Pécsi Napló, 1930. április (39. évfolyam, 74-97. szám)

1930-04-01 / 74. szám

4. oldal. —A Pécsi Kat. Kör XXXVI. évi közgyűlése .Vasár­nap délelőtt 11 órai kezdettel tartotta a Pécsi Kat. Kör XXXVI. évi rendes közgyűlését, Pécs katol­­likus társadalmának feltűnően nagy érdeklődése mellett. A közgyűlést Imrefi Imre elnök vezette, ki megnyitójában megemlékezett a Szent Imre jubileumról s üdvözölve a megjelenteket, Virág Ferenc megyéspüspököt, a Kör fővédnökét kö­szöntötte, meleg szavakkal tolmácsolva a tagok és a vezetőség köszönetét azért az érdeklődésért, mellyel működésüket megajándékozza. A Kör elmúlt évi működéséről Braun Jácint igazgató adott terjedelmes és kimerítő jelentést. A pénz­tár állapotáról Kisasszondy Géza számolt be. E szerint a Kör vagyona 1700 pengő gyarapodást mutat. Fejes Györgynek a könyvtárról tett je­lentése után A­ngyal Pál dr. korelnöksége alatt közfelkiáltással megtörtént a tisztújítás és a vá­lasztmány megalakítása. A tisztikarban Braun Jácint igazgató helyére, ki elfoglaltságára hivat­kozva nem vállalta újból a tisztséget, Gábriel Pál dr. tanítóképzőintézeti tanár került. A köz­gyűlés délben ért véget. — Meg van elégedve a gázkészülékével? Még nagyobb takarékosságot tanulhat a gázkiállításon a Nőegyletben, április hó 4., 5. és 6-án. Nagy cipő és lariseyavásár rendkívüli olcsó árak Schwarcz és Kálmán Derend­ek ucca 2. sz. ­ Hitközségi közgyűlés. A pécsi szr. hit­község képviselőtestületi tagjainak élénk érdek­lődése mellett tartotta meg vasárnap délelőtt Deutsch Zsigmond dr. elnök elnöklésével rendes tavaszi közgyűlését. Weisz Gábor főtitkár elő­terjesztette az elöljáróság jelentését az elmúlt évről, mely szerint a hitközség ügymenetében lé­nyeges változás nem történt. Az adók emelése az adókivetéseknél még elkerülhető volt, ámde az iskola elkerülhetetlen volt átépítése következ­tében a hitközségnek 40.000 pengő adóssága van és föl kellett használni az állami és városi segély mellett egyes alapok kamatait is. Végeredményé­ben a hitközség vagyona némi visszaesést mutat, mert­ csökkentek az alapok, melyeknek egy részét­ a folyó kiadások fedezetére kellett fordítani. A hitközség vagyona azért most is meghaladja a 200.000 pengőt. A jótékonyság terén a nehéz idők dacára nincsen visszaesés és a hitközség kebe­lében működő jótékonysági és kulturális egye­sületek teljesítik feladatukat. A Talmud tóra egyesület oly szépen működik, hogy most már önálló női osztályt is szervezni kellett. Az izr. elemi iskolában elsőnek vezették be a gyermekek­nek tejjel való ellátását, ami kedvező hatással volt a gyengébb gyermekek fejlődésére. Az iskola­egyletnek, immár 150 tagja van, annak segítségével látták el az egyik osztályt új padokkal. Az izr. vallású egyetemi hallgatók menzájának részt­vevői 44-re apadtak, míg a menza a tápintézetnek napi 45 étkezési adagot juttat. A hit­község Horthy Miklós kormányzóságának 10 éves jubileumát megfelelő módon ünnepelte meg. A jelentés föl­sorolja a templomban rendezett ünnepségeket, majd megemlékezik az orvoskarunk szeniorát és egyik büszkeségét, Parnz Lipót azt ért azon ki­tüntetéséről, hogy a pécsi törvényhatósági bizott­ság örökös tagjai sorába választotta. Fölemlíti, hogy a hitközség jubileuma alkalmából megjelent a hitközség monográfiája, melynek szerzője a hitközség fő­itkára és megjelent fönnállásának 75. évifordulója alkalmából a pécsi izr. elemi iskola monográfiája, melyet Kárpáti Sámuel és Danziger Zsigmond írtak meg. Mindkét mű ké­sőbbi időkben is mint oknyomozó monográfia bír majd értékkel. A jelentéshez elsőnek Engel­­mann Károly szólt, majd Engel Róbert dr., Fern Lipót, Jánosi Engel József, Deutsch Zsigmond dr., aki az összes elhangzott észrevételekre megnyug­tató választ adott, Atlasz Gyula szóltak hozzá, majd sor került Braun Mátyás képviselőtestületi tag írásbeli előterjesztésére. A hitélet elmélyítését célzó javaslatot írásban terjesztette elő, mivel a közgyűlésen nem jelenhetett meg. Az előterjesz­tést az elöljáróság mindjárt felvilágosító véle­ményezéssel terjesztette elő, melyet a közgyűlés tudomásul vett. A sima lefolyású közgyűlést­­12 órakor az elnök már berekesztett . — Ne vegyen fát, szenet, ne hurcolja fel az emeletre, főzzön, süssön, sütsön gázzal, nem kell drága szeméthordást fizetni. Gázkiállítás a Nő­egyletben, április hó 4., 5. és 6-án. — Ne higgjen senkinek, menjen április hó 4., 5. és 6-án a Nőegyletbe, ott látni fogja, hogy 10—15 fillérért meg lehet főzni egy polgári ebédet. — A geológiai újkor tengerpartváltozásai a Mecsek nyugati részében. A Magyar Földrajzi Tár­saságnak a Pázmány Péter tudományegyetem földrajzi intézetének helyiségeiben tartott az el­múlt hét végén Szabó Pál Zoltán pécsi egyetemi tanársegéd, melyre nagy érdeklődő hallgatóság gyűlt egybe. Szabó dr., a földrajzi intézet tanár­segéde a Mecsek-hegység morphológiai feldolgo­zásához kezdett hozzá. Munkaprogrammjának első pontja szerint a geológiai újkor tengerének partváltozásait vette kutatás alá. A Mecsek ol­­­dalán ugyanis három újkori időszak tengerének partvonala helyezkedik el egymás alatt. E ten­gerek üledékeiben talált csigákból és kagylókból . Vadász Elemér geológus az üledékek korát álla­pította meg, Szabó dr. pedig a hegy süllyedésével kapcsolatban előnyomuló tenger partvonalát ke­reste a tengervíz mozgási törvényeivel összefüg­gésben keletkező formák alapján. Megállapi­ható­­ volt, hogy a geológiai újkor első felében a Mecsek­­­ hegység teljesen szárazon volt, bár tájképe nem­­ mutatta meg a mai formákat. A geológiai újkor­­ közepén szigetek állottak ki a Mecsek helyén,­­ melyeknek területe a tenger visszavonulásával­­­egre nőtt. Mecsekháton a tenger homokja alól­­ a mai völgyek vizei egy ősi, a maival nem egyező­­ irányú völgyhálózat romjait mossák elő. A Mecsek felemelkedése következtében a legidősebb tenger­partok helyenként ma már átlag 450—500 méter magasan állanak a mai tenger színe felett és Vo­naluk már félrebillenve fekszik, nem párhuzamos a mai tengerszint partjának vonalával. A szak­ülést Cholnoky Jenő dr. egyetemi tanár, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke vezette és zárta be, kiemelve Szabó dr. kutatásának nagy tudományos­­ fontosságát. PÉCSI NAPLÓ Kedden nyilik meg Krusznyák Károly képkiállítása a Nőegyletben.­ ­ Egészségét megtartani csak rendesen hasz­­nált fürdővel tudja. Legolcsóbb fürdőt a gázké­szülék adja. Nézze meg a gázkiállítást a Nőegylet­ben április hó 4., 5. és 6-án. A Nőegylet kistermében ma nyílott meg Pé­csett az utolsóbbi éveknek talán legértékesebb képkiállítása. A kiállító, Krusznyák Károly, a ma­gyar festészet egyik legnagyobb büszkesége, fiatal kora ellenére egész sereg, köztük az Ipolyi-, Fészek-, Wahrmann-, Förster-féle Vaszary-, Harkányi - és a Rock Szilárd-díj nyertese. Fiatal ember Krusz­nyák és máris oly művészi mult áll mögötte, ami­lyennel idősebb kollégái között is kevesen dicse­kedhetnek. Amint végignézünk pécsi tárlatán, mindenkép megtaláljuk annak magyarázatát. Egy teljesen kiforrt, rendkívül izmos tehetség pom­­pásabbnál-pompásabb alkotásaival állunk szem­ben. A tárlat egész anyagát uralja a ,,Krisztus levétele a keresztfáról“ című, az Ipolyi-díjat nyert megrázó erejű alkotása. Kompozicionális kidol­gozás tekintetében egyaránt kiváló s a klasszikus nagymesterek örökéletű alkotásaira emlékeztet. Egyáltalában van valami Krasznyák művészeté­ben, kifejezési módjában, színkeverésében s el­gondolásaiban, ami az ecset legnagyobb magyar mesterének, Munkácsy Mihálynak zsenialitására emlékeztet. Vásznainak sötét alaptónusa, alak­jainak biztos vonásokkal megalkotott karakterei ,színeinek melegsége a legnagyobb elhivatottságról tanusko­dnak. Felesleges a tárlat anyagát egyen­ként méltatni. Mindegyik magán viseli ennek a nem mindennapi képességű piktor zsenialitásának kezenyomát. A „Krisztus Pilátus előtt“, „Bibliás­­asszony“, „Tároló pár“, „Szomszédok“ stb. oly tökéletes értékű alkotások, amelyek minden jelző nélkül is, önmagukért beszélnek. Krasznyák Károly kiállításának megtekintését, túl minden sablonos s kötelező jóakaraton, igy őszintén ajánljuk. (K.) |­­______________________________________________ | Versenyen kívüli árak az újonnan ruha és megnyílt ||l­OIU15Vill maradék áruházban Pécs, Irgalmasok-ucca 12. szám. — Szenvedélyes piaci tolvaj. Nagy József 25 éves pécsi lakás- és foglalkozás nélküli fiatalember szombaton délelőtt a Majláth-téri piacon ellopta Kucsera Antalné Fehérváry utca 17. szám alatti lakás pénztárcáját. Hasonló lopás miatt Kucsera már három ízben büntetve volt. Éppen ezért a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte és hétfőn reggel átkísérték a kir. ügyészségre. Tőle­m vegye férfi mert e­lőrangú gyártmányokat tartok Oberling, Király ucca 45, sarok üzlet. 1930. április 1. — VASÁRNAPI RÖVID IN­REK. Megkezd­ték Párisban Louc­eur elnöklete alatt Bethlen, Benes, Marinkovics és Mironescu döntő tárgyalá­saikat a hága egyezményről. — Painlevé volt fran­cia miniszterelnök elesett és kificamította a lábát. — Májusban repül Detroitből Budapestre a­ „Justice for Hungary“, amelyet 30 ezer dollárért vásárol­tak meg az amerikai magyarok Magyarok Sándor­nak, a fiatal amerikai magyar, pilótának. — El­fogatási parancsot adtak ki Szemző Gyula ellen, mert dohánycsempészés miatt egyévi fogház­­büntetését kell letöltenie. — Iletven pesti gépiró­­primadonna vívta meg vasárnap az első magyar , gépiróversenyt, amelynek eredményét három nap múlva hirdetik ki. — Rejtélyes körülmények között nyomtalanul eltűnt Szinner József dúsgazdag pesti­ háziúr. — Miss Magyarország a legnagyobb titok­ban esküdött örök hűséget a 32 éves bácskai Torna­ -. novits Istvánnak, aki fejedelmi kelengyével lepte meg menyasszonyát. — Walko külügyminiszter hazaérkezett Angolából; útjának konkrét ered-­­­ménye, hogy még e héten megkezdik a végleges ,tö­rök—magyar kereskedelmi szerződés tárgyalását. — Pucseszerű­en kibuktatták az Unió Club választ­mányából az egyik alapítót, Wolfner József gyá­rost, mire a Wolfner család tagjai, valamint több tekintélyes tag kilépett az Unió Clubból. — A Mérnöki Kamara vasárnapi közgyűlésén ismertet­ték a mérnökök szinte elviselhetetlen anyagi hely­zetét. — Belehalt sérüléseibe Kun Károly, a Pénz­intézeti Központ tisztviselője, aki lakása harmadik emeletéről leesett az udvarra. — Titkos választó­jogot követelt a békésmegyei kisgazdák tegnapi­­ nagygyűlése. — Hanau asszony óvadékát a becsa­­­­pott hitelezők adják össze. — A francia kamara­­ vasárnap hajnali ülésén 530 képviselő megszavazta­­ a Joung tervet. — A közjegyzők és az ügyvédek­­ közötti kenyérharcról tárgyalt a közjegyzők­­ vasárnapi közgyűlése. — Lauber Dezső, a Magyar­­ Golf Club kapitánya nyerte el a bajnoki arany­­s serleget a brioni nemzetközi golfversenyen. ­ Selyemharisnyák ■ a legjobb —leg- I a I* lj**nél a szin­­| olcsóbb árban ■' w ■ I 5 ház mellett X­ Girárdi József temetése. Vasárnap délután 3­ órakor helyezték örök nyugalomra a központi temetőben Girardi József egykori fogorvos, székes­­egyházi énekest, akinek elhunytéról már meg­emlékeztünk. A bizonytalan idő dacára nagy közönség állta körül a ravatalt. A beszentelést Loschert Kázmér székesegyházi karkáplán végezte. A pécsi zenekedvelők egyesületének választmánya és Wallerstein Bódog dr. főorvos, az egyesület jelenlegi alelnöke Girardi Józsefnek a pécsi zenei életben való tevékeny szereplését méltató meg­kapó beszéd kíséretében helyezte el a koporsón az egyesület gyászszalagos koszorúját. A­ Pécsi Dalárda több választmányi tagjai Borsy Jenő­ elnök vezetésével adta meg az utolsó tiszteletet az elhunytnak, akinek földi maradványait apósa­, néhai Wachauer Károly volt székesegyházi régens­, choli mellé helyezték örök nyugalomra. .­­ . Az üzletek esti hét óráig nyitva tarthatók. A Pécsi Kereskedők Testülete értesíti tagjait, hogy április hó 1-től, a mai naptól kezdődőleg az üzle­tek 6 óra helyett 7 óráig nyitva tarthatók. Az üzletek zárására vonatkozó ezen rendelkezés­ nem­­ érinti a fűszert és élelmiszert árusító üzleteket, mert azok zárórája változatlanul az esti 8 óra marad.­­ A városi tanonc-otthon április 15-én nyitik meg. A tanulók lakást, fűtést, világítást, mosást és napi háromszori étkezést kapnak. Tekintettel a jelenlegi gazdasági viszonyokra, a tanonc-otthon fenntartó hatósága a tartásdíjat havi 30 pengőben állapította meg. A felvételre vonatkozó feltételeket az iparostanonciskola igazgatósága naponta 10—12 óra között közli az érdekeltekkel. A vidékiek írás­­­belileg is megkereshetik az intézet igazgatóságát. 1/ 1' f

Next