Pécsi Napló, 1918. november (27. évfolyam, 250-276. szám)
1918-11-01 / 250. szám
A Halottak napján. — In memoriam. — Irta : Réder Rezső dr Halottak napja a hősök napja, a nemzetek nemzeti nagy gyászünnepe, amikor magába száll a lelkiismeret s babánó öntudattal a hősök megszentelt sírjaihoz zarándokol vezekelni, fölemelkedni s uj erőre kapni az újabb küzdelmekre, az élet és a halál újabb harcaira. A gyorsan lüktető, forradalmas élet megáll ma egy percre a Mors Imperator sötét, komor alakja előtt némán, hódolattal, lehajtott fővel... Halottak napja a népek és nemzetek nagy tetemrehívása a hős vértanuk holttestéhez, akik az ő békéjük, nyugalmuk, jövőjük és boldogságuk kivívásáért, és megteremtéséért áldozták fel sugárzó, nagyreményű, igézetes, ifjú, szép és erős életüket. A katonasírok néma csendje ma beszél az ő hangtalanságával a nemzeti élet legyőzhetetlen, megtörhetetlen erejéről s halhatatlan dicsőségéről, melynek magasan szárnyaló, fenkölt géniuszát nem lehet soha porba tiporni, megtapodni, békába verni vagy lekázni, mert fiai minden percben készek meghalni örök életéért és boldogságáért. S a néma katonatemetők védőbeszédeket fognak mindenkor mondani, valahányszor e nemzet jogai forognak kockán sorsdöntő percek viharaiban s e hartgtalan beszéd érvei lesznek a legsúlyosabb és legfényesebb bizonyítékok integritásunk és szuverenitásunk mellett a nemzetközi igazságszolgáltatás mérlegén. Róluk beszél most minden. Fa, fa ,levél, virág, széllő, csillag nevüket említi szüntelen ... S lelkünkben megrezdül a tavasz emléke, szívünkre száll lágyan az ibolyák üde illata, az orgonavirágok mámoros balzsama. Ha rájuk gondolunk, ismét tavaszt érzünk, visszhangzik a lelkünk tavaszi daloktól, örök, ha szerelmét valló csalogánydanától, tele lesz a szívünk virágfakadással, akácvirágzással, a májusi első rózsavirulással. A régi órák ismét visszatérnek, az elszállt boldogság ismét ránk mosolyog... Ha rátok gondolunk, ha eszünkbe juttok : tavasz napsugara, május verőfénye ragyog felénk újra : "a ti emléketek, elmúlt szép éltetek visszahozza újra az ifjúság ragyogó álmait, a múlt időknek minden szépségét, örömét, vigságát, bubását, az eltemetett béke édes boldogságát... A nemzetet halállal akartál eltörölni, megsemmisíteni, de az ő haláluk a nemzet megsemmisítésének és halálának lett a halála s egy erős ország létének, jövendőjének és halhatatlanságának a záloga és biztosítéka. Csata jók a védelmezett igazság, jog és becsület dicső és szent harca, a legeszményibb, legönzetlenebb hazaszeretet legendás hősiessége, az önfeláldozó kötelességteljesítés glóriás példája, a magyar nemzet évezredes erényeinek káprázatos apotheozisa volt, amelynél nagyszerűbbet, amelynél csodálatosabbat, amelynél fölemelőbbet s egyszersmind meghatóbbat még nem látott a világ ! A ti győzelmetek, dícsőségtek és boldogságtok immár teljes s nem kell félnetek, , hogy az valaha is elhomályosul az idők árnyékától. Örök végtelenségen át a becsület, köteliségteljesítés és dicsőség győzelmes trónján nyugosztok zavartalan és boldog álmot álmodva. Szemfedőzök a hír, a dicsőség és a halhatatlanság. glóriás fénysugár koronázza véres homlokotokat napból, holdból, csillagokból, virágokból és drágakövekből készült koronával! Örök béke, örök dicsőség, még erő, hatalom és élet az osztályrésztek. Álmotok nem zavarja többé soha semmi, dicsőségteknek kimeríthetetlen kincseit az idők végtelenségének mindent megemésztő vasfoga sem rabolhatja meg. Üzenetet küldünk most hozzátok. Föl a magasba,a fénybe, a halhatatlanságba, az örök dicsőségbe, ahol ti most örök lakást vettetek ! Szállj, szállj őszi szellő, szállj őszi rózsák illata, szállj fel az ég felé s vidd fel hozzájuk a szivünket és a lelkünket, hogy megteljünk földöntúli energiájukkal és törhetetlen akaratukkal a mén bársaiévá megpróbáltatások és szenvedések elviselésére, melyek a vajúdó béke életrehozásához szükségesek. Midőn hervadó cserfaleveleknek az őszi gyöngyharmat könnyeitől csillogó aranykoszorúját tesszük bajtársaink’sírjára, a vérrel megáldott, megszentelt és megváltott haza földjén térdre borulva szent esküvel fogadjuk meg a jó- és balsorsban, a békében és háborúban segítő és vezérlő Mindenhatónak, hogy az üdvösségre vezető, a szenvedés tövises, de a dicsőség rózsáival behintett Golgotáján fogjuk követni őket, amely itt egy ezredéven át biztosítja számunkra, hazánk számára, az életet, a jövőt és a halhatatlanságot ! __Az ünnép estéjének szent csendjében az imára hivó harangok szólítják az eget édes zengésükkel... S midőn most ez áldott percekben fohászunk a kegyelet és áhitat hófehér angyalszárnyain száll a gyertyák aranyos ködfátyolán át a mindenek Atyjához, az élők és holtak, a győzők és legyőzöttek mindenható Istenéhez, melyben "békés nyugalmat és örök világosságot esdünk drága hőseinkért: ne mulasszuk el az ő szent áldozatuk gyümölcsének megérlelését is kérlelni, az eltemetett békének szellemükhöz méltó föltámasztását, uj életre keltését, hogy a kölcsönös szeretet, megértés, bizalom, testvériség és bóldogság paradicsomi, dicső aranykora virradjon fel e sokat szenvedett hazárd s az egymást irtó emberiségre s ismét tavasz viruljon e szomorú gyászos földön, a vérrel kivívott és megszentelt jog és igazság békéjének virágokat fakasztó, májusi napsugarától. „Pécsi Napló® 1918. november 1. Amit a szlavóniai menekültek mesélnek, Éhinség fenyegeti Szlavóniát. Pécs, október 31. Pécs városa telve van Szlavónia, és horvátországi uradalmi tisztekkel és alkalmazottakkal, akiket az uradalmakat megtámadott hordák arra kényszerítettek, hogy mindenük visszahagyásával pusztán életüket mentsék meg a vandálok halálos üldözése elől. A derék gazdatisztviselőkről olyat állítani, mint a minek élénk sajnálkozásunkra még a Pécsi Napló mai reggeli számlábán bemondás alapján olvasható volt, hogy t. i. egyes gazdatisztek részesei lettek volna a gyújtogatásnak, pusztításnak, a leggaládabb gondolat, melyet csak elképzelni lehet. Valamennyien diplomás emberek, akiknek arcáról a becsületesség, hűség és kétségbeesés tükröződik vissza, hogy amit évek alatt az uradalom részére megalapoztak és takarékos életmód mellett önmaguknak megtakarítottak, mindezt elvesztették, vagyonkájuknak hírmondója se maradt és járt ma nálunk olyan gazdatiszt is, aki még meleg kabátot se húzhatott, mert sietve kellett a Dráva túlsó partjáról átmenekülni a baranyai partra és már csak azt láthatták, amikor visszatekintettek, mint szállnak föl a lángnyelvek eddigi működésének színhelyén, mint pusztulnak el a felgyújtott uradalmi épületek, majd hallgatták az általuk fölnevelt, elhajtott állatok bőgését, melyeket megszokott Vackaiktól kötöttek ki. Ezekről a vándorútra kényszerített magyar és horvát gazdatisztekről csakis a legnagyobb elismeréssel és őszinte részvéttel lehet beszélni, nem pedig olyan módon, mint ezt egyik tudósítónk nálunk elmondotta. David V Miholjácon az összes uradalmi épületeket elpusztították. Az összes állatokat elhajtották, úgy, hogy kedd óta a dolnjiciholjáci uradalomból elmaradt az a napi 500 liter tej is, melyet a város biztosított a közellátásra. Elsősorban raboltak a zöld káderes katonák, azután időt engedtek az elvonulásra és a Reich-féle kereskedésből elhurcolt petróleum felhasználásával felgyújtották a szalmakazlakat, majd az épületeket is. Dolnji-Miholjácon tartózkodott fivérénél Majláth Gusztáv gróf, erdélyi püspök is, aki Majláth László gróffal együtt menekült kocsin Pécsre. A menekülés sem ment épen simán, mivel az átkelő komp sem volt biztonságban. Hir szerint több ellenszegülőt meg is öltek, de erről a Pécsre menekült, uradalmi személyzet biztos adatokkal nem rendelkezett. Turkovich báró birtokából Bucsa Velovec, Ivanci Dole, Dragin Szirk pusztákat fosztották ki és pusztították el. Hasonló sors érte Normann Rudolf és Gusztáv grófok, Draskovich Iván báró, verőcei, a Gutmann bárók orahovicai, Neuschlossék novoseloi és’ nasíci uradalmait és gyárait. Ferisance, továbbá az összes pozsega-verőcei, szerémvármegyei uradalmakat, mind elhamvadtak s ezzel be nem érve, felgyújtották még a vasúti állomásokat és épületeket is. Pozsegában az egyik horvát honvédezrednek van hadkiegészítő káderje, mely hozzánk érkezett hírek szerint csatlakozott a zöld brigád rablóhadjáratához, mely az egzisztenciákat tönkretette és megfosztotta Szlavóniát annak lehetőségétől, hogy a jövő évben lesz élelme. Az uradalmi cselédség mindenütt könyörgött a garázdálkodóknak, hogy ők nem urak, szegény zsellér-cselédek, kíméljék meg legalább az ő konvenciós járandóságukat, fölnevelt állataikat! Nem használt könyörgésük. Mindenből kifosztották őket, akár magyarok, akár horvátok voltak az illetők. Szlavónia és a szomszédos horvát terület földbirtokai ma a teljes pusztulás képét mutatják és legnagyobb gondot fogja képezni, miből élelmezzék ezen országrész lakosságai , amivel a garázdálkodók nem sokat törődtek. Minden szlavóniai uradalmat nem csak kifosztottak, de tönkretettek. A betörés is rablás ellen, melyre pedig el lehettek készülve, a szükséges óvatossági intézkedéseket nem foganatosították, lehet, hogy csakis kellő előrelátás hiányában, de az sincs kizárva, hogy nem rendelkeztek akkor még megbízható csapatokkal, melyek visszaszorították volna a betörő bandát, mely átcsapott már magyar területre is. Ma délelőtt betörtek Dorner Lajos som egymegyei, Dráva-menti 800 holdas birtokára, és ott is garázdálkodtak. A szlavóniai és drávamenti magyar vasútállomásokról folyton segélyt kérő jelentések érkeznek a pécsi Máv. üzletvezetőséghez, mely azonban nincs abban a helyzetben, hogy segítséget, nyújthatna. Baranya vármegye alispánjának és a pécsi polgármesternek ismételt távirati megkeresésére a vármegye szlavóniai határán elhelyezkedtek a budapesti I. sz. honvédezred különítményei. Magyar, lelkes katonák állanak a határon, hogy megvédjék Baranyát a betörés ellen. Parancsnokuk is lelkes vitéz, baranyai katona, a mi Kovács Antal alezredesünk, a tizenkilencesek volt pótzászlóalj parancsnoka. És most már komolyan hozzá fog látni Károlyi Mihály gróf, az új miniszterelnök, aki a magyar hadsereg fölött is rendelkezik, bizonyára egyetértésben a horvát nemzeti tanácscsal, melynek szégyenfoltja, hogy megalakulása után néhány nappal ilyen gyalázatos események történhetnek, szét fog ütni a garázda szökött karórák és az azokhoz csatlakozott csapatkatonák között, hogy végre helyreálljon a rend és nyugalom ebben a szerencsétlen Szlavóniában és megálljanak, esetleg hamarosan vissza is térhessenek elhagyatott otthonaikba és hozzákezdjenek az elpusztított javak újból való fölépítéséhez, mielőtt a tőlünk elszakadt, de tradíciók és régi kapcsolat révén most is hozzánk közel állónak tartott és forró vágyuk, oda is mihamarabb térjen vissza ott is a közrendes nyugalom,bár az elpusztult javakat most már pótolni nem lehet és a jövő esztendő szomorú éve lesz Szlavóniának és Horvátországnak, mert az élelemhiányt elkerülni nem fogják. Noskovce, Draskovich Iván gróf uradalmában, melyet Sorger Sándor bérel, szerdán és csütörtökön rontottak be a garázdálkodó katonák, ahol a búzakészleteket elrabolták és szétosztották a nép között. A falu lakossága pedig fosztogatni kezdett. Onnét is menekültek a védtelen uradalmi tisztek, akiknek egy része ma Pécsre érkezett. Tegnapi számunkban már megnyugtatóig hatott a hír : Drávai határunk védelmére "gondoskodás történt. Ma azonban panaszokat hallottunk, főleg Drávaszabolcsról, hogy az ottani híd nincs megerősítve .Ugyan-