Pécsi Napló, 1916. március (25. évfolyam, 49-74. szám)
1916-03-01 / 49. szám
1916. március 1. „Pécsi Napló“ dőlni se szabad, hogy tömeges szabadságolásokkal a haderőt gyöngíteni lehet. Sőt a szabadságolásokat szigorítani kell. Bűnös az, aki katonai kötelezettsége elől ki akar térni. Idehaza az öregek, az asszonyok, a serdülő fiatalság a hadifoglyok segítségével majd elvégezik a munkát. Hazafias kötelességük azt elvégezni. Kevesebbet futkossanak hadisegély után és többet dolgozzanak ; a legbecsületesebb hadisegély a munkabér, a napszám. Ép és egészséges teremtménye az Istennek, ne akarja magát here módra az állammal kitartatni. Tisztességes lények nem szokták magukat kitartatni. A férj a halál tarlóján, a hitves az élet mezején küzdjön. Ez a magyarhoz illő küzdelem. Harcolni kell mindenkinek, férfinek, nőnek, gyermeknek, aggnak a földért; az egyik, hogy megvédje, a másik, hogy gondviselje. Rendkívüli időket élünk, csak egy érdeket, a haza érdekét ismerjük. A haza nagy érdekével szemben megszűnik a magántulajdon fölött a szabad rendelkezés joga s minden talpalatnyi föld a nemzet vagyona. Nem szabad az államnak megtűrni, hogy ifjú suhancok, léha asszonyok csak immel-ámmal és drága pénz fejében vállalkozzanak mezei munkára. Ha az állam igénybe veheti a hadbavonultak erejét, lefoglalhatja a termést, a harangokat, rézedényeket s mindama kellékeket, amelyekre most szüksége van, akkor lefoglalhatja személyválogatás nélkül a honmaradtak munkaerejét is, ha tetszik, ha nem. Hadban állunk, harcban vagyunk, amint élünk, amint küzdünk, úgy győzünk, úgy aratunk diadalt, vagy elbukunk. A föld erejét ki kell használnunk, mert ez az az őserő, amely most diadalhoz juttat. Kiállítási Központ. A Magyar Ipar vasárnapi számában olvasszuk . Az Országos Magyar Kiállítási Központ munkabizottsága f. hó 21-én ülést tartott Zsolnay Miklós főrendiházi tag elnöklete alatt. Jelen voltak : Györgyi Kálmán, Katona Béla, Goldfinger Gábor, Sugár Ottó, Gaál Károly, Dobreczky Sándor, Gratz Gusztáv, Koperly Döme, Kaszab Aladár, Kovács Gyula, Szávay Gyula, Szilassy Zoltán, Soltész Adolf dr., Dóczi Sámuel dr., és Resovszky Béla titkár. Távolmaradásukat kimentették: Thék Endre, Frommer Rudolf, Ágotay Lajos, Szántó Menyhért, Szírt Lajos dr. Resovszky Béla ismertette a Zsolnay Miklós elnök által régebben felvetett tervet, hogy Budapesten a Balkán államok részére kiállítás rendeztessék. Sugár Ottó, Gaál Károly, Katona Béla és Kovács Gyula dr. hozzászólása után az indítványt az elnökségnek adták ki azzal, hogy a kiállítás tervet napirenden tartassák és minden egyes ülés alkalmával a megtartásnak lehetősége tárgyaltassék. Zsolnay Miklós röviden ismerteti a Bécsben tervezett hadikiállítás ügyét. A kiállítást magánosok kezdeményezték, de sem az osztrák, sem pedig a magyar ipari körök nem fogadták rokonszenvvel. Miután kitűnt, hogy most illetéktelen befolyások kiaknázásával akarják a kiállítás vezetői a magyar iparosok hajlandóságát megnyerni, a Központ szükségesnek tartotta a kérdést napirendre tűzni. Soltész Adolf dr. ügyvéd, főtitkár jelenti, hogy e kiállítással kapcsolatban érintkezésbe lépett az iroda a bécsi kiállítási központtal. A központ közölte velünk, hogy mikor megkapták a felhívást e kiállításon való részvételre, összehívta a tagegyesületeket és ezek egyöntetűen a kiállítás ellen foglaltak állást és ebbeli határozatukat közös felterjesztésben közölték a hadügyminiszterrel. A kiállítást, úgy látszik, magánosok rendezik, kiknek sikerült befolyásos emberek pártfogását megnyerni. Az iparosokra nézve e kiállítás semmi előnynyel nem bírna. A kiállítás rendezősége igen nagy reklámmal dolgozik és mindent elkövet, hogy résztvevőket szerezzen. Gratz Gusztáv dr. közli, hogy több hazai cég érdeklődése folytán informálódtak a kereskedelemügyi minisztériumnál, kérvén a minisztériumi véleményét a kiállítás felől. A minisztérium szintén azon állásponton van, hogy Magyarország ezen kiállításon ne vegyen részt. A GYOSZ körlevélben figyelmeztette tagjait, hogy a kiállításon Magyarország hivatalosan nem vesz részt. Hasonló körleveleket intéztek az osztrák nagyipari egyesületek is tagjaikhoz. A rendező bizottság, látván, hogy a magyar cégek a kiállításon való részvételtől tartózkodnak, egy magyar díszbizottság szervezését határozta el és e bizottságban való részt vételre többek között három minisztert kért fel, kik e megválasztást köszönettel visszautasították. Azonfelül felkérték még több elsőrendű hazai hadügyi szállítónkat is, kik e megválasztást azzal utasították vissza, hogy a bizottságban részt nem vesznek, mert a kiállításon nagy elfoglaltságuk miatt amúgy sem vehetnek részt. A vitában Zsolnay Miklós, Kovács Gyula, Gratz Gusztáv dr., Sugár Ottó, és Kaszab Aladár vettek részt. Hoszszas és beható megvitatás után a mukabizottság elfogadta Gratz Gusztáv dr. orsz. képviselő, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége igazgatójának következő indítványát : „Miután a Bécsben tervezett hadikiállítás kizárólag osztrák jótékony célokra létesül, miután annak vezetőségébe kizárólag osztrák egyéniségek vonattak be, miután a május elsejéig rendelkezésre álló idő túl rövid egy valóban tanulságos kiállítás rendezésére, miután a hadseregszállításokkal foglalkozó vállalatoknak amúgy is minden erejüket meg kell feszíteni, hogy kötelezettségeiknek megfelelhessenek, úgy, hogy a jelenlegi viszonyok mellett sem munkaerőkkel, sem nyersanyagokkal kiállítási tárgyak előállítására nem rendelkeznek, miután a háború folyama alatt a hadiszergyártás terén elért haladás nyilvános bemutatása katonai érdekeinkre való tekintettel úgy sem volna lehetséges, miután végül szállítási vállalataink is alig képesek a polgári forgalom igényeinek megfelelni, úgy, hogy újabb megterheltetésük nem kívánatos, aMagyar Kiállítási Központ a magyar válallatoknak a kiállításban való részvételt nem ajánlja és a részvételre felhívott cégeket nyomatékosan felkéri, hogy ezt az álláspontot magukévá tegyék annál is inkább, mert ha a kiállításon a magyar cégeknek egy kisebb része mégis részt venne, ebből a magyar hadseregszállítási ipar teljesítőképességére hátrányos következtetések volnának levonhatók.” A munkabizottság Gratz Gusztáv dr. javaslatát egyhangúlag magáévá téve, elhatározta, hogy annak tartalmát úgy a napisajtó, mint a „Magyar Ipar” útján nyilvánosságra hozza és ezen határozatot az összes tagegyesületekkel közli. Dóczi Sámuel dr. indítványára foglalkozott a munkabizottság a rokkantak munkáiból rendezendő kiállítás kérdésével. A bizottság felkérte Zsolnay Miklós elnököt, Gaál Károly és Katona Béla munkabizottsági tagokat a további lépések megtételére és megbízta őket, hogy a tett lépések eredményéről a folyó hó 28-án ismét tartandó ülésen jelentést tegyenek. A napirend további pontjait a legközelebb tartandó ülésen fogja tárgyalni a bizottság. Az albániai harcokról. (Saját tudósítónkról.) A volhyniai mocsarak, Galíciai puszta fenföldjei, Montenegró kietlen kőtengerei, Tirol és Karinthia felhőbe vesző havasai után, magyar katonák küzdenek Albániának a kultúrától teljesen érintetlen, vadregényes, ős állapotban levő rögein is. Magyar katonák száguldották végig a roppant harcmezők minden poklát és ők állanak őrt a pokolbejárat égő, sistergő katlanjánál. A mi derék katonáink gigásziküzdelméről, megmérhetetlen akadályokat letipró kitartásáról, a magyar tiszt megbízhatóságáról, fölényes bátorságáról tesz tanúságot B. M. zászlós esete is, aki sebeesülten érkezett pénteken az egyik szegedi kórházba, egyenest az albániai harcokból, melyekről egyik szegedi származású katona barátunk ismételten informált bennünket az elfoglalt területről. A szóban lévő zászlós, aki teljes néven nem akar szerepelni, az alábbi rendkívül érdekes részleteket mondotta el a Délmagyarország egyik munkatársának az albániai harcokról : — Szkutariból indultunk útnak, Albánia meghódítására. Itt igazán paradoxon ez a kifejezés, hogy „útnak“ indultunk, mert Albániában utak alig-alig akadnak. Terep, lakosság és általános viszonyok szempontjából Albánia legkülönösebb része Európának. Járhatatlan hegyláncok az országot egymástól teljesen elkülönített részekre osztják ; különböző népfajok, néptörzsek, nyelvosztályok, vallások és hitfelekezetek zagyva keverékéből kerül ki a lakosság. Az egyesi törzsek egymással is évszázadok óta állandó harcban élnek és innen magyarázható, hogy míg az albánok egy jelentős részében mit nyertünk értékes segítséget, a másik része Esszad pasához és az olaszokhoz csatlakozott, hogy a legelkeseredettebb küzdelmet folytassa fajrokonai ellen. •A Szkutariból mikor megindultunk, a magyar csapatok közé már számos albán szabad csapat volt beosztva. Ezek önként ajánlkoztak fel és nagy hasznunkra voltak, mivel a terepet kitűnően ismerték. A Drinvölgyén keresztül, előnyomulásunknak alig volt akadálya. Itt a terep még némileg tűrhető és Alessióig át is vezet. Észak-Albánia lakossága velünk rokonszenvez, harcokra tehát itt még nem került a sor, sőt valóságos ünneplés között haladtunk előre. A hegyek közül folytonosan érkeztek újabb albán seregek, amelyek szintén készséges örömmel csatlakoztak hozzánk úgy, hogy előnyomuló haderőnk tetemes része már az albánokból került ki. Alessióban néhány napra megpihentünk, új formációkat alakítottunk, a magyar katonák egy része visszamaradt és a megszaporodott albán csapatokat a mi tisztjeink vezetésére bízták. Én egy egész századot vezettem, amelynek alig egy negyed részét képezték a mi katonáink. — Alessiót elhagyva, Planán és Delbinitin keresztül az Ismi folyóhoz vonultunk. Itt már vége volt a szívélyes fogadtatásnak és nyugalmas masírozásnak. A kőrengetegek és őserdők borzalmas hazájában a legádázabb ellenségre akadtunk, amely a maga módján, erdei vadak módjára védelmezett minden talpalattnyi földet, minden szorost, minden szűk átjárót. Kérlelhetetlen guerillaharc kezdődött, amelynek során hajtóvadászatot kellett tartanunk. Minket is betörő vad embereknek tartottak, kifürkészhetetlen leshelyekből váratlan sortüzeket zúdítottak ránk, máskor pedig szilárdnak látszó hegytömbök indultak meg a fejünk fölött, titkos erőktől mozgatva. Patakokon és szakadékokon keresztül vezető pallók váltak gyakran ketté, másszor pedig mázsás fatörzsek dűltek el utunkba. — Testet-lelket megőrlő fáradalmakon és izgalmakon keresztül Tarthattunk csak lépésről-lépésre előre. A magyar katona ilyen körülmények között is a réginek bizonyult s dalolva, vagy káromkodva, de felséges erővel és kitartással viselte a nehézségeket. A félvad albánok, akik már őseiken keresztül edződtek hozzá a nomád élet minden nyomorúságához, ámulva és csodálva nézték népfölkelőinket, akik ha harcról volt szó, mindig az első sorban küzdöttek. 3.