Pécsi Napló, 1927. június (36. évfolyam, 123-145. szám)
1927-06-01 / 123. szám
2. oldal. Sóhajos fiatalság, írja : Jeles. Nevezhetném halálosnak is, ezt a fiatalságot ha e két szó egymás mellett nem jelentene olyan mélységes ellentmondást, így hát csak sóhajos fiatalságnak nevezem. Az ifjú évek távolba néző embereit, kik a halál dús mezőiről tértek meg éveknek előtte, vagy akiknek életbimbója már itt hasadt virágba a romok gyomlepte árnyékában.Csak tartsál szemlét felettük olvasóm! Milyen céltalanul, a jövőt nem tudón járnak itt közöttünk. A tegnapra nem emlékeznek, mert semmi olyan nem történt velük, ami érdemesnek számít és rezgésbe hozná az emlékezés szeizmográfját. A holnappal viszont nem törődnek, mert mindenre el vannak készülve már a hosszú semmire várásban. Nem is tudom, volt-e kor valaha, amelynek ilyen sóhajban lélekző lett volna a fiatalsága. Csak vannak inkább, mint élnek és lomha, nirvánás beleegyezéssel babrálnak a napokkal, mint régen a dús parasztlegények az óraláncuk cifra zsuzsájával. A napokkal, melyekkel az idő szekere monoton zörgéssel baktat a múlás kraemtoriuma felé...* Már Sokszor belémfájt a ma ifjúságának ez az elfogyni nem tudó, fekete öröksége. Az egyik mérnök akart lenni, a másik gyógyító orvos. A harmadikat külföldi horizontok érdekelték, ecset után nyúlt a negyedik és az ötödik a hegedű vonója után. Ma szanaszét lézengenek ködbeosont céljaikkal. E színtelen, szimfóniátlan világ elsodorta őket, célba igyekvésük útjáról. Kit a gondok, anyagiak terítettek le, kit más forgószél vágott az út porába. És akik fenékig ürítették a tudomány korsóját, azok is tétovázva, keresgélve remegik a kis parcellát, amelyen megvethetik a lábukat, hogy a száraz kenyerük kovászát erjedésnek indíthassák rajta. És nézd a rengeteg lelógó karokat, amelyek aléltan tétlenkednek, mert nem tudnak bekapcsolódni a munka elektromosságának nagy centráléjába. Hogy járnak az utcán, szemükben a november fakó szenvtelensége, benne az életükre bágyadt pillákkal takarva. Ha a kávéház márványán könyökölnek, ha tehetetlenül bámulnak a cigarettájuk füstjébe, ha feldobbanó szívvel lelkendeznek valamilyen kínálkozó, olcsó állás felé, ha akármit mondanak és akármit hallgatnak el, csak utazik ezzel a fiatalsággal a sóhajtás, mint a csiripelés a szürke verébbel, amelynek mindegy, hogy véletlen buzaszemmel, avagy elhullott légygyel találkozik portyázó, sorstalan útjában.* Pedig nem a sóhajtásra hangszerelte a teremtés a fiatalság mellét ! A titánok ősei szunnyadnak bennük, csak egy delejes pillanat kellene mindvalamennyinek, hogy megrázva dús sörényüket, az élet diadalkiáltása lobbanjon fel a sóhajukból ! Egy pillantás csak a sóhajos fiataloknak a világhír szárnyára lendült hősére, Lindbergh kapitányra. Huszonöt éves, szőkes álmodozó, aki valami nagy dologra készült el felváltani az élete aprópénzét. Tegnap startot vett az óceánon túl és holnap megérkezett Párisba, hatezer kilométert, idegen földrészeket hagyva maga mögött, a bátorsága és akaratereje kis kazettájába szorítva az óceánt, amellyel félelmetesen nagy hajók egy hétnél is tovább birkóznak, míg partról parthoz tudnak érni. Emberöltők múlnak el, amíg születik valaki, aki olyat visz véghez, aminek százan és ezren, tudósok és mártírok hiába futottak neki az emberi haladás örökké ugrásra készített trambolinján. Már hozzá voltunk szokva, hogy az utolsó évtizedben robajos lármával csak összeomlott minden, amit a kultúra, a világító tudomány, az emberi elme perpetuum mobiléja a haladás bástyáján eddig megvívott. Hiszen sokáig halálgépek arzenálját táplálta a mérnöki tudomány, mérges gázok titkait szüretelte a kémikus laboratóriumában. Innen hát most az extázisos felujjongás, hogy felhasadt a köd, amelynek gomolyaga rég eltakarta az ember magasabbrendűségét, magába nyelte a hitet, hogy eljuthatunk még szűz csúcsok magasságáig, melyeket emberi lábnyom még soha nem érintett. * És aki e hitét az emberiség ma élő nemzedékeinek megváltotta, ki egy morozus hajnalon gépének szűk kabinjába ült, hogy másnap este egy új csoda hősének érkezzék be — ez az ifjú ember is a sóhajos fiatalok közül való. Ahogy Nungesser és Coli is, a két francia repülő, akik mindenüket, az életüket egy ilyen tett oltárára szánták. Micsoda energiák, micsoda ki nem lobbant szikrák lappanganak még lehajló korunk sóhajos fiatalságában ? Micsoda égig világító érv ez a Lindbergh, a karcsú szőkeségével s huszonöt esztendejével a sóhajos fiatalság mellett ! A titánok késői ivadékai sok százan lehetnek még közöttük, az emberiség kátyúba rekedt szekerének csak ők lehetnek a szekeret előre céloknak ragadó táltosai. Amit tudományok és tudósok a csendes PÉCSI NAPLÓ 110.000 pengővel főtisztviselői lakást építtet a MÁV. AZ ORSZÁGOS ÉPÍTŐ RT. KAPTA MEG AZ ÉPÍTKEZÉST. Pécs, május 31. Régóta húzódó ügy nyert elintézést a napokban a MÁV pécsi üzletvezetőségén. Amint erről több izben is írtunk, a MÁV. főtisztviselő-lakás építését vette tervbe már hosszabb idő előtt. A terv már-már úgy látszott, hogy örökké csak terv marad, amikor az igazgatóság most mégis engedett merev álláspontjából és engedélyezte az építkezést. Két négyszobás és két háromszobás lakásból álló főtisztviselői lakóházat építtet a MÁV. Az épületet a Bajnok utcában emelik, az államépítészeti hivatal közvetlen szomszédságában, a várostól szerzett telken 110.000 pengő költséggel. Az építéssel a MÁV az Országos Építő R. T.-t bízta meg, mely az építkezési munkálatokat pünkösd után azonnal megkezdi s előreláthatólag októberben fejezi be. Római kriptát találtak a Mészkemence-dülőben. HÁZÉPÍTÉS közben akadtak a ritka leletre. —a csontváz MELLETT ARANYTÁRGY ÉS RÓMAI PÉNZEK HEVERTEK. — A VÁROSI MÚZEUMBA SZÁLLÍTOTTÁK AZ 1700 ÉVES LELETEKET. Bécs, máj. 30. Igen ritka leletre bukkantakma Pécsett a Mészkemence-dűlőben. Házépítés közben egy római kriptát találtak. Az esetről a következő tudósításban számolunk be : Ma délelőtt az államrendőrség Irányi Dánieltéri őrszobájának egyik őrszeme szolgálata közben arról értesült, hogy Kupi József Mohácsi országút 5. szám alatt lakó vendéglősnek a Mészkemencedűlőben levő telkén házépítés közben a munkások egy kriptára bukkantak. A rendőr azonnal jelentést tett az esetről a rendőrség központi ügyeletére, ahonnan bizottság szállt ki a helyszínre. A bizottság megállapította, hogy a kripta a római korból való. A kriptában egy csontvázat találtak, mellette hét különféle aranytárgy hevert. Két aranyfülbevalót, 1 különleges követ és 14 darab római pénzt is találtak a kriptában A leleteket beszállították a városi múzeumba. A pénzek évszámából megállapítható, hogy a kripta Kr. u. 224-248. évekből való, vagyis ezerhétszáz éves. Borzalmas vérfürdő Alsópáhokon. AZ ASSZONY CSELÉDJÉRE ÍRATOTT EGY DARAB SZÁNTÓFÖLDET, EZ ELKESERÍTETTE A VILÁGTALAN FÉRJET, A CSELÉDET LESZÚRTA, MAGÁT FÖLAKASZTOTTA. AZ ASSZONYT AZ IJEDELEM ÖLTE MEG. Nagykanizsa, május 30. Torzsa János 32 éves alsópáhoki gazda a múlt év folyamán a nagykanizsai törvényszék elé került, amely súlyos testi sértésért jogerősen három havi fogházra ítélte. A fogházbüntetés igen érzékenyen érintette Torzsát. Ugyanis Torzsa felesége hónapok óta súlyos, előrehaladott tüdőbajban szenvedett és hónapokon át ágyban fekvő volt. Azonkívül volt egy négy éves kis leánykájuk. Torzsának fogházba vonulása súlyos helyzetet teremtett a kisgazda családban. így történt, hogy Torzsáné a saját és gyermeke ápolására, a háztartás vezetésére felfogadta a 68 éves Horváth Anna nevű cselédet, aki — miként az faluhelyen kisebb gazdáknál szokás -— mint családtag látta el a kis háztartást, sőt a mezei munkában is segédkezett. A FILMEK FILMJE: Már közel két hónapja volt Torzsa a fogházban, mikor szemfájásról panaszkodott. Látása napról-napra jobban és jobban gyöngült, úgy hogy a kir. ügyészség vezetőjének utasítására szem■pecialistával megvizsgáltatták. Schiller Vilmos dr. látóidegsőgyulladást állapított meg és Torzsának egy budapesti szemklinikába való azonnali utalását rendelte el. Torzsa János büntetésének kitöltését nyomban félbeszakították és felküldték az egyik budapesti szemészeti klinikára. Hónapokon át gyógykezelték az alsópáhoki gazdát a klinikán, azonban hiába volt minden orvosi tudomány. Torzsa János az erőteljes, 32 éves zalai magyar egy napon mindkét szemére teljesen megvakult. Miután minden további kezelés hiábavaló lett volna, a klinika professzora mint gyógyíthatatlant, ház bocsájtotta Torzsa János . Betegápolónőt adott melléje, az kisérte le Budapestről Keszthelyig és onnét szülőfalujába, Alsópáhokra. Az életerős, egészséges szervezetű zalai magyarra borzasztóan hatott látásának elvesztése. Napokon át teljes búskomorságban volt a klinikán. Mintha szó őrölte volna bensőjét. Órákon át vergődött rettenetes sorsa miatt. Amikor haza érkezett és 28 éves beteg fele- MAOTSR IRODÁiIHI CSEBEDEI 1927. június 1.