Pécsi Napló, 1892. december (1. évfolyam, 1-27. szám)

1892-12-03 / 3. szám

I. évfolyam. 1892. Szombat, deczem­ber hó 3-án. 3. szám. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 1 3 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Irgalmasok-utcza 2. sz. Nöthig-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. A „Zátony“ ellen. P­écs, deczem­ber 2. A ki nem kerü­lt zátonyon rendesen megszoktunk akadni, nem csoda tehát, ha én azon a zátonyon, melyre a Pécsi Napló első számában találtam, meg­akadtam, mert röviden kimondva, én ezen czikkben nyilvánuló eszmékkel általában nem értek egyet. Nem szólok azon kérdés politikai részéhez, hogy váljon a jelenlegi kor­mány­ képes lesz-e kimondott s talán ki is tűzött ebbeli feladatát elérni, ennek eldöntését bízzuk a jövőre. Én hajómat a zátony azon része felé óhajtom irányozni, mely a házas­ság kérdését tisztán vallási kérdésnek óhajtja tekinteni. Hogy a dolog lénye­gébe hatolhassunk, első feladatunk tudni, azt, a­miről ma már sajnos, keveset szoktak gondolkodni, hogy mi is hát az a vallás? Legáltalánosabb fogalmat úgy al­kothatunk magunknak a vallás lénye­géről, ha eltekintve a tudományos meg­határozásoktól és a vallástól, mint tudo­mánytól, azt mint az ember lelki éle­tének erkölcsi kérdését tekintjük. Ily jellemzés mellett a vallásnak természetesen csak leglényegesebb része, csak veleje érthető, mert ilyen formán el kell tekintenem attól, hogy ki mit hisz? A lényeg az erkölcs-szellemi élet mely cultur-vallásban intenczióban ugyan­az, a­mit a dogmatisták műnyelven felix inconsequentiának szoktak nevezni. Ily meghatározás mellett a vallás igen tág fogalom, mert a bevett és be nem vett vallásokon túl is lehetnek és vannak is vallások, melyek a legsarka­­latossabb kérdéseket tárgyazzák s vi­tatják a nélkül, hogy magukat vallás­nak czimezzék. Ilyen például a mai nap­ oly nagy hullámokat felverő Spiri­tismus, s lehet valaki bizonyos tekin­tetben vallásos a nélkül, hogy valamely vallásfelekezethez tartozzék, mert hiszen az ember szellemének erkölcsi életét ki­fejtheti hitelvek nélkül is, melyek épen a feli­x inconsequentia alapján nin­csenek egymással tiszta correlatióban, így fogva fel a vallás lényegét, bátran kérdezhetni, váljon mily viszonya van a vallásnak a házassághoz. A há­zasság nem szellemi élet, czélja sem az erkölcsi tökéletesülés, erkölcsileg külön lény marad a házas fél frigye után is, mert hiszen az erkölcsiség nem a külső formákhoz való ragaszkodásban, hanem a szív legbensőbb érzelmeinek helyes­sége s­okszerűségén alapszik. A házasság tehát magának a val­lásnak lényege szerint nem tekinthető vallási dolognak, mert kívül áll a val­lás eszméjén és csak akkor volna az erkölcsi kérdésnek tekinthető, ha bebizo­­nyítatnék, hogy a házassági frigy ki­induló pontja, a nemi szerelem, egy­úttal bölcseleti alapja az erkölcsi élet­nek s az erkölcsök fogalmának. A házasság tehát nem az ember szellemi életét tárgyaló kérdés, hanem világi dolog, míg a vallásról már Krisz­tus azt mondotta, hogy az ő országa nem e világból való. Íme a zátony, melyre jutottam, s melyben az mondatik, ha van vallás­­szabadság, hagyjuk meg a házasság szentségét is. Bárha nincsen is meg a teljes val­lásszabadság, de annyi mégis van s marad is, hogy a kötelező polgári há­zasság mellett se lenne senki akadályoz­ható abban, hogy saját hitvallásainak felfogása szerint is egybekelh­essen va­lakivel. De midőn a házasságot két egyén együttélésének s ezen együttélés A „Pécsi Napló“ tárczája. Gavar­diné.*) Irta Th­th­­y Zoltián­. Gavardiné gyönyörűséges, fekete szemű fiatal asszony volt. Gavardi uram pedig túl­járt már a hatvan esztendőn s valami beteg­sége volt a mellében. Sokat köhögött s úgy húzta magába a levegőt, mintha minden lé­legzete egy sóhajtás lett volna. Éhez véve még az is, hogy folyton zsémbelt s még vízre engedte egyedül az asszonyt — bi­zony szegény Gavardinénak nem lehetett látni jó dolga az ura mellett. Úgy csinálódott meg a házasság, hogy a lánynak nem volt sem apja, sem anyja, s két főrevaló kendője volt az árvasága mellett az egész vagyona. A vén Gavardinak fele­ség kellett — a leány hozzá ment, egygyé lettek. Gavardiné hűséges, becsületes asszony volt, soha se csalta meg az urát még gon­dolatban sem. Belenyugodott a rendelésbe. Ha így adta az isten, hát legyen így. Vár­juk meg a végét. Akkor vétkezett először, mikor az utcza túlsó felére, a házukkal szembe eső portára költözött Bakator Józsi az édesanyjával Józsi *) Mutatvány az 1893. évi Pécs-Barany­ is k­épes napt­árból, az első legények közül való volt, szép fekete bajuszszal s olyan járással, mintha legalább is őrmester lett volna a katonaságnál, pedig csak káplárságig vitte. Gazdag fiú is volt, szépen öltözködött, tiszta ezüst rojtot hordott a nyakravalóján. Gavardine mikor először meglátta, a legény épen szénát rakott a bog­lya tetejére. Izmos karján megfeszültek az inak, mintha aczélból lett volna, meg se haj­lott a dereka mikor felkapta a villát. A szép asszony azt gondolta magában: de szívesen letörülném homlokáról az izzadtságot. — Már a gondolat is annyira megijesztette, hogy be­szaladt a házba s elő se jött sötét estig. Nem tudom én, honnan szorult szegényes, falusi lelkébe ennyi becsületesség. Körülbelül ezelőtt egy évvel történt, hogy Gavardi uramat ágyba döntötte a beteg­sége. A szegény fiatal asszony alig mozdul­hatott el a nyoszolyája mellől. Egyszer mikor épen aludt a beteg ember, bejött a kisebbik béres s azt mondta, hogy menjen ki egy kicsit az udvarra, mert Baka­tor Józsi várja és valamit akar mondani. Az asszony visszaszente, hogy nem megyen, pedig nagy volt a vágyakozása s belepirult, amig kimondta a feleletet. Józsi erre bejött — beteglátogatóba. Az öreg Gavardi rokona távolról — hát jussa van hozzá, hogy meglátogassa. A beteg foly­ton aludt s most már ketten ültek az ágy mellett. Az asszony reszketett s félve, remegve kérdezte: — Miért jött? — Mondanivalóm van. — Mi? — Ha az öreg meghal szüretig, akkor elveszlek. — Ne beszéljen ilyent, menjen, menjen. A legény nem is akart tovább maradni. Vette a kalapját, még egyszer elmondta a mondani­valóját s elment. Az asszony hosz­­szasan utána nézett s mikor az ura felébredt, most először egész betegsége alatt elfeledte megkérdezni, hogy fáj-e a melle ? Elgondol­kozott, sóhajtott és kiment a szobából. Gavardi nem halt meg szüretre, még mintha jobban lett volna, kevesebbet nyö­gött s többet szitkozódott. Egyszer azt mondta: — Tönkre megy a gazdaság, a jószág után nem néz senki. Jó volna tá, egyszer­egyszer átkiáltani Bakator Józsit. Atyámfia, tehetne velem egy kis jóságot. Az asszony megijedt: — Nem, nem, majd inkább én . . . Már félt a kísértéstől, mert nagyon megszerette a szép legényt. Az naptól fogva úgy viselte magát, mintha gazda lett volna a háznál. Férfi mun­kát dolgozott, megdurvult a keze, színt vál­tott az arcra, de nem törődött semmivel.

Next