Pécsi Napló, 1914. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1914-01-01 / 1. szám
4. tol, ki saját költségén üzlete előtt egész éjjel át lámpát éget, mely az átjárót is szépen bevilágítja, miről a pécsi részvénynyomda igazgatója tanúskodik, ki az éj sötétjében bizonyára nem talált volna ki az állomásra és onnan haza Pécsre, hogyha nevezett kereskedő nem irgalmaz neki azzal, hogy egy kézi lámpát kezébe nyom. Megrovásban kellene részesíteni a helybeli virágzó pénzintézeteket, melyek vezetőinek egyedüli gondja, miként söpörhetnek fejenkint igazgatói jutalék címén évenként 7—800 koronát a zsebükbe. Jótékonyságot gyakorolni,az azon urak előtt egy ismeretlen fogalom. Ha tehát szegény, hiányosan kiöltözött iskolásoknak facipőkre és gyapjúbocskorokra sem juttatnak évenkint 30—40 koronát, legalább szánjanak ily összeget egyegy lámpa fentartására.Ha Villány község ily válságos pénzviszonyok mellett képes volt a legcsekélyebb megerőltetés nélkül 50—60 ezer koronát egy korcsmaépület emelésére költeni, mely egy fitying hasznot nem hoz, akkor ne sajnáljanak néhány koronát és lássák el korcsmájukat és a községházat egy-egy lámpával. Ha mindezeken kívül Villány községben még húsz lámpát alkalmaznak, senki sem mondhatja többé, hogy járt a legsötétebb Villányban,mert meglenne a tűrhető világosság. A kiadásoktól senkinek sem lenne oka fázni, mert 20 lámpának beszerzési ára 300 — 400 koronába kerülne, mennyit az első lámpabál jövedelmezne. A húsz lámpa évi fentartása, számítva, hogy évenkint száz éjjelen át égnek, 300 koronába kerülne, a gyújtogatást, és eloltást bízzák a két éjjeliőrre, kik ezen munkára szívesen vállalkoznak, hogyha a község fizetésüket fejenként évi 100 koronával feljavítja. Ezen 500 korona összköltséget a 25 ezer korona egyenes állami adót fizető Villány község minden megerőltetés nélkül elbírja. Villány községnek van egy gyönyörű korzója, az út a községtől a vasúti állomásig, mely patak mellett húzódik és gyönyörűen be. Vásítva, de senkinek sem jutott még r.ddi£ 'чк20Ье, ezen utas padokkal ellátni, pj'-gatom í£,'gyamat al aan a reményben, hogy végre valaháracsak megalakul Villányban is egy nőegylet, melynek legelső dolga lesz Villány községnek ezen óhaját megvalósítani. Mily szépen ecsetelte Garay János költőnk a nő hivatását „a magyar nő 44 című költeményében. Mélyen tisztelt hölgyeim! Önök sokat tehetnének Villány érdekében. Önök összetartással hamarosan képesek volnának Villányt paradicsommá átalakítani, mert Önöket mindenki áldozatkészségével támogatni fogja, mert ha a helybeli „betyár kaszinóban“ eszem-iszomra tudtak 2—3 hónap alatt fillérenkint körülbelül száz koronát összegyűjteni, bizonyára sikerülni fog jótékony célra ugyanannyi idő alatt a dupláját összegyűjteni, mert azokon a padokon majd a főbetyár (elnök) is kipihenheti az út fáradalmait. Remélem Villány józanul gondolkodó társadalma 1911. évben meg fogja valósítani ezen óhajainkat és akkor lesz Villánynak boldog új éve. Kiss Vilmos Nunkovicsnak volt egy másik kihallgatása is a trónnál. Erről maga Mária Terézia ezeket mondta városunk deputátusainak: Nálam volt a pécsi nagyprépost és arra figyelmeztetett, hogy elhatározásomnál hallgassak katholikus lelkiismeretemre, mert Pécs fölszabadítása egyházi birtok elvételét jelenti. Lássátok — tette hozzá a királynő — ez a hála Nunkovicstól, amiért őt préposttá tettük ! I. II. József szerepét a dolgok szerencsés fordulatánál a város Bécsben időző deputátusainak hazaírt jelentéseiből ismerjük meg. „A város fölszabadítását a császár (II. József) legkegyesebb mamájának könnyen ajánlhatta, hiszen szemeivel látta a várost, látta, hogy szabadságra méltó“. (II. József t. i. országos körútjában Pécs várost is meglátogatta.) Azután így folytatja a jelentés : „Városunknak nincsen más patronusa, mint az áldott császár és az özvegy császárné. Vasárnap rendkívül jó patronusunkhoz, a császárhoz mentünk, aki nevetve mondta: a parancs már ki van adva a fölszabadításra!“ Továbbá : „A császár amilyen kegyes, olyan igazságos is, az emberek szeretetére a legméltóbb, különösen Pécs város szeretetére. Mi ezt a meg sem érdemlett kegyet, melylyel városunkat fölszabadítani óhajtja, eléggé meg nem hálálhatjuk.“ A városi címerünkön előforduló névjel nem unikum, másutt is találkoztam vele s illetőleg az értelmének megfelelő névcsoportosítással. A kalocsai főkáptalannak 1779-ben Mán a Terézia megkülönböztető kanonoki mellkereszt viselését engedélyezte, melyen az adománylevél szerint „II. József és M. Terézia neveinek kezdőbetűi ‘‘ vannak. A Budára áthelyezett egyetemnek 1780. jun. 25-én lefolyt ünnepélyes inaugurálásakor, tehát még M. Terézia életében és uralkodása alatt hivatalos emlékérmet adtak ki ezen körirattal: Josephus II. M. Theresia. — Az 1780-ban „Mária Terézia uralkodása idejében elkészült eszéki töltésnél emléket állítottak, melyen olvasható : Providentia aug. Josephi II. M. Theresiae. Ez mind a királynő uralkodásának utolsó idejéből való, amidőn II. József már érvényesülni tudott édesanyja mellett. Annak előtte az „Imperatrix vidua M. T.“ és az ennek megfelelő rövidítés volt használatos, ami özvegy császárnét jelent. Nem tudom, nem-e veszett kárba M. Terézia intenciója, aki föltételezhette, hogy a pécsiek hálásan fognak fölszabadítójukra visszagondolni, ha nevét a címerükön látják. Bezzeg 133 esztendő múlott el azóta, Mária Teréziának azonban az ő „különösen kegyelt“ városában még egy szerény utca vagy térelnevezés se hirdeti emlékét... „Pécsi Napló“ 1914. január 1 . - i HÍRROVATUNK. otthon. (Dömötört Németh Péternek a régi szeretettel.) Zefir szállt hozzám és Bohémiából, Múló perc szárnyán lova röppenő... Ki élek tőle évek óta távol Bus renegátként, mért keres fel ő ! Bohémiának rég voltam lakója, Mégis a szivem megdobban titokban Múló perc szárnyán szálló zefir szóra: „Petolo megjött! Petolo itthon van!“ Petolo... Bizony régen volt, de régen, Hogy igy hívtunk mindnyájan tégedet... Mert hát szerettünk. Becézgető néven A bohém csak azt hívja, kit szeret. A telkéből lelkedzett társa néki. Fia, ha ifjú, bátyja, hogyha agg — Örömök völgyén cimborának nézi, Bánat vadonján hű testvére az! Bizony régen volt... Emlékszel-e rála, Hogy hány zimankós téli éjszakán jártunk az álmok nápolyi honába, S a sétatéri vadgesztenyefán, Ahogy ránk köszönt valamennyi sorba', Köröttünk havas volt bár a világ, Virradatkor, a hajnali bíborba' Minor láttuk, nyílt a narancsvirág ! Narancsvirág nyílt__S hogy nyisson ma is még: Lásd, csak az kellett, hogy te haza jöjj — Koszorút fonsz belőle s hova vinnéd, Te megtéri vándort!... Oda legelőt, Hol alszik egy nagyasszony, akinek Itthon van óceánt járó fia... Havas éjszakán most is integet A Frühweisz-völgyi kies kúria ! És haza vár, miként várt egykor, régen Álmok közt átélt éjszakák után... S ha jársz a régen nem látott vidéken, Rá se ismersz a városodra tán ? / Hol a vén Nádor, amit búcsúztattunk Nem egyszer, sokszor ! S most helyébe lásd, Palota épült... Ugye, hogy haladtunk, Mióta te járod az óceánt! ? : Rác Guszti most bár máshol muzsikál is, Hallgattuk sokszor. S nyári hajnalon Nórázva mentünk a Schlauch-villákig És feldicsértük Imre bált nagyon, Mert szép várossá fogja tenni Pécset — S beálltunk mi is önként a munkába, Tanulva a „Szabad“ kőmüvességet... S a Buza-tér is beépítve már ma ! A színházból villamos visz haza... Hejh, valamikor a rivalda nékünk A pihenőnk volt. Megtértünk oda, Csak ott, csak nála, csak általa éltünk. Neked egyszer megfogta a szived, A lét magasztos célját feltaláltad: Azért élni, ki szeret s hived, Vagy itt, vagy túlpartján az óceánnak ? Mint oldott kévetős, de jó hasonlat — Széthulltunk akkor, mi örök bohémek... István-pincében ma paszományt fonnak, De épül a „Pannonia“ az égnek ! Mondd, hová is lett a „beli édes doktor“! Hová lett Horkay de Dolova És ki nem viselt uniformist akkor, Bányatelep teljhatalmú ura ? ! Hová levének!... Ki kalauzoljon Itthon ma téged, ha csak egy maradt ! Poéta-társam, a balványképű piktor, Ő még ott él a narancsfák alatt! Mi többiek már renegátok lettünk, Nincs jussunk többé a cigánysoron, Megházasodtunk, meg is öregedtünk... Neked is van lányod, fiad, tudom ! A feleségem jól ismeri őket... Kérdezte is már, mikor jösz haza ? Akkor még nyár volt. És felelt a lányod ! „Én nem tudom, mit gondol az apa!“ Hangjában volt valami olyan kedves. Mégis olyan szokatlan furcsaság. Csak amerikai lány emlegethet Így az óceánontúlról egy apát ! Akkor még nyár volt... De most, télidőbe* Itthon vagy végre, városodba* már. S amíg csak el nem szólít majd belőle Kanada, — itthon tavaszban járj ! Lengjen körötted ős Bohémiából Sok édes emlék, lágyan suttogó És kisérjen el tengerentúl, távol Uj hazádba is — mister Petolo ! Honthy István: Apage satanas!... (Furcsa közlemény.) ...Ott benn most mindjárt leoltják a villanyt. Éjfél lesz és sötét... És egy szónok, aki most még a jövendő percek izgalmaitól remeg, majd izgatott hozsannákkal és elcsépelt közhelyekkel fogja üdvözölni az átkozottat... az 1914.-et__ Hogy igy, meg úgy, hogy fölvirradtál... Pedig eszében se lesz éjfélkor, bolond sötétben fölvirradni! Majd fél hétkor. — Hisz ide se találna az ilyen rosszul világított utcákon ! — Ó bárcsak !... — De nem erről van szó. Menjünk bácsikám sírni... sírni! — Sirassuk meg azt a szép tizenháromast, amelynek minden nyomorúsága és kifizetett számlája már a hátunk mögött van, s aztán... Aztán : — Én hoztam görög gyufát, s majd meggyujtunk két-három szint egyszerre s ebben a misztikus, imponáló világításban kinyitjuk éhes, vékony karjainkat, mint bosszús k és dühös klasszikus modern istenek, hogy az élethajszában elványadt fakó ajkainkról fuldoklón és gyűlöletesen szakadjon fel az átok a ménében még ezer ismeretlen kínokat rejtegető uj esztendő felé... Apage satanas !! — És majd keménnyé, ijesztővé torzul az arcunk s a három színben világitó imponáló vonalaink talán elijesztik azt, aki még eddig mindig eljött — — Apage sata — — De mi az bácsikám ? Maga nem is hiszi el azokat, amiket én mondok ? Nohát majd én elmondom magának! — Haliga ! Most lett benn sötét. És hallom ideszűrődni a szónok dicshimnuszát, aki üdvözli saját területén a boldog új évet...