Pécsi Napló, 1893. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1893-01-14 / 11. szám

­ II. évfolyam­­ hoz szitok viselhetnek el, teszik talán azért, hogy akárki be ne jusson. És mi e különleges alakulásoknak követ­kezményük? A hízelgés, protekc­ió, önelégedetlenség, meg sok egyéb, mi előbb-utóbb a jellemre, a gondolkozásra árnyat vet. E hangulatok és felfogások hatása minden téren észrevehető, mindinkább fogy az az egységes erő, mely a nagy eszmék felvételére és kiküzdésére szük­séges, mindjobban elhomályosulnak a demokratikus irányzatok és intézmények körüli törekvések, ingatabbá lesz a li­­berálizmusba vetett hit és sorra kivesz­nek legszebb ideáljaink, sőt a hazafi­­ság és a nemzeti czélok is másodrendű kérdésekké válnak, így történik, hogy igazi, egész­séges városi közélet nincs. A polgár­ság, mint ilyen, önállóan, önérzetesen fellépni nem bír, legtöbbje boldog és elégedett, ha részt vehet az úgynevezett arisztokratikus társadalomban, ha közte és polgártársa közt egy czimecske, ki­tüntetés vagy képzelt befolyás által különbséget támaszthat, ha leányát egy hivatalos vagy diplomás emberre ru­házhatja át. „A városi élet összezsugo­rodik, nem hat kifelé, és elveszti ellen­álló képességét.“ Iparosaink a gyár kéményének magassága szerint igye­keznek emelkedni a társadalomban, de csak addig, míg ők is az „intelligen­­cziához“ számíttathatnak. Mulatságosabb epizódokat nyújt az intelligens állásokban lábrakapott klikk­rendszer, így például, bármint tagadják is, meg­van ez az ügyvédi karban, az államhivatalnokok között, meg a pap­ságban, mely majdnem egészen elzár­kózik a társadalmi életbeni részvételtől, és megvan a királyi­ tábla személyzeté­nek excluzivitásában, de a sok más kö­zött meg van végre a társadalmilag úgyis megrendszabályozott zsidóságban is, mely már szintén különbségeket ál­lít fel. Vagy nem mulatságos és nevet­séges-e, ha Pécsett, hol arisztokraczia absolute nincs, hol ha már régiségek­hez szólunk, tulaj­donképeni nemesség és gentryről sem lehet szó, hol a va­gyoni viszonyok is felette egyformák, hol az álláskülönbségek is gyorsan el­mosódnak a mindennapos élet megélhe­tési küzdelmeiben, ilyetén klikkek és katek­ák szerint alakul a társadalom? Csak így válik aztán jogosulttá egy­­egy ily szövetkezetnek tréfája vagy mint mondják „lux“-a egy-egy társas életi mozzanatnál, vagy valamely mu­latságnál a meghívók körül könnyen praepotencziának vehető különválási el­járás. így szabad tagokra, ezekre a tár­sadalom a­helyett, hogy mindannyian egyesülnénk egy egészséges, nemes esz­mék kivitelére kész közélet megterem­tésére s ezáltal a közművelődési czélok és igények kielégítésére, mely egyesü­lésben nem a rang és állás, hanem a törekvés és jellem a határozók. A közélet tevékeny harczosai úgy­is süppedni érzik lábaik alatt a talajt, önzetlen munkásság amúgy is ritka, vájjon mi lesz akkor, ha minden téren kiváltságokat és különbségeket teremtve privát passiókért és csupa értékcsiná­­lásból a legnemesebb eszméket klikkek czéljainak rendeljük alá és lehetetlenné tesszük a tehetség és szellemi fölény érvényesülését ? Társadalmunk e félszegségét álta­lánosnak mondják, a kor jellemzésére hozzák fel okut és épen nem is akar ítéletünk kizárólag a pécsi viszonyokra vonatkozni, de igen erre is, és főleg erre, mert van elég erőnk, módunk és jen férjhez, mint az idősebbik, annyira ellen­kezett a De Nardes család hagyományaival, hogy Sarolta, mielőtt az esküvő napja kitü­­zetett biztos akart lenni a felől, hogy nővére csakugyan hajadon akar-e maradni? — Én sohasem megyek férjhez! — szólt Antoinette a hozzá intézett kérdésre. — Soha? És mért nem? — Mert szeretek és mert szerelmem tárgya sokkal alacsonyabb születésű, sem­hogy férjemül elfogadhatnám. És ekkor őszinte vallomást tett nővéré­nek. Atyja ügyvédének egyik írnokát szerette, egy csinos fiút, ki gazdag volt ugyan, de na­gyon egyszerű családból származott. Egy fa­kereskedő fia volt, kinek nevét nem viselhette egy patriczius nő, mint amilyen Antoniette volt. — Tudja ő, hogy szereted? — kérdé Sarolta a szánalom hangján. — Igen, tudja — suttogta Antoniette és eltökélt hangon így folytatá: — De azt is tudja, hogy szerelmünk reménytelen. — Tehát szabadságodban áll máshoz menni nőül. — Ez sohasem fog megtörténni. Én hű akarok maradni első és egyetlen szerelmemhez. A boldogok önzése irtózatos, Sarolta sajnálta nővérét ... és sietett ama boldog­ság elé, melyet Baujours gróf tárt föl szá­mára. Azonban e boldogság csak egy szép álom volt. Az új házasok Rómában töltötték a mézes heteket, ahol teljesen átadták magu­kat friss boldogságuk sugaras élveinek. • Egy este azonban, midőn az Apolló­­színházból haza mentek, a gróf rosszul érezte magát. — Semmi baj sincs — mondá az elő­hívott orvos. Azonban csalódott, mert csakhamar ki­tűnt, hogy a gróf erős láz zsákmányává lett. A fiatal már rögtön elhagyta Rómát és Pisában telepedett le, hol az égalj­a ma­­­láriát legyőzi, mint a szakértők rebesgették. A remény azonban nem teljesült. Férje nap­­ról-napra fogyott s egy éjjel neje karjai kö­zött halt meg. Alig múlt volt el három hónap az es­küvő után, midőn ez eset történt. A fiatal nő özvegyi fátyollal homlokán tért vissza az atyai házba és könnyezve borult atyjára és nővérére. Mintegy nyolcz napot töltött már az atyai házban, mely fájdalmától egészen ko­morrá vált. Annyira el volt merülve fájdal­mában, hogy észre sem vette, hogy nővére mily nagy változáson ment át, míg ő Róma­­ban és Pisában volt. A szép Antoinette úgy nézett ki, mintha saját árnyéka lenne. Meg­húzódott arezvonásai, halványsága, tekinteté­nek félénksége és fájdalmas volta, szinehagyott, könnyektől barázdált arca mind arra mutattak, hogy az erélyes és erőteljes leány nagy vál­tozásokon mehetett keresztül. Sarolta, kinek e változás eleinte fél se tűnt, egy este vette észre azt, midőn nővére vele szemben ült egy támlásszékben és mé­lyen hallgatott. Félelem fogta el Saroltát és megkérdezte nővérét, hogy miért oly bánatos. — Antoi­­nettet e kérdés zavarba hozta s kitérő vá­laszt adott, de Sarolta, ki komolyan aggódott, nem szűnt meg faggatásaival. — Bízzál bennem, édesem — szólt — fájdalmam megérti a tiedet. — Együtt sír­hatunk. És oly gyöngéd és sürgető volt e fag­gatás, a szivhez intézett ezen fölebbezés, hogy Antoinette legyőzöttnek érezte magát és részletes vallomást tett. Amit mesélt, az rettenetes volt. A nővér esküvője után egy szép napon, midőn Sarolta Rómában időzött, de Nardes Antoinette azon férfinak, kit szeretett és ki- Pécsi Napló. 1893. január hó 14. alkalmunk, hogy e vázolt visszáságokat megszüntessük; csak tessék átgondolni a mai klikkrendszer sajátságait, akár komolyak azok, akár nevetségesek és bizonyára nem marad el az orvoslás, ha kissé lassú tempóban történik is.­­ A polgári házasság. Eszter­gomból telegrafálják. A prímásváros papsága folytatja akcióját a polgári házasság ellen. Gyűjtőíveket köröztetnek, a­melyeknek alá­írásai a Frey országgyűlési képviselőhöz in­tézendő kérvény alá jönnek. Felkérik őt, sza­vazzon a képviselőházban a polgári házasság ellen. Ehhez csatolni fogják a Házhoz beadandó kérvényt. Az aláírások gyűjtésével a legelő­kelőbb egyházi férfiak is foglalkoznak. Va­sárnap az összes esztergomi templomokban a polgári házasság ellen fognak prédikálni. A képviselőim­ ülése. — Express tudósítás. — Budapest, január 13. Elnök Bokros Elek. Elnök az ülést d­­e 10 órakor meg­nyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hite­lesítése után bemutatja báró Jósika Samu le­velét, melyben belügyi államtitkárrá történt kineveztetése miatt mandátumáról lemond. Bemutatja elnök a beérkezett kérvényeket, melyek ki fogn­ak adatni a kérvénybizott­ságnak. Fáy Gyula előadó bemutatja a gyors­­­iroda kérvényét és a Ház kapujának nyug­díjaztatási ügyét- A Ház ezután megszavazza a Ház januáriusi költségvetését. Következik a napirend, a költségvetés részletes tárgyalásának folytatása. Ugron Gábor ellenzi, hogy előadó nélkül történjék a tárgyalás.­­Eközben belép Asbóth János előadó és elfoglalja helyét. A rendelkezési alapnál Molnár József a rendelkezési alap megszavazását egészen a magyar és kizárólag a speciális magyar érdekek érvényesítésétől teszi­ függővé. A kormány e tekintetben nem

Next