Pécsi Napló, 1898. november (7. évfolyam, 251-275. szám)

1898-11-01 / 251. szám

1Ч9Я, november 1. P Nanló Ítélőtáblák székhelyein állíthatók föl. Azoknál a jogi akadémiáknál tehát, a­melyek nem olyan városban vannak, a­hol egyszersmind királyi ítélőtábla is van, csak alapvető vizsgálatot lehet tenni, mert ott államvizsgálati bizottság nem lesz. Ennélfogva államvizsgálati bizottsá­gok lesznek a következő jogi karok mellett, u. m. Budapest, Pécs, Kolozsvár, Nagy­várad, Debreczen, Pozsony ; ellenben Eger, Eperjes, Sárospatak, Mármaros-sziget, a­hol vannak ugyan jogi akadémiák, de nincsenek ítélőtáblák, egységes, kvali­fikáló, a doktorátust helyettesítő állam­­vizsgálatot tenni nem lehet. Ezen aztán úgy segítenek, hogy az egri, eperjesi, sáros­pataki, mármaros­szigeti joghallga­tókat azon ítélőtábla székhelyén működő államvizsgálati bizottsághoz utasítják, a­mely táblához ezek a városok törvény­kezési tekintetben tartoznak, így például az egriek Budapestre jönnek. Az eperje­siek Kassára. A vizsgázó ifjúság pedig utazási költségeket és napidíjat kap a vizsgálat és utazás napjára. Ezek lennének főbb intézkedései a javaslatnak, melyet azzal okolnak meg, hogy a kötelező doktorátussal nem sike­rült elérni azt a czélt, a­melyet kitűztek, az ügyvédi kar képzettségének emelését. A doktorátus ezután tehát nem kvalifi­kál, hanem egyetemi kitüntetés lesz és pedig szakmák szerint lehet doktorátust tenni. Például váltó-kereskedelmi jog, hiteltörvények tesznek egy csoportot ; azután a perös eljárás, melybe a büntető, polgári, telekkönyvi, csődeljárás s­tb. összefoglaltatik ; szintén egy csoportot al­kothatnak például a történeti tárgyak : római jog, egyházjog, pandekták ; majd ismét egy csoportot a magánjog. A jelölt tetszés szerint válogathat. A jogi karon is körülbelül olyan apró szigorlatok lesz­nek, mint most van a bölcseleti karon és ugyan azon értelemmel is bír majd ez a doktorátus, vagyis gyakorlbi kvalifiká­­cziót ez az apró doktorátus nem nyújt. Czélja inkább az lenne, hogy az egyes szakmában való képzettséget fokozzák. Ez a doktorátus azonban előfeltétele az egyetemi tanári képesítőnek. — Oh nem, tévedsz, hisz oly komor sötét felhők borítják az eget. — De tekints oda, lásd, hogy inte­get felém, nézd csak, hogy hiú ! — Nem Margit, agyrémet látsz csak, hisz tudod, megszúrtam őt és a gyilok olyan jól találta szivén, hogy rögtön meghalt. Ne félj, karolj át és siessünk, mindjárt elérjük a csárdát, a­hol az idő viszon­tagságaitól védve leszünk. Ölelj át ! — Menj, ne karolj át e gyilkos ka­roddal, tekints a ruhádra, hiszen még a férjem vére párolog rajta és te engem igy megtudnál ölelni ? Az én ruhám is, meg az ölelő karjaim is véresek lenné­nek. Csak siessünk, hogy minél előbb elérjük a csárdát. Ruhám átázott és fázom. — Nem értelek Margit, hisz a tett elkövetése után a ruhát elvetettem ma­gamtól,­­ mely akkor rajtam volt és másikat öltöttem magamra, így te­hát ruhám véres nem lehet. De úgy látom, te félsz ezen pokoli sötét­ségben. És ezzel átkarolta a nőt, ki remegve keresett menedéket a férfi karjai között. Kázmér megérezve a nő remegését, félve kérdezte: — Mond Margit, miért reszketsz ? Nagyvárad, okt. 30. (Ered. táv.) Tisza István gróf több képviselő társasá­gában Ugrára érkezett, ahol a ma föl­szentelt községháza udvarán a vidékről is nagyszámmal egybesereglett választók e­yte elmondta beszámolóját. Beszéde előtt Markov­its Antal, a kerület szabadelvű pártjának elnöke üdvözölte Tisza grófot, aki mielőtt a közelmúlt eseményeivel és a közel jövő feladatával foglalkoznék, megemlékezik a megrendítő szerencsétlen­ségről, amely a nemzetet érte; dicsőid a boldogult királynénk érdemeit a kiegye­zés, a nemzet és a király kibékítése körül. Akkor őrizzük meg emlékét igaz kegye­lettel, ha megmutatjuk, hogy a kibékülés és kölcsönös bizalom nagy akc­iója, melyet ő megindított, túléli őt a nemzet és a trón javára. Reámutat a kölcsönös biza-Félsz tán? Ne félj, hisz én veled vagyok és bárki is jönne, ki téged karjaimból ki­szabadítani akarna, megküzdenék vele és vagy ő halna meg, vagy pedig én rogynék össze lábaid előtt. Vagy ha az ég és föld minden lakója jönne ellenem és követelne téged, nem adnálak oda édes drága Mar­git lelkem, előbb elemésztenélek téged és aztán engem, csakhogy élve nem kerülnél édesem másnak karjai közé. Nyugodj meg. — Hab, tekints oda, nézd, hogy lebeg előttünk a fehér lepelben, amint a temető árkába dobtad. Nézd, hogy patakzik keb­léből a vért Tekintsd keblén a sebet, melyet gyilkoddal rajt ütöttél. Úgy érzem, hogy az én szívemet is átdöfted az övével. — Ah csak képzelgés az egész ! Te ezen időtől való félelmedben beszólsz így. — Oh nem, nem, ott integet felém! — Margit, ne ejts kétségbe engem, hiszen te rémletessé teszel engem. Ne ré­míts tovább, jól tudod, hogy amit meg­tettem, azt érted tettem. Boldogságunkért, szerelmünkért tettem. Azért öltem meg Ottót, hogy egymáséi lehessünk, hisz mi szeretjük egymást. Jer, borulj a keblemre. Emlékszel-e még azon estére, midőn a kertben a padon ülve megesküvöd, ha a Vasárnapi távirataink. A király utazás­­. Gödöllő, október 30. (Ered. táv.) Ő felsége ma este 8 óra 30 perezkor Lipót herczeggel és kíséretével Bécsbe utazott. Az udvari személyzet itt maradt, mert ő Felsége 3-án visszatér Gödöllőre. Lipót herczeg Bécsből Münchenbe utazik. A­ király koszorúkat helyez a királyi sírbolt koporsóira. A hadsereg köréből. Bécs, október 30. (Eredeti távirat.) A hadsereg ma megjelent rendeleti lapja közli, hogy ő Felsége a király kinevezte: Ferdinánd főherczeg alezredest ezredessé ; József Ágost főherczeg főhadnagyot II. osztályú kapitánynyá; továbbá tábor­szernagyokká a következő altábornagyo­­kat: lovag Hold Sándort, a 14. hadtest parancsnokát és innsbrucki parancsnokló tábornokot; ohstorffi Probozt Emilt, a 12. hadtest parancsnokát és nagyszebeni pa­rancsnokló tábornokot; vezzai Succovaty Edét, a 3. hadtest parancsnokát és grácz parancsnokló tábornokot; Fabini Lajost, a 6. hadtest parancsnokát és kassai parancs­nokló tábornokot és ohnenburgi Bolfres Arthur főhadsegédet. Tisza István gróf beszámolója, lomnak a közelmúltban termelt áldásos gyümölcseire, a magyar katonai nevelés terén elért vívmányokra, a német csá­szár budapesti látogatására, a 48-as idők­nek a király és nemzet által közösen megült ünnepére Mindebből következteti, hogy az idők s a viszonyok a nemzet emelkedésének kedveznek, saját botorságunk tehet csak tönkre bennünket. (Zajos helyeslés.) Rá­tér az országgyűlés munkájára, legfonto­sabbnak jelzi a katonai oktatást, mely a nemzet fiait beviszi a hadseregbe. Majd utal arra, hogy a közigazga­tási reformnál is tekintetbe kell venni a közegek terhének könnyítését; ezt czé­­lozza a betegápolási törvény is, az or­szággyűlés azonban nem fejthetett ki nagyobb akc­iót a kiegyezés ügyének bizonytalansága miatt, most küszöbön áll a végleges rendezés lehetősége és ime, az ellenzék akadályokat gördít. Fej­tegeti, hogy Magyarorrszág főleg mező­­gazdasági, Ausztria pedig iparos állam, mindkettőnek életbevágó érdeke, hogy egymás piac­át maguknak biztosítják. Nem áldozunk föl semmit az ország jo­gaiból, ha látjuk, hogy a viszonyok most úgy kívánják, bizonyos időre, mondjuk, 10 évre szerződést kötünk Ausztriával. A jelen kiegyezés előnyös voltát felesleges hosszan bizonyítgatni, hiszen a közjogi alapot­ álló ellenzék is csak általános­ságban mondja károsnak, de kitér az elől, hogy megvitassa: mely pont­ját kell az állítólag káros kiegye­zésnek megváltoztatni? Áttér azután az obstrukc­ióra, amely először akkor támadt föl, midőn az esküdtszékekről szóló tör­vényjavaslat, a magán becsületsértéseket ki akarta venni az esküdtszék hatásköré­ből saját körébe. Bizonyos idegesség tá­madt az illető szakasz ellen, az ellenzék ezt felhasználta léha ürügynek az obstruk­c­ióra: hónapokig folyt a szósz­aparitás, semmitevés, naplopás tanyája volt az or­­szággyűlés. Néha gyerekes csíny volt az is, midőn a múlt évben kihúzták a provi­­zóriumos vitát január 3-ig. Akkor sem a kisebbség akarata történt meg, hanem a többségé, azonban nem törvény­hozásilag, hanem rendelet útján, ami pedig vészé­n férjedet szerelmünk útjából eltávolítom, velem jösz, bárhova is menjek. Azt mon­dod, hogy te félsz tőle és azért is szaba­dítsalak meg tőle, ha tán szerelemből tenném. Én megtettem, mert szeretlek, mond tehát, mitől félsz, férjed már nincs itt. Vagy ha utunkba jönne és még nem küldtem volna a másvilágra, úgy itt a jó aczélom és . . . — Ha a pokoli féreg, ördög, ki e rémképet nekem szerzéd, még egyszer megölnéd? Távozz sátán, ki feldúlod bol­dogságunk szent hajlékát ! Miért nem mártottam én e gyilkot a te kebledbe, te iszonyú pokoli fajzat. Vigyorogsz most, hogy én kínlódom. — És e szavakkal a férfit magától ellökve, hangosan zokogni kezdett. — Margit, az Istenért mit beszélsz? Kiáltá Kázmér megrémüve. Eszmélj ! A rémkép melyet látasz csupán álom. Jer ! A nő erre hangosan gúnyos kaczajra fakadt és a másik pillanatban már ismét zokogott a haját tépve. — Oh!megőrült! Jaj nekem ! — Jer felém, csak jer édes férjem, nézd csak, téged várlak. Ide jöjj ölelő karjaim közé ... Oh várj, rohanok hoz­ 3

Next