Pécsi Napló, 1903. május (12. évfolyam, 99-123. szám)
1903-05-01 / 99. szám
1903. májk Ülő magyar hadsereg nincs, úgy külön önálló osztrák hadsereg sincs. Külön önálló osztrák vezérkar sincs, külön önálló osztrák tüzérség sincs, de van magyar és van osztrák, mint kiegészítő része az összesnek. Akik tehát az úgynevezett közöspajiseregben osztrák hadsereget látnak, azok tévednek, mert a hadsereg, mint egész, épen úgy nem osztrák, amint, hogy nem magyar, de, mint hadseregagyar és osztrák, azaz magyar és osztrák hadseregből álló, mint a magyar király és osztrák császár vezénylete és vezérlete alá tartozó hadsereg. Ez az igazi, így állunk, így van törvényesen kontemplálva, amin sem kormányilag, sem parlamentileg egyszerűen változtatni nem lehet. Ha ezen változtatni akarunk, ahoz új kiegyezés, az új kiegyezéshez pedig a társállamok mint kettejének kezdeményezése és belegyezése szükséges. Az obstrukció tehát nem alkalmas arra, hogy nyomást gyakorolhasson, legfeljebb is fölizgatja, elkeseríti a kedélyeket, elnapolja a bizalmat, nehezebbé teszi az egyetértést, a kormány helyzetét és a nemzeti aspirációk elérését. De minden hiába! Érvek nem döntenek az erőszakkal szemben és mire e sorok napvilágot látnak, benne vagyunk nyakig a törvényen kívüli állapotban. Majd meglátjuk, mi haszna lesz ebből az országnak! A Pécsi Napló telefonja: Szerkesztőségi szám 109. Kiadóhivatali 127. (Részvénynyomda.) A munka ünnepén. Pécs, április 30. Az egyszerű kicsi műhelyekben, a hatalmas nagy gyárakban pihenőt tart holnap az erők produktív mozgása, a munka. A történeti igazság követeli a tiszta, hű jellemzést: a közönség, a burzsoá fél, retteg e naptól és csak még a rendőrségek jobban mindenütt. Miért? Hol rejtőzködik a nagy aggódások forrása? Mi idézi elő azokat a sötét rémképeket, ha az egyszerű, becsületes munkás, a proletár jogairól álmodozik. Jogokról, amit a hatalom ereje, erőszaka eddig megtagadott az erő hatalmától. Ha e szót szoczializmus kiejtik nálunk, menten sápadt lesz minden arca. Nyomban a nagy franczia forradalom szankálotjainak zajongó, romboló, vad csapataira gondolunk, ahogy ezt Hugó Viktor írta meg regényeiben, vagy a miként Madách „Ember tragédiájáéban látjuk a színpadon. A társadalmi forradalom, a rombolás szimbóluma lett a borzas fejű, a véres arcza, a frigiai-sipkás szankület. Kezében tőr. Sovány, csontos arczán, égő, lángoló szemeinek szilaj tüzében a nyomor, az éhség, az elkeseredés, a pusztítás ösztönének vad kifejezése. És oda képzeljük azonnal a lázongó, toporzékoló tömeg soraiba a Dantonokat, a Robespierreket, a Marathat. De igy van-e ez? Nem! Tisztára azok hibája, gyöngesége ez, kik mindezt igy látják. Ez éppenséggel nem lehet bűne, még csak hibája sem a proletárnak, hogy igy balul, helytelenül ítélik meg őket. A munkásosztálylyal szemben álló osztályok rena»^ .. . some inintelligens voltára hivatkoznak, a demagógok jelszavakat dobálnal] közé és ők ezekbe kapaszkodnak sen. Jelszavakba, a melyeket meg nem ért, amelyeket alig tud be a melyek lázadó visszhangot k^ az elégedetlenek érzéseiben. És szed fel, a rajongás parokszizmusával és proletár az utópiákon. Egyenlőség, testvériség, szabadság az összefoglaló kerete a proletár álmainak. Nem a munkások, nem a proletárok inintelligens tömege magyarázza félre, helytelen, hibás analízissel e nagy, szép szavakat, de akik velők szemben állanak. Egyenlőség nem volt, nincs és nem is lesz soha. A természet ereje, útja ismeretlen czélja ellensége az egyenlőségnek. Testvériség! Véges lény végtelen érzésekre képtelen. Minden ember a hozzá legközelebb állókat, a véréből eredő vért tudja csak szeretni. Nem a nagy franczi forradalom találmánya e hármas jelszó: Egyenlőség, testvériség, szabadság. Ezekért hagyta oda jövendő királyi székét Sakjamuni, a buddhista vallás megteremtője és ezekért feszítették keresztre a názáretit, Jézust. Mindketen a szegényeket, a lenyűgözötteket, az elnyomottakat keresték. Érettük szálltak síkra. A szoczializmus nem uj tan. Évezredes már története. Azok, kik félnek, azok, akik rettegnek, azok magyarázzák csak félre hibás értelmezéssel a szoczialisták czéljait. Nem törekszik a szoczializmus lehetetlenségre, a szó szoros értelemben vett egyenlőségre. Elismerik az individualizmus jogosultságát, mert a természeti fejlődés évezredes megnyilatkozását látják ebben. Ennek az erő i vagy, hogy érdekelné: milyen színű szeme is van a vőlegényjelöltnek ? Nem érez semmi különösebb izgalmat akkor sem, mikor ujjára huzák a közöttük létrejött szövetség symbolumát: a jegygyűrűt. Csupán egy kis meghatottságot, ahogy vőlegénye váltakozó arezszinét s anyja könnyes szemeit látja. De eléggé beletörődött a dologba, megszokta a gondolatot, hogy Berky Kálmán felesége lesz rövid időn, csak most, most érzi, hogy még sincs minden rendben. Valami hiányzik, valami, aminek nem tud nevet adni, de úgy érzi, forró vágyakozás szállja meg utána. Oda esik tekintete a mellette levő párra. Szeretné tudni, csakugyan erősen dobog-e a szívük, reszket-e a kezük? — Égő pir lepi el arczát, kínos nyugtalanság gyötri, de alig tudja kivárni, míg leérnek az utczára. Úgy érzi, valami van a levegőben, valaminek történnie kell. Szórakozottan néz szét, csak akkor villan fel tekintete, hogy régi, gyermekkori barátját Olt Laczit pillantja meg. Hajdan, midőn még mindketten gyermekek valának, szoros pajtási viszony állott fönn közöttük, — de tudja Isten, a későbbi években teljesen elhidegült a nyurga, kamasz fiú iránt, ki középkori troubadourhoz méltó buzgalommal pengeti a lantot s forgatja égnek szemeit. Nem érzett semmi szimpátiát iránta, sőt némelykor határozottan ellenszenvesnek találta. Elég jó ízlése volt ahhoz, hogy értékük szerint tudja méltányolni a bókokat, melyeket Olt szekérszámra gyártott s amennyire csak lehetett, mindig óvakodott ily labdacsok bevételétől. De most minderre nem gondolt, csak az járt az eszében, hogy Olt tökéletes ellentéte Berkynek s igy okvetlenül tetszenie kell. Szó sincs itt komolyságról s a megingathatlan nyugalom ama vérlázitó, kétségbevonhatatlan jeleiről, melyekkel amott lépten-nyomon találkozik. Tüzes, fiatal, forró vére kipirositotta arczát, amint Olt üdvözlését fogadta. Odanyujtotta kezét s benső megelégedéssel konstatálta: lám, már is érzi ujjainak reszketését. Egy pillanat alatt csodás gondolatok nyargaltak át agyán; látta magát, mint üldözött szerelmest, ki menekül a reáerőszakolt kényszer alól s e gondolatra megdobbant szive. Az a futó pillanat elég volt arra is, hogy felvesse a kérdést: vájjon a megbolygatott nyugalomnak mutatkoznak-e valamelyes tünetei amott ? Szóval, úgy képzelte, eljött a pillanat, melyet oly vágyva óhajtott s mintha a nap sugarai merő szinaranynyá változtattak volna mindent, ragyogott, csillogott, tündökölt körülötte az egész világ, szinte mesés fényben. Alig tudta, miről beszélnek, csak a szive hangját hallgatta s ahogy karja véletlenül öhhöz ért, összeborzongott. — Itt a szerelem ! rajongott szíve diadalmas mámorában. Oly rég óhajtotta ismerni a szerelem káprázatos, csodás világát, hogy szinte elkábult a hirtelen jött felfedezés hatása alatt. Ott, mint rendesen, győzte szavakkal, beszélt, egyre beszélt, a napi eseményekkel hozakodott elő, de egyszerre csak elhallgatott. Észrevette Heda szórakozottságát amint szemei a lány tekintetével találkoztak, elöntötte arczát a vér. Csendesen haladtak most egymás mellett, úgy tetszett, bűbájos, édes melódiákat hoz szárnyain a susogó, langy szellő, varázslatosan szép nótákat, melye láthatatlan tündéri ajkakon fakadtak gyorsan találnak utat a szívhez. — Nini Heda, tán észre sem vesztek bennünket — hallatszott e pillanatban egy vidáman csengő hang. Heda összerezzent s hirtelen támadt rossz érzéssel látta maga előtt Sajó Vilmát Berky kíséretében. Vilma szép, kényeztetett, büszke lány, kinek nevét egykor sűrűn emlegették Berkyével kapcsolatban. Hogy miért cáfolták meg aztán a róluk szállongó híreket, azt nem tudta senki, de tény, hogy tüntetőleg kerülték egymást s lám, most kibékültek. Heda zavartan felelt valamit s titkon kémlelni kezdte vőlegénye arczát. Csakugyan, sokkal derültebb, sokkal vidámabb az és miként ragyognak szemei! Bizonyosan boldognak érzi magát, gondolta csodálatos keserűséggel. Ellenséges szemekkel nézte Vilma szép, kipirult arczát és később, hogy együtt haladtak, mintha minden lépésnél fokozódott volna az a kellemetlen érzés, melyet megmagyarázni nem tudott. Elfelejtette Olt közellétét, a varázs meg lett törve s elhalt utolsó hulláma is a szivét rezgésbe hozó csábos hangoknak. Olt meg is érezte ezt, elszomorodott s a bucsuzásnál nem állhatta meg, hogy oda ne súgja fel.