Pécsi Napló, 1898. november (7. évfolyam, 251-275. szám)
1898-11-01 / 251. szám
1Ч9Я, november 1. P Nanló Ítélőtáblák székhelyein állíthatók föl. Azoknál a jogi akadémiáknál tehát, amelyek nem olyan városban vannak, ahol egyszersmind királyi ítélőtábla is van, csak alapvető vizsgálatot lehet tenni, mert ott államvizsgálati bizottság nem lesz. Ennélfogva államvizsgálati bizottságok lesznek a következő jogi karok mellett, u. m. Budapest, Pécs, Kolozsvár, Nagyvárad, Debreczen, Pozsony ; ellenben Eger, Eperjes, Sárospatak, Mármaros-sziget, ahol vannak ugyan jogi akadémiák, de nincsenek ítélőtáblák, egységes, kvalifikáló, a doktorátust helyettesítő államvizsgálatot tenni nem lehet. Ezen aztán úgy segítenek, hogy az egri, eperjesi, sárospataki, mármarosszigeti joghallgatókat azon ítélőtábla székhelyén működő államvizsgálati bizottsághoz utasítják, amely táblához ezek a városok törvénykezési tekintetben tartoznak, így például az egriek Budapestre jönnek. Az eperjesiek Kassára. A vizsgázó ifjúság pedig utazási költségeket és napidíjat kap a vizsgálat és utazás napjára. Ezek lennének főbb intézkedései a javaslatnak, melyet azzal okolnak meg, hogy a kötelező doktorátussal nem sikerült elérni azt a czélt, amelyet kitűztek, az ügyvédi kar képzettségének emelését. A doktorátus ezután tehát nem kvalifikál, hanem egyetemi kitüntetés lesz és pedig szakmák szerint lehet doktorátust tenni. Például váltó-kereskedelmi jog, hiteltörvények tesznek egy csoportot ; azután a perös eljárás, melybe a büntető, polgári, telekkönyvi, csődeljárás stb. összefoglaltatik ; szintén egy csoportot alkothatnak például a történeti tárgyak : római jog, egyházjog, pandekták ; majd ismét egy csoportot a magánjog. A jelölt tetszés szerint válogathat. A jogi karon is körülbelül olyan apró szigorlatok lesznek, mint most van a bölcseleti karon és ugyan azon értelemmel is bír majd ez a doktorátus, vagyis gyakorlbi kvalifikácziót ez az apró doktorátus nem nyújt. Czélja inkább az lenne, hogy az egyes szakmában való képzettséget fokozzák. Ez a doktorátus azonban előfeltétele az egyetemi tanári képesítőnek. — Oh nem, tévedsz, hisz oly komor sötét felhők borítják az eget. — De tekints oda, lásd, hogy integet felém, nézd csak, hogy hiú ! — Nem Margit, agyrémet látsz csak, hisz tudod, megszúrtam őt és a gyilok olyan jól találta szivén, hogy rögtön meghalt. Ne félj, karolj át és siessünk, mindjárt elérjük a csárdát, ahol az idő viszontagságaitól védve leszünk. Ölelj át ! — Menj, ne karolj át e gyilkos karoddal, tekints a ruhádra, hiszen még a férjem vére párolog rajta és te engem igy megtudnál ölelni ? Az én ruhám is, meg az ölelő karjaim is véresek lennének. Csak siessünk, hogy minél előbb elérjük a csárdát. Ruhám átázott és fázom. — Nem értelek Margit, hisz a tett elkövetése után a ruhát elvetettem magamtól, mely akkor rajtam volt és másikat öltöttem magamra, így tehát ruhám véres nem lehet. De úgy látom, te félsz ezen pokoli sötétségben. És ezzel átkarolta a nőt, ki remegve keresett menedéket a férfi karjai között. Kázmér megérezve a nő remegését, félve kérdezte: — Mond Margit, miért reszketsz ? Nagyvárad, okt. 30. (Ered. táv.) Tisza István gróf több képviselő társaságában Ugrára érkezett, ahol a ma fölszentelt községháza udvarán a vidékről is nagyszámmal egybesereglett választók eyte elmondta beszámolóját. Beszéde előtt Markovits Antal, a kerület szabadelvű pártjának elnöke üdvözölte Tisza grófot, aki mielőtt a közelmúlt eseményeivel és a közel jövő feladatával foglalkoznék, megemlékezik a megrendítő szerencsétlenségről, amely a nemzetet érte; dicsőid a boldogult királynénk érdemeit a kiegyezés, a nemzet és a király kibékítése körül. Akkor őrizzük meg emlékét igaz kegyelettel, ha megmutatjuk, hogy a kibékülés és kölcsönös bizalom nagy akciója, melyet ő megindított, túléli őt a nemzet és a trón javára. Reámutat a kölcsönös biza-Félsz tán? Ne félj, hisz én veled vagyok és bárki is jönne, ki téged karjaimból kiszabadítani akarna, megküzdenék vele és vagy ő halna meg, vagy pedig én rogynék össze lábaid előtt. Vagy ha az ég és föld minden lakója jönne ellenem és követelne téged, nem adnálak oda édes drága Margit lelkem, előbb elemésztenélek téged és aztán engem, csakhogy élve nem kerülnél édesem másnak karjai közé. Nyugodj meg. — Hab, tekints oda, nézd, hogy lebeg előttünk a fehér lepelben, amint a temető árkába dobtad. Nézd, hogy patakzik kebléből a vért Tekintsd keblén a sebet, melyet gyilkoddal rajt ütöttél. Úgy érzem, hogy az én szívemet is átdöfted az övével. — Ah csak képzelgés az egész ! Te ezen időtől való félelmedben beszólsz így. — Oh nem, nem, ott integet felém! — Margit, ne ejts kétségbe engem, hiszen te rémletessé teszel engem. Ne rémíts tovább, jól tudod, hogy amit megtettem, azt érted tettem. Boldogságunkért, szerelmünkért tettem. Azért öltem meg Ottót, hogy egymáséi lehessünk, hisz mi szeretjük egymást. Jer, borulj a keblemre. Emlékszel-e még azon estére, midőn a kertben a padon ülve megesküvöd, ha a Vasárnapi távirataink. A király utazás. Gödöllő, október 30. (Ered. táv.) Ő felsége ma este 8 óra 30 perezkor Lipót herczeggel és kíséretével Bécsbe utazott. Az udvari személyzet itt maradt, mert ő Felsége 3-án visszatér Gödöllőre. Lipót herczeg Bécsből Münchenbe utazik. A király koszorúkat helyez a királyi sírbolt koporsóira. A hadsereg köréből. Bécs, október 30. (Eredeti távirat.) A hadsereg ma megjelent rendeleti lapja közli, hogy ő Felsége a király kinevezte: Ferdinánd főherczeg alezredest ezredessé ; József Ágost főherczeg főhadnagyot II. osztályú kapitánynyá; továbbá táborszernagyokká a következő altábornagyokat: lovag Hold Sándort, a 14. hadtest parancsnokát és innsbrucki parancsnokló tábornokot; ohstorffi Probozt Emilt, a 12. hadtest parancsnokát és nagyszebeni parancsnokló tábornokot; vezzai Succovaty Edét, a 3. hadtest parancsnokát és grácz parancsnokló tábornokot; Fabini Lajost, a 6. hadtest parancsnokát és kassai parancsnokló tábornokot és ohnenburgi Bolfres Arthur főhadsegédet. Tisza István gróf beszámolója, lomnak a közelmúltban termelt áldásos gyümölcseire, a magyar katonai nevelés terén elért vívmányokra, a német császár budapesti látogatására, a 48-as időknek a király és nemzet által közösen megült ünnepére Mindebből következteti, hogy az idők s a viszonyok a nemzet emelkedésének kedveznek, saját botorságunk tehet csak tönkre bennünket. (Zajos helyeslés.) Rátér az országgyűlés munkájára, legfontosabbnak jelzi a katonai oktatást, mely a nemzet fiait beviszi a hadseregbe. Majd utal arra, hogy a közigazgatási reformnál is tekintetbe kell venni a közegek terhének könnyítését; ezt czélozza a betegápolási törvény is, az országgyűlés azonban nem fejthetett ki nagyobb akciót a kiegyezés ügyének bizonytalansága miatt, most küszöbön áll a végleges rendezés lehetősége és ime, az ellenzék akadályokat gördít. Fejtegeti, hogy Magyarorrszág főleg mezőgazdasági, Ausztria pedig iparos állam, mindkettőnek életbevágó érdeke, hogy egymás piacát maguknak biztosítják. Nem áldozunk föl semmit az ország jogaiból, ha látjuk, hogy a viszonyok most úgy kívánják, bizonyos időre, mondjuk, 10 évre szerződést kötünk Ausztriával. A jelen kiegyezés előnyös voltát felesleges hosszan bizonyítgatni, hiszen a közjogi alapot álló ellenzék is csak általánosságban mondja károsnak, de kitér az elől, hogy megvitassa: mely pontját kell az állítólag káros kiegyezésnek megváltoztatni? Áttér azután az obstrukcióra, amely először akkor támadt föl, midőn az esküdtszékekről szóló törvényjavaslat, a magán becsületsértéseket ki akarta venni az esküdtszék hatásköréből saját körébe. Bizonyos idegesség támadt az illető szakasz ellen, az ellenzék ezt felhasználta léha ürügynek az obstrukcióra: hónapokig folyt a szószaparitás, semmitevés, naplopás tanyája volt az országgyűlés. Néha gyerekes csíny volt az is, midőn a múlt évben kihúzták a provizóriumos vitát január 3-ig. Akkor sem a kisebbség akarata történt meg, hanem a többségé, azonban nem törvényhozásilag, hanem rendelet útján, ami pedig vészén férjedet szerelmünk útjából eltávolítom, velem jösz, bárhova is menjek. Azt mondod, hogy te félsz tőle és azért is szabadítsalak meg tőle, ha tán szerelemből tenném. Én megtettem, mert szeretlek, mond tehát, mitől félsz, férjed már nincs itt. Vagy ha utunkba jönne és még nem küldtem volna a másvilágra, úgy itt a jó aczélom és . . . — Ha a pokoli féreg, ördög, ki e rémképet nekem szerzéd, még egyszer megölnéd? Távozz sátán, ki feldúlod boldogságunk szent hajlékát ! Miért nem mártottam én e gyilkot a te kebledbe, te iszonyú pokoli fajzat. Vigyorogsz most, hogy én kínlódom. — És e szavakkal a férfit magától ellökve, hangosan zokogni kezdett. — Margit, az Istenért mit beszélsz? Kiáltá Kázmér megrémüve. Eszmélj ! A rémkép melyet látasz csupán álom. Jer ! A nő erre hangosan gúnyos kaczajra fakadt és a másik pillanatban már ismét zokogott a haját tépve. — Oh!megőrült! Jaj nekem ! — Jer felém, csak jer édes férjem, nézd csak, téged várlak. Ide jöjj ölelő karjaim közé ... Oh várj, rohanok hoz 3