Pécsi Napló, 1902. november (11. évfolyam, 251-275. szám)

1902-11-01 / 251. szám

1902. november 1 Pécsi Napió a temetési szertatás megtagadásában is nyilvánul, nem teheti istenfélőbbekké az embereket. Csakis a szeretet! Lát­juk, hogy 100 házaspár közül 99 ki­kéri az egyházi áldást is frigyéhez, nem félelemből, hogy ellenkezésbe jut az egyház tanaival, hanem lelki szük­ségletből; okadatlan volt tehát az ag­godalom, hogy a kötelező polgári há­­zass­ág után most már csak a vallás­­talanság korszaka jöhet. Nincs tehát szükség elrettentő példákra, hogy ezek­kel a példákkal erősítsék a hitet és istenfélelmet. Nem kibúvót kell tehát keresni, hogyan lehet halálukban bün­tetni azokat, akik vétettek vallási köte­lezettségük ellen, hanem a bűnbocsánat engesztelő szavát kellene hallatni a papnak minden bűnössel szemben, akit még életében kellene megtérítenie, mert a halott már nem szenved, annak végeredményében közönyös, beszen­­telik-e a holttetemet vagy sem; de a büntetés, a lelki megrázkódtatás a túl­élőké, akik ártatlanok az elhunyt vét­keiben és mégis övék a büntetés, a megszégyenülés. Végezzünk! Bármily csábító lenne is a Pécsi Közlöny provokácziója, hogy többet mondjunk itt az elmondottaknál, hogy a rendelkezésünkre álló adatok egész tömkelegéből soroljunk föl meg­történt eseteket, melyek a dogmatika és kánonjog szabályaival merőben el­lenkeznek, nem tulajdonítunk oly nagy fontosságot tisztelt laptársunk általunk amúgy is legtöbb esetben figyelmen kívül hagyott támadásainak, hogy ezért kilépjünk abból a rezervából, melyet ezideig tanúsítottunk, de ha a „Pécsi Közlöny“ fiatal tudósai, akik ha egyéb kvalifikáczióval nem, de azzal bizo­nyosan bírnak, hogy katholikusok, úgy akarják, akkor szemlét fogunk tartani az esetekben. Mi ezt nem akarjuk, bármily gyakran tapasztaltuk is, hogy a mi tisztes magatartásunk náluk kellő méltánylásra nem talált. De erre igényt nem is tartunk. Csakis, amikor az ön­­imádás túltengését látjuk a másik táborban, akkor egy kissé megrázkó­dunk, hogy mutassuk, hogy vagyunk és teljes határozottsággal megvédjük álláspontunkat mindenkivel, még a kath. vallásból privilégiumot űző Pécsi Közlönynyel szemben is, hogy az ismeretlenség homályából kiemel­kedett, mert az ottani művelődés terjesz­tésének gócz­pontjává tette. Ma is van Szombathely közelében egy forrás, melyet emlékére Szent-Márton kútjának neveznek. E jeles egyéniség később, mint turoniai püspök halt meg. — Szombathelyen ezen kívül még egy másik Márton nevű püspök is szerepel. Pannónia hivatott szentjeihez tarto­zott Szent-Demeter, ki szinte római katona lehetett, mert katona­ köpenyegét Thessa­­lonikába, a mai Szalonikibe vitték a népek tiszteletük jeléül. E szentnek áldásos működése és ennek emléke úgy begyöke­resedett a népbe, hogy sok századokkal később, a honfoglalás után Radó nádor tiszteletére várost alapított s azt Szent- Demeternek nevezte el, mely a mai Mit­­rovicz, mi hajdani nevének elferdítése. Anastasius is valószínűen pannóniai volt, mert ennek ereklyéit is Pannóniából szállították el. Szinte Pannóniából szár­mazik Szeverinus apát, kinek működése Bécs városára esik s ki 487-ben halt meg. Valériából, azaz egyenesen Pécs vidékéről, mely Valeria tartománynak Sopiana név alatt székvárosa volt, szár­mazott szent Equitius, ki főkép mint a kultúra terjesztője szerepel s kinek fiát a hasonlóan szent életű Valensi Gergely pápa Rómába hívta s ott egy szerzetnek élére állította. Mindezeknél azonban Pannónia szent­jei között sokkal nevezetesebb Hieroni­­mus, kit a világ sokáig nem is tartott pannoniainak, hanem dalmata Eusebius valamikép kifürkészte azután, hogy Ih­ero­­nimus Strida nevű városban született, mely várost a góthok elpusztították. So­káig nem tudták az emberek, Stridó nevű város hol feküdt, csak annyit tudtak, hogy az Dalmatia s Pannónia határai körül volt. Ma már nincs erről vita, min­denki tudja, hogy Stridó hol fekszik s hogy a Dráva és Száva köze a régi Pan­nóniához tartozott s ma Zala megyéhez tartozik. Ezen kitűnő embert a tudósok incom­parabilis névvel tisztelték meg, mi annyit tesz, mint hasonlíthattam E nevet valóban meg is érdemelte. Ő volt ugyanis az, ki a mindenki által ismert szentirást, azaz bibliát latin nyelvre lefordította s igy a műveltebb nemzeteknek hozzáférhetővé tette. Nem kell pedig gondolnunk, hogy a szentirás csak vallási jelentőséggel bir. A szentirás a világirodalom egyik leg­nevezetesebb terméke, általános történet, a kultur és etnikai fejlődés történetének oly bőséges forrását képezi az s e mellett minden római s görög műnél régibb lévén, tudósaink abból még ma is merítenek s nem fogynak ki belőle tán soha. Hieronimus e művében mint a for­dítók ősapja jelentkezik, mert habár a rómaiak közt voltak is, kik a görög remekek forditgatását megkisérlették, de nagyszabású fordítást előtte senki sem létesített, sőt utána sem bírunk más oly fordítást, mely világirodalmi jelentőséggel bírna. Nem kell képzelnünk, hogy e sor- Segélypénztárt az ipari munkásoknak! Pécs, október 30. Nem kutatom: Darányi földmivelési miniszter agrárius-e, vagy sem, hanem csak azt mondhatom Magyarország­­közvéle­ményével együtt, hogy az 1902. XIV. és 1900. XVI. törvényczikkek alapján léte­sített „Országos gazdasági munkás és cseléd-segélypénztár“ intézménye pompá­san bevált és legkevésbé sem érdemelte meg a „Népszaváétól a „Kolduspénztár“ gúnynevet, mert egyrészt jót tett a gazda­sági munkás osztálylyal, másrészt talán örökre meggátolta nálunk a paraszt-kom­munizmust, amivé a már mutatkozott agrár­szoczializmus fejlődött volna. Hogy pedig ez áldásos intézmény czélját teljesen elérje: első­sorban a föld­­birtokos osztálynak kell annak segélyére sietnie, ami igen természetes, mert hiszen leginkább az ő javát munkálja a gazda­sági munkás osztály. A földesurak több helyen föl is fog­ták ez intézmény nagy jelentőségét és számottevő módon csatlakoznak hozzá gazdasági munkásaik jövőjének biztosí­tásával. Nem kisebb fontosságú azonban az ipari munkásoknak egy a jelzetthez ha­sonló intézménynyel való megnyugtatása, ami annál könnyebben történhetnék, mert az állam egy tíz éves kész szervezetet talál e czélra a fővárosi országos „Magyar­­országi munkások rokkant- és nyugdíj­­egyleté­"-ben, mely már 600.000 korona vagyonnal a jövő évben megkezdi tagjai­nak nyugdíjazását. E szolid, humánus egyesület, melynek élén Kölber Alajos fővárosi kocsigyáros áll, mint tiszteletbeli elnök, 70 vidéki fiókkal és mintegy 18.000 taggal bír, ve­zetése kizárólag értelmesebb, illetve tanul­tabb ipari munkásokból áll és folyton gyarapszik, de még mindig lassan a nagy czélhoz képest. E lassúságnak egyik oka ugyan a­­ szoczialisták ellenzése, mert haragusznak ez intézményre, hogy nincs az ő kezükben és nem használhatják fel politikai czél­­jaikra; de másrészt — és főleg — a ná­lunk méltán élő bizalmatlanságban leli magyarázatát, mely minden olyan intéz­mény iránt él, a­melyet nem az állam kezel vagy legalább is nem az ő közvetlen felügyelete alatt működik. Hát az igaz, hogy e bizalmatlanság — sajnos­­ — in­dokolt, de mégis a társadalom élhetetlen­ségét bizonyítja, még­pedig csak­ a ma­gyarét, mert hiszen a nemzetiségi humánus vagy pénzes intézetek minden állami fel­ügyelet vagy ellenőrzés nélkül is jól mű­ködnek, rohamosan fejlődnek és a maguk körében csaknem feltétlen bizalomnak ör­vendenek, így a jelzett ipari munkás nyugdíj­­egyesület is — melynek tagja különben bárki lehet — hiába fekteti tőkéje tegna­­ p ŐSZI és TÉLI ÚJDONSÁGOK teljes választéka raktárra érkezett. Czégünk elve csak „First Class“ gyártmányok elárusítása. Czégünk az országban az egyedüli, mely Lyon és Páris legelső, leghíresebb gyáro­saival közvetlen összeköttetésben áll; az általuk lekötött minták és minőségek kizárólag czégünknél szerezhetők be. Minden egyes áruczikknek olcsó, de szabott ára nyíltan, számokkal van jelölve, ennélfogva a túlfizetés teljesen ki van zárva. Minták a vidékre kívánatra bármentve küldetnek. SELYEMÁRUHÁZA BUDAPEST, IV., Bécsi-utcza 4-ik szám.

Next