz befektetés. Ha akad ily megértő egyén, je­lentse azt be az egyesület gazdájánál (Graef János­nál, a Geltsch és Graef drogériában) a részletek és a padok elhelyezésének megbeszélése céljából. Be­vezették a Kardoss­ uti menedékházba a telefont is, melynek száma 180,A (a misinai kilátóé 180) s épen azért a felhívásnál pontosan bemondandó, hogy a menedékházat vagy a kilátót kívánja-e a felhívó. Rövid ismertetésünkből is látható, hogy a ME. mindent elkövet, hogy­ a nehéz viszonyok között is tagtársainak és a sétálóknak szolgálatára lehessen. A tagok sorába felvétettek, mint örökös tagok 1000 K-val: Gerő Ödön, Gerő Ödönné, Hebenstreit Károly, Sándor Károly, Wächter Ede, Walfisch Pál; 500 K-val : Ferenczi Ede (Zobák), Gaál Iván, Gold­berger Józsefné, Kemény Jenő dr., Spitzer Károly; rendes tagok: Barsy József, Barsy Józsefné, Bajnok József, Bartok Ferenc dr., Biró Béla, Bodó János (Mecsekszabolcs), Bólits Jenő, Dombek Jakab, Dom­­bek János, Farkas József (Üszög), Fetter József, Fiala Lipót, Fieschfeld Frigyes, Folbert Győző, Fischer Márk, Füspök József, Gábor Jenőné, Graff István, Gullán Győző, Hajnal Gyula, Kókay Pál, Léhner Miksa, Léhner Miksáné, Lő­wy Jákó, Lőwy Jákóné, Mak­klovits Ervin, Matievics Károly, Nagy Dániel, Neumann Jakab dr. Réhling Nándor, Réh­­ling Nándorné, Rimmer Miklós, Sárközy József, Sárosy László dr., Schwarz Miklós Tivadar, Schwarz M. Tivadarné, Szenyi Ervin, Szász Erzsébet, Szilárd Leóné, Tiszai Béla, Weisz József, Weisz Józsefné, Zádor Imre. 3. odal —" A felekezeti iskolák állami segélye. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete szerint azok az elemi iskolai tanító állások, amelyek fentartása kultúrpolitikai szempontból nem olyan fontosak, hogy az állam jelenlegi súlyos helyzetében segélye­zésük indokolt legyen .— 1922 december végétől kezdődőleg nem részesíthetők állami támogatásban. A kultuszkormán csak abban az esetben ad segélyt, ha az iskola­fentartók a tanítók illetményeinek legalább 10 százalékát magukra vállalják. Ez az összeg azon­ban nem lehet kisebb évi 9000 koronánál. Intézke­dik ezenkívül a rendelet a felekezeti iskoláknak adott állami segélyezések revíziójáról és köteles­ségévé teszi az egyes iskola­fentartó felekezeteknek, hogy az egyház vagyoni állapotáról szeptember 30-ig pontos kimutatást készítsenek. Abban az esetben, ha ezeknek a kimutatásoknak átvizsgálása után a miniszter úgy találná, hogy a megváltozott gazda­sági viszonyok folytán az illető egyház már állami támogatás nélkül is képes lenne az iskolái fentartá­­sára — meg fogja vonni tőlük a szubvenciót. — Bécsben esnek az élelmiszerárak. A termelés fokozása és a korona stabilizálása következtében újabb áresések voltak nem­csak a burgonya piacon, hanem egyéb élelmi­szerpiacokon is. A burgonya ára 900 koronára esett vissza, amely még augusztus végén 2000 korona volt.

Next