Pécsi Napló, 1900. augusztus (9. évfolyam, 173-197. szám)
1900-08-01 / 173. szám
1900. augusztus 1. Pécsi Napló mennyit igényel. Kik ezek a koldusok ? A kik életük legjavát heredálással, léhasággal, könnyelműséggel töltötték el s vénségükre a társadalom nyakéra nőnek s erőszakoskodnak, hogy tartják el őket. Nagyon kevés az olyan koldus, a kit méltán megillet a könyörület. Csépa ingyenélő, naplopó a túlnyomó rész. Pécsett voltaképen tilos a koldulás, de azért száz meg száz koldus él itt koledálásból. Tessék csak egy jobb módú család rekviemjére elmenni, majd ott lesz a koldusgárda teljes számban, teljes díszben s tüntetve zajaiig, ha keveseli az alamizsnát, ezt pedig mindig keveseli, mert a mi koldusaink telhetetlenek és szemtelenek, mint a piaczi legyek. Úgyszólván napirenden van, hogy a zárt kapukon becsengetnek. Hol kell ennél nagyobb arczátlanság ? — Miért vándorolt ki Romániából ? A szerencsétlen romániai zsidókat napról napra látogatják meg a soroksári telepen. Az egyik látogató megszólít tegnap egy jóképű, intelligensnek látszó hazátlant: — Mi volt a foglalkozása Romániában ? — Kántor voltam. — És hogy folt dolga ? — Elég jól, nem panaszkodhatom. — Hát miért vándorolt ki ? — Miért, miért, hát ha az egész hitközség kivándorol, én csak nem maradhatok egyedül, — volt a mélybús válasz. — Anarchista merényletek. 1876. óta, amikor a szoczialisták a berni kongresszuson az anarchizmust kimondták s 1878. óta, amikor az anarchisták már a fejedelmek kiirtására törekedtek, a következő merényletek történtek : 1878. május 11. Hödel merényletet követ el I. Vilmos német császár ellen. — 1878. június 2 Dr. Nobiling rálő I. Vilmos német császárra. — 1878. október 26. Moncasi meg akarja ölni XII. Alfonso spanyol királyt. — 1878. november 17. Passanante le akarja szúrni Umbertó olasz királyt. — 1879. október 20. Solocheff merénylete II. Sándor czár ellen. — 1879. október 31 Hartmann merényletet követ el ugyancsak a czár ellen. — 1879. deczember 30. Őerő és Gonzales merénylete XII. Alfonso ellen. — 1880. február 17. Bombamerénylet Sándor czár ellen. — 1881. márczius 13. II. Sándor czár bombamerényletnek áldozatul esik. — 1885. június 18. I. Vilmos német császár ellen Reinsdorf és társai merényletet követnek el. — 1894. aug. 20. Caserio leszúrja Sadi Carnot, franczia köztársasági elnököt. — 1897. Umberto király ellen újabb merénylet. — 1898. szeptember 10. Erzsébet magyar királynét Genfben megölik. — Öt uj üzletvezetőség. A „Szegedi Napló“ irja e bennünket is közelről érintő érdekes hirt. Előkelő vasuti körökben mér régebb idő óta beszélnek arról, hogy az üzletvezetőségek eddigi beosztását gyökeresen reformálni fogják. Most ez a terv a megvalósulás stádiumába lépett. Budapesten ugyanis épen most dolgozzák ki az új üzletvezetőségi tervezetet, amely az egész országra nézve érdekes újításokat kontemplál. Nemcsak a szegedi üzletvezető- cég reformjáról van szó, hanem az egész országéról. Az a terv ugyanis, hogy öt új üzletvezetőségi székhelyet létesítsenek és pedig: Pozsonyban, Losoncion, Pécsett, Eszéken és Temesvárott. Pozsonyban a budapest-balparti üzletvezetőséget fogják áttelepíteni, míg Temesvárnak a szegedi üzletvezetőség egy részét szakítják ki. Ezt az utóbbi újítást az tette szükségessé, hogy Szegednek máris abnormis nagyságú hálózata volt, majdnem kétezer kilométernyi óriási vonat tartozott ide, az ország egyik legnagyobb üzletvezetőségének hatáskörébe. Ezen roppant hálózatból könnyen ki lehet hasítani a temesvári új üzletvezetőségi kört, amely a Temesvártól délre eső vasútvonalakat foglalja megában. Mindazáltal azonban, hogy a szegedi üzletvezetőség vonalhossza aránytalanul kicsinyre ne zsugorodjék, az államvasúti nagy alföldi vonalat egész Czeglédig idekapcsolják, ami némileg rekompenzálja az elveszett délvidéki pályákat. Konkrét tervek már ezek, közvetlen a megvalósítás előtt, ugyannyira, hogy bárha hivatalosan még nem kullikáltattak, az új üzletvezetőségek már a jövő év elején működésbe lépnek. — A székelyek sorsa Romániában. Úsznak a hajók a Dunán fölfelé, szállítva ezrenkint a román zsidókat, kiknek szomorú sorsát, számkivítését, szánalommal látja a magyar társadalom , igyekszik a magyar hazán keresztül utazó hontalanok talán-baján tehetségét majdnem túlhaladva enyhíteni. Az a hallatlan brutalitás, az a durva bánásmód amelyben ezek a szerencsétlen sorsüldözött emberek részesülnek, teljesen leköti a magyar közvélemény figyelmét és teljesen eltereli a Romániában megélhetéssel küzködő székely véreinkről. Pedig érdemes volna ám a magyarságnak ezekkel is foglalkozni. Velük sem bánik ám a román nép valami emberséges módon. Az a Románia, amely lakóinak folyton panaszszal van tele a szája, hogy miyen rossz bánásmódban részesítik a magyarországi románokat, aki az egész világfigyelmet maga felé tudja irányítani a ránk szórt hazug vádaskodással, a kutyánál is komiszabb bánásmódban részesíti az ott tartózkodó magyar munkásokat. A sok panasz közül, melyet a székelyek hangoztatnak, csupán egy konkrét esetet hozunk föl. Egyik galaczi gyárban csupa székely munkás dolgozott a gyárvezetőség teljes megelődésére. Egyszerre csak a prefektus fölszólítja az idegen honosságú gyártulajdonost, hogy bocsásson el vagy 50—60 székely munkást és vegyen helyükbe románokat. Minthogy a gyáros erre nem volt hajlandó, a mindenható prefektus egyszerűen akart sigíteni: negyven székely munkást összefogatott és eltoloszolta őket a határra. A gyáros hosszas utánjárása után térhettek csak vissza munkájukhoz. Ezzel azonban az ügy korántsem volt elintézve. A gyáros, hogy a prefektus tovább ne zaklassa, bevett a gyárba hármincz román munkást. Ettől a naptól fogva mindennapos volt a verekedés. A román munkások nap nap után megtámadták a székelyeket és nem akartak dolgozni. Már most a székelyek nem akartak megmaradni. Csak úgy állt helyre a béke, hogy a román munkásokat bebocsájtják a gyárudvarra, hanem ott ócsorognak a gyár előtt hétfőtől szombatig, amely napnak estéjén megkapják a jól megérdemelt munkadíjukat, napjára két frankot. Ennek kétharmadát a vállalat, egyharmadát pedig a székely munkások fizetik közösee. Íme így bánnak Romániában a magyar munkásokkal, kormányunknak a külügyminiszter útján föl kellene ez ellen szólalni. — Szerencsétlenül járt vasútimunkás. Tegnap este a vasúti gépműhelyben Fischer Ferencz 60 éves géplakatos egy teherkocsi ütközőjén a lánczot akarta megerősíteni és mert nagyon sürgették, Fischer véletlenül a táncz rugóját eleresztette valahogy, úgy, hogy a nagy vaskoloncz teljes erővel vágódott fejéhez és bal arezét teljesen szétroncsolta. A szerencsétlenül járt ember sebeit nyomban bekötözték és hazaszállították alsóbalokányi utcza 47. számú lakására. — Kerékpáron a világ körül. A világ körül kerékpározó amerikai házaspár, Hetzel James és neje — mint villányi levelezőnk írja — tegnap reggel 8 órakor odaérkezett. Ott töltötték az egész napot és este a Worlosek-féle szállóban felolvasást tartott Hetzel James, amelyen igen szép számú előkelő közönség vett részt. Az amerikai pár ma reggel 10 órakor Eszék felé folytatta útját. — Ismeretlen betörök. Türr Mihály gémalom tulajdonos raktárát tegnap éjjel 2 órakor fel akarták törni. Az egyik ablakot kezdték aláásni, de a zajra figyelmessé lett maga a gazda és így a betörők, mire ő megjelent, elillantak. A rendőrség a ma reggel megtartott helyszíni szemle alkalmával megállapította azt, hogy a betörők öten lehettek és valószínűleg ezigények voltak. Az aláásási munkálatok erre vallanak és a rendőrség ezt annál is inkább valószínűbbnek tartja, mert Pécs környékén már hetek óta c cigány karavánok tanyáznak mindenfelé és ők nem tartják valami nagyon erkölcselen dolognak a betöréseket, lopásokat. Hogy a csendőrség megtűri ezeket a káborgó czigányokat elég baj. A rendőrség ma át is irt a pécsi csendőrségnek, hogy a közel vidéken táborozó fáraó ivadékokat zavarják el. — Érdekes számok. A pécsi rendőrségnél az újonnan rendszeresített cselédnyilvántartást 1890 óta vezetik és ez idő alatt megfordult Pécsett 14.000 nőcseléd, 6000 férficseléd és 6700 gyármunkás. Ezek a számok sok ezer és ezer érdekes, változatos epró történeteket rejtegetnek magukban. — Iparkiállítás Nagy-Kanizsán. Megírtuk nemrég, hogy Fisché Lajos könyvkereskedő és nyomdatulajdonos, a nagykanizsai munkásképző egyesület tevékeny elnöke hetek előtt mozgalmat indított helyi kiállítás rendezésére. A mozgalom élére maga a város fáradhatatlan polgármestere, Vécsey Zsgmonrkállt és most több ízben értekezletet is tartottak. A mozgalomhoz Nagy-Kanizsa nagyobb iparvállatainak főnökei készséggel csatlakoztak, de dűlőre vinni ezideig a dolgot nem lehetett, mert az ottani ipartestület elöljárósága, mely legnagyobb részben csizmadiákból áll, a polgármesterhez intézett átiratban kijelentette, hogy a kiállításon nem vesz részt, a bizottságba tagokat nem küld ki, mert nem akarja, hogy az iparos ifjúság az iparosság rovására babérokat arasson. Továbbá kijelententi az ipartestület elöljárósága, hogy a „kezdeményezés vezérszerepe őt illeti meg“. — Nem uj keletű az a harcz, — irja nagykanizsai levelezőnk — melyet az ipartestület elöljárósága minden egyes alkalommal az Általános munkásképző egyesület ellen folytat. Az ipartestület elöljáróságának e határozata annyian elkedvetlenítette a kiállításért lelkesedő pogármestert, hogy a legutóbb tartott bizottsági ülésben azt az indítványt tette, hogy a bizottság szüntesse meg további működését és bízassák meg az iparterület a kiállítás rendezésével. Maguk az iparosok azonban nem helyeslik az ipartestület elöljáróságának magatartását és e napokban rendkívüli közgyűlést fognak tartani. Úgy tervezték, hogy a kiálltást száj- terüber hó 1-én megnyitják, de az ipartestület előljárólag annyira akadékoskodik, hogy a kiállítás sorsa most még nagyon is kétséges. Ilyen eljárást követnek bizonyos. 3