Pécsi Napló, 1910. augusztus (19. évfolyam, 173-195. szám)
1910-08-02 / 173. szám
*G51 KIW.U-V - a leiQ AU&US 1 ^ XIX. évfolyam’. ~ Redd, mo augusztus 2 133 (52731. Szerkesztőség és kiadóhivatali Munkácsy-Milly u. 10. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőségi telefon 109. *z — Kiadóhivatali telefon 27. bz. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Félévre 12 kor. Negyedévre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fillér. Erreth János programmbeszéde. Taps és éljen a Vigadóban. — Saját tudósítónktól. — Pécs, augusztus 1. Ma délután 5 órára hívta egybe a pécsi Kossuth-párt végrehajtó bizottsága azt a népgyűlést, amelyen a párt jelöltje, Erreth János volt elmondandó programmbeszédét. A Vigadó hatalmas nagy terme azonban már jóval 5 óra előtt megélénkült. A gyűlés megkezdésének idejére pedig teljesen megtelt a terem választóközönséggel, akiknek soraiban ott láttuk a város társadalmának majd minden vezető emberét. Lelkesedés, komoly, őszinte, igaz lelkesedés jellemezte ennek a gyűlésnek lefolyását s komoly, őszinte, igaz tapsok szóltak Erreth Jánosnak, a város közszeretetben és közbecsülésben álló kiváló polgárának, akinek a pécsi Kossuth-párt tüntető szeretettel ajánlotta fel a jelöltséget s aki ezt a jelöltséget elfogadta. Az a beszéd, amelyet ma Erreth János programmal adott, komoly, reális, tartalmas beszéd. Felöleli mindazt a kívánságot, mindazt a szükségletet, mindannak jogos hangoztatását és sürgetését, amire az országnak és szűkebb hazánknak, a városnak szüksége van. Ez a beszéd, amelynek minden egyes mondata a hallgatóság spontán tetszését, éljenzését és tapsait váltotta ki, egy hosszú, nemes politikai múlttal bíró, a gyakorlati kormányzás terén is kipróbált politikus megnyilatkozása volt s nem hangzatokkal, hanem tartalmasságával hatott. A gyűlést Csursch Jenő elnök, a Pécsi Takarékpénztár igazgatója nyitotta meg a következő beszéddel: Mélyen tisztelt Uraim! Amidőn önöket üdvözlöm és szives megjelenésükért hálás köszönetet mondok, engedjék meg, hogy mielőtt a mai pártgyűlést megnyitnám, néhány szóval rámutassak azon okokra, amelyek arra késztettek, hogy kilépjek a porondra. Kiléptem Uraim egyszerre mint exponált pártelnök anélkül, hogy más szempont vezérelne, mint városom iránt érzett véghetetlen szeretetem. Én Uraim a rideg számok embere vagyok, a politikai jelszavak nem hevítenek, én a közgazdasági élet, az ipar, a kereskedelem fejlődését óhajtom látni, amelynek nyomában jólét, gazdagság fakad, ami előfeltétele egy ország függetlenségének. Nem várjuk uraim a képviselőnktől, hogy az teremtse meg azt, amit nekünk kell megteremteni, azt majd megteremtjük magunk, de elvárjuk azt, hogy a fórumon képviselőnk bennünket képviseljen, hatalmas befolyásával bennünket támogasson és jogos követeléseinket nyomatékkal érvényesítse. Márpedig mélyen tisztelt uraim, polgártársaim közt erre hivatottabb férfiút, mint Erreth Jánost nem ismerek, ő ismeri közgazdasági életünket, ő ismeri a mi aspiratiónkat, ő egy emberöltőn át Pécs városának közügyeit szívén viselte, istápolta és önzetlenül szolgálta. Büszke vagyok arra, hogy osztályrészemül jutott az a szerencse, hogy ezer polgártársam nevében Pécs város képviselőjéül Erreth Jánost ajánlhatom. Ezzel a pártgyűlést megnyitom. Ezután Ratkovics Károly, Lóránt Lipót dr. és Spiesz személyében küldöttséget választottak, amely Erreth Jánost meghívja a programmbeszéd megtartására. Lelkes éljenzés harsant fel a teremben, midőn Erreth János a küldöttséggel együtt megérkezett. Majd az éljenzést figyelmes csend váltotta fel, mire Csigó János ügyvéd, a párt alelnöke kérte fel Errelh Jánost programmbeszéde megtartására. Nem azért — úgymond — mintha nem ismernék jól kipróbált politikai hitvallását, hanem azért, mivel örömünkre szolgál hallani azokat az eszméket, gondolatokat, törekvéseket, amelyek javunkra szolgálnak. Ismét éljen harsant fel, mire Erreth János beszélni kezdett és általános figyelem közepette a következőkben adta meg programmját: Mélyen tisztelt polgártársaim! Elmondhatom, nem saját egyéni akaratomból állok e per,bem itt, hogy a nekem felajánlot képviselő Úrség elagadása iránt nyilatkozzam, mert el voltam határozva, hogy ez elől kitérek. .. polgártársaim ismernek. Évek folyamán át jó és balsorsban vajmi sokszor együttes erővel, vállvetve küzdöttünk a haza ügyében. Vajmi sokszor hallhatták ajkaimról, hogy ha a közügy úgy kívánja, a magánérdeknek el kell némulnia s hogy a közügy önzetlen szolgálata a legszebb erény, mely a férfit, a haza igaz fiát díszítheti. Hálásan ismerem be, hogy ily irányú kérő szavaim önöknél meghallgattatásra találtak. Önök az én szerény tehetségemnek a megfelelő erőt önzetlenül nyújtották s vállvetett működéssel önökkel és önök által a közügy javára sikert is arattunk. Most önök hívnak engem csatasorba, hallom a társadalom minden rétegéből az erre irányuló szózatot. Kitérni igyekeztem, amíg lehetett. Most elérkezett a döntés végperces akaraterőm felmondja a szolgálatot. Önök kívánják s én a múltban m. t. polgártársaim részéről oly sok és sok alkalommal jóval érdemen felül tapasztalt bizalmuk, ragaszkodásuk és szeretetükért hálával eltelve engedelmeskedem s szülővárosom képviselőjelöltségét hálás szívvel elfogadom. (Kitérő éljen.) De ennek kijelentése nem lehet elég. Engem nem feszélyez furfang, önzés vagy egyéb nemtelen célzat, nem is takaródzom a pártonkívüliség üdvét vagy vészt egyaránt elfedő köpenye alá, hanem egyéni és politikai reputációm tekintetéből is önök előtt egész őszinteséggel teszem le politikai hitvallásomat. Kijelentem egész határozottsággal, hogy a jelöltséget mint a 48-as és függetlenségi Kossuth-párt tagja fogadom el, ezen párt programmja alapján. Vezérem Kossuth Ferenc s őt fogom követni megválasztatásom esetében. (Éljen.) Vajha az ország főerősségét képezett 48-as és függetlenségi pártot az akkori vezetőség elleni palotaforradalom, az egyéni torzsalkodás, jogosulatlan intrikák, személyes érvényesülési és hatalombani részesedési vágy fel ne bomlasztotta volna, ép akkor, amidőn a párt egyöntetűségére és egyetértésére a hazának legnagyobb szüksége volt! Azon szomorú közállapotok, amelyekben hazánk ez idő szerint sinylik, nem következtek volna be s ma a nemzeti megerősödés utján haladnánk. Hogy a nemzeti munkapárt ily számban került be a parlamentbe, aminél a legvérmesebb tagjai sem reméltek, ezt nem csak a választási visszaélések számlájára kell írnunk, hanem jó részben abban találja magyarázatát, hogy a nemzet leghiggadtabb része elfordult azon politikától, mely a hazafiság hangzatos formája alatt az államférfiveszélyt teljesen nélkülöző szüklátkörűség diktálta hencegésben, másrészt a leszerelési ajánlkozásban nyert pregnáns kifejezést. Justhék a banknak 1911 január 1-én általuk is lehetetlennek elismert terminusához való erőszakos ragaszkodásukkal az egész helyzetet felborították s mig a nemzeti küzdelemben a legmagyarabb álláspontot elfoglalt Andrássy Gyula grófra a hazafiatlanság vádját zúdítani nem átallották, az ischli klauzula szerzőjével, Lukács Lászlóval Jeki schhasen?át!oztatta mijjt egy pepsre sem előttük a bank közössége tekintetében mindig vallott nézetét — készségesen alkuba bocsájtkoztak s vele akár minden nemzeti követelmény nélkül is megegyezni készek voltak, csakhogy a hatalomban egyénileg részesek legyenek. Méltóztassanak csak visszaemlékezni magának Justh Gyulának az ő Felsége által történt kihallgatásáról pártja körében tett kijelentéseire, melyek közül, hogy hosszadalmas ne legyek, csak azt idézem, hogy: “Mi is békét akarunk a király és a nemzet érdekében, felfüggesztjük katonai követeléseinket, megelégszünk a Felséged által kilátásba helyezett koncessziókkal» és egyéb beszédben tett kijelentéseire: «Ennek az emberöltőnek elég a gazdasági függetlenséget kivívni, a katonai követelések maradhatnak egy későbbi nemzedék számára». Hát lehet-e még ezek után kételkedni, hogy Justhék a katonai követeléseket, melyek a függetlenségi pártprogramm egy sarkpontját képezték, a napirendről levenni igenis hajlandók voltak ? Aztán nem szabad megfeledkeznünk Justhék által a párt megalakításától kezdve folyton és folyton hangoztatott és inscenált obstrukcióról sem, mellyel a koalíciós kormánynak a kormányzást egyenesen lehetetlenné tették, minélfogva ez az indemnitás tárgyalását sem kérhette, mert egyáltalán nem volt kilátás arra, hogy megszavaztassék. Lehet-e ezek után jóhiszeműleg még csak beszélni is arról, hogy nem a Justhpárt volt az, mely az országot az exlexbe és ennek vészes örvényébe sodorta? Az exlex kizárólag a Justh-párt gyászos értékű szomorú érdeme. Nyílt titok, mely nemcsak a lapokban ventilláltatott, hanem Budapesten közbeszéd tárgyát képezte, hogy Justh Gyula háta mögött pártja egy része még azután is tárgyalt a mostani kormány egyik-másik tagjával — bizonyára nem azért, hogy a haza