Pécsi Lapok, 1924. január-április (3. évfolyam, 1-99. szám)

1924-01-01 / 1. szám

Újév hajnalán. Éjfélt ütött az óra. Kongása még rezdül a leve­gőben, de már belevegyül boldog-boldogtalan ajkáról , végeszakadatlan . Boldog új esztendő. Oh, évszázadok hangzatos, gyönyörű, kon­vencionális frázisa ! Ahogy ma egymást köszönti benned tenger­nyi tömeg kiégett lelke, ahogy egymásradobáltság­­ban elgondolás, megértés és megértés nélkül elrebegi ezt a hangoskodó üresfejűség a szemérmeskedő szerénységnek, a fölényes szellemeskedés az ár­tatlan tudatlanságnak, gőgös hitehagyottság a tépe­­lődő önmarcangolásnak, sivár szívek önzése a nyo­morúságban elbukottak szenvedő seregének, sima­­szájú diplomácia szava a naiv bizakodónak, ahogy tartalmát fitymálva, percek alatt millió alak be­fogadott hazugsággá avatja e szépséges kívánságot s nyomorultakon tova gázolva, egymásra halmozza a boldogtalanság és szerencsétlenségek láncolatát, ahogy a jövendővel mit sem gondolva, emberi pon­gyolaságában a világtalan önzés a múltat sértegeti ma benne, úgy még alig csúfolta meg önmagát a teremtés koronája. Boldog új esztendőt­­ . És ebben elhivatottságát betöltöttnek érzi. És már nem keresi a harcosokat, akik az új esztendőt munkálni fogják. És nem látja meg a sok sírásót, amint az mohó tehetetlenséggel szerszámához nyúl. És nem látja meg, hogy Doberdó szikláiból, Szibéria hómezőiből erdei emelkednek ki a zörgő csontvázaknak, kik megcsalódva, gúnyosan feléje vigyorogtak: Boldog uj esztendőt ! És süket szeretetlenségében nem hallja özvegyeik és árváik néma faját s nem veszi észre, könybe lábadt, sápadt arcok reménytelenül mint tagadják hangzatos ígéretek sokaságát. És nem akarják hallani a Nagyjános Juliannák bosszú­­szavát, mely a rendcsináló erőszakon túl is életért kiált. És nem próbál felülemelkedni magasabb táv­latokba, hogy onnét szemlélje e sártenger törpe­óriásainak meddő tülekedését s fürkésző szemmel figyelje a hajótörött vándorok millióit, kik nem tudják, merre visz ütjük. És kufárkodása közben, magafeledtségében nem keresi a lüktető munka lelkét, mely egymaga képes életet lehelni e pusztító dermedtségbe,... hanem elfedi, eltakarja előle mind e zavaró csekélységeket önteltségének sántikáló ereje, a mammohimádat csodálata, mind ott tűnnek el a hitvány gyarlóságok, elképzelt nagyságának ár­nyékában. Minek mélyebben nézni, mikor ez csak kelle­metlen ! Sokkal könnyebb s egyszerűbb a tömeggel kiáltani: Boldog uj esztendőt !... De főként erős lelket hozzá, hogy ismét hinni tudjunk benne ! be, múzsája. Mindössze nem is oly rég tartózkodik ná­lam, de ha érzésem nem csal, úgy állandóan velem marad. Bizony pajtikám, tanulmányaim folytatása mellett, amit te a fejnkkel, azt végzem én a mi szép magyar nyelvünkkel: festek, rajzolok, keresem min­denben a szépet és többnyire föl is lelem. Sokat és intenzíve foglalkozom muzsikával is és bevallom, hogy a közel jövőben egy csinos magyar dalom fog megjelenni, melynek szövegét is, dalamat is én sze­reztem. Majd elküldöm. Egyelőre irodalmi, műkö­désem nem lépheti túl a dilettantizmus határát, hiszen jól tudod,egy külföldön tanuló diáknál mennyi munkásságot kíván csak maga a megélhetés biz­tosítása is. Látod, ilyen az élet ! Együtt voltunk szépen pár évig az érettségi után, m­íg egyszer csak jött egy vasvillás ember, kinek jóvoltából én most a prágai egyetem hallgatója kényszerülök lenni. De nem baj ! Nagyon jól megy sorom és amint a példa bizonyítja: ,,Naturam expellas furca, tantae usque recurret !“ Együtt vagyunk mi a messze idegenben is. Mert ugyan ki szabhatná meg annak a néma rajon­gásnak a mérvét, mellyel szegény, meggyötört ha­zánkhoz vonzódom ? Vagy ki merészelné megsérteni a mi barátságunk intact szövetnékét, melyet még a vén zirci gimnázium latin levegője vont be a soha el nem múlás balzsamával ? Végtelenül örvendek, hogy művészi képességeid­del már pálmát is szereztél; köszöntlek életed ezen értékes fordulópontjánál most, amikor már „be­érkezett“ lény vagy, ki immár szabadjeggyel és fölemelt fővel léphetsz a festészet Pantheonjába. Jó Barátom, fogadd szeretettel gratulációmat továbbra is kívánom hogy : Sikerekben gazdag Legyen pályád, élted, S ha barátságunkat Kíméled és félted, Úgy írj nékem Pajtás, Hisz sivár, Ki örömöt spórol, Csak magának vét, Éltünk útjait hát Véled vígan járom S szives soraidat Barátsággal várom.­ ölel igaz barátod Fodor József. Prága, 1923. december közepén. Lovag Jzfar­yn ferenc festőművész­nek, pécs. by William Shakesperae, King Lear: ,,last not least!” Kedves Feri Barátom ! Baráti szeretetet érezni is, éreztetni is lehet. Bár úgy érzem, hogy e papiros a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy momentán támadt színes gondolataimat visszhangozza, mégis kérlek, hogy sikered alkalmából, melyről csak most értesültem, fogadd szívesen ezen egyszerű jóbaráti köszöntésemet. Hiszem, hogy a gratulálásnak itten alkalmazott módja ugyanolyan örömmel tölt el, mint, ha esetleg hírneves énekesnőnek születtél volna és most megérdemelt sikered honoráriuma­­képen Gül Baba csodás színű, parfümös rózsáit lop­nám ablakodba. Szárnyaira kapott a hír és most te volens-nolens eljutsz mindenhova, ahol a szép fogalmának megadják még az illő tiszteletet, ahol a színek és foltok világát szentnek tartják s ahol a festészet múzsáját istenítik. Jól esik ez nékem, hidd meg, hisz bennünket régi, patinás barátság köt össze és most úgy érzem magam, mint aki a virág­­szőnyeges mezőről jött, honnan magammal hoztam egy nagy csokor pipitért, kankalint, meg búzavirá­got, most idehaza megoldom a fűszálakkal össze­kötözött csokrot, magam elé szórom az összeset és ... találd el, mit csinálok aztán ?... Elmeren­gek a nézésükön. — Ezek az én emlékeim. Milyen jó is neked és nekem, kiknek az élet min­dig csak szépet nyújt ! De sietnünk kell, mert gon­doljuk csak meg jól: alig van időnk élni. Sokat kell alkotnunk, dolgoznunk, hogy valamirevaló emberek lehessünk, aztán meg időnk is maradjon még élni és az élet derűs, mindig napsugaras oldalát — mert ilyen is van ám — megismerhetni. Kitartás és lelkierő, amik ezen magunk elé tűzött célok elérésére fel­tétlenül és eminentel szükségesek, — Isten jóvol­tából rendelkezésünkre állnak. Isteni adományról, veleszületett talentumról, igaz ugyan, hogy csak nálad beszélhetünk, de azért eláru neked most más valamit én is. Meglátogatott is vendég. Elő­kelő, hogy úgy mondjam: égi­­ költészet „Epicur“ a tengeren. Minden nagyobb óceánjárónak a fedélzetén ta­lálunk Valami furcsa teremtményt, amolyan kabala­állatot, mely a legénység kedvence s amelyről min­denki meg van győződve, hogy szerencsét hoz. Leg­­többnyire egy exotikus állat tűnik föl a láthatáron, valamelyik matróz hozta magával vagy más módon került a nagy hajóra s azóta ott is maradt s ide-oda utazik Európa és Amerika között. Egy ilyen furcsa teremtmény kisért hónapok óta az United Staates Lines tizenkét óceánjárójából álló flottáján. Egyik hajóról a másikra mászik, ide-oda utazik az ó és újvilág között, de a nagy utat sohasem teszi meg kétszer egymásután ugyanazon a hajón. Ennek a különös teremtménynek „Epicur“ vagy röviden „Epy“ a neve, s egész különös módon került az United States Lines hajók fedélzetére. Az „America“ nevű hajó néhány hónappal ezelőtt nyílt tengeren megállóit s egy szállítóhajó megsebe­sült gépészét fölvette fedélzetére. A sebesült gépész­szel együtt Epicur is fölkerült a hajóra. „Epy“, a legkülönfélébb kutyafajok keveréke, hamarosan ott­honosan érezte magát az „America“-n s miután meggyőződött arról, hogy gazdáját jól kezelik az uj hajón, hamarosan szemleútra indult. Ide-oda futko­sott a kapitány hidjától a gépterem bejáratáig, végiglátogatta a kabinokat és éttermeket s végül a konyhában pihent meg egy időre, meleg barátságot kötve a jószivü főszakáccsal. Az „America" tisztjei és a legénység hamarosan megkedvelték a borzas kis kutyát, mely minden pillanatban feltűnt a hajó más-más pontján s elha­tározták, hogy ott tartják állandóan az „America" fedélzetén. A tisztek azonban nem is­merték „Epy" természetét, nem olyan fából volt ő faragva, hogy egy hétnél tovább kibírta volna ugyanazon a hajón. Alig hagyta el az „America“ Brémát és Cher­­bourgot, egyszerre csak föltűnik az egyik matróz­nak, hogy az új akvizíció, „Epy“ hiányzik. Föl­kutatták az egész hajót, de „Epy" sehol sem volt található. Newyorkba érve, a tisztek látogatást tet­­­­tek egy másik United States Lines hajón, a „Presi­dent Monroe“-n s legnagyobb meglepetésükre ott látják vigan ugrándozni a kis borzas „Epy“-t. Ha­marosan kiderült, hogy „Epy“ Cherbourgban került a President Monroe fedélzetére s ezen a hajón jutott el Newyorkba. „Epy“ itt sem bírta ki sokáig s mi­előtt elindult volna az új hajója, átszökött a „Presi­dent Polk" fedélzetére. „Epy“ teljes szabadságot élvez az United States Lines hajókon . Evenstown, Bréma, Plymouth Vagy Newyork kikötőiben keresi föl kedvenc hajóit. Vala­mennyit jól ismeri s még sohasem történt, hogy ugyanazon a hajón kétszer egymásután tette volna meg az utat Európa és Amerika között. ­ 1934. Pezsgőspalackok durrognak, jókedv, kacagás min­denfelé. .. A mámor, a magafeledtség üli diadalát egy éjszakára: temetjük az elmúlott esztendőt. Temet­jük azt minden bánatával, elmúlt keservével, füstbe­ment, meg nem valósult terveivel, temetjük mindama el nem következett remények ködképével emlékezetünk­ben, melyeket most Szilveszter éjszakájától kezdődőleg már az uj esztendőtől várunk. Várunk, minden év­ben várunk valamit, várunk, csodát várunk, gyógyitó olajat várunk lelkeink ezer égő sebére, enyhítő balzsa­mot életünk ezer fájdalmára. Élniakarásunk egy­ben merül ki, energiánk egy határtalan erőmegfeszí­­tésben összpontosul: a Reményben. Csalódásokban megkérgesült lelkünk reménykedik folyvást, könnyek­től fakóvá lelt szemeink révedten merednek az eljö­vendő sötétjébe, vájjon mit hoz a jövendőül Kér­dés, örök kérdés , mindig időszerű, soha inkább, mint napjainkban. Várunk boldogságot, jóságot, várunk egy világra, amelyben ismét a szeretet veszi át ural­kodását. Remélünk egy új világ eljövetelében, amely­ben az emberek ismét megbecsülik egymást, imádko­zunk egy jövőért, amikor a dinamit ismét csak a te­remtő munka eszköze lesz, kérünk egy eljövendő kort, amelyben a kard, az ágyú mint elmúlott sötét álmok fennmaradt emlékei csak mint muzeális értékű, objectumok szerepeljenek. Kérünk, fohászkodunk érte. 1924___ tőled sokat várunk: szeretetet, megbocsáj­tást. Megbocsájtást a bűnökre, megbocsájtást a képzelt bűnökre. Távozzék a világról a türelmetlenség, vegye át uralmát ismét a ,, Jóság”— 1924— ha ebben a jegyben indulsz, úgy köszöntünk téged... K­á­ny. A „Pécsi Lapok“ bármennyire is igyekezett az előfizetési díjak utóbbi rendezése elől kitérni, a papírárak és az előállítási költségek emelkedése folytán rá van kényszerítve január 1-től az előfizetési árakat megváltoztatni. Kelletlenül adjuk tudtára olvasóinknak, hogy a ránk nehezedő és egyre súlyosbodó terhek miatt kény­telenek vagyunk január 1-től az egy havi előfizetési díjat 7500 koronában ,míg az egyes példányok árát 4 oldalasnál 300, 8 oldalasnál 500 és ennél több olda­las lapnál 600 K-ban megállapítani. Nagyon kérjük Lapunk igen tisztelt előfizetőit, hogy az elkerülhetetlen változást tudomásul venni és a lapunkkal fennálló kapcsolatot továbbra is fenntartani szíveskedjenek. Nem hisszük, hogy ez az igazán csekély emelés, melyet az árak felfel rohanásában a mai napig minden erőfeszítésünkkel elkerültünk, lapunk egyetlen olvasóját is elriasztaná. Hisszük és tudjuk ezt annál inkább, mert közönsé­günk az eddigi nehéz időkben sem hagyott cserben bennünket. Viszonzásul a „Pécsi Lapok” a kény­szerű emelés folytán még fokozottabb mértékben fog törekedni arra, hogy előfizetőinek tartalmas, nívós újságot adjon. A „Pécsi Lapok” kiadóhivatala. ' —" Előléptetések és nyilvános dicséretek az állam­rendőrség pécsi kerületénél. Varga Lajos dr.am.kir. államrendőrség pécsi kerületének főkapitánya szol­gálatban tanúsított kiváló ügybuzgóságukért és fe­gyelmezett magatartásukért az­ őrszemélyzet tagjai közül a következőket léptette elő­: Főtörzsőrmesterekké előléptek: Pocsai Péter, Vigh Ferenc, Bárdos­i János Böndi Ferenc törzsőrmesterek. — Őrmesterekké elő­léptek: Czucz Ádám, Száraz Zsigmond, Sipos József Schrancz Pál, Méhes János, Kovács János, Hegedűs József, Koósz János, Batházi Lajos, Kelemen I.­ó­zsef, Keszegi Rafael, Magyar József, Moh­­át­­st* Dömötör Vendel,Sümegi János, Trevi György, Gyurki Ferenc, Kelemen György, Kelemen János, Bogdár Márton, Hegedűs Gyula, Németh József, Varga Lajos Csillag János, Vörös I. József, Kovács Ferenc, Reite­ Márton, Petrok György, Fekete János, Miszlai Lajos Sipos Mihály, Puxler József,­Nagy I. József, Göndöcs György, Göbölös József, Huszár József, Tamás Antal Rigó László, Bene Lajos, Horváth Károly, Schromeiss Károly, Málik István, rendőrök. Ezenkívül nyilváno dicséretben részesült 23 felügyelő helyettes, 38 fő törzsőrmester, 9 törzsőrmester, 18 őrmester, 80 államrendőr és 56 ideiglenes minőségű államrendőr A szépszámú előléptetések és nyilvános dicséretei kedvező fényt vetnek a m. kir. államrendőrség őr­személyzetének szellemére s várható, hogy az egybe­gyűlt őrszemélyzet előtt kihirdetett kitüntetések* további buzgó munkára fogják serkenteni az állam­rendőrség őrszemélyzeti tagjait. —­ Jóváhagyott alapszabályok. A keresk. mi­­niszter a pécsi Ipartestület alapszabályait 1004/ 1923. sz. rendeletével jóváhagyta.

Next