Pécsi Lapok, 1922. október-december (1. évfolyam, 175-249. szám)
1922-10-01 / 175. szám
1922. október 1. (Prognózis.) A közelgő tél prognózisát Bethlen miniszterelnök már a nyár búcsúzásán közrebocsájtotta, megállapítván, hogy az ideihez hasonló kegyetlen tél nem fenyegette meg Magyarországot. Ez a kemény jóslat világosan azt jelenti, hogy a nyomor sötétségének ilyen fekete nem volt meg az árnyalata és jelenti azt, hogy a szegénység panaszszava megint betölti majd a behavazott rónákat. Nekünk, magyaroknak, kik a Kárpátok csúcsáról és Erdély bérceiről szédültünk a mélységbe, ez a tél arra kellett volna, hogy a hideg szobák álmatlan éjszakáit a tavasz várás közeli reményével tudjuk átvirrasztani és arra kellett volna, hogy mind és mind a szivek, melyek Európának erre a vérző kis területére szorultak, egyetlen kórusban dobogjanak a feltámadás felé. És az történik emberek az őszi napokban, hogy ezek a szivek ijedt zakatolással fognak a tél közeledtére. Az történik emberek, hogy a támolygó Európa nem pihenésre, erőgyűjtésre tér meg a hótakaró alá, hanem új vulkánok ágyát építik az öt esztendeig halotakkal ágyazott föld mélyébe. Komoly államférfiak és nyomukban a külföldi újságok európai háború képét festik a láthatárra. A véres földrengés, mely Keletről indult a török légiók rohamai nyomán, már a Balkánon visszhangzik és Londonban a szeizmográf háborút jelez. .. ‘ A legyengült Európa őszi tájain a háború bórája söpri végig s mi magyarok, kik összeszoritott fogakkal a legkeményebb tél rohamát készülünk felfogni, nyugodtan, türelmesen várjuk az eljövendőket. Akik a nagy prizma kavargását figyelik és el tudnak igazodni a népek vágyának kavargásán, amely ebben a prizmában észlelhető, azok tudják, hogy a magyar szomorúság nyugodt vágásának honnan az eredete. Akiknek érző lelkét a magyar szomorúság csak egyszer is megmozdította, azok tudják, hogy a csonka magyar földön nincs különös izgalom az új háború nyomán, mert itt mindenkitudja, hogy a háború nem is ért véget, csak egy nagy, halálosan nyomasztó csend viszi az időt a megcsúfolt béke felé. Trianon, Saint-Germain, Sévres és a többi állomásokon csak a vakság láthatta békének a békét. Az igazi béke szerződésekbe foglalását a történelmi szükségszerűség fogja diktálni, az a felismerés, hogy a világ egyensúlya nem lehet hatalmi szövetségek mohó organizmusának zsákmánya. Mi itt, a szomorúság árnyékában tudjuk, hogy az uj, igazi békekötés után van s az is másodrangu, hogy Kemal pasa kardjának hegyével írja a bevezető mondatokat, avagy Londonból és Párisból indul el az idemely az uj tárgyalások asztalánál fog elpihenni. Az uj béke, ha a távol ködében is — de uton van s nekünk legfeljebb az lehet a vágyódásunk, hogy ne szegjék újabb vérnyomok a magyar hajnal ösvényét... * (Színházi attakék.) A magyar színjátszásnak ugy látszik ezentúl minden héten meglesz a maga szenzációja. Nemrég a csendes Budán fedezte fel az egyik városatya, hogy Madách az ,,Ember tragédiájával“ bomlasztó, forradalmi propagandát terjeszt, az elmúlt héten pedig a Nemzeti és Vígszínházban ismétlődött meg — ezúttal hangosabban és ízléstelenebből az attak. Az attak két sebesültje két külföldi író. Brieux a Nemzeti Színházban esett el a „Vörös talár“-al Hans Müller pedig a Vígszínházban a ,,Tüzek“-el. A rajongó magyar közönség, amely nagy ínségében és esettségében sem tudott annyira elszegényedni, hogy el ne zarándokolna estérőlestére a színházakat megtölteni, a kultúra forrásánál felüdülni, egy pillanatra meghökkent. Álmélkodva kellett hallania az utca disszonáns hangját a kultúra templomában. A Nemzeti Színház állami intézmény, annak igazgatója nemrég foglalta el méltóságát az állam bizalmából. Ezenfelül főintendánsa is van az állami színházaknak s igy Brieux darabja átment, bizonyára átment a rostákon, melyek nélkül manapság nem kerülhet előadásra egyletlen színdarab sem. Brieux a Nemzeti Színház háziszerzője Franciaországban is, konzervativ, akadémikus és ami a legfontosabb: vallásos jó keresztény. Mint ilyen jutott szóhoz a magyar állam első színházában s ezenfelül mint író is learatta a babért, mert estéről-estére zsúfolt házak tapsoltak darabjának. Hanst Aluliert is orvul fütyülte ki az a néhány fiatal ember, akik igazgatók és főintendánsok helyett most kezükbe látszanak venni a magyar színházi kultúra ügyének intézését. Két darabot sikerült nekik levétetni a műsorról, amelyeket a látszólag illetékes igazgatók és állami főintendáns előadásra minden aggodalom nélkül alkalmasnak talált. Az a néhány fiatalember, kik az előadásokat megzavarták, bizonyára nem saját számlára cselekedett. Bizonyára nem önszántukból mentek el páran fütyüléssel és botránnyal megzavarni az előadást, melyet több ezer főnyi kultur közönség áhítattal hallgatott. De ha arról van szó, ki a felelős az ilyen botrányokért, akkor a „felelőtlen elemekkel“ állunk megint szembe. A felelőtlen elem szomorú specialitása már amíg sebet ejtett ennek az országnak presztízsén, hogy a kapott leckék az egész nemzet életére elegendők. Kétszeresen aggályos ezért, hogy a felelőtlen elem a sértetlenül megmaradt magyar kultúrát is vadászterületének kezdi kisajátítani. Azt mondják a túloldalon, hogy a két darab eltüntetése kapitulációt jelent a „közvélemény“ kívánsága előtt. Ahol a közvéleményt 8—10 botrányt rendező fiatalember reprezentálja — és hozzátehetjük sikerrel, ott még igen épületes megnyilvánulásai lehetnek a közvéleménynek. Ha a kultúra újdonsült, ifjú cenzorai azt akarták, hogy fölfrissített kapcsolatainkat a nyugati kultúrával elvágják — úgy tökéletes munkát végeztek. A szomorú csak az a dologban, hogy Brieux és Hans Müller csak ezután is megélnek valahogy — de hogy mi, árva Magyarország meg tudjuk-e ugyanezt csinálni a nagy nemzetekkel való kulturkapcsolat nélkül — ezen már lehet vitatkozni. De ki száll vitába a „közvéleménnyel ?“... (Jules.) ! ,,Pécsi Lapok“ A Mecses Egyesület köréből örömmel hozzuk minden alkalommal a ME. közleményeit, mert azokból tisztán látjuk a ME. munkáját és fejlődését. Aki figyelemmel kísérte az eddig közölt névsorokat, jóleső érzéssel állapíthatta meg, hogy azokban a Pécsre áthelyezettek neveit jóformán mind megtalálja, ami új polgártársaink elismerését mutatja a ME. áldásos munkássága fölött. A régi törzslakosság 30 éven át már megszokta a Mecseken kanyargó szépséges sétautakat — ahol az utolsó években annyi kárt tettek az elvadult emberek — és sokszor járta az erdők rengetegeit az átjelzések nyomán , de akiket az élet forgataga csak most hozott közénk, azok sokkal jobban érzik , mit tett itt a lakosság érdekében az egyesület s sietnek annak támogatói közé sorakozni. Ezért láttuk az eddigi névsorokban a Pécsre helyezett összes tisztviselőket, az államrendőrség személyzetét, a csendőrség tisztikarát s mint múlt és mai közleményeink mutatják, a honvédség tisztikarát is teljes számban. S nemcsak anyagilag — tagdíjukkal — segítik a ME.-t, de például az államrendőrség kapitánysága meg nem hálálható előzékenységgel őrködik az erdőben is a közbiztonság felett, őrizve a ME. alkotásait s védve az erdő fáit, mig a katonaság készségét ajánlotta fel az utak helyreállításának nagy munkájában támogatni az egyesületet. Helybeli iparosaink közül is többen sietnek segítségére a ME.-nek egyes munkáknak szívességből való teljesítésével — amikről már más alkalommal tettünk említést — hogy a mai nehéz viszonyok között áldozatkészségükkel támogassák azt odaadó munkájában. Amilyen örömmel állapítjuk meg ezt a tényt, éppen annyira fájlaljuk, hogy a törzslakosság egy része még mindig távol tartja magát ettől a kötelességtől, mert — mint mondják — „úgyis feljárhatnak a sétautakra és a Mecsekre“. Sivár, önző felfogás ! Ha mindenki igy gondolkoznék, akkor ugyan nem lett volna a Mecseken kultúra és turistakényelem s ma is ott állnánk, ahol 30 év előtt s hegyeink szépségéről s az itt található mintaszerű berendezésről nem beszélnének széles ez országban. Hozza meg minden pécsi polgár a csekély évi áldozatot s akkor a ME. nem 1800—2000, hanem talán 5000 tagjával nemcsak helyrehozhatja az okozott károkat, de még igen sok újabb alkotást is létesíthet a városi lakosság kényelmére és a jövő munkálatok nem okoznak majd annyi fejtörést a vezetőségnek, mint a Kardoss úti menedékház mostani kibővítése, melyet csak több oldalról felajánlott nagylelkű támogatás tesz lehetővé. Az egyesület múlt héten tartott választmányi ülésén örömmel vették tudomásul, hogy a közelebbi erdők átjelzései legnagyobb részben fel lettek újítva s a választmány köszönetet mondott a felújításban segédkező TTE-nek, a cisz. főgimnázium cserkészcsapatának s azon tagtársaknak, akik a munkálatokban részt vettek. A még visszalérő jelzésekre is mihamar sor kerül, mert azokat az uradalmi főerdőmérnök urak végeztetik majd szives előzékenységgel. A Kardoss-ut és Bánffay-u tatarozása is jóformán befejezést nyert s csak az utóbbinak felső szakasza vár még javításra. A többi úthoz — melyek a teljesen tönkre tett Kiss József-úttól eltekintve még elég jó karban vannak — csak akkor fognak hozzá, amikor a szükséges fedőanyagot kifejthetik és helyre szállíthatják. Az ülés legfontosabb tárgya a Kardossáti pavilion kibővítésének elhatározása volt, amihez haladéktalanul hozzálátnak s úgy tudjuk : a munkát már meg is kezdték. Az uj szárnya (egy szoba, kamara) pár hét alatt felépül s az ottani őrnek téli lakásul fog szolgálni. Hogy ez megvalósulhat, az csak úgy lehetséges, hogy az egyesületet nagyobb vállalatok, gyárosok, fakereskedők, anyagok adományozásával támogatják s a tagtársak is viszonyaikhoz mért pénzösszeggel segélyezik. Helyreállítják még az ősszel a János-kilátó megrongált részeit és a Flóra-pihenőt is, hogy lassan kint eltűnjenek a szomorú évek pusztításának nyomai. Csak a sétautak mellől ellopott padokat nem pótolhatják most, mert erre fedezetük nincs, éppen azért kívánatos lenne, ha tehetősebb polgártársainkáldozatkészségükkel járulnának a hiányok pótlásához. Különösen faiparral foglalkozó iparosaink, gyárosaink vagy kereskedőink tehetnék ezt megértéssel, mint ezt a külföldön, sőt Budapesten is láthatjuk, hol az általuk adományozott és elhelyezett padokon saját üzletük, gyáruk hirdetése olvasható, ami mint állandó hirdetés, gyakorlati szempontból talán nem is rossz befektetés. Ha akad ily megértő egyén, jelentse azt be az egyesület gazdájánál (Graef Jánosnál, a Geltsch és Graef drogériában) a részletek és a padok elhelyezésének megbeszélése céljából. Bevezették a Kardoss uti menedékházba a telefont is, melynek száma 180,A (a misinai kilátóé 180) s épen azért a felhívásnál pontosan bemondandó, hogy a menedékházat vagy a kilátót kívánja-e a felhívó. Rövid ismertetésünkből is látható, hogy a ME. mindent elkövet, hogy a nehéz viszonyok között is tagtársainak és a sétálóknak szolgálatára lehessen. A tagok sorába felvétettek, mint örökös tagok 1000 K-val: Gerő Ödön, Gerő Ödönné, Hebenstreit Károly, Sándor Károly, Wächter Ede, Walfisch Pál; 500 K-val : Ferenczi Ede (Zobák), Gaál Iván, Goldberger Józsefné, Kemény Jenő dr., Spitzer Károly; rendes tagok: Barsy József, Barsy Józsefné, Bajnok József, Bartok Ferenc dr., Biró Béla, Bodó János (Mecsekszabolcs), Bólits Jenő, Dombek Jakab, Dombek János, Farkas József (Üszög), Fetter József, Fiala Lipót, Fieschfeld Frigyes, Folbert Győző, Fischer Márk, Füspök József, Gábor Jenőné, Graff István, Gullán Győző, Hajnal Gyula, Kókay Pál, Léhner Miksa, Léhner Miksáné, Lőwy Jákó, Lőwy Jákóné, Makklovits Ervin, Matievics Károly, Nagy Dániel, Neumann Jakab dr. Réhling Nándor, Réhling Nándorné, Rimmer Miklós, Sárközy József, Sárosy László dr., Schwarz Miklós Tivadar, Schwarz M. Tivadarné, Szenyi Ervin, Szász Erzsébet, Szilárd Leóné, Tiszai Béla, Weisz József, Weisz Józsefné, Zádor Imre. 3. odal —" A felekezeti iskolák állami segélye. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete szerint azok az elemi iskolai tanító állások, amelyek fentartása kultúrpolitikai szempontból nem olyan fontosak, hogy az állam jelenlegi súlyos helyzetében segélyezésük indokolt legyen .— 1922 december végétől kezdődőleg nem részesíthetők állami támogatásban. A kultuszkormán csak abban az esetben ad segélyt, ha az iskolafentartók a tanítók illetményeinek legalább 10 százalékát magukra vállalják. Ez az összeg azonban nem lehet kisebb évi 9000 koronánál. Intézkedik ezenkívül a rendelet a felekezeti iskoláknak adott állami segélyezések revíziójáról és kötelességévé teszi az egyes iskolafentartó felekezeteknek, hogy az egyház vagyoni állapotáról szeptember 30-ig pontos kimutatást készítsenek. Abban az esetben, ha ezeknek a kimutatásoknak átvizsgálása után a miniszter úgy találná, hogy a megváltozott gazdasági viszonyok folytán az illető egyház már állami támogatás nélkül is képes lenne az iskolái fentartására — meg fogja vonni tőlük a szubvenciót. — Bécsben esnek az élelmiszerárak. A termelés fokozása és a korona stabilizálása következtében újabb áresések voltak nemcsak a burgonya piacon, hanem egyéb élelmiszerpiacokon is. A burgonya ára 900 koronára esett vissza, amely még augusztus végén 2000 korona volt.