Pécsi Napló, 1905. június (14. évfolyam, 126-147. szám)
1905-06-01 / 126. szám
1905 június 1. mint az olasz, képes volt rendelettel életbe léptetni. A viszonyosság egyébként megsértetett Ausztria részéről, hogy azáltal, hogy a vámtarifát előre sietett elfogadni, akadályozta Magyarországot abban, hogy az általános közös vámtarifát elfogadhassa. (Úgy van ! Úgy van ! a baloldalon.) Nyilvánvaló tehát, hogy nekünk most önként folyó jogunk az, hogy az autonóm vámtarifát elfogadjuk. Nincs jobb bizonyíték arra, hogy az autonóm vámtarifát meg kell teremteni, mint a német kereskedelmi szerződések. Kéri Vészit, hogy figyeljen. Vészi József: Miért nem hívja Károlyi Sándort ? Polónyi Géza: Úgy látszik Vészi nem volt itt, amikor ő kijelentette, hogy a vámelkülönítés nem lehet csak egyes osztály követelése. Vészi József: Jól tudja, hogy én a külön vámterület alapján állok. Polónyi Géza: Tudom, hogy Vészi képviselő úr az önálló vámterület radikális híve, csak az a baj, hogy onnan küzd ezért, ahonnan a támadások jönnek. (Derültség a baloldalon.) Kaas Ivor báró: Gyere át Jóska ! (Derültség.) Polónyi Géza: Kifejti, hogy Ausztria a német vám folytán olcsóbban jut a magyar nyersterményekhez. Másrészről pedig a német szerződésnek ipari terményekre vonatkozó kedvezményeit csak Ausztria élvezi, mert hiszen Magyarországnak nincs ipari kivitele. Ez a vámszövetségben Magyarországot úgy verik el mint a kétfenekű doboz. (Helyeslés és taps a baloldalon.) No hát Kossuth Ferencz indítványának e célzata világos. A miniszter úr szeretné, ha mi akadémikusan követelnők a vámelkülönítést, de mi nem elégszünk meg a jogi állapottal, mi tényleges állapotot akarunk. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Az nem lehet álláspont, hogy semmiesetre sem megyünk vámháborúba. Akkor ne is csináljunk vámtarifát. A miniszter úr azt mondta, hogy az indítványt nem kell a bizottsághoz utasítani. Tehát, tetszik érteni? . . . Hieronymi Károly: Bizony én nem értem. (Zajos derültség.) Polónyi Géza: Ugyan kérem, hiszen ezt mondta, ha akarja fel is olvasom. Az a hibája a német szerződésnek is, hogy nem kerülhetett bizottság elé. Hieronymi Károly: Ezt se értem. Polónyi Géza: Ha helytartó is, ezt magyarul meg kell értenie. Tisza István gróf: Ön folyton csavar. Polónyi Géza: A t. miniszterelnök úr ismételten beismerte, hogy jobban ért a bankpolitikához, mint a vámpolitikához. Bizonyítja, hogy épenséggel nem volna káros, ha önálló magyar vámsorompót állítanának föl. Majd kijelenti, hogy a függetlenségi párt nem akar vámháborút. Vádolja a kereskedelmi minisztert, mert a magyar búzát rossz kvalitásúnak mondotta. Sürgeti az adóreformot. Beszéde végén a Ház engedelmével rátér a nyelvkérdésre, mely — úgymond — végzetes félreértést teremtett a király és nemzet között. Ennek csak úgy lehet véget vetni, ha a király a nyelvkérdésben elismeri a nemzet jogát. Polónyi Géza után Tisza István gróf miniszterelnök reflektált az elhangzott beszédekre. Polónyi kijelentései szerinte határozott ferdittések, mesterkélt elcsavarásai a valónak. Kossuth Ferenczczel szemben a közös vámterület szükségességét hangoztatja. Megengedi ugyan, hogy a különválás nagy megrázkódtatások után alkalmasint kedvező lesz mezőgazdasági viszonyainkra, de ezt ki fogja megérni? Erre számítani veszedelmes. Jól meg kell fontolni a különválást, a külföldi kereskedelmi szerződéseket okvetlenül a vámközösség alapján kell életbe léptetni. Ezzel az ülés fél három után véget ért, legközelebbi ülés pénteken lesz, ölemben, amint átölelve tartott, hogy elbújjék mögöttem. A legény elővette a pénzes erszényét s egy dinárt nyomott a kezembe. — Nesze, vegyél magadnak valamit. . . mondta és visszadugta az erszényét az ingébe, aztán az ölembe nyúlt és megfogta a Nuska kezét. — Ne fogadd el, ne fogadd el ! -hallatszott mögöttem Nuska ijedt hangja. Megfordultam s láttam, hogy a földig hajolt le s hogy reszket a lába. Éreztem, a mint ölemben ki akarta szakítani a kezét a legény kezéből, de az nem eresztette el. A czigányok muzsikáltak, a hajó már vígan folyt s már mihozzánk, a falig is eljutott, de a legény sehogy sem akarta elereszteni a kezét. — Gyerünk ! S ezzel leemelt a falról, még jobban magához szorított s megindult a fa mellett az árnyékban rejtőzködve. A nyakába bomlana. Csűrön víz volt a ruhája, tűz a teste. Én is megizzadtam tőle. Amint jobb kezemnél átfontam a nyakát, ttjaimmal megérintettem meleg, forró ajakát. Keble is forró tömény volt. Szinte éreztem, hogy könyököm milyen keményre támaszkodott. A lábam is átmelegedett az ő forróságától. . . — Ne hallgass reá . . . Bolond, bolond ő!— szólt reszketve, folyton inogva, mint aki alig tud járni. Én még láttam a legényt, amint kinyujtózkodott s ide tekint a falhoz támaszkodva, szinte szerette volna átugorni azt, ő meg, mintha tudná ezt s nem mer megfordulni, csak engem ölel erősebben, hajlong s a legkisebb kavicsban is megbotlik. A legapróbb ág beléakad, a legkisebb árny s az éjszakai szellő is megijeszti. Alig akadt rá a kertajtóra. Szinte megszabadult valami tehertől, mikor az udvarra ért s az leült... A homlokát kezdte dörzsölgetni, rendbehozta a haját s legyezni kezdte magát . . . Elment a kúthoz, vizet mert s a vizet locsogtatva mosakodni kezdett. . . Végre lehütötte magát s magához tért. Szemei ragyogtak, az arcza kipirult, a hajfürtök szinte hozzátapadtak . . . Odaát pedig egyre tánczolták a halót. A puskák is megszólaltak. A nóta kezdetben vontatott és egyhangú volt, később már gyorsabbá, vigabbá lett ... A klarinét úgy sír, rajong, hogy a szíve is majd meghasad az embernek . . . Egyszerre csak rázendítenek a régi nótára : — Jovánom, első szerelmem . . . Nuska fölugrott. Nem bírta tovább. Fölkapta a réz-tepsit és tánczolni kezdett. Soha sem felejtem el ezt a jelenetet. Ritkán lát az ember ilyent! Reszketett, a mellénykéje kigombolódott, az inge lecsúszott s reszkető márvány keble villog ki alóla; nedves, fekete haja is felbomlott s csapkodja az arczát... A dereka ropog, hajlik, mint a kigyó. A szeme nyitva van s oly csodásan, sötéten ragyog. A szomszédban egyre hangosabban szól a nóta. A holdvilág is erősebben világít, szinte úszik a felhőkön . . . Odaát pedig még mindig az első nótát éneklik : „Keveset láttuk mi egymást!“ Nuska hátradőlt. Haja a földet söpörte, keble kidagadt, az inge ujja a hónáig csúszott föl, aztán ismét lecsúszott, így meghajoltan, kezében a hold fényében ragyogó tepsit tartva, belekezdett a dalba: „Jovánom, első szerelmem! . . .“ Egész lelkét belevitte a dalba. Mintha megittasodott volna. Nyitott ajka szinte magába szívta a szomszédból jövő hangokat, a holdvilágot, az éjszakát, mindent, de mindent! Végre megrezzent. Lebukott a nyoszolyájára, karjai közé vett, megölelt, betakaródzott a paplannal és a keblére fektette a fejemet. — Aludjál, csak aludjál! — csittított és altatott, de a teste még mindig reszketett, talán a zene hangjainak hallatára, melyek egyre erősbödve hallatszottak át a lakodalmas ház udvarából. Reszketett, folyton reszketett és oly édes, illatos, kimondhatatlanul illatos volt e pillanatban! Szerb eredetiből fordította: Skrbics Tivadar. „Pécsi Napló“ A. Pécsi Napló telefonja: Szerkesztőségi szám 109. Kiadóhivatali „ 27. (Rönzvénynyomda.) Engleviere ellenfelének apja. Mialatt úgyszólván az egész magyar közélet egy végzetes párbaj izgalmának hatása alatt állott, Aradon nyugodtan végezte egy kazán mellett munkáját valaki, akinek pedig némi köze van az afférhoz. Ő tudniillik a halálos párbaj épen maradt bajvívójának, Hencz Károly képviselőnek az apja. Ez az öregember, Hencz József, az aradi Dobiaschi-féle haloxilin gyár gyújtózsinórtelepének gépésze. Koros, őszbecsavarodott , ember, aki maga kezeli és sűti a gyújtózsinórgyár kazánját. Egyszerű munkásember, akiről csak a gyárbeliek tudták, hogy neki képviselő fia van. Amikor Aradon a halálos párbaj híte a különkiadások révén elterjedt, az öreg csak egy rövid táviratot kapott, amelyben a fia tudatta, hogy semmi baja se történt. Arról, hogy a másik fél, Keglevich István gróf halva maradt a párbaj színhelyén, semmit se tudott. A távirat szövege ez volt: Hencz József Arad, Dobaschi-gyár. Párbajban semmi bajom sem történt. Károly. — Szóval, sikerült, — szólt az öreg mosolyogva az egyik aradi lap munkatársának, aki időközben felkereste. Különös volt, hogy az öreg úr a borzalmas eseményt ilyen kedélyesen fogja föl. Megkérdezték: — Egyebet aztán nem tud a párbajról ? — Nem én. — Hát azt nem tudja, hogy a másik halva maradt a párbajban? — Csak nem ? A tudósító elmondta neki a különkiadások tartalmát, hogy Keglevich gróf beleszaladt Hencz Károly kardjába, halálos sebet kapott s pár percz alatt meghalt. A gépész megcsóválta a fejét. — Ez már baj. Aztán hozzátette: — Most majd megint ülhet a fiú. — Talán volt már párbaja. A legkiválóbb tanárok és orvosoktól mint hathatós szer:tüdőbetegségeknél, légzőszervek burutos bajainál is mint idült bronchitis, szamárhurut és különösen lábadozóknál influenza után ajánlkatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolitja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli lázadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4. — kor.-ért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti czéggel legyen ellátva. 2S F. HOFFMa* lí-LA HOCKE & Co, vegyészeti gyár