Pécsi Napló, 1916. március (25. évfolyam, 49-74. szám)

1916-03-01 / 49. szám

1916. márci­us 1. „Pécsi Napló“ dőlni se szabad, hogy tömeges szabad­ságolásokkal a haderőt gyöngíteni le­het. Sőt a szabadságolásokat szigorítani kell. Bűnös az, a­ki katonai kötelezett­sége elől ki akar térni. Idehaza az öre­gek, az asszonyok, a serdülő fiatalság a hadifoglyok segítségével majd elvége­zik a munkát. Hazafias kötelességük azt elvégezni. Kevesebbet futkossanak hadi­segély után és többet dolgozzanak ; a legbecsületesebb hadisegély a munkabér, a napszám. Ép és egészséges teremt­ménye az Istennek, ne akarja magát here módra az állammal kitartatni. Tisz­tességes lények nem szokták magukat kitartatni. A férj a halál tarlóján, a hitves az élet mezején küzdjön. Ez a magyarhoz illő küzdelem. Harcolni kell mindenki­nek, férfinek, nőnek, gyermeknek, agg­nak a földért; az egyik, hogy meg­védje, a másik, hogy gondviselje. Rend­kívüli időket élünk, csak egy érdeket, a haza érdekét ismerjük. A haza nagy érdekével szemben megszűnik a magán­­tulajdon fölött a szabad rendelkezés joga s minden talpalatnyi föld a nemzet vagyona. Nem szabad az államnak meg­tűrni, hogy ifjú suhancok, léha asszo­nyok csak immel-ámmal és drága pénz fejében vállalkozzanak mezei munkára. Ha az állam igénybe veheti a hadba­­vonultak erejét, lefoglalhatja a termést, a harangokat, rézedényeket s mind­ama kellékeket, a­melyekre most szük­sége van, akkor lefoglalhatja személy­válogatás nélkül a honmaradtak munka­erejét is, ha tetszik, ha nem. Hadban állunk, harcban vagyunk, a­mint élünk, a­mint küzdünk, úgy győzünk, úgy aratunk diadalt, vagy el­bukunk. A föld erejét ki kell használ­nunk, mert ez az az őserő, a­mely most diadalhoz juttat. Kiállítási Központ. A Magyar Ipar vasárnapi számában olvasszuk . Az Országos Magyar Kiállítási Köz­pont munkabizottsága f. hó 21-én ülést tar­tott Zsolnay Miklós főrendiházi tag elnök­lete alatt. Jelen voltak : Györgyi Kálmán, Katona Béla, Goldfinger Gábor, Sugár Ottó, Gaál Károly, Dobreczky Sándor, Gratz Gusztáv, Koperly Döme, Kaszab Aladár, Kovács Gyula, Szávay Gyula, Szilassy Zoltán, Sol­tész Adolf dr., Dóczi Sámuel dr., és Re­­sovszky Béla titkár. Távolmaradásukat kimentették: Thék Endre, Frommer Rudolf, Ágotay Lajos, Szántó Menyhért, Szírt Lajos dr. Resovszky Béla ismertette a Zsolnay Miklós elnök által régebben felvetett ter­vet, hogy Budapesten a Balkán államok részére kiállítás rendeztessék. Sugár Ottó, Gaál Károly, Katona Béla és Kovács Gyula dr. hozzászólása után az indítványt az el­nökségnek adták ki azzal, hogy a kiállítás tervet napirenden tartassák és minden egyes ülés alkalmával a megtartásnak lehetősége tárgyaltassék. Zsolnay Miklós röviden ismerteti a Bécs­­ben tervezett hadikiállítás ügyét. A kiállí­tást magánosok kezdeményezték, de sem az osztrák, sem pedig a magyar ipari körök nem fogadták rokonszenvvel. Miután ki­tűnt, hogy most illetéktelen befolyások ki­aknázásával akarják a kiállítás vezetői a magyar iparosok hajlandóságát megnyerni, a Központ szükségesnek tartotta a kérdést napirendre tűzni. Soltész Adolf dr. ügyvéd, főtitkár je­lenti, hogy e kiállítással kapcsolatban érint­kezésbe lépett az iroda a bécsi kiállítási köz­ponttal. A központ közölte velünk, hogy mikor megkapták a felhívást e kiállításon való részvételre, összehívta a tagegyesüle­teket és ezek egyöntetűen a kiállítás ellen foglaltak állást és ebbeli határozatukat kö­zös felterjesztésben közölték a hadügymi­niszterrel. A kiállítást, úgy látszik, magáno­sok rendezik, kiknek sikerült befolyásos emberek pártfogását megnyerni. Az iparo­sokra nézve e kiállítás semmi előnynyel nem bírna. A kiállítás rendezősége igen nagy rek­lámmal dolgozik és mindent elkövet, hogy résztvevőket szerezzen. Gratz Gusztáv dr. közli, hogy több hazai cég érdeklődése folytán informálódtak a kereskedelemügyi minisztériumnál, kérvén a minisztériumi véleményét a kiállítás felől. A minisztérium szintén azon állásponton van, hogy Magyarország ezen kiállításon ne vegyen részt. A GYOSZ körlevélben fi­gyelmeztette tagjait, hogy a kiállításon Ma­gyarország hivatalosan nem vesz részt. Ha­sonló körleveleket intéztek az osztrák nagy­ipari egyesületek is tagjaikhoz. A rendező bizottság, látván, hogy a magyar cégek a kiállításon való részvételtől tartózkodnak, egy magyar díszbizottság szervezését ha­tározta el és e bizottságban való részt vételre többek között három minisztert kért fel, kik e megválasztást köszönettel visszauta­sították. Azonfelül felkérték még több első­rendű hazai hadügyi szállítónkat is, kik e megválasztást azzal utasították vissza, hogy a bizottságban részt nem vesznek, mert a kiállításon nagy elfoglaltságuk miatt amúgy sem vehetnek részt. A vitában Zsolnay Mik­lós, Kovács Gyula, Gratz Gusztáv dr., Sugár Ottó, és Kaszab Aladár vettek részt. Hosz­­szas és beható megvitatás után a muka­­bizottság elfogadta Gratz Gusztáv dr. orsz. képviselő, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége igazgatójának következő indít­ványát : „Miután a Bécsben tervezett hadikiál­­lítás kizárólag osztrák jótékony célokra léte­sül, miután annak vezetőségébe kizárólag osztrák egyéniségek vonattak be, miután a május elsejéig rendelkezésre álló idő túl rö­­vid egy valóban tanulságos kiállítás rende­zésére, miután a hadseregszállításokkal fog­lalkozó vállalatoknak amúgy is minden ere­jüket meg kell feszíteni, hogy kötelezettsé­geiknek megfelelhessenek, úgy, hogy a je­lenlegi viszonyok mellett sem munkaerők­kel, sem nyersanyagokkal kiállítási tárgyak előállítására nem rendelkeznek, miután a háború folyama alatt a hadiszergyártás te­rén elért haladás nyilvános bemutatása ka­tonai érdekeinkre való tekintettel úgy sem volna lehetséges, miután végül szállítási vállalataink is alig képesek a polgári forga­lom igényeinek megfelelni, úgy, hogy újabb megterheltetésük nem kívánatos, a­­Magyar Kiállítási Központ a magyar válallatoknak a kiállításban való részvételt nem ajánlja és a részvételre felhívott cégeket nyomaté­kosan felkéri, hogy ezt az álláspontot magu­kévá tegyék annál is inkább, mert ha a ki­állításon a magyar cégeknek egy kisebb része mégis részt venne, ebből a magyar hadseregszállítási ipar teljesítőképességére hátrányos következtetések volnának levon­hatók.” A munkabizottság Gratz Gusztáv dr. javaslatát egyhangúlag magáévá téve, el­határozta, hogy annak tartalmát úgy a napisajtó, mint a „Magyar Ipar” útján nyil­vánosságra hozza és ezen határozatot az összes tagegyesületekkel közli. Dóczi Sámuel dr. indítványára foglal­kozott a munkabizottság a rokkantak mun­káiból rendezendő kiállítás kérdésével. A bizottság felkérte Zsolnay Miklós elnököt, Gaál Károly és Katona Béla munkabizott­sági tagokat a további lépések megtételére és megbízta őket, hogy a tett lépések ered­ményéről a folyó hó 28-án ismét tartandó ülésen jelentést tegyenek. A napirend további pontjait a legkö­zelebb tartandó ülésen fogja tárgyalni a bizottság. Az albániai harcokról. (Saját tudósítónkról.) A volhyniai mo­csarak, Galíciai puszta fenföldjei, Monte­negró kietlen kőtengerei, Tirol és Karinthia felhőbe vesző havasai után, magyar katonák küzdenek Albániának a kultúrától teljesen érintetlen, vadregényes, ős állapotban levő rögein is. Magyar katonák száguldották vé­gig a roppant harcmezők minden poklát és­ ők állanak őrt a pokolbejárat égő, sistergő katlanjánál. A mi derék katonáink gigászi­küzdelméről, megmérhetetlen akadályokat letipró kitartásáról, a magyar tiszt meg­bízhatóságáról, fölényes bátorságáról tesz tanúságot B. M. zászlós esete is, aki sebe­e­sülten érkezett pénteken az egyik szegedi­ kórházba, egyenest az albániai harcokból,­ melyekről egyik szegedi származású katona barátunk ismételten informált bennünket­ az elfoglalt területről. A szóban lévő zászlós, a­ki teljes néven nem akar szerepelni, az­ alábbi rendkívül érdekes részleteket mon­­­dotta el a Délmagyarország egyik munka­társának az albániai harcokról : — Szkutariból indultunk útnak, Albá­nia meghódítására. Itt igazán paradoxon ez a kifejezés, hogy „útnak“ indultunk, mert Albániában utak alig-alig akadnak. Terep, lakosság és általános viszonyok szem­pontjából Albánia legkülönösebb része Euró­pának. Járhatatlan hegyláncok az országot egymástól teljesen elkülönített részekre oszt­ják ; különböző népfajok, néptörzsek, nyelv­­osztályok, vallások és hitfelekezetek zagyva keverékéből kerül ki a lakosság. Az egyesi törzsek egymással is évszázadok óta állandó harcban élnek és innen magyarázható, hogy­ míg az albánok egy jelentős részében mit nyertünk értékes segítséget, a másik része Esszad pasához és az olaszokhoz csatlako­zott, hogy a legelkeseredettebb küzdelmet folytassa fajrokonai ellen. •A Szkutariból mikor megindultunk, a magyar csapatok közé már számos albán szabad csapat volt beosztva. Ezek önként ajánlkoztak fel és nagy hasznunkra voltak, mivel a terepet kitűnően ismerték. A Drin­­völgyén keresztül, előnyomulásunknak alig volt akadálya. Itt a terep még némileg tűr­hető és Alessióig át is vezet. Észak-Albánia lakossága velünk rokonszenvez, harcokra te­hát itt még nem került a sor, sőt valóságos ünneplés között haladtunk előre. A hegyek közül folytonosan érkeztek újabb albán sere­gek, amelyek szintén készséges örömmel csatlakoztak hozzánk úgy, hogy előnyomuló haderőnk tetemes része már az albánokból került ki. Alessióban néhány napra megpi­hentünk, új formációkat alakítottunk, a magyar katonák egy része visszamaradt és a megszaporodott albán csapatokat a mi tisztjeink vezetésére bízták. Én egy egész századot vezettem, amelynek alig egy ne­gyed részét képezték a mi katonáink. — Alessiót elhagyva, Planán és Delbi­­nitin keresztül az Ismi folyóhoz vonultunk. Itt már vége volt a szívélyes fogadtatásnak és nyugalmas masírozásnak. A kőrengetegek és őserdők borzalmas hazájában a legádá­zabb ellenségre akadtunk, amely a maga módján, erdei vadak módjára védelmezett minden talpalattnyi földet, minden szorost, minden szűk átjárót. Kérlelhetetlen guerilla­­harc kezdődött, amelynek során hajtóvadá­szatot kellett tartanunk. Minket is betörő vad embereknek tartottak, kifürkészhetetlen leshelyekből váratlan sortüzeket zúdítottak ránk, máskor pedig szilárdnak látszó hegy­tömbök indultak meg a fejünk fölött, titkos erőktől mozgatva. Patakokon és szakadéko­kon keresztül vezető pallók váltak gyakran ketté, másszor pedig mázsás fatörzsek dűl­tek el utunkba. — Testet-lelket megőrlő fáradalmakon és izgalmakon keresztül Tarthattunk csak lépésről-lépésre előre. A magyar katona ilyen körülmények között is a réginek bizonyult s dalolva, vagy káromkodva, de felséges erő­vel és kitartással viselte a nehézségeket. A félvad albánok, akik már őseiken keresztül edződtek hozzá a nomád élet minden nyo­morúságához, ámulva és csodálva nézték népfölkelőin­ket, akik ha harcról volt szó, mindig az első sorban küzdöttek. 3.

Next