Pécsi Napló, 1916. április (25. évfolyam, 75-99. szám)
1916-04-01 / 75. szám
1916. április 1. „Pécsi Napló*' Az elsülyesztett hajók tonnatatalma. Rotterdam, március 31. (Ered. távirat.) A március második és harmadik hetében elsülyesztett hajók összesen 136.000 tonnát tesznek ki. — Kitchener nem megy Rómába. Lugano, március 31. (Eredeti távirat.) Kitchener elállt attól a tervétől, hogy Asquitot elkíséri Rómába. Vihar a görög kamarában. Athén, március 31. (Eredeti távirat.) A kamara ülésén Skuludisz miniszterelnök bejelentette, hogy Szaloniki bombázása alkalmával görög alattvalók is megsebesültek. Erre a bejelentésre óriási vihar tört ki, átkozták Venizeloszt, aki az entente-ot meghívta. Könyvet a harctérre! Minél tovább tart a háború, annál sűrűbben hallható a harctéren levő katonák kérőszava, hogy küldjünk nekik olvasni valót a lövészárokba. A könyv a legjobb eszköz arra, hogy összeköttetést teremtsen a messzi idegenben táborozó katona és szülőföldje között. A katonai parancsnokságok ismételten megállapították, hogy az olvasás feltűnően jó hatással van a magyar csapatok szellemére, mert a pozíciós harc egyhangúsága közepett is megvédi őket a fásultságtól és fokozza lelki erejüket. Mivel a csapatok eddig csak szórványosan és rendszertelenül tudtak magyar könyvekhez jutni, az Országos Hadsegélyző Bizottság és a Vöröskereszt egylet közös mozgalmat indítanak oly célból, hogy az ellenség előtt álló magyar katonákat rendszeresen ellássák olvasmányokkal. Tisztelettel kérjük a vidéki magyar sajtót és a műveit olvasó közönséget, amely a háború folyamán már annyi megkapó jelét adta Nagyszerű áldozatkészségének, hogy támogasson minket hazafias, emberbaráti és kulturális szempontból egyesült fontos vállalkozásunkban. A közös cél nagy érdekében szükség van erre az újabb áldozatra is. Mindenkinek vannak otthon könyvei és füzetei, képes újságjai, amelyek régóta érvimondó vállvonással jelezte, hogyha már így áll a dolog, ő úgy sem segíthet rajta. — Ez a határozatod nagyon meglep kedves Gerőm, — mondá azután megadással. — Én eddig Vera iránti érdeklődésedet egyszerű jóindulatnak vettem és nem hittem, hogy ilyen komolyan beleszerettél. De ha már így állunk, akkor Isten nevében. Vera annyira méltónak bizonyult a szeretetünkre, hogy kész vagyok őt családunk tagjának fogadni. Mivel Apáty és Vera Honoráta szavai alatt csak ő reá figyeltek, egyikük sem vette észre a megdöbbenést, ami Gerő vallomása alatt Nagylaky Kázmér arcán tükröződött. Ez a megoldás villámcsapásként érintette az egy év óta valódi érzelmeit rejtegető és türelmesen váró öreg Don Juant. Tehát Apáty Gerő nem a futólagos szórakozást kereste, de komolyan szeretett és minden előítélettel szembeszállva, a kis parasztleányt feleségül akarta vinni apai házába. Í de ha bensejében a bosszúság miatt toporzékelt is a nagy csalódás és a kárbaveszett reménykedés miatt, a külső látszatot a routinirt világfi biztos nyugalmával őrizte meg. És amíg rejtett érzelmeiben egy forrongó kráterként tombolt a vihar, mindvégig hű maradva az atyai pártfogó soha ki nem fogyó jóságához, szívélyes szavakkal kívánt szerencsét kis védencének. Vera pedig ennyi jóság láttára, vegyes érzelmeinek nyomása alatt, hálás szive által ösztönözve, sírva borult atyai pártfogója keblére, tétlenül és haszon nélkül hevernek a polcokon s amelyek valódi kincsesé lesznek, ha a harctéren levő katonák kezébe kerülnek. Tisztelettel és hazafias bizalommal kérjük Magyarország nemes érzésű hölgyeit és lelkes tanuló ifjait, hogy gyűjtsék össze otthon és ismerőseik körében az ilyen nyomtatványokat és ajánlják fel a harcoló katonáknak. A nagylelkű adományokat a Szeretetadomány osztóig Budapest, V., Lipót körút 1. szám veszi át és továbbítja az ellenség előtt álló csapatoknak. A kir. posta díjmentesen szállítja a küldeményeket, ha a csomagra ráírjuk, hogy „Szeretetadomány a harctéren levő katonáknak, portamentes“. Amit erre a célra áldozunk, azt Magyarország fegyverben álló ifjúságának adjuk, a nemzet világának, amely csodálatos áldozatkészséggel védi meg hazáját s mindannyiunk életét és vagyonát. Az Országos Hadsegélyző Bizottság és a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt egylete megbízásából: Herczeg Ferenc. Izgalmas percek. Északi harctér, az erdő sűrű fáin keresztül a hegycsúcs homályos körvonalait. A hegygerincen felállítom az őrszemeket, a felváltás idejéről intézkedem, azután a tisztiszolgával lekuporodom én is egy szélmentes földhorpadásban. A legények hamarosan apró tüzeket gyújtanak, előkerülnek a konzervek, kétszersültek, utána csakhamar a meleg takarók és néhány perc múlva mindenki kábult álomba merülve fekszik körülöttem. Az én szemeimre nem jön álom. Eleinte nyugtalanul forgok hálózsákomban, majd talpra ugrom és a pihenő legénység felé tartok. Legényem felébred, neheztelően tekint utánam, azután másik oldalára fordul és tovább alszik. A hold épen készül kibújni a felhők takarója alól és sápadt fénnyel világítja meg a hegyoldalt. A legénységhez érek. Néhányan csertdes nyugalommal pipázva halkan beszélgetnek egymással, a többi mélyen, mozdulatlanul alszik. A tábori tüzek elhalványulnak, itt-ott pislog csak egy-egy parázs, mint valami villogó szempár. A hegygerincen köpenyegbe burkolva, fegyverükre támaszkodva állnak az őrszemek és élesen figyelnek előre a völgybe. Néhány szót váltok a fáradhatatlan fiúkkal és épen vissza akarok térni hálóhelyemre, mikor hirtelen fegyverdörrenés szakítja meg az éjszaka mélységes csendjét. A következő pillanatban még egy lövés hallatszik a jobb szélső őrszemek irányából. Nincs időm sokat fontolgatni a dolgot, mert gyors futással jön az első tábori őrség embere és jelenti, hogy erős ellenséges csapat nyomul előre a völgyből. A jobb oldalról egyre ropogó tüzelés és az iménti jelentés kétségtelenné teszi előttem, hogy a muszkák két oldalról támadva, még az éjjel birtokba akarják venni a fontos magaslatot. Mindenki gyorsan elfoglalja helyét a hegy elülső lejtőjén ásott fedezékben, lövésre készen tartott fegyverrel és halálos elszántsággal a nyugalomrontó ellenség iránt. Ez alatt a hold gyenge fényénél megírom a jelentést és gyorsfutárral küldöm le a faluba. Nem kell sokáig várakoznunk. Csakhamar feltűnnek az orosz rajvonalak, mint mozgó fekete pontsorok. Három, vagy négy az asztal mellett. Nagylaky Kázmér és Honoráta a kínos megdöbbenés zavarával tekintettek egymásra. Szegény Mező Vera pedig hállas fehér ruhájában, egy nyíllal átlőtt megtört galambként hajtotta le aranyszőke hajával kerített szép fejét. — Hát mégis újra keresztezted az utamat és másodszor tettél boldogtalanná ! — szólt gyenge remegő hangon. Majd lassan felegyenesedve büszkén, parancsolólag mérte végig a szemben álló legényt. — A gyermek, akiről kérdezősködöl még a születéskor meghalt és az apáti tanya temetőjében van elhantolva. Most már nincs többé rajtam semmi keresni valód, azért ott van előtted az ajtó, takarodj ki ebből a házból gazember ! A részeg huszár sarkantyúja pengése elhangzott a bezárt ajtó megött és Vera csendesen fordult a szobában lévő kis társaság felé. De mintha ez a lefolyt néhány perc esztendőkké nőtt volna és ez idő alatt az eddigi jóbarátokat hegyek és tengerek választották volna el tőle, olyan idegenen, olyan fagylaló jeges tekintettel néztek reája. Vera mosolyogni próbált, amint lassan a vőlegénye elé lépett. — Ugye mondtam, hogy engedje elmondani a titkomat, ha idejében megvallhatom, akkor nem kellett volna azt ma egy ilyen embertől meghallania. Apáty Gerő szobormerev arcát elönti a lángok. — Vera, hát amit ez a részeg katona Hosszú és fáradságos menetelés után beérkezett zászlóaljunk egy kis orosz faluba. Erősen alkonyodott már, a füstös kis faházak körvonalai alig látszottak. Az elszállásoló tiszt kiosztotta a szállásokat, közölte a parancsot a csapat biztosításáról és pihenni tért a paplakba. Én pedig a kapott parancs értelmében szakaszommal tábori őrségre indultam a falu mellett Meredeken emelkedő erdős hegyre. A derék fiúk, akik az egész napi harc és menetelés után sóvárogva vágytak a pihenőre, fásult kimerültséggel szedték vállukra fegyvereiket és a szakasz megindult a kanyargós, erdős, meredek hegyi úton. Időközben teljesen besötétedett, térképnek, delejtünek semmi hasznát sem lehetett venni. Villanylámpám segítségével az erdei utat pontosan szemmel tartva, pihenés nélkül haladtunk egyre magasabbra, míg egyszerre megkönnyebült sóhajjal pillantottam meg Ebben a megható és szép pillanatban azonban egyszerre csak egy durva követelődző hang szólalt meg az előcsarnokban. A szobaleány és az inas perlekedett valakivel, aki minden áron be akart menni a szobáiba. Honoráta felkelt helyéről, hogy megnézze a zaj okát, eközben azonban az ajtó gyorsan feltárult s a négyes csoport bámulatára egy részeg huszár állt meg előttük a küszöbön. Vera, aki a belépő felé fordította könynyes arcát, egy hangos sikoltással kapott szivéhez. Abban a szálegyenes marcona legényben ugyanis, aki kihívó merészséggel közeledett felé, azonnal felismerte élete megrontóját, Biró Miskát, a csalfa szeretőt!" A csapzott hajú mámoros legény talán észre se vette a többi jelenlevőt, mert égők tekintetét merően Verára szegezte. — Itt vagy hát, végre megtaláltalak ! — szólott rekedt borízű hangon. — Azt beszélték a falunkban, hogy itt szolgálsz valahol Budapesten. Nekem most a háborúba kell mennem, de mielőtt elindulok megakartam tőled tudni, hogy mi lett a kis gyermekünkkel ?... Kerestelek és tudakozódtam felőled mindenfelé, végre ma este megláttalak a színházban. No hallod, sohse hittem volna, hogy ennyire viszed és ilyen cifra komédiásné legyen belőled ! Honoráta díszes ebédlőjében sik csönd volt a nyers legény beszéde alatt. Apáty Gerő a néhány pillanat előtt még boldog vőlegény egy élő szobor merevségével állt .