Pécsi Napló, 1914. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1914-01-01 / 1. szám

4. tol, ki saját költségén üzlete előtt egész éjjel át lámpát éget, mely az átjárót is szépen bevilágítja, miről a pécsi részvénynyomda igazgatója tanúskodik, ki az éj sötétjében bizonyára nem talált volna ki az állomásra és onnan haza Pécsre, hogyha nevezett keres­kedő nem irgalmaz neki azzal, hogy egy kézi lámpát kezébe nyom. Megrovásban kellene részesíteni a helybeli virágzó pénzintézeteket, melyek vezetőinek egyedüli gondja, miként söpörhetnek fejen­­kint igazgatói jutalék címén évenként 7—800 koronát a zsebükbe. Jótékonyságot gyako­rolni,­­az azon urak előtt egy ismeretlen fogalom. Ha tehát szegény, hiányosan kiöl­tözött iskolásoknak facipőkre és gyapjú­­bocskorokra sem juttatnak évenkint 30—40 koronát, legalább szánjanak ily összeget egy­­egy lámpa fentartására.Ha Villány község ily válságos pénzviszonyok mellett képes volt a legcsekélyebb megerőltetés nélkül 50—60 ezer koronát egy korcsmaépület emelésére költeni, mely egy fitying hasznot nem hoz, akkor ne sajnáljanak néhány koronát és lás­sák el korcsmájukat és a községházat egy-egy lámpával. Ha mindezeken kívü­l Villány köz­ségben még húsz lámpát alkalmaznak, senki sem mondhatja többé, hogy járt a legsötétebb Villányban,mert meglenne a tűrhető vilá­gosság. A kiadásoktól senkinek sem lenne oka fázni, mert 20 lámpának beszerzési ára 300 — 400 koronába kerülne, mennyit az első lámpabál jövedelmezne. A húsz lámpa évi fentartása, számítva, hogy évenkint száz éjjelen át égnek, 300 koronába kerülne, a gyújtogatást, és eloltást bízzák a két éjjeli­őrre, kik ezen munkára szívesen vállalkoz­nak, hogyha a község fizetésüket fejenként évi 100 koronával feljavítja. Ezen 500 korona összköltséget a 25 ezer korona egyenes állami adót fizető Villány község minden megeről­tetés nélkül elbírja. Villány községnek van egy gyönyörű korzója, az út a községtől a vasúti állomásig, mely patak mellett húzódik és gyönyörűen be. V­­ásítva, de senkinek sem jutott még r.ddi£ 'чк20Ье, ezen utas padokkal ellátni, pj'-gatom í£,'gyamat al a­an a reményben, hogy végre valahára­­csak megalakul Villány­ban is egy nőegylet, melynek legelső dolga lesz Villány községnek ezen óhaját megvaló­sítani. Mily szépen ecsetelte Garay János költőnk a nő hivatását „a magyar nő 44 című költeményében. Mélyen tisztelt hölgyeim! Önök sokat tehetnének Villány érdekében. Önök összetartással hamarosan képesek vol­nának Villányt paradicsommá átalakítani, mert Önöket mindenki áldozatkészségével támogatni fogja, mert ha a helybeli „betyár kaszinóban“ eszem-iszomra tudtak 2—3 hó­nap alatt fillérenkint körülbelül száz koronát összegyűjteni, bizonyára sikerülni fog jóté­kony célra ugyanannyi idő alatt a dupláját összegyűjteni, mert azokon a padokon majd a főbetyár (elnök) is kipihenheti az út fára­dalmait. Remélem Villány józanul gondolkodó tár­sadalma 1911. évben meg fogja valósítani ezen óhajainkat és akkor lesz Villánynak boldog új éve. Kiss Vilmos Nunkovicsnak volt egy másik kihallga­tása is a trónnál. Erről maga Mária Terézia ezeket mondta városunk deputátusainak: Nálam volt a pécsi nagyprépost és arra fi­gyelmeztetett, hogy elhatározásomnál hall­gassak katholikus lelkiismeretemre, mert Pécs fölszabadítása egyházi birtok elvételét je­lenti. Lássátok — tette hozzá a királynő — ez a hála Nunkovicstól, amiért őt préposttá tettük ! I. II. József szerepét a dolgok szerencsés fordulatánál a város Bécsben időző deputá­­tusainak hazaírt jelentéseiből ismerjük meg. „A város fölszabadítását a császár (II. József) legkegyesebb mamájának könnyen ajánlhatta, hiszen szemeivel látta a várost, látta, hogy szabadságra méltó“. (II. József t. i. országos körútjában Pécs várost is meglátogatta.) Azután így folytatja a jelentés : „Városunk­nak nincsen más patronusa, mint az áldott császár és az özvegy császárné. Vasárnap rendkívül jó patronusunkhoz, a császárhoz mentünk, aki nevetve mondta: a parancs már ki van adva a fölszabadításra!“ To­vábbá : „A császár amilyen kegyes, olyan igazságos is, az emberek szeretetére a leg­méltóbb, különösen Pécs város szeretetére. Mi ezt a meg sem érdemlett kegyet, melylyel városunkat fölszabadítani óhajtja, eléggé meg nem hálálhatjuk.“ A városi címerünkön előforduló névjel nem unikum, másutt is találkoztam vele s illetőleg az értelmének megfelelő névcsopor­­tosítással. A kalocsai főkáptalannak 1779-ben Mán a Terézi­a megkülönb­öztet­ő kan­on­oki mell­kereszt viselését engedélyezte, melyen az adománylevél szerint „II. József és M. Te­rézia neveinek kezdőbetűi ‘‘ vannak. A Budára áthelyezett egyetemnek 1780. jun. 25-én le­folyt ünnepélyes inaugurálásakor, tehát még M. Terézia életében és uralkodása alatt hi­vatalos emlékérmet adtak ki ezen körirattal: Josephus II. M. Theresia. — Az 1780-ban „Mária Terézia uralkodása idejében elkészült eszéki töltésnél emléket állítottak, melyen olvasható : Providentia aug. Josephi II. M. Theresiae. Ez mind a királynő uralkodásának utolsó idejéből való, amidőn II. József már érvé­nyesülni tudott édesanyja mellett. Annak előtte az „Imperatrix vidua M. T.“ és az ennek megfelelő rövidítés volt használatos, ami özvegy császárnét jelent. Nem tudom, nem-e veszett kárba M. Terézia intenciója, aki föltételezhette, hogy a pécsiek hálásan fognak fölszabadítójukra visszagondolni, ha nevét a címerükön látják. Bezzeg 133 esztendő múlott el azóta, Mária Teréziának azonban az ő „különösen kegyelt“ városában még egy szerény utca vagy tér­­elnevezés se hirdeti emlékét... „Pécsi Napló“ 1914. január 1 . - i HÍRROVATUNK. otthon. (Dömötört Németh Péternek a régi szeretettel.) Zefir szállt hozzám és Bohémiából, Múló perc szárnyán lova röppenő... Ki élek tőle évek óta távol Bus renegátként, mért keres fel ő ! Bohémiának rég voltam lakója, Mégis a szivem megdobban titokban Múló perc szárnyán szálló zefir szóra: „Petolo megjött! Petolo itthon van!“ Petolo... Bizony régen volt, de régen, Hogy igy hívtunk mindnyájan tégedet... Mert hát szerettünk. Becézgető néven A bohém csak azt hívja, kit szeret. A telkéből lelkedzett társa néki. Fia, ha ifjú, bátyja, hogyha agg — Örömök völgyén cimborának nézi, Bánat vadonján hű testvére az! Bizony régen volt... Emlékszel-e rála, Hogy hány zimankós téli éjszakán jártunk az álmok nápolyi honába, S a sétatéri vadgesztenyefán, Ahogy ránk köszönt valamennyi sorba', Köröttünk havas volt bár a világ, Virradatkor, a hajnali bíborba' Mi­nor láttuk, nyílt a narancsvirág ! Narancsvirág nyílt__S hogy nyisson ma is még: Lásd, csak az kellett, hogy te haza jöjj — Koszorút fonsz belőle s hova vinnéd, Te megtéri vándort!... Oda legelőt, Hol alszik egy nagyasszony, akinek Itthon van óceánt járó fia... Havas éjszakán most is integet A Frühweisz-völgyi kies kúria ! És haza vár, miként várt egykor, régen Álmok közt átélt éjszakák után... S ha jársz a régen nem látott vidéken, Rá se ismersz a városodra tán ? / Hol a vén Nádor, amit búcsúztattunk Nem egyszer, sokszor ! S most helyébe lásd, Palota épült... Ugy­e, hogy haladtunk, Mióta te járod az óceánt! ? :­ Rác Guszti most bár máshol muzsikál is, Hallgattuk sokszor. S nyári hajnalon Nórázva mentünk a Schlauch-villákig És feldicsértük Imre bált nagyon, Mert szép várossá fogja tenni Pécset — S beálltunk mi is önként a munkába, Tanulva a „Szabad“ kőmüvességet... S a Buza-tér is beépítve már ma ! A színházból villamos visz haza... Hejh, valamikor a rivalda nékünk A pihenőnk volt. Megtértünk oda, Csak ott, csak nála, csak általa éltünk. Neked egyszer megfogta a szived, A lét magasztos célját feltaláltad: Azért élni,­­ ki szeret s hived, Vagy itt, vagy túlpartján az óceánnak ? Mint oldott kéve­t­ős, de jó hasonlat — Széthulltunk akkor, mi örök bohémek... István-pincében ma paszományt fonnak, De épül a „Pannonia“ az égnek ! Mondd, hová is lett a „beli édes doktor“! Hová lett Horkay de Dolova És ki nem viselt uniformist akkor, Bányatelep teljhatalmú ura ? ! Hová levének!... Ki kalauzoljon Itthon ma téged, ha csak egy maradt ! Poéta-társam, a balványképű piktor, Ő még ott él a narancsfák alatt! Mi többiek már renegátok lettünk, Nincs jussunk többé a cigánysoron, Megházasodtunk, meg is öregedtünk... Neked is van lányod, fiad, tudom ! A feleségem jól ismeri őket... Kérdezte is már, mikor jösz haza ? Akkor még nyár volt. És felelt a lányod ! „Én nem tudom, mit gondol az apa!“ Hangjában volt valami olyan kedves. Mégis olyan szokatlan furcsaság. Csak amerikai lány emlegethet Így az óceánontúlról egy apát ! Akkor még nyár volt... De most, télidőbe* Itthon vagy végre, városodba* már. S amíg csak el nem szólít majd belőle Kanada, — itthon tavaszban járj ! Lengjen körötted ős Bohémiából Sok édes emlék, lágyan suttogó És kisérjen el tengerentúl, távol Uj hazádba is — mister Petolo ! Honthy István: Apage satanas!... (Furcsa közlemény.) ...Ott benn most mindjárt leoltják a vil­lanyt. Éjfél lesz és sötét... És egy szónok, aki most még a jövendő percek izgalmaitól remeg, majd izgatott hozsannákkal és elcsépelt közhelyek­kel fogja üdvözölni az átkozottat... az 1914.-et__ Hogy igy, meg úgy, hogy fölvirradtál... Pedig eszében se lesz éjfélkor, bolond sötét­ben fölvirradni! Majd fél hétkor. — Hisz ide se találna az ilyen rosszul vilá­gított utcákon ! — Ó bárcsak !... — De nem erről van szó. Menjünk bácsikám sírni... sírni! — Sirassuk meg azt a szép tizenháromast, amelynek minden nyomorúsága és kifizetett szám­lája már a hátunk mögött van, s aztán... Aztán : — Én hoztam görög­ gyufát, s majd meg­­gyujtunk két-három szint egyszerre s ebben a misztikus, imponáló világításban kinyitjuk éhes, vékony karjainkat, mint bosszús k és dühös klasszi­kus modern istenek, hogy az élethajszában elvá­­nyadt fakó ajkainkról fuldoklón és gyűlöletesen szakadjon fel az átok a ménében még ezer isme­retlen kínokat rejtegető uj esztendő felé... Apage satanas !! — És majd keménnyé, ijesztővé torzul az arcunk s a három színben világitó imponáló vona­laink talán elijesztik azt, aki még eddig mindig eljött — — Apage sata — — De mi az bácsikám ? Maga nem is hiszi el azokat, amiket én mondok ? Nohát majd én elmondom magának! — Haliga ! Most lett benn sötét. És hallom ideszűrődni a szónok dicshimnuszát, aki üdvözli saját területén a boldog új évet...

Next