Pécsi Napló, 1899. november (8. évfolyam, 250-274. szám)

1899-11-01 / 250. szám

Hírrovatunk. Pécs, október 31. — A Pécsi Napló legközelebbi száma tekintettel a holnapi ünnepnapra pénteken reggel jelenik meg. — Halottak napjára. A szív világa mély tenger, melynek viharai ép oly rombolók, mint az Oczaánéi. Apály és dagály változik e roppant biro­dalomban és ha a habok leggyakrabban nyugodtan simulnak is el, vannak idők, midőn a hullámok túlcsapnak a gáton és mindent romba döntenek. Szív békéje, mily áldása vagy a legfőbb lénynek, kinek hatalma szab „törvényeket, határt,a ki összefűzöd a családtagok élete szövényét, másrészt pedig szétszakgatod azt, kérlelhetlenül, gyászba borítva a szerető sziveket, kik megsemmisülten látják elmerülni kedve­seiket az enyészet sötét titokzatos, irtóz­­tató honába, honnét csak az ítélet harso­náinak hangjára lesz visszatérés. Mily szép vonása a kereszténység­nek a halottakról való megemlékezés, mely különben az egész művelt emberi­séggel közös. Elhunyt szeretteink emléke föléled e napon; elvesztésök fájdalma csillapulva, meghiggadva — föllép a ke­gyelet, mely sugár koszorút fon alakjok köré; mindaz, ami emberi, ami fogyatékos­­volt bennök feledve van, csak azt érezzük hogy szerelmesünk volt, hogy bennünket boldogított, hogy reménységünk tárgyát képezte — és meghatva áldozunk emlé­küknek, mely föl följár a sir mélyéből és emlékeztet bennünket, hogy mi is hálan­dók vagyunk, hogy mi is az ő sorsukra jutunk. Gyul'Sitok fáklyát az elhuny kedve­sek sírján. Áldozzatok emléküknek is, akik éltek, akik még élvezitek a legfőbb földi jót, a keserves életet, nekik, akik a rettegett sírral elju­t­tat a megigazulás tovább a kanonok-kisasszony gúnyosan — nem kegyed irta ? Az tökéletesen mindegy. Hát nekem miért nem ir senki ilyen ar­­czátlan levelet? Nem ir, mert nem jogo­sítok fel rá senkit. Még el sem felejtették kanonok-kis­asszonyok ezt a vérlázító sérelmet, midőn egy újabb botrány, sőt botrányok gyúj­tották lángra méltó haragjukat. Iluska névnapja következett s ebből az alkalomból az önkéntes egy nagy vi­­rágbokrétával, majd éjjeli zenével lepte meg. Mondanunk sem kell, hogy midőn alkonyat felé az önkéntes személyesen is megjelent üdvözölni Iluskát, az előre küldött bokréta romjai szétszórva hevertek az utcán, melyekből a kis szerelmes alig tudott egy­két szálat emlékül megmenteni. Az éjjeli zenéhez azonban az önkéntes már szövet­ségesekről is gondoskodott; két barátját vitte magával, nehogy valami újabb me­rénylet a figyelmes meglepetést összeza­varja. A czigányok Iluska kedvencz nótáját: Felleg borul az erdőre. Nem átkozlak ne félj tőle . . . kezd­ték játszani. Földrengés, tüziveszedelem, tatárbe­­ütés vagy vásári komédia nem ugrasztotta volna ki oly hirtelen ágyukból a három kissasszonyt, mint ez a zene. — Irtóztató ! — kiáltot­­ák fel egy­hangúan, ezek az emberek nem akarnak javulni ; gonoszságuk bizonyosan elveszti a világot; ránk hozzák ez utolsó ítéletet! Ki akartak rohanni az utczára, ha­nem az u­czaajtóban három önkéntes, boldog honába. Áldozzatok szivetek oltá­rán vérnélküli, égő áldozatot, melynek füstje kedves legyen az Úr előtt, hogy fölszálljon a magasba, mint Ábelé, aki jó fia volt az Atyának. És áldozván kedveseitek emlé­kének, nézzetek szigetek belsejébe, vizs­gáljátok meg érzelmeitek töveteg útvesz­tőjét és lássátok be, hogy e nagy világon minden múlandó, minden változó, csak a szeretet az, amely örök. A nagy hódítók hatalma összedől, de kedveseink szerelme megtart minket. A hírnév, dicsőség elfa­kul, de az anya szerelme nem változik soha. A természet erői megremegtetik az embert és pusztulást hoznak a világra, a szív melege édessé teszi a nyomorúságot, paradicsommá a pusztaságot és új életet fakaszt. Oh, higyjétek el, hogy e földön nincs magasztosabb érzés, mint a szere­tet ! A szeretet, mely egybeforrasztja a családot, mely keblére öleli a rokont, mely magához emeli az elhagyottat, a gyámoltalant, a támogatásra szoruló em­bertárst. Ez az érzés nyilvánul meg a ha­lottak számori, ha szép ünnepén. Az emberszeretet, a humanizmus ünnepe ez, bármily kizárólagosnak, önzőnek lássék is az. Legyen hát ez emlékezés ünnepe ál­talános, közös, mint közös a halál, mely­nek területére lépünk e nappal megkö­­nyezve elhunyt kedveseinket, kiknek meg­szentelt sírján virraszszon az idők végte­lenségéig a kegyelet. Fm. — Frigyes kir. herczeg Esz­­terházán. Frigyes kir. herczeg szom­baton este Sopronba érkezett és a „Magyar Király“ szállóban töltötte az éjjelt. A kir. herczeg vasárnap a különvonaton Eszter­házára utazott, hol meglátogatta Eszter­­házy Miklós herczeget. A kir. herczeg családja Féltoronyból szintén Eszterházára érkezett és résztvett a kastélyban rende­zett dejeuner-n. A várkastély megtekintése után Frigyes ki.­. herczeg családjával Fél­­toronyba tért vissza, mint kőszikla, mereven gátolta meg kitö­résüket. Kénytelenek voltak tiszteséggel vis­zavonulni. Szobájukba térve, az egyik sírt, a másik görcsösen nevetett, a har­madik megfeledkezve a jámborságról — káromkodott. Világos virradat lett, midőn annyira lecsillapultak, hogy elhatározhat­ták : vagy, vagy ! Ennek a tűrhetetlen ál­lapotnak egyszer s mindenkorra véget kell vetni ! Csak azzal nem voltak tisz­tában : igy e vagy úgy ? — Hadtestparancsnokunk — megnősül. Érdekes eljegyzési hírről értesülünk. A 4 hadtest parancsnoka, Lobkowitz Rudolf herczeg, táborszernagy, a megcsontosodottnak hitt agglegény el­jegyezte elődjének, a 4. hadtest parancs­­nokságában Edelsheim Oyulay bárónak özvegyét, Friderika bárónőt. Tekintettel a herczeg gyászára, az elmúlt hónapban hunyt el édes­anyja, az esküvőt a tél végén egész csendben fogják megtartani. — A herczegprimás neve­­napja, Vaszary Kolozs herczegprimás tegnap ünnepelte Budapesten nevenapját. Személyesen adandó át szerencsekivána­­tait és nem hogy ő Felségénél kihallga­táson jelenjék meg, utazott Budapestre Hetyey Sámuel pécsi püspök, aki Csuszka György kalocsai érsekkel egyetemben az első üdvölők sorában volt, majd részt vett a névnapi ebéden, mely után vissza­utazott Pécsre. Az esztergomi udvari pap­ság Walter Gyula dr. kanonok és Bol­dizsár püspök vezetése mellett tolmácsolta az esztergomi káptalan szerencsekivá­­natait. A nagy rokonszenvnek örvendő herczegprimás a világi előkelőségek ré­széről is legeszm­­ébb szerencsekivánatok­­ban részesült. A herczegprimás most teljes egészségnek örvend és talán közel időben megvalósíthatja régi szándékát, hogy a pécsi püspök és itteni rokonai látogatására Pécsre érkezik, ahol herczeg­­prímássá történt kinevezése óta nem volt. — Novemberi előléptetések. A novemberi katonai előléptetésekben a már jelzetteken kívül a pécsi ezredekben még a következők léptek elő. A pécsi 8. honvédhuszár ezredben: Eckensberg György alezredes ezredparancsnok ezre­d­ese, lovag Ab­ram Le­hár őrnagy al­ezredessé, Havassy Jenő és csikbánfalvi Keresztes Gyula hadapród tiszthelyettesek hadnagyokká. Thuróczy Péter alállator­­vosi oklevéllel ellátot, honvéd gyógykovács a varasdi 10. honvédhuszár ezredbe al­ - állatorvossá. A 19 honvédgyalogezrednél. Révész Benő II. oszt. százados I oszt. sik kisasszony feláldozza magát testvé­reiért, magához édesgeti az önkéntest s Iluskát, kiszorítja az önkéntes szivéből; az án ő lesz az önkéntes felesége Igen ám, de a három közül melyik? Menodóra követelte a jogot, hogy magát feláldozza , mert hiszen neki mindig csak a katona tetszett . Limvia azokban úgy vélte, hogy a feladathoz egy kis furfang is nélkülözhetetlen, ahol pedig 6, a jog­tudós ért legjobban , tehát ő fogja felál­dozni magát testvéreiért. Pofikszenia ma­­kacskodott, hogy ily nagy áldozatot sze­retett testvéreitől semmi szín alatt el nem fogad ; inkább, ha már áldozat kell, leg­­készségesebben ő ajánlja fel magát Töprengésük közben hazaérkezett Bendegúz midőn a testvéri viszontlátás kitörő ujongása kissé szűnt. Bendegúz megmutatta a szerelmes leveleket, amiket Malvin grófnőtől kapott, melyek alá grófi jelző és kilenctágú koronás czimer nél­kül mindig csak eme sokat jelentő szava­kat irta : „Omlásig szerető bogarad, Malvin.“ — Milyen szép tőle — vélekedtek a kisasszonyok — hogy egyszerű közne­mesi származásunkra figyelemmel, a grófi jelzőket elhagyja; régibb erkölcsös el­veikről azonban megfeledkeztek, hogy milyen nagy bűn, egy férjétől még el вэт választott nővel szerelmi viszonyba bonyolódni. A kisasszonyok öröme, bol­dogsága mégis akkor lett határtalan, mi­dőn Bendegúz felhív­a őket, hogy készül­jenek, jöjjenek miél­bb Budapestre? mert a főúri rokonságnak az egybekelés előtt be akarja testvéreit mutatni. Ettől a pilla­ V. Bendegúz segített rajtok. Kora reggel a káptalanság Bende­­gúztól levelet kapott, melyben ez tudatja, hogy házasodik s hogy nem csekélyebb asszonyszemélyt vesz el feleségül, mint Nikéczy Malvin, született grófnőt, aki miatta éppen most válik férjétől. Egy született grófnővel rokonságba jönni. A ritka szerencse gondolatának melege a lányok minden erőt áthatotta. És ők egy szatócs leányát akarták nagyra termett testvérük nyakába varrni. Node mégis kell lakolni a kudarc­ért, a szatócs családnak ! Elégtételre van szüksége a kápta­­lanságnak. Úgyis mondhatnék : bosszúra, édes bosszúra ! Elszólítják a boltból a vevőket, rá­zúdítják a hitelezőket Ledovszkyra , szó­val tönkreteszik erkölcsileg s anyagilag a családot. De hát Puskával mi az ördö­göt csináljanak ? Az a pocsék önkéntes úgy bele van habarodva, hogy a leányt akkor is nőül veszi, ha szegény lesz ! Sebaj ! Erről is tesznek. Egyik vagy má­

Next