Pécsi Napló, 1902. október (11. évfolyam, 224-250. szám)

1902-10-01 / 224. szám

1902. október 1. Pécsi Napló legelői állunk és a dicsőség gondolata egyre több erőre, nagyobb kitartásra­­serkenti a a mi fegyverünket, tollunkat. — Mocsok­­talan, tiszta­­szerszám ez a mi csillogó kis kardunk, a közgondolkodás lelke csillog rajta. A köz szolgálatában állunk, egyszerű közkatonája vagyunk városunk és vármegyénk ügyeinek, mert bennünket nem a zúgolódó hiúság vágya vezet, a mi dicsőségünk akkor teljes és csak akkor diadalmas, ha ebből a köznek, a polgár­ság összeségének erkölcsi és anyagi haszna gyarapodik. Miénk a munka és a siker fényéből csak egy parányi részecske, egy kis fénynyaláb, de a­melynek szemlélésé­től nem káprázik meg szemünk. A kiví­vott diadalok mögött új csaták, új har­­czok várakoznak reánk. A mi munkánk­nak nincsen pihenője soha, mert­­ a rövid huszonnégy órás napot szolgáljuk, annak az eseményeit, történeteit. És az idő fut elő­lünk, csak egymást követő eseményeit sza­kítjuk ki belőle. A­mi nemes benne,­azt fel­színre hozzuk, ami gaz és czéljaiban rontó, azt letiporjuk, összezúzzuk. Hűen, önérzettel, büszkeséggel­­szol­gáljuk a közjót. A sajtószabadság nagy hatalma mellett munkánk becsülete a mi legerősebb fegyverünk. Ebben szilárdak, rendíthetetlenek maradunk mindenkor. Ez szerezte meg nekünk a közönség párto­lását. Büszkén hivatkozhatunk e múlt után a jövendőre, a­melynek szüksége van reánk. És most, hogy lapunk, a Pécsi Napló tával. Bízunk benne, múltúnk feljogosít erre és ez a múlt egyúttal biztosíték a nagy közönségnek, hogy szavunk nem üres ígéret csupán, nem kérkedés, de a­mit ezideig hűséges őszinteséggel be is váltottunk. A Pécsi Haplé előfizetési ára : Évenkint . . 24 korona. Félévenkint . 12 „ Negyedévenként 6 - új évnegyedet nyit, nem szükséges nagy hangú ígéretekkel oda állani a közönség elé. Azok maradunk, akik eddig voltunk: éber őre a szabadelvűség nagy eszmélé­­jének, rendíthetlen, hűséges katonája an­nak a közérdeknek, a­melytől mindnyájunk jóléte, boldogulása, haladása függ. Továbbra is az lesz a czélunk, hogy a közönség kezébe változatos tartalmú lapot adhassunk, hogy a vidéki sajtóban kivívott előkelő helyünket ne csak, hogy megtarthassuk be, hogy azt a tökéletese­désben mindenkor előbbre vihessük. Törekvésünk azonban csak úgy ve­zethet czélhoz, ha a közönség továbbra is kitünteti lapunkat fokozódó jó indula­üdvözölte szintén egyetemi hallgató kalau­zunkat, amiből megtudtuk, hogy a fog­házban egyetemi hallgatók is vannak azonban azokba a zárkákba, melyekben ezek voltak, a fogházfelügyelő, ismét bizo­nyára véletlenül — nem vezette be a tár­saságot. A nemrégiben lezajlott diák­mozga­lom idejében a mi kalauzunk is lakója volt ugyanennek a fogháznak. Tőle aztán informácziókat szereztünk az orosz diák­­mozgalom lefolyásáról s azokról a hallat­lan kegyetlenkedésekről, a­melyeket a diákságon elkövettek. Ezekből csak azt említem föl, hogy a moszkvai egyetem 4000 hallgatója közül 600-at Szibériába küldöttek, több százat 3 évi közönséges katonai szolgálatra besoroztak, egy részü­ket az egyetemről kitiltották, rövidebb­­hosszabb ideig tartó szabadságvesztés büntetés nélkül pedig egy sem menekült, így került a mi kalauzunk is fogházba. Azóta a diákság szigorított rendőri fel­ügyelet alatt van s még azt sem engedik meg, hogy ötnél többen magánlakáson összejöjjenek. És mi volt a nagy vétkük ? Az, hogy a tanítás szabadságának proklamálását kérték. Szemünkbe ötlött ép a moszkvai gyűjtő­ fogházban, a­melynek helyiségei még a mi látogatásunk idejében is pisz­kosak és bűzösek voltak, hogy az orosz Művészi életünk. Pécs, szeptember 30. Sok szó esett már arról, hogy vájjon van-e Pécsett művészi élet, váljon váro­sunk és a közönség pártolja-e a művésze­teket, fejleszti-e azokat, vagy egyálalán rokonszenvvel viseltetik-e azok iránt ? A felelet erre, sajnos, nem a legbiz­tatóbb, sőt épen nem az, mert Pécsett művészi élet nincs és a jelen körülmények között nem is lesz soha. Több oka van ennek, melyek mind­egyikére kiterjeszkednem hely szűke miatt lehetetlen, csak a főbbeket fogom vázolni, főbb vonásaiban előadni. Egyik oka: közönségünknek a mű­vészet iránti közönyössége, nem bánom­­sága. Jellemző példa erre a „Nemzeti Szalon“ által rendezett tárlat, melynek az volt a czélja, hogy finomítsa a vidéki közönség ízlését, hogy a vidék könnyebben juthasson eredeti műtermékekhez. Közön­ségünk nem csak, hogy nem vásárolta a kiállított képeket, hanem a kiállítást magát is alig, sőt mondhatjuk: nem is látogatta, mit a Szalon akkori kimutatása is bőven igazolt. Azonban ezen nemtörődömség, kö­zönségünknek a művészetek iránti ellen­szenv nem­ eredettől fogva tulajdona, hanem jórészt helyi viszonyok okozták azt. Az általános szegénység, üzleti pangás, úgy az i­par, mint kereskedelem terén, mind okai annak, hogy közönségünkben nincs meg a művészetek iránti fogékonyság. Ott, hol a mindennapi kenyérért kell küzdeni, hol a máról csak a holnapra gondolhatunk, ott a művészetek befoga­dására sem idő sem tehetség nem marad­istentiszteletre épült fogházi templom bel­sejének minden zege-zuga fényes már­ványnyal van kirakva, díszítése pedig csak úgy ragyog a sok aranytól. A templomok gazdagsága mesés. Papjaik hatalmasak és befolyásosak, a nép pedig rendkívül vallásos. A temp­lomokban mindjárt a bejáratnál 80—100 perselyt látunk egy helyen, emeletekre rakosgatva, azonkívül a templom belsejé­ben szétszórva is még 30—40-et. A temp­lom belseje a bejárat körül valóságos kis vegyeskereskedés képét mutatja, amelynek élelmes tulajdonosa kimérési engedélyt is szerzett magának. Árulnak ott szentelt gyertyát, szentelt pogácsát és sok minden egyebet, a szentelt vizet pedig pohár­­számra mérik. Az utóbbi ott nyomban megiható, de üvegecskékben haza is vihető. Hogy a különféle ragályos betegségek baczillusainak mily pompás tanyája az a pohár, amelyből egymásután ezrek iszszák a vizet, azt említenem sem kell. Egész utamban három dolog ragadta meg különösen a figyelmemet: a fékét vesztett önkény garázdálkodása, a nép miveletlensége és bigottsága és végül a templomok gazdagsága s a papoknak befolyásos hatalma. Csodálatos, hogy mily szépen meg­férnek egymás mellett­ hat. Ha akad is egy-egy tehetség, mert ■városunk sohasem volt azoknak híján, legyen bár az a legtörekvőbb is, a rész­vétlenség, de a napi kenyérért való küz­delem által is ellankad és nagyon kevés azoknak száma, a­kik ezért érhetnek. Egyik másik oka művészi életünk hiányának az, hogy városunknak a mű­vészeti pályára ment ifjai, kiképeztetésük után nem térnek vissza városunkba, hanem másutt, idegen helyen fejtik ki művészi tevékenységüket. Nem gondolnak vissza, nem vágyódnak oda, hol ifjú koruk lefolyt, hol először bontogatták szárnyaikat, hol még vidáman, gondtalanul éltek ! Ezek a legfontosabb okai annak, hogy nincs művészi életünk. Tehát, ha arra szert akarunk tenni, első dolgunk az, hogy anyagi viszonyainkat fellendítsük. Mert csak az anyagiak fellendülésével virágoz­hatnak a szellemiek. Viseltessünk vonzalom­mal a művész­élet iránt, pártoljuk azokat. És városunk művészfiait ne engedjük, hogy máshol telepedjenek meg, hogy máshol alapítsák meg családi tűzhelyüket, édes­gessük őket haza, telepítsük meg őket itthon, hogy nálunk fejtsék és fejthessék ki művészi tevékenységüket. Ha így fogunk cselekedni, úgy bizo­nyára lesz majd Pécsett is művészi élet és nem csak a halálozások statisztikájában és adósság tekintetében leszünk az elsők között, hanem a művészet dolgában is. K. J. Hírrovatnak. Pécs, szeptember 30. — A honvédelmi miniszter Te­­mesvárott. Fejérváry Géza báró honvé­delemügyi miniszter holnap, csötörtökön, október 2-án esti 8 órakor választói körébe Temesvárra érkezik és Molnár Viktor dr. főispánnál száll meg, ahol esti 9 órakor estély lesz a miniszter tiszteletére. Az estélyre Temesvár polgári, egyházi és katonai notabilitásai sorából 300 vendég hivatalos. Október 3-án este lakomát ren­dez a temesvári polgárság a miniszter tisz­teletére. — Igazságügyi kinevezések. A király Szász Dénes kolozsvári ítélő­táblai birát a kúriához számfeletti bíróvá; Görgey Sándor dr. miskolczi törvényszéki bírót a kassai, Jurka János dr. karánsebesi és Havas Antal lugosi törvényszéki bírákat pedig a temesvári Ítélőtáblához birákká; Kádár Lajos bártfai járásbirósági albirót a sztropkói, Márton Ferencz dr. ipoly­­sági albirót a vámos­mikolai, Turtsányi Károly galgóczi járásbirósági albirót a vágbeszterczei, Kovács Kálmán hódmező­vásárhelyi járásbirósági albirót a billédi, Szendrődy Dénes pécsi ítélőtáblái ta­nácsjegyző albirót a kaposvári, Gáspár Bogdán marosvásárhelyi járásbirósági al­­birósági albirót a sárkányi és Harmath Jenő marosvásárhelyi ügyészségi alügyészt az oklándi járásbírósághoz, járásbirákká, végül Konczvald Endre dr. hajdúnánási járásbirósági albirót, a brassói törvény­székhez bíróvá kinevezte. — Személyi dir. Fejérváry Imre báró dr. főispán ma délután a gyorsvo­nattal hivatalos ügyben Budapestre uta­zott. Holnap, szerdán este visszaérkezik. — A pécsi jót­­nőegylet október hó 2-án, csütörtökön délután 3 órakor a kereskedelmi és iparkamara közgyűlési termében választmányi gyűlést tart. — Nem lesz jogászelnök. Kicsi, nagyon lanyha mozgalom indult meg a múlt héten a jogászság körében, hogy elnököt válaszszanak. Alig tűnt föl s máris elbukott. Más években ilyenkor a legna­gyobb agitácziók folytak. Jártak „piros“ és „zöld“ tollnak, mindenki dolgozott a 3

Next