Pécsi Napló, 1907. november (16. évfolyam, 251-275. szám)

1907-11-01 / 251. szám

1907. november 1. * Pécsi Napló*­ gában, szinte teljesen kivetkőzött a művé­szet eredeti mivoltából, eredeti célját csak alig is látja maga előtt. Csak a legutóbbi 100 évben, mióta megkezdődött a nagy fo­lyamat a szellemi javakat közkincsesé tenni, azóta, bár igen lassan, kezd a művészet is hosszú aléltságából magához térni és lassan­­lassan igazi útjára rálépni. Ez az út — ere­deti­eg igazi — művészet természetesen шт léphet majd osztályok szolgálatába, mert a jövő embere­­se tűrheti meg az osztályok létezését. A tudás, műveltség általánosításá­val, mindig szélesebb és szélesebb tömegek birtokává lesz a művészet is, mert meg lesz adva nekik a lehe­tség, hogy arra a művelt­ségi fokra jussanak, melyen a művészet meg­értése nálunk is lehetséges lesz. S miután így aztán a szellemiekben a szükségelt egyen­súly ismét meglesz, a­mit a jelek kétség­telenül bizonyítanak, s visszakéri a művé­szet is eredeti tartalmát, körét, a művészet­nek önmagéért való létezhetőség lehetőségét. Nem űz kultuszt egyes osztályok, felekezetik vallási fanatizmu­sból, nem zenghet dicshim­nuszt a vérontásnak, de semmilyen idegen cél szolgájába nem szegődik. Önálló lesz a művés­et, csupán önmagáért fog létezni. S miután a művészet eredője az emberben, annak szellemi énjében keresendő, a művé­szetnek szubjektív nyilatkozásnak kell len­nie, emberivé kell válnia A jövő művészete tehát individuális lesz oly értelemben, hogy emberi, belső, szubjektív megnyilatkozás lesz, de egyut­al univerzális is,­miután mindenki­ben meglesz az értelemnek az a foka, mely a műértéshez, tehát élvezéséhez szükségel­tetni fog Adni fogja tehát az ember belső világát, érzéseit, örömeit, szenvedését, vá­gyait, azt a hatást, mit a külvilág tárgyai, eseményei rá gyakorolnak, mely végered­ményben mindenkiben közös módon nyilvá­nul, az egész emberiség javává válik ezzel s nem mint eddig a kiváltságos társadalmi csoportoknak azok önös, emberietlen céljai­ban segítő társa, a többiek elnyomásában együttérző ellenfele volt. Lenkei Jenő. Azokat a­z. előfizetőinket, kiknek előfize­tése október hó végén lejárt, felkérjük, azl­­▼«■ködjének azt e lelőbb megújítani, nehogy a lap szétküldésében fennakadás álljon be. A Pécsi Napló előfizetési ára: Félévre ..... 12 korona. Negyedévre ... 6 „ Egy hóra .... 2 „ Kart karba fűzve ifjú szerelmesek ka­cagnak a sírok közt sétálva, boldog remény­kedéssel a jövőről beszélgetnek. A sirok közt ácsorgó halál a lány gyengéden takart keb­lére veti szemeit, hová a hideg­ szél egy száraz falevelet sodort. Megtetszik neki a lány s kéjelegve szól: — Ez is enyém lesz nemsokára! . . . * Feketeruhás asszony, kendővel fején, karján gyermekével a sir mellett térdepel. Az a sir pedig azé kit, szeretett, imádott, ki mindene nőtt, ki néki s gyermekének jólétet adott — az a sir a férjéé. Nem érezheti át más az ő fájdalmát csak az, kinek senkije, senkije sem volt e földön, csak egyetlen egy valakije, ki rajongással szerette, érette min­dent megtett, érette élt s mikor hosszú vá­rakozás után férje lehetett, csak másfél évig mondhatta magáénak. Már most a halálé. Most már ismét nincs senkije e nagy világon, csak szerelmé­nek záloga, kicsi fiacskája. Amott férj s feleség gyermeküket sirat­ják, kit élte legszebb napjaiban, midőn sok küzdelem és áldozatok árán emberré lett, akkor ragadott el a halál, a hideg, kegyetlen halál. Az ő fájdalmát érti senki más, csak az az anya, ki legjobban szeretett gyermekét elveszti. * A vallásos ember megkönnyebbülve, Isten iránti bizalommal, Istenbe vetett hittel hagyja el a temetőt, mig annak szivét, ki a világ hiú örömeinek és a túlvilággal mitsem törődve, bárhogy hangoztatja is ellenkezőjét, egy eltagadott fájdalomérzés, talán félelem szorongatja, ha arra gondol, hogy meg kell halni, hogy ő is idekerül a temetőbe. * Az utolsó ember is elhagyja a temetőt. A kapu melletti nagy fa búcsút int feléje. Most már ő is pihenésre tér, mert az utolsó égő gyertyaszál is elaludt. Elalszik ő is és megálmodja, hogy azok közül, kik most él­nek, jövőre ilyenkor kik lesznek már kint a temetőben. A feépviselőház ülése. (Saját tudósítónktól.) Budapest, október 31. Ma még a horvátok is elkésnek. Tíz óra után, a megnyíláskor csak a baloldalon van tíz ember. — Végezzük el, míg a horvátok bejön­nek — mondja Ugrón Gábor. A jó tanácsot azonban egyelőre nem fogadják el Napirenden az indemnitás van, elnök Justh Gyula. Tíz óra után nyitja meg az ülést Justh Gyula elnök. A jegyzőkönyv felolvasása után Elnök irományokat mutat be. Jelenti, hogy Ugrón Gábor indítványt nyújtott be, hogy az indem­nitás tárgyalása alatt a tárgyalásokat egy órával hosszabbítsák meg (Zaj a horvátok­­­nál.) Az indítvány felett a legközelebbi ülé­sen vita nélkül szavaznak. Sarmin György horvát beszédet kezd. Elnök figyelmezteti, hogy beszéljen hangosabban. Hoffmann Ottó: Hiába kiabál, úgysem értjük. Surmin György közelebb jön és foly­tatja horvát beszédét. Foglalkozik Thaly Kálmán, majd Wekerle miniszterelnök ki­jelentéseivel. Hogy Thaly bizalommal van a kormány iránt, ez csak úgy lehetséges, hogy a miniszterelnök megszelídítette a függet­lenségi párt elnökét és az ő útján a függet­lenségi pártot is, az ország néhai harcosait Thaly, az ősz kuruc akkor szavaz bizalmat, amikor nem szabad beszélni a nemzeti bank­ról, mikor a függetlenségi törekvéseket We­kszle politikájának kell alárendelni Supiló beszédi alatt itt azt kiáltották közbe, hogy az „abrak“ majd mindent elintéz. Nem akarom most megnevezni, de tudjuk, hogy az abrak, a zab kinek a címére szólt igazán. Ha nem is az emberei, de az eszméi által itt a szabadelvű párt győzött. A függetlensé­giek lemondása követeléseikről a régi állás­pontról való lemondást jelenti. Azután vá­leszól a miniszterelnök minapi támadásaira Ez számításból történt, hogy eltérítsék a függetlenségi párt figyelmét a kiegyezéstől. Thaly beszéde után világos, mit fog tenni a függetlenségi párt a kiegyezéssel és az in­­damnitással. Lehet, mást is tartogatnak s a miniszterelnök előre védekezni akar a horvátok ellen. Ebben a Házban első maxima az állam joga s csak azután következik a nép joga. Ránk, horvátokra a nép joga az első s csak aztán következik az állam joga. A temető szélén egész frissen hantolt sirhalom mellett sziklaszilárdan áll egy férfiú, de szeméből könyek hullanak. Ide temették élte reménységét, kedves feleségét — alig egy hete. Pedig csak tavaszszal vezette oltár­hoz, hogy sírig tartó hűséget esküdjenek egymásnak. Itt a sir, de ő az elhagyott férj úgy érzi, hogy hűsége a síron is túl tartó. Ott meg az árvák zokognak... Ott van halottak napján sok fájdalom, sok igaz köny a temetőben, amely csak így erősödhetik meg. Mért nem fejtette ki Wekerle Sándor miniszterelnök horvát politikája programmját ? És ha ezt nem tette, abból világosan látszik az, hogy milyen lesz ez a programra valójában, ami­kor a miniszterelnök úr a horvát részről a likai vasutat illető megjegyzésre válaszolt, így csak egy oligarchikus kormány feje be­szélhet Bírálja a kormány pénzügyi politi­káját és kijelenti, hogy az indemnitás javas­latot nem fogadja el (Helyeslés a horvátoknál.) Elnök­­tíz perc szünetet ad. Szünet után. Rakovszky István foglalja el az el­nöki széket. Bánffy Dezső báró tegnap személyes megtám­adtatás címén akart megjegyzéseket tenni Lukács László beszédére. Most az indemnitás kapcsán teszi meg ezt. Előre bo­­csájtja, hogy az indemnitást, mint állami szükséget megszavazza, nem helyesli, hogy ez alkalommal a bizalmi kérdést hosszasan fejtegessék. Az ex six nem a kormánynak árt, hanem az országnak, ezért szavazza meg a javaslatot, noha bizalommal a kor­mány iránt nem viseltetik. Nincs bizalom­mal a kiegyezés miatt és más fontos kérdé­sek m­att. Foglalkoznia kell Lukács László beszédével. Azt mondotta, hogy szóló a saját politikájába fulladt, meghalt nem a boldog feltámadás reményében. Tudom, hogy kép­viselő úr feltámadásomat nem akarja. Lukács László: A haza érdekében. Bánffy Dezső báró: De kaptam én a házban olyan ilyeneket, amelyek azt bizo­nyítják, hogy a nemzetiségi politikát itt helyeslik. (Úgy van, taps.) Ha a nemzeti államot nem tudjuk kiépíteni, ne kecsegtes­sük magunkat jövővel, mert poliglott állam­nak jövője nincs. Lukács László: Hazafias politika a mienk. Bánffy Dezső báró: Nem lehet az ha­zafias politika, amely a nemzet színeit, cí­merét nem tiszteli. Lukács László: Alaptalan vád. Elnök figyelmezteti a közbeszólót, hogy ne zavarja a szónokot Bánffy Dezső : Nem zavar engem, mert tudom, hogy igazam van. Százával hozhatok példákat. Tényleg nem gondolok feltáma­dásra, de arra igen, hogy sírba helyezett po­litikám egy része, a nemzetiségi feltámad­jon. (Éljenzés) Volt egy idő, midőn Lukács László a boldog föltámadás reményében a csillagbörtönben ült. Wekerle miniszterelnök alatt történt. Wekerle Sándor: Bánffy alatt kegyel­met kapott. Bánffy Dezső: Igen, mi kegyelemre ajánlottuk őket, mert már megtanulhatták, hogy a magyar nemzet ellen ugatni nem szabad. (Helyeslés, nagy zaj ) A óta a nem­zetis­gi viszonyok nagyon romlottak, ma olyan elveket hirdetnek, amelyekről ezelőtt csak titokban mertek beszélni. Lukács László hazafias szó, körültekintő beszéde csak lát­szat. A végcél mutatja ezt. Mi az egységes magyar államot akarjuk, ők a poliglott szel­lemet. 1895. január 15 én, bemutatkozó be­szédemben már elmondottam ezt. Idézi a beszédnek ezt a részét. Az 1867. évi törvény némely intézkedése több jogot biztosít nekik, mint amennyit ma élveznek. De akkor a törvényhatóságok kezében volt a hatalom egy része, azóta ez változott, tehát a törvény betűire hivatkozni nem lehet. Beszéde végén foglalkozik a horvát po­litikával, kijelentve, hogy Horvátországban nem lehet önálló politikát csinálni, hanem azt a magyar állam szempontjából kell irá­nyítani. Lukácsik László személyes kérdésben­ felszólalása után még a horvát politikával foglalkozott Bánffy Dezső báró, melyet szin­tén a magyar állam szempontjából kell in­tézni. A­dlsónak Mezőfi Á­lmos beszélt a javaslat ellen, melyet el nem fogad és ezzel az ülés véget ért. "

Next