Pécsi Napló, 1928. július (37. évfolyam, 156-181. szám)
1928-07-01 / 156. szám
2. oldal. Kanizsa, Makó, Kaposvár, Békéscsaba közigazgatásának élén ; e városoknak kiemelésével természetesen nem akarom azt mondani, mintha a többi városok kormányzása elmaradott volna, hanem csak azt akarom kifejezésre juttatni, hogy az említett városok polgármesterei új és finomabb stílust hoznak be a közigazgatásba. Az állam — igen kevés kivétellel — általában nem segíti a városokat, éppenúgy, mint Budapestet sem, melynek adminisztrációjában semmiképpen sem fedezhető fel az imént említett új stílus. Csak három városnak polgársága hangoztatta előttem, hogy nagyon sokat köszönhet a főispánja segítő kezének ; ez a három város : Baja, Hódmezővásárhely és Kecskemét. * És a társadalmi béke ? Erről még egyelőre nem beszélhetünk. Azok a városok, ahol nem hagyott maradandó nyomott a kurzus : Baja, Nyíregyháza, Szolnok, Kecskemét (!), Kaposvár, Nagykanizsa (1), Hódmezővásárhely, Makó, Békéscsaba. A többi fent említett városokban két táborra van elkülönítve a lakosság, s egyik a másikkal csak hivatalosan vagy üzletileg érintkezik, társadalmilag nem. Legmesszebb van a társadalmi egységtől Szeged, Debrecen és Pécs. Véletlenül a három egyetemi város. Az egyetemeket azonban megelőzték azok, akik a lakosság számbelileg jelentékeny részének gondolkodását a maguk külön erkölcstana szerint egészen átformálták. Nem hiszem, hogy bárhol is nagyon jelentékeny volna a társadalmi egység ellenségeinek száma, de a társadalmi életben egy hang is számít, mert a jobbérzésű emberek visszahúzódnak onnan, ahol a kakofónia várható, s így egy-egy kicsiny, de jól szervezettt janicsár-csapat egyszerűen diktálhat egy nagy város keresztény társadalmának. E téren változás addig nem is várható, míg a ,,helyes világnézet“ a legfőbb jogcím az érvényesülésre. PÉCSI NAPLO Aktuális témák. Arányosan oszlik meg az összes pályák között a maturált pécsi ifjak pályaválasztása. Június a matúra hónapja. Lázas készülődés, sok tanulás előzi meg az érettségi napját. Ezen a napon nyílik ki az élet kapuja, a diák előtt, aki eddig az iskola padjából szülői gondoskodás s tanári felügyelet alatt tekintett ki az „élet zugó viharába“.Kitárul az élet előtte, elindul azon az útón, ami a sorsát, jövőjét, boldogulását, gyakran pedig a végezetét, szóval : az életet jelenti. Valami mámor ereszkedik ilyenkor a diák szívére. A kirakatokban megjelennek az érettségi tablók, elmúlik a matúra izgalma, a szóbeli, az írásbeli s ő könnyű sétabottal a kezében nekiindul az életnek... Nagyjelentőségű ilyenkor, milyen útra lép. Igaz, ma a legtöbb ember az utóbbi évtizedekben kétszer-háromszor cserélt pályát, a viszonyok kényszerítő hatása alatt. Kevés ember maradt meg azon az úton, amelyiken elindult. De mégis igen nagy jelentősége van az első lépésnek, az indulásnak. Az egész életre kihat a pályaválasztás. Ez mindig nehéz és nagy probléma volt. Valamikor ilyen tájban, vaskos füzetek jelentek meg „Pályaválasztási tanácsadók.“ Sűrűn forgatták ezeket a füzeteket a matuxánsok. Ma már jóformán idejét múlta, ami az ilyen régi tanácsadókban napvilágot látott. Megváltozott a világ s más lett az előképzettség is. Mások a képesítések, a legtöbb pályán. Manapság kevés ember menne, felelőséggel, nyugodt lélekkel tanácsot adni valakinek, hogy milyen pályára lépjen. A maturáló diák láthatja otthon, hogy a családapa milyen küzdelmet folytat az élet bajaival. Ez is nehézzzé teszi számára a pályaválasztás kérdését. Mégis: optimizmust kell az ifjúság lelkébe önteni, hogy bátran és nyugodtan induljon neki az életnek. Hogy bízzon a viszonyok fokozatos javulásában. A pécsi középiskolákban is most fejeződtek be az érettségi vizsgálatok. Elindult az új csapat, az ifjúság friss serege, hogy helyt kérjen a maga számára az életben. A pályaválasztás kérdését, önmaguk, minden befolyástól menten döntötték el, így is van ez jól. Mert csak az boldogul, aki szive vágyát követi s olyan pályára lép, amihez hajlamot érez magában. Minden foglalkozási ágra bőven jutott az új maturánsokból. A legtöbben folytatják tanulmányaikat, egyetemre mennek, de számosan választottak ipari és kereskedelmi pályát is. Alább közöljük a pécsi középiskolák maturált ifjúságának pályaválasztására vonatkozó adatokat. Termesztesen ezekből az adatokból nem lehet általános következtetést levonni az ifjúság pályaválasztását illetően. De minden jel szerint mindenütt ilyen arányosan oszlik meg a pályaválasztási statisztika, s így megállapítható, hogy minden pálya kapott új embereket. A pécsi ciszt. reálgimnáziumban harmincketten érettségiztek. — Szerzetes tanári pályára lépett : 3, jogi 4, papi 5, gépészmérnöki 1, tanári 6, állatorvosi 1, katonai 3, vasutas 1, postás 1, közgazdász 1, textilmérnök 1, erdőmérnöki 2, kultúrmérnök 1, orvos 1. A pécsi állami főreáliskolában huszonnyolcan , maturáltak: 5 jogi, 2 orvosi, 3 tanári, 4 mérnöki, 2 katonai, 3 vasúti hivatalnoki, 1 jegyzői, 1 gazdasági, 1 ipari, s 3 ifjú kereskedelmi pályára lépett. A pécsi városi felsőkereskedelmi iskolában harminchatan tettek érettségit. Közhivatalnoki pályára lépett 9, önálló ipari 2, önálló kereskedői 5, kereskedelmi vállalathoz tisztviselőnek 9, gazdasági pályára 1, jegyzői 6, mérnöki 1, közgazdasági egyetemre ment 2. Érdekes jelenség, hogy ezúttal kevesebben mentek orvosi pályára a pécsi diákok közül s az érdeklődés inkább a tanári pálya felé fordult. Tekintve a kultuszminiszter nagyszabású kulturprogramját, ez könnyen magyarázható. sz. j. Gazdanap Püspöknádasdon. — Saját tudósitónktól. — A Baranyavármegyei Gazdasági Egyesület kiküldöttei junius 29-én a gazdanap megtartása céljából megjelentek Püspöknádasd községben, ahol a községi határ szélén Arnold József bíró és Hagenthurm Ede körjegyző vezetésével a gazdaközönség nagy számban jelent meg. A kölcsönös üdvözlés után kocsikkal bejárták a határt és a szőlőket, az előbbi helyen Toldy Zsigmond titkár, az utóbbin Marton Dénes szőlészeti főfelügyelő tartottak magyarázó előadásokat. A határszemle végeztével a kath. istentiszteleten vett részt az egész közönség, mise után pedig a templom előtt nyíló hársfák árnyékában tartatott meg a gazdasági előadás, melynek során Toldy titkár ismertette a gazdanap célját, majd Fischer Miklós dr., a járásnak népszerű főszolgabirája beszélt a gazdanapok jelentőségéről és örömének adott kifejezést, hogy a gazdanap eseményeit megnyilatkozott nagy figyelemmel kíséri a gazdaközönség. Azt látja ebből, hogy megértéssel viseltetik a gazdasági egyesület kiküldötteinek munkája iránt, amikor is szorgalmas munkájukat tanulással kiegészíteni szükségesnek látják. A főszolgabíró megéljenzett beszéde után Kovács Pál gazda szaktanár, a nála megszokott közvetlenséggel és szakszerűséggel ismertette a határbejárás alatt szerzett benyomásokat és útmutatással szolgáit a tapasztalt hiányok kiküszöbölésére. Ugyancsak ily irányú előadást tartott német nyelven Stitz János vegyészmérnök, aki főleg a trágyakezelés és a trágyák alkalmazásának különféle módjait ismertette. A láthatóan meg- sértéssel fogadott előadások után a községi gazdák részvételével mintegy 60 személyes társasebéd következett, amelyen Fényes Antal plébános fel- s köszöntőt mondott a kormányzóra és a község nevében hálás köszönetét fejezte ki a gazdasági egyesületnek a gazdaünnep rendezéséért. Toldy IMS, Június 1. titkár viszont a megnyilatkozott nagy érdeklődést köszönte meg és a gazdák összetartására hívta fel a megjelentek figyelmét. Ebéd után több helyen udvarszemlét tartott a bíráló bizottság, majd állatdíjazás volt a község vásárterén, melynek során Gungl Antal püspöknádasdi lakos Cifra nevű 3 éves és Lotz János hidasi lakos Cifra nevű 5 éves tehenei díszoklevéllel lettek kitüntetve. Elismerő oklevelet nyertek: Müller István p.nádasdi lakos Mausel nevű 5 éves, Ziegler János püspöknádasdi lakos Kesely nevű 5 éves, Gerlach István Idus nevű 3 éves tehene. Rein Antal Plimi nevű 4 éves, Trautmann Menyhért Hidasról 5 éves Cifra, Papluer Henrik Hidasról Plimi nevű 5 éves tehenei. Az üszők közül Frei Mihály Plimi nevű 21 hónpos és Lotz Konrád hidasi lakos Cifra nevű 18 hónapos üszői díszoklevelet, Gungl József püspöknádasdi Plimi nevű 2 éves, Rein Antal Primi nevű 270 éves, Hein József Cifra nevű 2 73 éves, Müller István Böske nevű 2 éves úszői elismerő oklevelet nyertek. A gazdanap sikerét a helyes rendezéssel dicséretes módon előmozdították Fényes Antal plébános, Pintér főerdő mérnök, Hagenthurm Ede jegyző, Arnold József biró, valamint Lamnek Béla hidasi körjegyző és Müller József hidasi biró, kiket fáradságos és önzetlen működésükért elismerés illet. A MINISZTEREK SZABADSÁGON. Budapest, jan. 30. A kormány tagjai közül elsőnek Hermann Miksa keresekedelemügyi miniszter kezdi meg szabadságát és julius 15-én Svájcba utazik. Bethlen István gróf miniszterelnök július 26-ika táján kezdi meg szabadságát. Vass József népjóléti miniszter fogja helyettesíteni, aki az idén sem megy szabadságra államtitkárával, Dréhl Imrével együtt. -------- . AZ ÖREGSÉGI ÉS ROKKANTSÁGI BIZTOSÍTÁS A FELSŐHÁZ ELŐTT. Budapest, jan. 30. A felsőház hétfőn kezdi meg az öregségi és rokkantsági biztosításról szóló javaslat tárgyalását, amelynek első szónoka József királyi herceg. Utána Serédi Jusztinián hercegprímás mond nagyobb beszédet. A hétfői ülésen mondja el első beszédét Ripka Ferenc főpolgármester is. ------- HATALMAS AZ ÉRDEKLŐDÉS A BUDAPESTI KERÉKPÁRVERSENY IRÁNT. Budapest, jan. 30. Az augusztusban Budapesten döntésre kerülő kerékpáros világbajnokság osztatlanul felkeltette az európai sportnemzetek figyelmét. A világbajnokság iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg valamennyi országból, amelyeknek illetékes sportszervezetei az érdeklődő levelek özönével árasztják el a rendezéssel megbízott magyar kerékpáros szörtséget. Az olaszok szívélyes hangú levélben bejelentették, hogy a világbajnokság minden számában a megengedett teljes versenyző létszámmal képviseltetik magukat, mégpedig legnevesebb professzionista és amatőr versenyzőiket küldik Budapestre. Ugyanezt közölték a svájciak, németek és osztrákok is. A belgák több világbajnokkal képviseltetik magukat. BONYADALOM A SZERB KORMÁNY LE NEM MONDÁSA MIATT. Belgrád, jun. 30. (Bécsi Távirati Iroda.) A minisztertanácsnak az a tegnapi határozata, hogy a kormány nem mond le és parlament tevékenységét újra megkezdi, a pavaszi demokrata koalíció köreiben nagy kedvetlenséget keltett, mivel bizonyosra vették a kormány lemondását. Illetékes helyen kijelentik, hogy az ellenzék változásait nem lehetett megvalósítani, mert nincsenek összhangban a tényleges parlamenti erőviszonyokkal. A Vukicsevics kormány eddig marad helyén, míg a két alkotmányos tényező bizalmát élvezi. MARHAVÁSÁRTÉREN A POZSONYI PETŐFISZOBOR, Budapest, jan. 30. Pozsonyi jelentés szerint a városi Petőfi szoborbizottság a Petőfi-szobrot átvette a katonai parancsnokságtól. A szobrot a bizottság a marhavásártér egyik fabódéjában helyezte el. ------- KUN BÉLA NEM ÉL JOGORVOSLATTAL. Bécs, jan. 30. A Stunde értesülése szerint Kun Béla kijelentette, hogy minden jogorvoslatról lemond. Ennek következtében az ítélet jogerőssé vált. Kun Béla büntetése július 26-án jár le.