Pécsi Napló, 1910. január (19. évfolyam, 1-24. szám)

1910-01-01 / 1. szám

t­á­rt, hogy az önálló bank segít rajtunk, ha annak felállítása teljes egyetértésben törté­­ nik mindezen hatalmi körökkel. Ha ők an­nak felállítása után is békét és nem harcot akarnak, akkor a dolog rendben van. De ki olyan bolond, hogy ezt elhigyje ? Ha pedig harc jön, akkor harc lesz az egész vonalon. Hogy nézünk ki a harcban? A külföldi piacot nem szereztük még meg, az osztrák piacot pedig elveszítjük ez eset­ben. Honnan szerzünk pénzt? Csak nem fogunk úgy tenni, mint 48 és 49-ben, hogy bankót nyomatunk korlátlan mennyiségben. Más módját pedig nem ismerem. A bank­kérdésnek is meg van tehát az előkészülete. És ezt munkálta utóbbi időben a Wekerle kormány, midőn előbb a világpiacot akarta megszerezni akként, hogy papírjaink jegy­zését akarta keresztül vinni a párizsi bör­zén és egy óriási összegű olcsó kölcsönt kapott volna, ha a békét és rendet garan­tálni tudja. És ezt a nagy dolgot akadályozta meg a bankakció. A másik pont volt az előkészítés kö­rül a készfizetés felvétele. Ez is meghiúsult­nak látszik. A további kívánságok voltak: a mi érckészletünknek Budapesten való el­helyezése, a magyar főtanács teljes önálló jogköre, az üzletvitel és a hitelkérdések megállapításában és a teljes külön magyar bankjegyek kiadása. Ezek a reformok nagy, értékes és biztos pénzügyi haladást jelentet­tek volna. Emellett Magyarország egész politikai területe Horvátországgal együtt megmaradt volna teljesen magyar vezetés mellett a budapesti főtanács kezében a bank üzleti köréül. Mi van ezzel szemben a bankosok tar­solyában? Ha felállítani tudnák a külön bankot, akkor ez. Ha nem tudják, akkor a provizórium, ami más szóval annyi, hogy mi meghosszabbítjuk a közös bank szaba­dalmát, feltételek nélkül és a követelések elengedésével. Ez az egyik eshetőség. És a másik ? Hát kérem szeretettel, ejtsünk erről a kánaáni álláspontról is egy pár szót. Vitat­kozom a bankbizottság jelentése alapján, k­bben van lefektetve az, milyen bankot akarnának felállítani a bankosok. Olyan bankot, amely a pénzforgalom és az üzleti forgalom kölcsönösségén alapulna. Vagyis az osztrák bank pénzét továbbra is elfogad­végig napról napra a kirakott, márványos kőpadozatot. Zsigmond püspökkel voltak a kanonokok is, csak Tamás kanonok csöröm­pölt a püspökdi könyvtár cifra kulcsaival folyosó hosszat, amidőn nyolcvanéves töpö­rödött testével előre ballagott a könyvtár felé, nyomában féltucat piros képű siheder­­rel. Nagy Lajos egyetemének tudományra szomjas ifjai ballagtak föl hiven Tamás ka­nonokkal és soha el nen mulasztották Erzsiké bogár szemét, kemény hajfonatát megcsodálni, ha a várnagy leánya elébük került. Ilyen diák néptől az is kitelt, hogy a jó aggastyán kanonokot nem is a könyvtár kincses fólián­­saiért zaklatták napról-napra, mint inkább Erzsikéért. Erzsiké annyit sem törődött velük, mint a pünkösdi rózsákkal..Tulipánokat ápolgatott, a lelke nehéz szövésű mesés álmokkal volt teli. Gyönge leánylelkeket bilincses álmokba verő idők jártak. Egyezeret négyszázkilencvenben írtak az Úr születése után. Hosszú fényes uralkodás napja hunyt le ezen esztendőben. A tavaszi hóolvadás patakjaival, az első ki­kukkantó rügyekkel jött meg a hír Zsig­mond püspökhöz. Szomorú, gyásznál gyá­szosabb hírt volt. Mátyás haláláról, Bécsben történt elhunytéról szólt. Rut gyanú agyar­­kodott fekete árnyékában a hírnek : méreg­gel vesztették el a vaskezűt, a szilárd, igaz­ságos királyt. Hiven hordta érette a gyászt még ma is Csáktornyai Kelemen, aki a visegrádi várlak pincemesterségéből jutott volt Zsig­mond püspök oldalához. Fekete boglárt, gyászos násfát tűzött magára Erzsiké is. Fia­tal szivében pedig a nagy király képe be­jtik mi, ők pedig a mienkét. És aztán: az ő bankjuk a mi országunkban továbbra is­ fentartja fiókjait, mi pedig állítunk fel Ausz­triában, ha tudunk. No kérem, mit jelent ez? Elsősorban elveszítjük Boszniát egészen a bank üzlet­köre részére, másodszor elveszítjük Horvát­országot. Harmadszor az összes nemzetiségi intézetek direkte csak az osztrák bankkal állanának szóba. Negyedszer, ami meg­marad, ott irtózatos versenyt kellene kiálla­­nunk a jobb feltételekkel több hitelt nyújtó osztrák bankkal. Köszönöm szépen. Az osztrák bank szilárdan áll. Ha itt elveszti szabadalmát, dupla tőkével rendelkezik. Az új magyar bank külfölföldi tőkével alakulna, kisebb pénzzel, drágább pénzzel, nehezebb viszo­nyok között, világos, hogy a versenyt nem fogja bírni. És ezen se lárma, se hatalmi presszió nem segít, mert a pénzvilág nem­zetközi relációi hatalmasabbak országnál, királyoknál, törvényeknél. És ezért fordítsuk fel az országot ? A gazdasági önállóságnak híve vagyok, de nem vámsorompóknak, nem a formu­láknak, a jelszavaknak és a külsőségeknek. A lényeg a fő: a rendelkezés szabadsága, a közgazdasági viszonyok javítása, a pénz bősége és olcsósága, a termelés könnyűsége, jósága és olcsósága, a kereskedelem fellen­dülése, a szállítási eszközök alkalmassága stb. Ez kell nekünk összes előfeltételeivel egyetemben. De ki volt az a bátor bankos, aki ki merte volna mondani, hogy a külön bank felállítása esetén nem fogadjuk el többé az osztrák bankjegyet fizetési eszközül, kitilt­juk az osztrák bankot az országból és biz­tosítjuk Bosznia megfelelő üzleti forgalmát magunknak? Ezt a lényeget, a teljes ön­állóságot és a politikai területen a kizáróla­gos pénzügyi uralma idéin hirdette senki. Nem kereste, mert j­ó" hogy ilyen Prog­ramm előre is lehetetten Bécsben. Hanem igenis, hirdetett olyan megoldási lehetősé­geket, amely a lényeget feláldozza és min­ket pénzügyileg tönkre tesz. Hirdették abban a tudatban, hogy úgy se lesz belőle semmi, hanem csak a válság szélesedik ki, ennek révén hatalomra jutnak s ha a hatalom és a többség meg van hozzá, provizórium címe alatt fentartják mostani formájában a közös igét ifjú dalia foglalta el. Korvin Jánosról álmodozott. Tulipános kezecskéjében, ke­mény, de hófehér ágyasházában a nagy Hollós Mátyás édes fiára gondolt. Ismerte is még mint kicsiny legényt, akivel a vise­grádi kertben, szőlőkutak alján sokat han­­cuzott, sőt, ha ma is belepiruló arca nem hazudik, gyerekesen és kedvesen csókolózott is. Akkor kicsiny, zömök, teltarcu fiú volt, biborszin­teket hordott, ma János herceg, avagy tán már biborpalást fedi a vállát és fölséges urnák szólítják! Kicsiny, szűzi le­­ánysziv mélyén lehet e csodáltabb ideál, mint a csókos játszó pajtásból lett koronás király ?! Érte, érdekében mentek föl Budavárra zászlós haddal nemes urak, Zsigmond püs­pök is, Ujlaky herceg is. Meg kell oltal­mazni Mátyás fiának jussát a koronához. Ármány készül ellene. Dölyfös urak meg­unták már Hollós király kemény kezét és folytatását félik. Bábot keresnének királyul és túrják marják kifelé jogos örökéből János herceget, így jöttek a hírek, kósza lovagok, üzenethozók ajkán. Két hét előtt telt le a királyválasztó gyűlés napja, május tizenhe­­tedike, de ime még ma, pünkösd szombat­jára sem jött biztos híre Pécsig, király lett e Korvin János Budavárában. Csáktornyai várnagy uram napról napra nehezebben várta a hirt. Nyugtalanul vizsgálta naphosz­­szat a Budára vezető országutat, amint a hegy lábánál elkanyarodott, nem jön-e rajta Zsigmond püspök, avagy híradója. Íme ezen alkonyaton is fölkaptatott a székesegyház mögé a dombra és kedves hársfája tövén megtelepedve mélázott maga bankot és elejtik mindazon óriási pénzügyi követeléseket, amelyektől borsódzik a né­met háza és amelyeket a további kormány­zás feltételéül állított fel Wekerle. Így áll tehát a kérdés rövid dióhéjban. És most nem az áll az ország előtt, hogy lesz-e külön bank, vagy sem, hanem az, milyen legyen a választási törvény és meg­­hosszabbítjuk-e a közös bank szabadalmát, vagy anélkül. És az áll az ország előtt, hogy fentartjuk e azokat a katonai követe­léseket, amelyeket már a szabadelvű párt kilences bizottsága megállapított és őfelsége elfogadott, megpótolva Andrássy kívánsá­gaival, vagy pedig azért, hogy mások legye­nek a bársonyszékekben, kikapcsoljuk to­vábbra is a követeléseket és mégis meg­szavazzuk a száz és száz milliókat? Személyi és politikai kérdésekről most nem szólva, ezekről volt és lesz szó. Az ország dönteni fog előbb, vagy utóbb és ezzel dönt a saját sorsa felett is, hogy a bécsi akarat fog-e korlátlanul uralkodni ezután a magyar radikalizmus köpenyege alatt a demagógiával szövetkezve, vagy pe­dig a nemzeti haladás iránya elég erős­­ arra, hogy jelszavakon, furfangos erőszakon győzedelmeskedve vigye előre a­z országot a függetlenség, a haladás és az anyagi és szellemi boldogulás útján. A nemzeti öntudat ereje nagy próbára lesz téve, de bíznunk kell benne, hogy új­ból győzni fog. 1910 január 1.­ ­ Irta: Várady Ferenc. Pécs, december 31. Az utolsó nemesi fölkelés előszelét Bara­nyában már 1808-ban megérezték. Ez év kü­lönben egyik nevezetesebb időszaka az ország­gyűlések történetének. Feren­c király saját maga és népei tönkretételének veszélyeztetésével újra háborúra készült Napóleon ellen s a múlt or­szággyűlés hatalmassá vált ellenkezése után egy új országgyűléstől keveset lehetett volna remélnie; meg kellett tehát a magyarsággal szemközt, habár csak szinleg is, politikáját változtatni. Az országgyűlésnek a királyné ko­ronázása címét adták és 1808 augusztus 28-án hirdették ki Végh István Baranyavármegye és Pécs szab. kir. város főispánja már előzőleg elé. Karácsony táján az elhunyt király hi­vására megjárta Bécset s amióta onnan hazakerült, a vidám kis öreg ur komoly, szótalan, magába merengő lett. Várt, vára­kozott s ez a várakozó viselkedés Mátyás halála után még jobban kiütött rajta. Ez egyszer nem várt hiába. A beálló estalkony szürkeségébe szürkébb porfelhő vegyült a távoli országúton. És a porfelleg szélesen, szilajon mindig közelebb kavaro­­dott. Eltűnt a Mecsek lábánál és egy pil­lantás múlva újból előbukkant az elszórt tanyák között. Utána közelebb-távolabb más selsegek röpültek az országútján. Alakok bontakoztak ki a porból és láttukra sápad­tan támolygott le a várnagy. Kicsi kertjéből ijedten sietett hozzá Erzsikéje és együtt, szívszorongva álltak az udvaron. A kemény patkók ott csattogtak már az alanti utcákon. Tajtékosan, habosan re­pültek be a jó paripák a püspöki ud­varra. Csörgött róluk a fényes izzadtság, cifra szerszámukon vastagon ült meg a por. — Hatan jöttek az első csapatban. Levett süveggel köszöntött eléjük a vár­nagy. Zsigmond püspök szállt elsőnek a nyeregből. Gondozott szőke szakála kuszál­­tan verte páncélos mellét. Poros és meg­horpadt mellvértjén átvetve viselte az ér­seki palliumot, a pécsi püspökök kivált­ságát. Ez volt egyetlen egyházi ruha­darabja. Egyébiránt merő vas és acél fedte a kegyes püspököt. Hűséges fiatal kano­nokja, Máté lováról lepattanva, hozzá sie­tett, de a püspök visszaintette. Kézmozdu­lattal magához parancsolta várnagyát és az egyik lovas felé vezette. Odasietett a hajó- „Pécsi Napló“ Baranya az utolsó nemesi fölkelésben.

Next