Pécsi Napló, 1901. szeptember (10. évfolyam, 201-226. szám)

1901-09-01 / 201. szám

k szívesebben teljesítik azt, amit az or­szág kíván tőlük. Ezért hiszszü­k és reméljük, hogy a kedden megkezdődő képviselőházi munkásság csendes, sze­líd fináléját fogja megteremteni ennek a viszontagságos országgyűlésnek. — Választási mozgalmak. Minden jel arra mutat, hogy a képviselő­­házat a legközelebbi napokban felosz­latják. Valamivel gyorsabban következik ez be, mint általánosan várták, de hogy a képviselőház újból való megnyitása után produktív munkát úgy sem fog kifejthetni, azt előre láthatta mindenki, épen azért siettetik is most annak föloszlatását, hogy minél szű­kebb időre szabják a választási mozgalmakkal járó izgalmakat. Pécsett a szabadelvű­ párt elnöke, mihelyt hivatalo­­san publikálják a képviselőház föloszla­tását, egybe fogja hívni a választó­pol­gárokat, hogy megejtsék a képviselő­­jelölést. Aidinger János kir. tanácsos, Pécs sz. kir. város ez idő szerinti orsz. képviselője is keresni fogja arra az alkal­mat, hogy öt évi munkásságáról beszámol­jon választóinak. Baranya vármegyében a szabad­elvű­ párt minden egyes járásában szer­vezve van, de az megalakulása óta a választó­polgárok nyugalma érdekében nem fejtett ki tevékenységet. Meggyőző­désünk az, hogy ezzel mit nem mu­lasztott. A képviselőház föloszlatása után a párt azonnal munkához lát és mindent el fog követni, hogy Baranya vármegyének minél több választó­kerüle­tében diadalhoz segítse a szabadelvű­ párt zászlóját. Győrből ma délután táviratot vet­tünk, mely arról ad hírt, mily rokon­­szenvvel fogadta a miniszterelnök és az országos szabadelvűpárt elnöke Szávay Gyula jelölését. A miniszterelnök távirata így szól: Sirhuber Károly elnök úrnak Győr. Győr város szabadelvű párti ipa­ros választóinak üdvözletét örömmel fogadtam és hálás köszönetet mondok ragaszkodásuk szíves nyilvánításáért. Széll Kálmán, Az országos szabadelvű­ párt elnöke a következő táviratot küldte: „Örömmel vettem tudomásul Szá­vay Gyulának Győr városában szabad­­elvű programmal történt jelöltetését. Podmaniczky Frigyes báró, elnök.“ Remélhető, hogy a győri hivatalos szabadelvű­ párt is most már bele fog nyugodni Szávay Gyula jelölésébe, kivel szemben az ellenzék nem is állítana jelöltet. A falu szép virága. — A Pécsi Napló eredeti tározója. — írta: Sajó Endre. Ott olvastam az „előleges színi jelen­tést* az iskola sarkán, a rozoga nagy épületnek sárgulni akaró nagy falán. No, a színészek most épen beillenek ez én programmomba, mivelhogy a mozgalmas fővárosi élet után szörnyen unatkoztam a kis mezővárosban, ahol a magamra paran­csolt „száműzetés” keserves napjait éltem. Türelmetlenül is vártam jöttét a­­ szín­­igazgató truppjának. De talán csak magam voltam a „városiban, aki türelmetlenül vártam a szegény komédiásokat. A közönség bizony édeskeveset érdeklődött irántuk. Pedig olyan fölséges volt a csodaszép őszön lombjait még nem vesztett parknak kö­zepén álló színterem barátságos falai közt nézni... hogy vágja a nagy fába fejszé­jét a kicsi, de jónak se mondható szín­­társaság. Az öreg Hubai bácsi a „vén czigány” módjára már sok nótát elfelejtett, sok nótát meg hamisan játszott. A direktor, az súgónak volt talán csak jó, de a direk­tornő „nagysága” a leghatározottabban rossz volt primadonnának, a népszínmű Rózsijának s szintúgy operette-divának, ha­nem igazán való volna tápláló dajkának. A Vígszínház egyik nagy művésze pedig akkor még csak lépkedni kezdett a színpadon, Szép Jancsi pedig abban az időben volt törhető népszínmű-énekes, amikor Pécsett a mária utczai hambár-színházban az ott vendégszereplő Balázs Bognár Vilma asszony mellett énekelte a Gyuri köz­huszárt a „Tündérlak”-ban. Én persze mégis csak ott voltam a színházban minden este. Meg a Zsiga is, a műveit boltos legény. Néha bizony csak kettőnknek volt fizetett ülőhelyünk. Más volt az állapot, ha az inzsellérek is el­­jöttek a színházba, mert azoknak egy egész sor kellett, lévén a családban hét leány, a­kik úgy ültek ott egymás mellett, mint az orgona­sípok ... a mama, papa, meg négy-öt övsosük között. Hát bizony ekkor istentelenül nyi­korgott nálunk Thespis kordájának a más­fél­­ kereke. A direktor úr fűhöz fához kapko­dott, de minden terve dugába dőlt. Zóna­­előadások még akkor nem voltak divatban; a bérlet se sikerült, mert két-három „tit­kár* csapta be már előzőleg a jó publi­kumot, — felvéve a bérletpénzeket, de ide nem hozva a színi „művészeket*. Műked­velőnek is csak Gyenes Jánost tudta az igazgató úr megfogni. Gyenes úr pedig bognár-legény volt s csupán azért érzett magában hajlamot a színpadra, mert hallott arról, hogy valami szintén Gyenes nevű urat nagyon megdicsértek Pesten az újságok, mert hát pompásan adott egy — isten tudná, mily nevezetű — ördögöt. A bognár-legényért pedig nem rajon­gott a „nagyérdemű* közönség. Más ütő­ kártyáról kellett tehát gon­doskodni a direktornak. A véletlen kezébe adott egy ilyen ütő kártyát a Gácsér Lina személyében. Mikor a kisszony Tóth Kálmánnak „A király házasodik* kedves vígjátékiban föllépett a „Banilla“ szerepében, mindjárt az első jelenetében meghódította a közön­séget — és pedig ... ami csaknem csoda számba megy ... először és egész erővel a nőket nyerte meg a szép fiatal leány s csak aztán az „urakat*. A nők élesebb szemmel bírván — valószínűleg — előbb észrevették a kisasszony igazi, természe­tes, bájos szendeségét, f­arázának, terme­tének valódi, gyönyörűséges természetes­ségét, sőt tán lelkének szépségét is, meg a színpadon kissé ritkábban nyíló virág­nak, a fehér liliomnak a birtokát is. A férfiak talán csak azért késtek az elismeréssel, mert nagyon meglepte őket a fiatal leánynak istenadta —­ már most is szép — művészete, egész lényének csodás varázsa. És a közönség csodálata és a fiatal művésznő diadala jelenetről-jelenetre fo- Pécsi Napló 1901. szeptember 1. Munkásképző-egyesü­let, Pécs, augusztus 31. Egyszerű falragaszok hirdetik, hogy szeptember 1-én munkásképző egyesület alakul Pécsett. Százan és százan meg se látják, ha látják se olvassák el, sőt ha szemük véletlenül mégis rávetődik a fal­ragaszra, gondolatukat egy pillanatra sem köti le, oly kicsinynek, semminek tekin­tik az eseményt. Pedig e kérdés meg­érdemli a közművelődés, a kultúra minden igaz barátjának nemcsak jóakaró figyel­mét, de támogatását is. Bárki hívja is életre ez egyesületet, derék tettet követ el, csak annak szervezése és irányadásá­nak szelleme méltó legyen az eszméhez . A termőmagban, az eszmében meg van minden kellék ahhoz, hogy gondos ápolás­sal, helyes neveléssel busásan meghozza gyümölcsét, a fáradság eredményét, a munkás­osztály helyzetének javulásában, anyagiak és szellemiekben egyaránt. Ennek eredménye pedig kihat az egész társadalomra, habár közvetve is. Hát nem lépten-nyomon halljuk, hogy korunk egyik legszebb feladata és eslméje mindenkit egyaránt részesíteni a kultúra áldásaiban? nem kötelességünk-e módot nyújtani arra, hogy mindenki ki­elégíthesse tudásvágyát és gyarapíthassa ismereteit, hogy ezáltal hozzá legméltóbban élhessen emberi hivatásának? S mégis mily messze vagyunk e szép elvek gya­korlati kivihetőségétől? Mit ér, ha egye­seknek módjuk van a műveltség igen magas fokára feljutni s addig a százezrek útja el van zárva, vagy nagyon meg van nehezítve a művelődéstől, a tanulástól. Ne is csodáljuk, ha a viszonylag oly magas kultúra mellett a nagy tömeg álta­lános műveltsége csak évtizedeken át tesz egy-egy kis emelkedést. Tagadhatatlan az, hogy az utóbbi évtizedben a múlthoz képest hatalmas nagy lépéseket tett közművelődésünk ügye, de hol van ez még a műveit nyu­gathoz viszonyítva és mily mesze vagyunk még az elégtől ! Megtettük azt, hogy a munkások egy részének, a tanulóifjúságnak kötele­zővé tettük a tanítását, akár csak az elemi oktatást. De ezzel aztán be is fejeztük.

Next