Pécsi Napló, 1893. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1893-01-13 / 10. szám
Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség: Irgalmasok-utcza 2. sz. Nöthig-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Halasztás, l'ées, január 12. A halasztások egész sora előzte meg a nemzet ezredéves ünnepének 1895-re való fixirozását, de mikor végre megjelölték ezt az időpontot, azt lehetett volna gondolni, hogy nem bolygatják tovább, különösen mivel törvényt is hozott az országgyűlés, hogy a millenium évében 1895-ben országos kiállítás rendeztessék. Ezt a törvényt módosítja majd egy újabb törvény, amelyről javaslatot készített a kereskedelemügyi miniszter, benyújtva azt a képviselőháznak. Bizonyosan meg is szavazza ezt a törvényt a képviselőház többsége és talán megszavazza mindenki. Mert hiszen az ilyen dolgokban a törvényhozásnak csakugyan rá kell magát egy kicsit bízni a kormányra. Ha az annyira el van késve a terveivel és azok keresztülvitelével, hogy három év alatt már nem bír a honfoglalás ezeréves ünnepéhez méltó alkotásokat létesíteni, mindenesetre jobb megadni a halasztást, mint magát a czélt is kockáztatni. Hogy egy évvel későbbre, 1896-ra jelölik immár az ezredéves határvonalat, az még nem nagy baj. Csak aztán erre az időpontra valósággal létesüljenek is azok az alkotások, melyekkel a halasztást indokolják. Csak az ne legyen ebből az első elodázásból, hogy továbbtovább kitolják azt a nagyszabású ünnepet, melyre már egy évtized óta kellett volna készülnünk nagyobb erélylyel, több lelkesedéssel és áldozatkészséggel. Maga a magyar állam még a legújabb halasztás indokolásául fölemlített alkotásokkalsem merítheti ki azt, amivel méltán megnyithatja a második ezerévet. Az országgyűlési palota, a Mátyástemplom és a Vaskapu kétségtelenül hatalmas zárókövei lesznek az első ezer esztendőnek és örvendetes, ha fölépül akkorra Budapesten az új múzeum palota, de ezek mellé joggal követelhet a nemzet még legalább két dolgot. Először azt, hogy amiről a tegnap megindult költségvetési vitában oly erőteljesen szól az ellenzék, az ezeréves államnak meglegyen az önálló magyar királyi udvartartása. A másik az, hogy a kulturállam igényeivel számolva letegyék Pécsett a harmadik főiskola alapkövét. Csak ilyen példaadás mellett lehet számítani arra, hogy az ország nagy városai is teljes erejükkel, lelkesedésükkel és áldozatkészségükkel fognak közreműködni abban, hogy a milleniumi ünnep a nagyszabású kultúralkotások egész sorozatával tétessék emlékezetessé a fővároson kívül is. Példát kell adnia az országnak, a kormánynak és a törvényhozásnak arra is, hogy az ismét elhalasztott milleniumi időpont közelségére való tekintettel már legközelebb meginduljanak a komoly előkészületek és ne az utolsó órában kapkodjon mindenki, az állam és a városok egyaránt. Különösen az országos kiállítás az, melynek előmunkálataival már most nem szabad időt veszíteni. Amíg a kiállítást a kereskedelmi miniszter legújabb javaslatainak benyújtásáig 1895-ben voltunk megtartandók, mindenfelől hangzott az a jogosult kifogás, hogy máris el vagyunk késve és hogy gyors, szinte forszírozott egymásutánban kell megtenni az intézkedéseket, ha azt nem akarjuk, hogy az ezredéves ünnepre minden hibáival ismételtessék a tiz év előtti országos tárlat. Nagy érdekek fűződnek eszerint ahoz, hogy az uj törvényjavaslat által megnyerendő egz. A „Pécsi Napló“ tárczája. A jelmez-estélyről. — Levél a szerkesztőhöz. — Pécs, január 1I. Kedves Szerkesztő Uram! Mikor Carneval herczeg legelső aranyszegélyű meghívóját szerkesztőségünkbe küldte, Ön egyenesen az én Íróasztalomhoz jött, s kinevezett a „Pécsi Naplót ” báli referensének. Kinevezésemet azzal indokolta, hogy a Carneval herczeg legkedvesebb leányairól szóló móka-czikkeket fiatal, ábrándos szívü embernek kell megírnia, aki még rózsaszínű téntába mártja a tollát, s aki előtt óriási gyorsasággal forog a bálvilág glóbusa. És Önnek igaza volt. Érzem ugyanis, hogy a bál kellemesen pikáns bűvósdija édes remegésbe hozza véremet, hangjának ismerősen csengő meleg timbre-ével, forró leheletével; s igy okadatolva látom, hogy a megvénült munkatárs, ki a rózsaszín illúzió ruhában már csak sárgaképű mellbajt keres, üljön inkább otthon, melengetve rheumás csontjait, s ha már mindenáron irhatnékja van, hát tessék megírni az „Elhunytak“ rovatát. Hivatásomat teljesítem tehát, midőn tegnap este frakkosan, klakkosan a nőegylet helyiségébe siettem, előmutatva azt a kártyát, melyen Abay Leo, a pécsi jeunesse dorée buzgó és kedvelt tagja minket is meghitt az általa rendezendő jelmez-estélyre. A terem fényárban úszott. Láz vonult rajta végig, láz, mely borzongatóbb, mint a hideglelés, tüzesebb, mint a forró láz, veszedelmesebb az influenzánál, s melynek neve: tánczlás. Elképzelheti, hogy hány szivecske hánykódott itt az izgatottság lázában. Aranyos ábrándok, bűbájos álmok, bohó tervek űzték és kergették egymást. A termet, mint valami virágkoszorú, szebbnél-szebb leányok és fiatal menyecskék szegélyezték foulardban, mohban, change selyemben, virágban. A táncz javában folyik. Az ajkak félig nyitva, kést lehelnek, a szemekben szenvedélyes tűz ég, s a fedetlen vállak alabástromja kaczérkodva nyújt tápot a szemnek.............. Langyos, buja jég fogja körül az érzékeket. Illat kábít, kebel izgat. Czikkáznak pillantások, röpködnek a megjegyzések, járja a csárdás a zene hullámzó hangjainál........ És Farkas Sándor csak húzza szakadatlanul. Ha megujrázzák, újra kezdi, s mozgásba hozza a finom fehér selyemczipőcskéket. Nekitámaszkodtam az ajtójának és gyönyörködve nézdeltem a szivárvány sok színében körülöttem kavargó tömeget megfigyeltem az »utolérhetetlen szeretetreméltósággal« végzett honneuröket, s tekintetemmel kísértem az andalító zenére lejtő keringőt. Itt repül éppen előttem egy somogymegyei kis leány. Fényes gyöngyei díszített, finoman kihímezett horvát viseletet öltött magára, topánkái fölött, tűzpirosszínű harisnyák látszanak, hajában virág. Egy percz alatt mindenki tudja, hogy kaposvári. És ő, szinte érzi, hogy a sokaság nyugtalan kíváncsisága rája nehezül, hallja a suttogást, látja, hogy annak a szeme, kinek ő tetszik, rajta függ. A zene egyre szólt Bűvös bájosan a lassú, csábítón a friss. Egyszerre beharangoztak a négyesre. És most?