Pécsi Napló, 1905. október (14. évfolyam, 226-251. szám)
1905-10-01 / 226. szám
, akik a mozgalmat megindították és dűlőre is vitték. A vaj kiállításról, szövetkezeti értekezletről és gazdagyűlésről szóló tudósításunkat a következőkben adjuk: A kiállítás. Egész napon át sok látogatója volt a toTntewnokban elhelyezett kiállításnak, melynek tanulmányozásából sokat profitozatott a berándult gazdaközönség. A terem nagy részét a kiállított gépek és pedig a separátorok foglalták el, minőket három nagy fővárosi gyár állított ki. Szép kollekcziója volt a pécsi baromfi és tojásértékesítő szövetkezetnek szortírozott tojásokból, valamint érdemes produktumokkal jeleskedett a versenyen kívül álló pécsi tejcsarnok. A versenyben öszszesen 56 vidéki szövetkezet vett részt, valamennyi egy-egy üveg vajjal mutatta be munkáját. A vaj minőségét, tisztaságát stb. egységek szerint mérték, az elérhető legmagasabb egységszám 50. A bíráló bizottság az első dijat (150 kor.) a himesházai szövetkezetnek (47 egység), a második dijat (100 kor.) a laskafalui (46), a harmadik dijakat (50—50 kor.) a püspökbogádi és mágocsi (46), negyedik dijakat (25—25 kor.) a nagyhajmási (44) és velényi (42) szövetkezeteknek ítélte oda. Kitüntető okleveleket nyertek a lánycsóki, németbólyi, laskói, ráczpetrei, kisvaszari és magyarbólyi szövetkezetek. Szövetkezeti értekezlet tében megjelenteket, hogy a közp.szövetségbe lépjenek be. Huszonöt tejszövetkezet nyomban írásban adta belépési szándékát, a többi megfontolás tárgyává teszi az ügyet. Ezzel az értekezlet kimondotta, hogy Pécs székhelylyel megalakítja a központi szövetséget. Az alakuló közgyűlés előkészítésére bizottságot küldtek ki s egyéb tárgy díjával az értekezlet déli 12 órakor véget ért. A gazdagyűlés. Délután 2 órakor kezdődött a városi tornacsarnokban a Szily Tamás elnöklésével megtartott gazdagyűlés. Az elnök mindenekelőtt a verseny eredményét hirdette ki és átadta a kitüntetett szövetkezetek képviselőinek a nekik ítélt jutalomdíjakat, majd a magyar gazdaszövetség, a Hangya fogyasztási egyesület és az országos központi hitelszövetkezet kiküldöttei tartották meg előadásunkat. Élénk tetszéssel fogadták Merkó Pál, a magyar gazdaszövetség titkárának előadását, melyben kifejtette, hogy az önálló vámterület küszöbén létérdeke a gazdaközönségnek a szövetkezés. Csak akkor, ha a kisgazdák százezrei tömörülnek erős, hatalmas szervvé, csak ekkor áll módjukban a törvényhozást oly módon befolyásolni, hogy az agrárérdekeknek kedvező irányban működjék. Legyen a magyar gazda jó hazafi, de azért ne kösse le egész tevékenységét a politika, hanem gazdálkodjék is. Ezen czélból pedig igen fontos, hogy minden községben gazdaköröket szervezzenek a lelkészek, földesurak, jegyzők, szóval az intelligencia vezetésével. A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után kimondták, hogy ilyen körök szervezését kívánatosnak tartják és ezen irányban a mozgalmat megindítják. Egyről-másról. (Budapesti levél.) Irta: Faragó Jenő. diákok botokkal és revolverekkel. Mindnyájuk fölött és mindnyájuk ellen it pedig a rendőr ! A pesti rendőr! ugye hallották már hírét? ugye tudják róla, hogy a perzsa sah a világ legszebb lovaskatonájának tartja őt s ő valóban olyan hetykén ül lován, hogy a legsnájdigabb huszár se különben! A pesti rendőr — nagy úr és azt hiszem, nem tévedek, amikor kimondom a szentencziát, hogy a pesti utcza nem a diáké, nem a szoczialistáé, de még a békés polgáré sem, hanem egyesegyedül a rendőré, aki most fellovagol az aszfaltjárdára és kardlapoz jobbra-balra, derűre-borúra. A tüntetés olyan mulatság a rendőrnek, mint a katonának a hadgyakorlat. Sőt, még nagyobb mulatság. Mert a hadgyakorlaton csak markírozva van az ellenség és nem lehet bele lőni, nem lehet rálovagolni, nem lehet megkardlapozni ! A pesti utczán mindezt lehet ! Lehet és szabad. A rendőrök élnek is a szabadalommal és olyan kaszabolást visznek véghez esténként, hogy az orosz fogdmegek is sárgaságot kapnának az irigységtől, ha azt láthatnák. Kié tehát az utcza? Ugye, hogy a rendőré ? ... És kié a rendőr ? .. . Óh, nem a népé, amelyet meg kéne védelmezni; nem a polgárságé, amelynek a biztonságára kéne ügyelni! . . . Hát kié? . . . De álljunk meg itt, különben a politika terére tévedünk mi is, mint ahogy oda tévedt a pesti rendőr és oda tévedt az utóbbi időben mindenki, aki él ! . . . Azért is nem tudjuk mostanság, hogy kié ez az utcza, kié ez a város, kié ez az ország? . . .* Délelőtt 11 órakor a vármegye székházának közgyűlési termében értekezletre gyülekeztek a baranyai tejszövetkezetek és tejcsarnokok képviselői. A terem csakhamar zsúfolásig megtelt s Szily Tamás tejgazdasági országos felügyelő elfoglalta az elnöki széket, üdvözölte a nagy számmal megjelent kisgazdákat és az értekezletet megnyitotta. Megnyitó beszédében ismertette az értekezlet czélját, a baranyai tejszövetkezetek és tejcsarnokok közreműködésével létesítendő központi szövetség megalakítását, a központi szövetség szervezetét, ennek előnyeit s mind amaz érdekeket, melyek a központi szövetség létesítése mellett szólanak. Hoffmeiszter Ferencz olaszi plébános, Szentkirályi Ede gerdei néptanító és Förster Jenő gazdasági egyesületi titkár buzdító beszédei után az elnök fölszólította a jelenvolt tejszövetkezeteket és tejcsarnokok képviselőmegpillantásakor egy pokoli gondolat villant meg agyában. És elvakult gyűlölködésében nem vetett számot azzal, hogy mit tesz, csak a pillanat őrjöngő boszúvágyának engedve, egy gyors mozdulattal megkapta a czirmost és felemelte a kis madár kalitkájához. A zörejre melyet a földre zuhant kalitka okozott, kiszaladt a házból a két leány, de már akkorra természetesen az összetört vájacska mellett csak néhány kitépett sárga tollat hagyott meg kedvenczükből a gyorsan tovaillanó macska. Dömötörné szíve hevesen dobogott, amíg az ablakból félrehúzódva a hatást kémlelte a két leány arczán. Klára, a fiatalabb, zokogásba tört ki s hangosan kiáltá,hogy miként történhetett ez meg, mikor a kalitka olyan magasra volt erősítve.“ Teri azonban gyorsan a fülébe súgta, hogy hallgasson. Ez valószínűleg Dömötörné bosszúműve volt . Ezzel büntette meg fecsegésüket; tűrjék hát el némán és ne árulják el fájdalmaikat senki előtt. Ettől a naptól fogva mindig csendes maradt a Máté leányok szűk kis udvara. A kalitkát a padlásra vitték s még derült időben is ritkán jöttek ki a szederfa alá. Napnap után szótlan elmerüléssel ültek a varrógép mellett s egész lényükön észrevehetőbb lett a bánatos hervadás. Az élesen figyelő Dömötörné láthatta, hogy semmi kis örömük nincsen többé. Egyhangú, megerőltető munka között töltötték napjaikat, az élet nem nyújtott számukra semmi vigaszt, semmi derűt. Az öregedés komor szaka már észrevétlenül feléjük nyujt. Budapest, szept. 30. Kié az utcza? Ez a kérdés járja most s ezért a kérdésért harczol polgár, polgárember ellen. Esténként a leggyönyörűbb testvérharcz dúl a körutakon és a mellékutczákban; a szoczialisták fütykösökkel és bicskákkal vesznek részt a harczban; a árnyékát, akkor pedig még sivárabb lesz majd értük, mert az ifjúságot, az erőt, gond és betegség fogja felváltani. Dömötörné tehát ezért ért, mert a leányok panasztalanul viselt bánatából megtudhatta, hogy csakugyan érzékeny oldalról sebezte meg őket. De csodálatosképen e titkos öröme daczára a nyugalom még se vert tanyát bensejében és épen olyan rosszkedvű maradt, mint aminő azelőtt volt. Sőt most még jobban kerülte az embereket és órákig ült az est néma magányában ugyanamellett az ablak mellett, ahonnan egyszer bosszúját intézte a leányok ellen. Tél, tavasz, nyár, változatlan rendben haladt egymás után. A Máté leányok udvarán a lombos szederfa ki-ki zöldült és megint elhullatta megsárgult leveleit. Teri és Klára mindig sápadtabb és sápadtabb arczcal hajoltak a varrógép felé, özvegy Dömötörné pedig épen úgy hervadt és épen úgy sáppadozott, miként ők. Régi kerekded rózsapiros arcza megnyúlott, válla hajlottabb lett, mozdulatai pedig nehézkesekké váltak. Csak szemében égett valami szokatlan tűz, mintha lelkét egy titkos elfojtott vágy emésztette volna. Egyszer azután komolyan megbetegedett. Valami sorvasztó láz vett rajta erőt, amely néhány hét alatt valóságos árnyékká fogyasztotta egykori formás alakját. Az orvossággal teli üvegek azonban nem szereztek számára enyhületet, sőt állapota egyre válságosabb lett. Az alkalmi poétáknak nincs szerencséjük. Nem akar eljönni az ősz és az ő Múzsájuk nem nyilatkozhatik az elsárgult falevélről, a lehullott virágról, a tova szálló madárról, akit örök verőfénynyel vár a messze Dél! . . . Tíz nap is elmúlt már szeptember 21-ike óta, amióta a kalendárium hivatalosan bejelentette az őszt és ime verőfényes, kék az ég és olyan meleg van, hogy Egyszer azután valami ismerőse egy egyszerű háziszert hozott neki, amolyan titkolt, régi hagyományok nyomán összeállított száraz fakeveréket, amelyet hittel és komoly beízással kell meginni, hogy a betegre nézve hasznossá váljék. És az ismeretlen csodaszer használt. Az özvegy szemlátomást jobban tett s csak mikor már túl volt minden veszélyen, akkor mondták meg neki szorgos kérdezősködéseire, hogy a javulást hozó orvosságot az örök titok pecsétje alatt, a két Máté leány küldte számára. Dömötörné egy szót se szólt, amint megtudta, hogy kik segítették ki nagy betegségéből, csak az udvari ablakhoz tolatta kényelmes párnás székét és ölbe nyugtatott kézzel nézte a két Máté-leányt, hogy miként görnyed varrása felett. Azután megint elmúlt egynéhány tavasz és nyár s Dömötörné újra megbetegedett. De mikor már érezte, hogy semmi gyógyfű nem segít rajta többé s a halál angyala feléje terjeszti szárnyát, végerejének megfeszítésével fölült ágyában s a betegápoló nővérnek egy gyors mozdulattal parancsolt, hogy nyissa ki a nagy öblös szekrényt és a tömör sorban álló drága selyem ruhákat borítsa egymásra egy szétterített lepedőre. A nagy batyut pedig összekötve vigyék át a Máté leányoknak, mert ő megmondta régen, hogy e kedves kincseit holta után azok fogják örökölni, akiket életében legjobban szeretett . „Pécsi Napló“ 1905. október 1.