Pécsi Napló, 1893. augusztus (2. évfolyam, 175-200. szám)

1893-08-01 / 175. szám

ET. évfolyam. 1893. Kedd, augusztus hó 1. 175. (196.) szám. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. Felelős szerkesztő: VARADY FERENCZ. Szerkesztőség: Király-utcza 2. sz. Heindlhofer-féle ház. Kiadóhivatal: király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. A kenyér. Pécs, 1893. julius 31. (G.) „Adj egy pontot és kimozdí­tom a világot sarkából.“ Ezt a nagy mondást koczkáztatta a nagy tudós s még máig is kétséges, vájjon önhitt­sége, vagy a tudományba vetett erős hite mondatta vele e szavakat, de az bizonyos, hogy sem ő nem találta meg ezen pontot, sem kartársai nem tudtak ily pontot felfedezni, hogy próbára te­gyék a nagy tudóst, beváltaná-e szavát és kiemelné-e a világot sarkából a fi­zika minden követelménye szerint. Boldog Archimedes! a ki oly kor­ban élt, hogy sem ő, sem kartársai nem bírták feltalálni azon pontot, a melyből a világot ki lehetett volna emelni helyéből s még boldogabb, hogy megvolt a hite, hogy — ha csak el­méletben is — rendelkezik azon emel­tyűvel, amelylyel azt megcsclekedte volna, a miben bírta annak garancziá- ját is, hogy ha a megváltozott állapot meg nem felel ízlésének a világot kénye- kedve szerint, ha kell, az előbbi kerék­vágásba is visszazökkentheti. De még nagyon szerencsés is a jó Archimedes, hogy nem ma él, mert bizony kemény próbára tettük volna tudományát s ki tudja, nem vallott-e volna kudarczot? s nem került e volna összes tudománya a mécsbe, ama bizo­nyos kakassarkantyu mellé, a melyen, ha nem is a világ, de egy egész tün­dérvár forgott. A társadalom rendje megváltozni készül, forr-forrong minden. Az erkölcsi alap lazul, az ideálok megszűnnek s minden csak a világrenditő pont körül forog, minden nemes érzést elhallgattat s minden rossz szenvedélyt felkorbácsol — a kenyér. Kezdve fent a legfensöbb, legtudo­mányosabb körökön egészen le a leg­alsóbb néprétegekig, mindenütt csak egy a jelszó — a kenyér, a kenyér. A tudomány emberei, a legfelsőbb ezrek megtagadják saját énjüket, meg­tagadják a tudomány tisztitó tüzén meg­finomult erkölcsi érzéküket és csak egy czélt, egy vágyat ismernek s ez — a kenyér. A tudomány eszköz lett, mint az ásó és kapa, eszköz annak megszerzé­sére, ami édesebbé, jobbá, bővebbé teszi a czélt — a kenyeret. Ez a hajsza feledtet mindent. Nin­csenek magasabb ideálok, nincs rokoni, nincs baráti szeretet, amely megállhatna ha feltűnik a világfelforgató pont — a kenyér. A tudomány segélyével üti egy­mást agyon az, a ki a másikban olyas­mit sejt, ki néhány morzsát tőle el­venni képes. De mig ez a háború, ez a forron­gás fent dúl, a világot felforgatással nem fenyegeti s legfeljebb az az ered­ménye, hogy hanyatlás áll be, mert e harczot finomítja a kifejlettebb érzék, amely az általánosan a kenyér felé gravitáló irányzat mellett is, a küzdő­ket sok mindenfélétől tartja vissza. Sokkal veszedelmesebb azon forrongás, amely az alsóbb rétegekben indult meg, amely majd itt- majd ott üti fel fejét, de mind gyakrabban, mind tömege­sebben. Itt nincs semmi, ami mérsékletre bírná a kedélyeket, nincs meg a kellő erkölcsi alap s nincs meg az ismeret­nek azon foka, amely megértetné a kenyérért zajongókkal, hogy a társa­dalomnak külömböző rétegre való fel­osztása elengedhetlen, természetes szük­ségesség, mint az évszakok kiilön- félesége. Ezeknek kenyere, kenyérért való harcza az a pont, amely kizökkentheti a világot sarkaiból, mely a világ folyá­sának megváltoztatásával fenyeget, mely annál veszélyesebb, mert kenyérszerzési eszközük, amelyet a legfelsőbb ezrek módjára harczukban is használnak, nem A „Pécsi Napló“ tárczája Búcsú a legényélettől. — Rajta fiuk, lakjuk el a torát! ma vígan, szabadon s holnap . .. — Bolond, ki ma a holnapra gondol. Igyál! egy pohár piros bor ma többet ér a holnap minden ígért, ismeretlen gyönyörűsé­génél. — S ha még nem is gyönyörűség, a mit igér ! — Annál inkább örülj annak, a mid ma van. Ej, Friczi, ne légy olyan fanyar, lesz pénzed temérdek; lesznek lovaid, irigyen né­zünk utánad, a mikor elrobogsz a megyeház előtt; aztán azt az asszonyt is csak eltűrhe­ted valahogy a háznál. — De ha nem szeretem. — Szükségtelen is az; a kinek pénze van, annak mindene van! Lesznek szeretőid, megfizeted minden mosolyukat és ők moso- j lyognak, kell ennél még egyéb ? — Kell! érzem, hogy meghalt bennem valami; érzem, hogy ür van a lelkem­ben ; hej, nem is tölti be azt már soha asszony. — Vigyázz! Addig babrálsz az asztal­kendővel, mint valami szerelmes kis leány, még tel döntőd a tele poharamat, no lám, nem megmondtam ? — Felé, felé szaladt, nála lesz a ke­resztelő, hahaha ! — Hát kinél is másnál? nálam, vagy nálad talán ? vagy a vig czimborák bárme­lyikénél, kiknek asszony csak akkor van eszébe, mikor egy legényembert búcsúzta­tunk a kompániából. No hát ezt a poharat a poronty egészségére, meg a tiedre iszom, Friczi. — És a tietekre. Vígan cseng a pohár, pirosán mosolyog, gyöngyözik benne a bor. Kerecsényi Friczi tartja torát legényéletének, őt búcsúztatják czimborái; reájuk nézve meghalt: megházaso­dott, elvette annak a gazdag kereskedőnek, onnan a főtéri sarokról a vézna leányát, meg a sok ezreit. Soká készült hozzá, több mint esztendeje? Minek halogassa? a kit ő szeret, az már régóta asszony, férjhez ment daczból, talán nem is abból, talán szerelemből . . Mindegy, neki meghalt. Elsiratgatta, el-elte- mette, de csak föl-föltámadt. Majd elhantolja most, majd nem jár fel többé soha kisérteni, oda állítja fejfának azt a kis vézna leányt, a kereskedő leányát. Szegény leány, te sem tu­dod, mi vár reád! ijesztőké leszel egy kísér­tetnek, mely kiszáll az emlékezet sírjából, hogy ellopja egy férfi szivét, egy férfi köny- nyeit. Tőled visszaretten: te ott állasz tila­lomként, most már neked van jogod mind­ahhoz : hiszen megvetted. De hát mit is vettél ? egy lelketlen tes­tet, egy szivet, mely puszta a nagy üresség­től, nincs benne csak egy csöpp az édes szerelemből. Uda nyújtod neki szomjas ajkadat, el- epedsz egy csókért, a mit a szive adna; de neki szive nincs ; kapsz hát egy-kettőt úgy kötelességből; talán még attól is végig bor-

Next

/
Thumbnails
Contents