Pécsi Napló, 1902. november (11. évfolyam, 251-275. szám)
1902-11-01 / 251. szám
1902. november 1 Pécsi Napió a temetési szertatás megtagadásában is nyilvánul, nem teheti istenfélőbbekké az embereket. Csakis a szeretet! Látjuk, hogy 100 házaspár közül 99 kikéri az egyházi áldást is frigyéhez, nem félelemből, hogy ellenkezésbe jut az egyház tanaival, hanem lelki szükségletből; okadatlan volt tehát az aggodalom, hogy a kötelező polgári házasság után most már csak a vallástalanság korszaka jöhet. Nincs tehát szükség elrettentő példákra, hogy ezekkel a példákkal erősítsék a hitet és istenfélelmet. Nem kibúvót kell tehát keresni, hogyan lehet halálukban büntetni azokat, akik vétettek vallási kötelezettségük ellen, hanem a bűnbocsánat engesztelő szavát kellene hallatni a papnak minden bűnössel szemben, akit még életében kellene megtérítenie, mert a halott már nem szenved, annak végeredményében közönyös, beszentelik-e a holttetemet vagy sem; de a büntetés, a lelki megrázkódtatás a túlélőké, akik ártatlanok az elhunyt vétkeiben és mégis övék a büntetés, a megszégyenülés. Végezzünk! Bármily csábító lenne is a Pécsi Közlöny provokácziója, hogy többet mondjunk itt az elmondottaknál, hogy a rendelkezésünkre álló adatok egész tömkelegéből soroljunk föl megtörtént eseteket, melyek a dogmatika és kánonjog szabályaival merőben ellenkeznek, nem tulajdonítunk oly nagy fontosságot tisztelt laptársunk általunk amúgy is legtöbb esetben figyelmen kívül hagyott támadásainak, hogy ezért kilépjünk abból a rezervából, melyet ezideig tanúsítottunk, de ha a „Pécsi Közlöny“ fiatal tudósai, akik ha egyéb kvalifikáczióval nem, de azzal bizonyosan bírnak, hogy katholikusok, úgy akarják, akkor szemlét fogunk tartani az esetekben. Mi ezt nem akarjuk, bármily gyakran tapasztaltuk is, hogy a mi tisztes magatartásunk náluk kellő méltánylásra nem talált. De erre igényt nem is tartunk. Csakis, amikor az önimádás túltengését látjuk a másik táborban, akkor egy kissé megrázkódunk, hogy mutassuk, hogy vagyunk és teljes határozottsággal megvédjük álláspontunkat mindenkivel, még a kath. vallásból privilégiumot űző Pécsi Közlönynyel szemben is, hogy az ismeretlenség homályából kiemelkedett, mert az ottani művelődés terjesztésének góczpontjává tette. Ma is van Szombathely közelében egy forrás, melyet emlékére Szent-Márton kútjának neveznek. E jeles egyéniség később, mint turoniai püspök halt meg. — Szombathelyen ezen kívül még egy másik Márton nevű püspök is szerepel. Pannónia hivatott szentjeihez tartozott Szent-Demeter, ki szinte római katona lehetett, mert katona köpenyegét Thessalonikába, a mai Szalonikibe vitték a népek tiszteletük jeléül. E szentnek áldásos működése és ennek emléke úgy begyökeresedett a népbe, hogy sok századokkal később, a honfoglalás után Radó nádor tiszteletére várost alapított s azt Szent- Demeternek nevezte el, mely a mai Mitrovicz, mi hajdani nevének elferdítése. Anastasius is valószínűen pannóniai volt, mert ennek ereklyéit is Pannóniából szállították el. Szinte Pannóniából származik Szeverinus apát, kinek működése Bécs városára esik s ki 487-ben halt meg. Valériából, azaz egyenesen Pécs vidékéről, mely Valeria tartománynak Sopiana név alatt székvárosa volt, származott szent Equitius, ki főkép mint a kultúra terjesztője szerepel s kinek fiát a hasonlóan szent életű Valensi Gergely pápa Rómába hívta s ott egy szerzetnek élére állította. Mindezeknél azonban Pannónia szentjei között sokkal nevezetesebb Hieronimus, kit a világ sokáig nem is tartott pannoniainak, hanem dalmata Eusebius valamikép kifürkészte azután, hogy Iheronimus Strida nevű városban született, mely várost a góthok elpusztították. Sokáig nem tudták az emberek, Stridó nevű város hol feküdt, csak annyit tudtak, hogy az Dalmatia s Pannónia határai körül volt. Ma már nincs erről vita, mindenki tudja, hogy Stridó hol fekszik s hogy a Dráva és Száva köze a régi Pannóniához tartozott s ma Zala megyéhez tartozik. Ezen kitűnő embert a tudósok incomparabilis névvel tisztelték meg, mi annyit tesz, mint hasonlíthattam E nevet valóban meg is érdemelte. Ő volt ugyanis az, ki a mindenki által ismert szentirást, azaz bibliát latin nyelvre lefordította s igy a műveltebb nemzeteknek hozzáférhetővé tette. Nem kell pedig gondolnunk, hogy a szentirás csak vallási jelentőséggel bir. A szentirás a világirodalom egyik legnevezetesebb terméke, általános történet, a kultur és etnikai fejlődés történetének oly bőséges forrását képezi az s e mellett minden római s görög műnél régibb lévén, tudósaink abból még ma is merítenek s nem fogynak ki belőle tán soha. Hieronimus e művében mint a fordítók ősapja jelentkezik, mert habár a rómaiak közt voltak is, kik a görög remekek forditgatását megkisérlették, de nagyszabású fordítást előtte senki sem létesített, sőt utána sem bírunk más oly fordítást, mely világirodalmi jelentőséggel bírna. Nem kell képzelnünk, hogy e sor- Segélypénztárt az ipari munkásoknak! Pécs, október 30. Nem kutatom: Darányi földmivelési miniszter agrárius-e, vagy sem, hanem csak azt mondhatom Magyarországközvéleményével együtt, hogy az 1902. XIV. és 1900. XVI. törvényczikkek alapján létesített „Országos gazdasági munkás és cseléd-segélypénztár“ intézménye pompásan bevált és legkevésbé sem érdemelte meg a „Népszaváétól a „Kolduspénztár“ gúnynevet, mert egyrészt jót tett a gazdasági munkás osztálylyal, másrészt talán örökre meggátolta nálunk a paraszt-kommunizmust, amivé a már mutatkozott agrárszoczializmus fejlődött volna. Hogy pedig ez áldásos intézmény czélját teljesen elérje: elsősorban a földbirtokos osztálynak kell annak segélyére sietnie, ami igen természetes, mert hiszen leginkább az ő javát munkálja a gazdasági munkás osztály. A földesurak több helyen föl is fogták ez intézmény nagy jelentőségét és számottevő módon csatlakoznak hozzá gazdasági munkásaik jövőjének biztosításával. Nem kisebb fontosságú azonban az ipari munkásoknak egy a jelzetthez hasonló intézménynyel való megnyugtatása, ami annál könnyebben történhetnék, mert az állam egy tíz éves kész szervezetet talál e czélra a fővárosi országos „Magyarországi munkások rokkant- és nyugdíjegyleté"-ben, mely már 600.000 korona vagyonnal a jövő évben megkezdi tagjainak nyugdíjazását. E szolid, humánus egyesület, melynek élén Kölber Alajos fővárosi kocsigyáros áll, mint tiszteletbeli elnök, 70 vidéki fiókkal és mintegy 18.000 taggal bír, vezetése kizárólag értelmesebb, illetve tanultabb ipari munkásokból áll és folyton gyarapszik, de még mindig lassan a nagy czélhoz képest. E lassúságnak egyik oka ugyan a szoczialisták ellenzése, mert haragusznak ez intézményre, hogy nincs az ő kezükben és nem használhatják fel politikai czéljaikra; de másrészt — és főleg — a nálunk méltán élő bizalmatlanságban leli magyarázatát, mely minden olyan intézmény iránt él, amelyet nem az állam kezel vagy legalább is nem az ő közvetlen felügyelete alatt működik. Hát az igaz, hogy e bizalmatlanság — sajnos — indokolt, de mégis a társadalom élhetetlenségét bizonyítja, mégpedig csak a magyarét, mert hiszen a nemzetiségi humánus vagy pénzes intézetek minden állami felügyelet vagy ellenőrzés nélkül is jól működnek, rohamosan fejlődnek és a maguk körében csaknem feltétlen bizalomnak örvendenek, így a jelzett ipari munkás nyugdíjegyesület is — melynek tagja különben bárki lehet — hiába fekteti tőkéje tegna p ŐSZI és TÉLI ÚJDONSÁGOK teljes választéka raktárra érkezett. Czégünk elve csak „First Class“ gyártmányok elárusítása. Czégünk az országban az egyedüli, mely Lyon és Páris legelső, leghíresebb gyárosaival közvetlen összeköttetésben áll; az általuk lekötött minták és minőségek kizárólag czégünknél szerezhetők be. Minden egyes áruczikknek olcsó, de szabott ára nyíltan, számokkal van jelölve, ennélfogva a túlfizetés teljesen ki van zárva. Minták a vidékre kívánatra bármentve küldetnek. SELYEMÁRUHÁZA BUDAPEST, IV., Bécsi-utcza 4-ik szám.