Pécsi Napló, 1893. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1893-01-14 / 11. szám
II. évfolyam hoz szitok viselhetnek el, teszik talán azért, hogy akárki be ne jusson. És mi e különleges alakulásoknak következményük? A hízelgés, protekció, önelégedetlenség, meg sok egyéb, mi előbb-utóbb a jellemre, a gondolkozásra árnyat vet. E hangulatok és felfogások hatása minden téren észrevehető, mindinkább fogy az az egységes erő, mely a nagy eszmék felvételére és kiküzdésére szükséges, mindjobban elhomályosulnak a demokratikus irányzatok és intézmények körüli törekvések, ingatabbá lesz a liberálizmusba vetett hit és sorra kivesznek legszebb ideáljaink, sőt a hazafiság és a nemzeti czélok is másodrendű kérdésekké válnak, így történik, hogy igazi, egészséges városi közélet nincs. A polgárság, mint ilyen, önállóan, önérzetesen fellépni nem bír, legtöbbje boldog és elégedett, ha részt vehet az úgynevezett arisztokratikus társadalomban, ha közte és polgártársa közt egy czimecske, kitüntetés vagy képzelt befolyás által különbséget támaszthat, ha leányát egy hivatalos vagy diplomás emberre ruházhatja át. „A városi élet összezsugorodik, nem hat kifelé, és elveszti ellenálló képességét.“ Iparosaink a gyár kéményének magassága szerint igyekeznek emelkedni a társadalomban, de csak addig, míg ők is az „intelligencziához“ számíttathatnak. Mulatságosabb epizódokat nyújt az intelligens állásokban lábrakapott klikkrendszer, így például, bármint tagadják is, megvan ez az ügyvédi karban, az államhivatalnokok között, meg a papságban, mely majdnem egészen elzárkózik a társadalmi életbeni részvételtől, és megvan a királyi tábla személyzetének excluzivitásában, de a sok más között meg van végre a társadalmilag úgyis megrendszabályozott zsidóságban is, mely már szintén különbségeket állít fel. Vagy nem mulatságos és nevetséges-e, ha Pécsett, hol arisztokraczia absolute nincs, hol ha már régiségekhez szólunk, tulajdonképeni nemesség és gentryről sem lehet szó, hol a vagyoni viszonyok is felette egyformák, hol az álláskülönbségek is gyorsan elmosódnak a mindennapos élet megélhetési küzdelmeiben, ilyetén klikkek és katekák szerint alakul a társadalom? Csak így válik aztán jogosulttá egyegy ily szövetkezetnek tréfája vagy mint mondják „lux“-a egy-egy társas életi mozzanatnál, vagy valamely mulatságnál a meghívók körül könnyen praepotencziának vehető különválási eljárás. így szabad tagokra, ezekre a társadalom ahelyett, hogy mindannyian egyesülnénk egy egészséges, nemes eszmék kivitelére kész közélet megteremtésére s ezáltal a közművelődési czélok és igények kielégítésére, mely egyesülésben nem a rang és állás, hanem a törekvés és jellem a határozók. A közélet tevékeny harczosai úgyis süppedni érzik lábaik alatt a talajt, önzetlen munkásság amúgy is ritka, vájjon mi lesz akkor, ha minden téren kiváltságokat és különbségeket teremtve privát passiókért és csupa értékcsinálásból a legnemesebb eszméket klikkek czéljainak rendeljük alá és lehetetlenné tesszük a tehetség és szellemi fölény érvényesülését ? Társadalmunk e félszegségét általánosnak mondják, a kor jellemzésére hozzák fel okut és épen nem is akar ítéletünk kizárólag a pécsi viszonyokra vonatkozni, de igen erre is, és főleg erre, mert van elég erőnk, módunk és jen férjhez, mint az idősebbik, annyira ellenkezett a De Nardes család hagyományaival, hogy Sarolta, mielőtt az esküvő napja kitüzetett biztos akart lenni a felől, hogy nővére csakugyan hajadon akar-e maradni? — Én sohasem megyek férjhez! — szólt Antoinette a hozzá intézett kérdésre. — Soha? És mért nem? — Mert szeretek és mert szerelmem tárgya sokkal alacsonyabb születésű, semhogy férjemül elfogadhatnám. És ekkor őszinte vallomást tett nővérének. Atyja ügyvédének egyik írnokát szerette, egy csinos fiút, ki gazdag volt ugyan, de nagyon egyszerű családból származott. Egy fakereskedő fia volt, kinek nevét nem viselhette egy patriczius nő, mint amilyen Antoniette volt. — Tudja ő, hogy szereted? — kérdé Sarolta a szánalom hangján. — Igen, tudja — suttogta Antoniette és eltökélt hangon így folytatá: — De azt is tudja, hogy szerelmünk reménytelen. — Tehát szabadságodban áll máshoz menni nőül. — Ez sohasem fog megtörténni. Én hű akarok maradni első és egyetlen szerelmemhez. A boldogok önzése irtózatos, Sarolta sajnálta nővérét ... és sietett ama boldogság elé, melyet Baujours gróf tárt föl számára. Azonban e boldogság csak egy szép álom volt. Az új házasok Rómában töltötték a mézes heteket, ahol teljesen átadták magukat friss boldogságuk sugaras élveinek. • Egy este azonban, midőn az Apollószínházból haza mentek, a gróf rosszul érezte magát. — Semmi baj sincs — mondá az előhívott orvos. Azonban csalódott, mert csakhamar kitűnt, hogy a gróf erős láz zsákmányává lett. A fiatal már rögtön elhagyta Rómát és Pisában telepedett le, hol az égalja maláriát legyőzi, mint a szakértők rebesgették. A remény azonban nem teljesült. Férje napról-napra fogyott s egy éjjel neje karjai között halt meg. Alig múlt volt el három hónap az esküvő után, midőn ez eset történt. A fiatal nő özvegyi fátyollal homlokán tért vissza az atyai házba és könnyezve borult atyjára és nővérére. Mintegy nyolcz napot töltött már az atyai házban, mely fájdalmától egészen komorrá vált. Annyira el volt merülve fájdalmában, hogy észre sem vette, hogy nővére mily nagy változáson ment át, míg ő Rómaban és Pisában volt. A szép Antoinette úgy nézett ki, mintha saját árnyéka lenne. Meghúzódott arezvonásai, halványsága, tekintetének félénksége és fájdalmas volta, szinehagyott, könnyektől barázdált arca mind arra mutattak, hogy az erélyes és erőteljes leány nagy változásokon mehetett keresztül. Sarolta, kinek e változás eleinte fél se tűnt, egy este vette észre azt, midőn nővére vele szemben ült egy támlásszékben és mélyen hallgatott. Félelem fogta el Saroltát és megkérdezte nővérét, hogy miért oly bánatos. — Antoinettet e kérdés zavarba hozta s kitérő választ adott, de Sarolta, ki komolyan aggódott, nem szűnt meg faggatásaival. — Bízzál bennem, édesem — szólt — fájdalmam megérti a tiedet. — Együtt sírhatunk. És oly gyöngéd és sürgető volt e faggatás, a szivhez intézett ezen fölebbezés, hogy Antoinette legyőzöttnek érezte magát és részletes vallomást tett. Amit mesélt, az rettenetes volt. A nővér esküvője után egy szép napon, midőn Sarolta Rómában időzött, de Nardes Antoinette azon férfinak, kit szeretett és ki- Pécsi Napló. 1893. január hó 14. alkalmunk, hogy e vázolt visszáságokat megszüntessük; csak tessék átgondolni a mai klikkrendszer sajátságait, akár komolyak azok, akár nevetségesek és bizonyára nem marad el az orvoslás, ha kissé lassú tempóban történik is. A polgári házasság. Esztergomból telegrafálják. A prímásváros papsága folytatja akcióját a polgári házasság ellen. Gyűjtőíveket köröztetnek, amelyeknek aláírásai a Frey országgyűlési képviselőhöz intézendő kérvény alá jönnek. Felkérik őt, szavazzon a képviselőházban a polgári házasság ellen. Ehhez csatolni fogják a Házhoz beadandó kérvényt. Az aláírások gyűjtésével a legelőkelőbb egyházi férfiak is foglalkoznak. Vasárnap az összes esztergomi templomokban a polgári házasság ellen fognak prédikálni. A képviselőim ülése. — Express tudósítás. — Budapest, január 13. Elnök Bokros Elek. Elnök az ülést de 10 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja báró Jósika Samu levelét, melyben belügyi államtitkárrá történt kineveztetése miatt mandátumáról lemond. Bemutatja elnök a beérkezett kérvényeket, melyek ki fognak adatni a kérvénybizottságnak. Fáy Gyula előadó bemutatja a gyorsiroda kérvényét és a Ház kapujának nyugdíjaztatási ügyét- A Ház ezután megszavazza a Ház januáriusi költségvetését. Következik a napirend, a költségvetés részletes tárgyalásának folytatása. Ugron Gábor ellenzi, hogy előadó nélkül történjék a tárgyalás.Eközben belép Asbóth János előadó és elfoglalja helyét. A rendelkezési alapnál Molnár József a rendelkezési alap megszavazását egészen a magyar és kizárólag a speciális magyar érdekek érvényesítésétől teszi függővé. A kormány e tekintetben nem