Pécsi Napló. 1893. november (2. évfolyam, 254-278. szám)

1893-11-08 / 259. szám

fi, évfolyam. 259. (281.) szám. 1893. Szerda, november hó 8. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 fr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Király-utcza 2. sz. Heindlhofer-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. Szövetkezetek. Pécs, 1893. nov. 7. „A központilag­ egyesült szövetke­zetek egységes szervezetéről“ szóló tör­vényjavaslat tárgyában tartottak szak­­tanácskozmányt ez évi márczius elején a pénzügyminisztériumban. A törvény­­javaslat, amennyiben a meglevő szövet­kezetek bizonyos nemét egy központban való egyesítését czélozza, bennünket ez idő szerint nem érint, mivel nálunk a javaslat keretébe felveendő szövetkeze­tek és egyletek nincsenek. Városunk­ban és vidékén fennálló kölcsönös se­gélyezésre alakult társulatok a keres­kedelmi törvény értelmében szövetkezet­nek minősülnek ugyan, a gyakorlatban azonban pénzintézeti jelleggel bíró vál­lalatok, melyek jelentékeny tőkével rendelkeznek, terjedelmes üzleti kört felölelnek és töltenek be. Pénzforrásuk, úgy saját bevételük, valamint jó hite­lük teljesen biztosítva van. Helyes, szakszerű vezetésük általánosan elismert. Önerejükre támaszkodva függetlenek minden irányban. Ennélfogva nincsenek arra utalva, hogy valamely központba belépjenek, vagy társasági kapcsot te­remtsenek, ahol akár erkölcsi, akár anyagi erejük fokozását keressék. Mint­hogy a központba való belépés külön­ben is csak fakultatív, mostani helyze­tükben, viszonylataikban továbbra is megmaradnak, mint teljesen önálló és önrendelkező pénzintézetek, menten min­den felebbvaló beavatkozásától és be­folyásától. Azok az egyletek és társulatok, melyekre a törvényjavaslat rendelkezése alkalmazandó lenne, szintén a kereske­delmi törvény alapján épült szövetke­zetek, a gyakorlatban azonban egyet­len egy közös tulajdonságot sem mu­tatnak föl a pénzintézetekkel. Nevüket a társulati tagok egynemű foglalkozá­sától veszik föl és ekképpen nagyon különbözők. Vannak mezőgazdasági és ipari termelésre, fogyasztásra stb. ala­kított egyletek. Czéljuk az alapszabá­lyok betűje szerint az önsegély, az ön­nevelés. Működési terük kisebb helyi érdekű határok közé szorul. Ilyen szö­vetkezet Magyarországban 1875. óta a kereskedelmi törvény hatályba lépésé­vel meglehetős számban keletkezett. Feltűntek és rövid tengés után ismét elenyésztek. Átlag nagyon kevés ma­te­kozott eléggé életerősnek és brit gyö­ker­­t ereszteni, mely maradandóságát biztosította volna. A 18 év alatt kelet­kezett szövetkezetekből az egész or­szágban ma közel ezerre tehető azok száma, melyek legalább névleg állanak. Ezeknek erősítésére, működésük helyes irányzására és vezetésük támogatására akarják a központosítás intézményét alkalmazni. A központ mindenek előtt az egész ügyvitelt tövéről, hegyéről fogja ellenőrizni, hitelforrást közvetve nyitni és az állam pénzéből, a köz­­gazdasági, a kereskedelmi és iparala­pokból, valamint a postatakarékpénztári feleslegből olcsó kölcsönt nyújtani. E mellett kilátásba van véve még bélyeg­ben, adóban és egyéb törvénykezési kedvezményekben a szövetkezeteket ré­szesíteni. Ilyen feltételek mellett re­ményük az intézményt előmozdítani és lételét állandóan biztosítani. Míg jelenleg a javaslat a pénz­ügyminisztérium előterjesztései közt pi­hen, addig a kereskedelmi miniszter az ügyet az elmélet homályából a gyakor­lat világosságába hozta. Ugyanis a­mint a lapokban olvassuk, a kereske­delmi és iparkamarákhoz rendeletet in­tézett a szövetkezetek létesítése tárgyá­ban, a rendelethez egy alap­szabály ter­vezetet is csatolt, mely mintául szol­gáljon a társulatok szervezésére. A szövetkezeti ü­gy bennünket csakis városunk és vidékünk szempont­jából érdekelhet. A központnak nem adhatunk tényezőt, egyszerűen mert nincs. Azonban önként előáll a kérdés. A „Pécsi Napló“ tárczája A tejtestvér. — Frangois Coppée noveletteje. — A szép Bayardné épen az üveggel el­kerített irodában a főkönyvbe jegyezett va­lamit, mikor a férje valami üzleti útból visszatért. — Rossz hírt hozok, mondotta Bayardné, mialatt tolláról a téntát letörölte. Szegény Voisinné meghalt. — Leon dajkája? . . Szegény asz­­szony ! Hát kis leánykája? — Bizony kedvesem, ennek a leány­kának a sorsa még szomorúbb. A szegény Voisinné egyik rokona azt írja, hogy nagyon szegény s e miatt a lánykát nem veheti magához. Kénytelen a gyermeket az árva­házba adni. Oh, ezek az emberek! Bayard úr a szakállát simogatta s egy pillanatig elgondolkozott. Azután hirtelen gyöngéden ránézett a nejére. — Tehát Mimikém­, Leon tejtestvéréről van szó. Mit szólnál hozzá, ha magunkhoz vennék ? — Már én is gondoltam erre, válaszolt a csinos fűszerkereskedőné. — Derék asszony vagy, kiáltott fel Bayard.­Magunkhoz veszszük a kicsiny No­rmet s együtt neveljük fel Leonnal. Azért még nem fogunk tönkremenni. Úgyis nagy­szerűen beütött a spekuláczió a fahéjjal. Tehát vasárnap elhozzuk a kicsikét Argen­­teuilből. Beleegyezel A Bayardok nagyon derék emberek voltak. Üzletük virágzott s a legboldogabb házasságban éltek. Egy gond mégis elhomá­lyosította boldogságuk egét: öt évig hiába vártak örökösre. Elképzelhető, hogy milyen nagy öröm­mel fogadtá­k a szülök Leont. Most már a „Bayard Fe­rdinánd“ czéget egykor „Bayard és fia“ czégn­ek fogják nevezni. Mert Ba­yardné az üzletben nélkülözhetetlen volt s mert attól is tartottak, hogy a párisi levegő a kicsinynek faegárt, dajkaságba adták El­vitték Argenteuilbe, a­hol azután Voisin anyó felnevelte. A túlboldog szülök minden vasárnap meglátogatták gyermekeiket s ilyen­kor a dajka számára magukkal vittek kávét, czukrot, szappant és még sok effélét. Más­fél év múlva Voisinné visszaadta a gyermeket szüleinek. Leon a legpompásabb színben volt. Azóta a most négy éves fiúcskával egy gon­dosan megválasztott pesztonka naponta sé­tálgat. Útközben mindenki megáll s úgy bá­mulja az egészséges, szép gyermeket. Mikor tehát a derék Bayard-pár meg­hallotta, hogy Voisinné meghalt, mindig csak az a gondolat bántotta őket, hogy a kicsiny Norine, a­kivel Leon egy tejet szopott, most a nyilvános jótékonyságra fog rászo­rulni. Ebbe sehogyan sem tudnak belenyu­godni s e miatt a legelső vasárnap Argen­­teuilbe utaztak s magukkal vitték a kicsiket. A Bayard-párnak nagyon megtetszett a csinos, kékszemü, szőkefürlű leányka. Leon pedig, a­kit magukkal vittek Argenteuilbe, mikor meglátta testvérét, rögtön megcsókolta. Mikor este visszautaztak Párisba s a gyermekek a pesztonka ölében elaludtak.

Next