Pécsi Napló, 1903. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1903-01-01 / 1. szám

4 haldokló már nem nyelhetett le. Kevéssel utána nyugodtan lélegzeni kezdett. Arczának fájdalmas kifejezése elsimult. Az ápolónő látva közeledő végét, a katonakórházból hívott kemény romkát, lelkészért küldött, aki ráadta a költőre az utolsó kenetet. A szobában levőket meglepte, hogy ezalatt a haldokló hirtelen sírni kezdett. Nagy kenyár szakadt ki megtört tekintetű szemeiből és elöntötte arczát. Csöndesen, nyugodtan lélegzett, mozdulatlanul fekve s igy érte a halál, mikor 7 óra 10 perczkor utolsót lehelt. Arczára a megenyhülés mosolya szállott. Két órára rá a halottaskamrába vitték a holttestet s a kórház igazgatósága rögtön értesítette a Nemzeti Színházat, a Kisfaludy- és a Petőfi-társaságot és az elhunyt rokonait a katasztrófáról. A temetés módozatairól a gyászoló család, rokonság, meg a Petőfi-társaság együttesen fog értekezni. A haláleset alkalmából a Petőfi-társaság külön gyászjelentésben tudatja nagy veszteségét. Bartók holttestét délelőtt 10 órakor a halottas szobából a vörös kereszt kórház kápolnájába vitték s ott helyezik ideiglenesen ravatalra. Olvasóinkhoz! — Felhívás előfizetésre. — A szokás hatalma alatt állunk. Itt az évforduló, mely alkalommal a világ összes lapjai kibocsátják előfizetésre való fölhívásaikat. A PÉCSI NAPLÓ gyakorlattól. Követjük a többit s uszunk az árral. A sajtó nagy hatalom! Tartja a világ. Mi ezt a fölfogást mindig úgy értelmeztük, hogy csak akkor és addig, amikor és amíg a józan, tiszta és igazságos közvélemény hű kifejezője s a közérdeket őszinte szívvel és jó lélekkel, részrehajlatlan igazságszeretettel, tisztességgel, becsülettel szolgálja. Ennek az értelmezésnek s ez értelemben követett eljárásnak, hazafias buzgósággal kifejtett munkásságnak tudható be, hogy lapunk megnyerve és bírva az olvasó közönség teljes bizalmát, szilárd alapokon áll s ma már hatalmat képvisel. Amint eddig is legfőbb törekvésünket képezte, hogy a szellem erejét, a sajtó hatalmát hazánk s ennek határain belül otthonunk, Baranyavármegye és Pécs sz. kir. város közönségének erkölcsi és anyagi javára, üdvére, boldogságára használjuk föl; jövőben is ez képezi minden tevékenységünk aczélrugóját s leghőbb óhajtásunknak, életczélunknak tartjuk a közérdek hű szolgálatát. Nagy súlyt fektetünk lapunk tartalmának gazdagítására s élénkítésére. Vezető czikkeink s közérdekű közleményeink mindenkor ügyeimet keltenek s visszhangra találnak. Ismeretterjesztő és szórakoztató sorainkat is bőségesen adjuk. Tudósításainkkal és hírszolgálatunkkal megelőzzük és fölülmúljuk összes laptársainkat. Budapesten külön szervezett szerkesztőség látja el lapunkat fővárosi és külföldi tudósításokkal s levelezőink egész gárdája gondoskodik arról, hogy gyors és részletes, hű és megbízható értesülést nyújthassunk, a szerelem édesen fájó érzése ráborul a lélekre, a halál kaszájának fagyos suhintása legyint az arcába, majd biztatva, éltetve lebben tova s enyészik el a bussal, majd lángra gyújt zengő résznél szilajabban „és keményen, mint a jég verése“, majd újra zokog az ócska fába bele sirt lélek, kesereg a bánat borongó sejtelmeivel, mint kihalt erdő néma árnyán a fülemüle éneke, mint az elhalt gyermek sirján zokogó anya panasza. „Milliók öröme, búja Visszhangzik húrjaiból; Most a csikós kurjantása S vidám füttye hangzik fel, Majd arató leányok Ajkiról két játszi dal, Föl-föl zendül s időnként a Távol messzeségbe hal Most a bús legény keserve, Kit babája megcsala. Ablak alatt, titkos éjben Fel-felsiró furulya, Majd a három százados bújihatja a húrokat Olyan érzőn, olyan fájva, Hogy a húr is megszakad.“ Újra felzeng a nóta, a pikáns, rezgő, pergő csárdás ritmusában fölcsendül a derült, vidor, gondatlan kedv, melynek oberoni tipjától tánczra kerekedik pór, pap, fejedelem, a láb előtt hever német, holland, anglus, a csillogó tenger kellő közepén rejtőző szigetnek őslakója is. Sir a hegedű a czigány keze között, mintha ezer darabra törne vékony dongája, fősz-A szerkesztőség, melyben városunk régi és újabb íróinak legjobbjai buzgólkodnak, mindent elkövet, hogy az olvasó közönségnek jó lapot adjon. Csakis ezen az alapon bízunk előfizetőinknek lapunkhoz való ragaszkodásában és abban, hogy az évforduló, mint eddig, lapunk barátainak számát csak gyarapítani fogja. A „Pécsi Napló“ politikai napilap előfizetési ára továbbra is: Egész évre . . 24 korona. Félévre .... 12 „ Negyedévre . . 6 „ Egy hóra ... 2 A „Pécsi Napló“ szerkesztősége és kiadóhivatala, újévvel tizenkettedik évfolyamába lép. A Dunántúl legelső, legelterjedettebb, legismertebb s legkedveltebb lapja. Mint ilyen talán nem is érezné szükségét, hogy az olvasó közönség felé fordulva megüsse a nagydobot s előadja az „adatik tudtára mindenkinek“ előfizetési mondókáját; de mert szokás, mi se térünk el a fönnálló csalódása, szenvedése, minden dicsősége. Népdalaink, Beethoveni simpsonák kicsinyben, egy fáradhatatlan s kielégíthetetlen törekvés a szabadság, és öröm után, a bánatos, daczos, sziláján csapongó, heves temperamentumú magyar természet viszszaverődése teszik annak lényegét. Az egyszerűbb melódiát a czigány dolgozza ki s hatást kelt a leggyengébb, legegyszerűbb műve is. A trilla, tremoló, szordinóval való játszás, futamok és más czifraságok jellemző részei a czigány előadásának. Ez utóbbiak alkalmazása nálunk hatástalan, sokszor a főmelódia is felczifráztatik s olyan, mint a pezsgő habja; ha felrázzák, a bor alig látszik, csak a habja, majd a fődallam, a bor is eltűnik, s a czifrázat, a hab nyomul előtérbe. A régtől fogva divatozó, a később, sőt ma is sikerrel alkalmazott, a régi mint a modern népdalokat oly elérzékenyítővé tevő nyugvópontok forrását képező refréneket, felkiáltásokat művészileg illeszti be a melódia gépezetébe, kívül hagyva a rendes dallami czezurán. Ez a czigány teknika váza, ennyit tesz tudatosan, a többi a legfeketébb vérből való fekete vér hangot szóró lüktetése ; csak az vezeti be muzsikáját annak a joviális istennek társaságába, aki az életnek örülni, a gondokkal felhagyni tanította az emberiséget. És megered a zene árja: a hang birodalmának hatalmas palatínusa csontos ujjaiba ragadja hegedűjét s rá csapja keresztbe téve suhogó, „nyűtt“ nyirettyűjét, homloka felderül: a szív verése eláll, * Haydn, Beethoven, Schubert, a XVIII. század utolsó szakában s a XIX. század első évtizedeiben élt világgéniuszok beható vizsgálat tárgyává tették a magyar zene elementumait, alkalmazták saját műveikben és eszményítvén lényegesen elősegítették azt, hogy a későbbi kiválóbb magyar, nem czigány, de azok szellemében működő zenészek viszont az ő műveikből merítettek számtalan oly ritmikai, dallamhajlítási, kifejezési és díszítési alakzatot, melyek zenénk sajátságos jellegének alkatrészeivé váltak. A múlt század első negyedében domináló czigánystílus és játékmodor uralkodván mindenfelé, természetes, hogy azt, ki nem utánozta azokat, nem is tartották magyar zenésznek. Ez irányban számos tanult zenész működött, mint Csermák, Ruzicska, Lavotta, Svastics, Rózsavölgyi, kik vállvetve, egymást kiegészítve hordták Pécsi Napló 1903. január 1. Hírrovatunk. Pécs, deczember 31. Az uj év. Az ünnepet az érzések csinálják. Millió ember mosolyoghat, kacaghat körülöttem, örülhet az életnek, de ha az én kedvem fanyar, keserű, ha nem tudok velük mulatni, örülni: nincs ünnep, legalább nekem nincs. A napok mind egyformák, az idő egy helyben áll, az idő tulajdonképen semmi, megmagyarázhatlan fogalom. Csak a hold, a nap, a csillagok mozognak a meny firmamentumán, az idő, ez az érzéketlen, merev, üres semmi csak bámulja bután, mint valami kopott, megvedlett szfinksz. Valljuk meg őszintén, hogy az úgynevezett új esztendőről, az igazán naiv lelkeken kívül senki sem hisz semmi különöset. A tradíczió magával czipeli ennek a napnak az emlékét a végtelen jövendőbe, de a terhes formaság szinte kiállhatatlanná teszi már előttünk. Millió és millió üdvözlőkártyát írnak meg érzés nélkül, gépiesen, üres lélekkel, külön felfogadott íródiákokkal. E napon kivül, hogy lányokra szakadna megrepedezni készülő húrja. Szívből szakad, szívhez szól a dala, gyönyörű a nótája. Midőn gyönyörűnek mondják a czigányhúrta nótát, nem a gondolatok Wagnertől keresett zenei értelmes kifejezése értendő az alatt, hanem a fülbe csengő, lágy, behízelgő, andalító, ünnepélyesen áhitatos, vérig nyilaló, pajzán, ingerkedő, az érzéki örömök és szerelem istennőjére emlékeztető hang, kinek körében ott a vágy, az édes gerjedelmek ébresztője, melyek mintha az örökkévalóságba oszlatnák fel a lelket.