Pécsi Napló, 1931. december (40. évfolyam, 272-295. szám)

1931-12-01 / 272. szám

2. oldal. Gyakorlati revíziót hirdetett Hagy Emil volt igazságügyminiszter a Revíziós Liga pécsi csoportjának Trianon elleni nagygyűlésén. Magyarországgal örökre sírba akartak fektetni egy életrevaló nemzetet — állapította meg Monti báró, a magyarbarát olasz arisztokrata. Pécs, nov. 30. Vasárnap délelőtt 11 órai­­ kezdettel nagyszabású tiltakozó gyűlést ren­­­­dezett Pécsett, a városi székház közgyűlési termében a Revíziós Liga helyi csoportja- Alkalmasabb időpontot keresve sem talál­hatott volna. Gazdasági helyzetünk mély­pontja és külföldi, előkelő és mértékadó szó-­­ szólóink megnyilatkozása adta a kettős alkal­­­mat ahoz az országos,tüntetésszámba vehető megmozduláshoz, mely városunk minden­­rangú és rendű társadalmát impozáns tömeg­ben hozta egybe, hogy újból hallassa szavát a trianoni békeparancs, nemzetünk életét, népünk létét halálra fojtogató, gyilkos ren­delkezései ellen. A nagygyűlés jelentőségét fokozta az azon megjelent vezérszónokok egyéniségének súlya, kik között Alessandro Augusti Monti báró is helyet foglalt, Olaszországnak rokon­­szenvét dokumentálva. A tiltakozó nagygyűlés lefolyásáról az alábbiakban számolunk be : A nagygyűlést Zsúfolt padsorok előtt Zsolnay-Mattyasovszky Tibor, a pécsi csoport elnöke nyitotta meg, üdvözölve a vendégeket és megjelenteket, majd utalva arra, mennyire idő- és alkalomszerű a nemzet egyetemének éppen most, amikor nem kisebb egyéniség, mint Borah szenátor emelt az egész világ előtt szót a békeszerződések reviziója érde­kében. A nagygyűlés első szónoka Alessandro Augusto Monti báró volt, aki olasz nyelven „Az olasz-magyar barátságról beszélt.” A beszédnek, melyet Schmidt Lajos dr. városi tb. főjegyző tolmácsok, eszmemenete a következő volt : Olaszországnak és Magyar­­országnak érdekei azonosak. Magyarország­nak a demokrácia nevében történt feloszlása magán viseli azt a szándékot, hogy egy életre­való nemzetet örökre sírba fektessenek. Az olasz nép megérti azt, hogy a magyar ebbe nem nyugszik meg s a magyar irre­dentát messzemenő szimpátiával kiséri. Beszédét azzal zárta, hogy Magyarország éppen azért, mert nemzeti aspirációk fűtik, a legszilárdabb bázis úgy a bolsevizmus, mint a szláv előretörés ellen. Reméli, hiszi, hogy nagy igazunk mellett való tántoríthatlan kitartásunk meg fogja hozni az annyira óhajtott feltámadást. A lelkes, reményt növelő, szép beszédet Faluhelyi Ferenc dr. egyetemi tanár köszönte meg olasz és magyar nyelven, hangsúlyozva, hogy Pécs már az Anjou-házbeli Nagy Lajos idejében egyetemi város és a magyar kultúra jelentős állomása volt. Ezután Nagy Emil volt igazságügy­miniszter állott fel szólásra. — A revízió eszméje — mondotta — olyan aktuális gyakorlati szükség, melyet ha nem fogunk meg két kézzel, a múló időve­l elszáll felettünk és soha nem lesz valóság. Közel másfélórás ,túlfűtött temperamen­tummal elmondott beszéde további folyamán azt fejtegette, hogy vagy meg keell csinálni a revíziót, vagy kénytelenek rászállani egy kétségbeejtő erkölcsi színvonalra, mert a megmaradt 14 vármegye területén semmi sem tartható fenn a régi Magyarország értékeiből, leg­kevésbé a kultúrfölényt képviselő, álta­lános műveltség. Rámutatott arra, hogy a diplomácia hibájából a külföld nem tudott trianoni tragédiánkról. Anglia is abban a hiszemben élt, hogy a monarchiát a nemzetiségi és önrendelke­zési jog alapján osztották fel. Millerand kísérőleveléből igazolja, hogy Trianon megtévesztett bírák téves ítélete, amely ellen a világ ítélőszéke elé kell hozni újból a magyar ügyet. Az annál égetőbb, mert a mai állapotokban tönkremegyünk nem­csak mi, de a szomszédok is, tehát közös érdek, hogy Európa eme részéből kivigyük a lőporos hordót és világ érdek az, hogy Magyarország tudjon csinálni a szomszéd A. »PÉCSI NAPLÓ« REGÉNYE. A JÖTTMENT. IRTA: SZIKLAY FERENC.­­ 1. A gyorsvonat kifutott a hegyek közül. A folyó, melynek szeszélyes kanyarulatait kisérte eddig ide-oda hajladozva, kicsi patak­ korától széles, tutajhordozó nagyságáig, egy sziklatokon álló regényes várromot megkerülve délnek fordult s beleveszett az Alföldbe laposodó táj ködébe. Csak jobboldalt maradt egy ideig még festői a panoráma, mely mint örökké változó tájkép raj­zolódott az ablakráma kivágásába. Ez is egyre távolodott a vasútvonaltól. Száguldott a vonat nyílegyenesen a síkság felé. Valami ismeretlen felé. Dr. Kövy Ernő, a fiatal tanár úgy érezte, hogy ez az egész utazás az ő új irányt vett életét szimbolizálja. A múlt az az éjszaka,amit ott hagyott a hegyek között s a kitáguló völgy késő-őszi, ködös, mégis egyre világosodó hajnala a jövő, mely felé indult. Sokszor megpróbálta, hogy számot vet múltjával az álmatlanul végiggubasztott éjszakán szeretett volna elbúcsúzni tőle, hiszen úgyszólván, semmit sem szeretne áthozni belőle a ma kezdődő új életbe, de gondolatai mindig előre röppentek a jövőbe, abba szeretett volna belelátni. Az emlé­keket elkergették a tervek. Mától kezdve a maga ura. Eddig családi érdekek, a jómódú hivatalnok­család körében élvezett, kényelmes eltartottság irányították a sorsát. Számolt avval, hogy küzdenie kell majd az élettel, de, ha maga keresi a kenyerét, a maga munkájával, el volt rá szánva, hogy maga rendezi is be az életét a tetszése szerint. Szerette is, de szégyelte is a múltját, szinte irigyelte azokat a volt kollégáit, akik, ha éhezve, olcsó diáklakásokban küzdötték is végig az egye­temi éveket, de függetlenül élhettek, viszont hálás volt a sorsnak, hogy nem kellett kenyérkeresettel elvonnia az időt a tanulástól s mint egy szomjas lélek, magába szívhatott mindent, amit csak lehe­tett. A diploma megszerzése így csak játék volt neki, nem is tartotta másnak, mint útlevélnek az életbe, utalványnak egy ismeretlen idegen or­szágba , a szükséges kenyérre. Az élet célja kívül esett a tanárságon : egy szépségekkel teljes, nagy életet valósítani meg s másokkal is megérthetni az emelkedettebb, emberibb szellem szépségét és — talán — hasznosságát is. A múlt és jövő határán hiába szedte elő az emlékeit, egy fiatal, tiszta, idealista élet derűs képeit, elfutottak előle, mint a gőzös füstje, mely mint egy gyászfátyol lobogott az ablak mentén. A ködbe borult jövőbe rajzolt képeket a képzelete, a vágyakat, melyeket valóra akart váltani tettel és írásokban. Szinte fájt a lelkének, mikor az el­mosódó homályból egy-egy vasútállomás zökkent a szemébe, a sínek között tülekedő utasnép, mely sarat hozott a lábán az állomáson túlról, az ország útjáról. Elhesegette az álmait zavaró képeket, nem, nem akarta elhinni, hogy ezek meg az ő ábrándképei közt a valóságot szimbolizálják. Éles kanyarulattal ismét a hegyek felé fordult a vonat. Most a baloldali ablakra rajzolódott egy új kép. Egy előre nyúló hegyfokon négytornyú várrom, mint egy lábaival felfordított, valamikor dúsan megrakott asztal. Alatta füstbe, ködbe vesző háztető-tenger, túlnan rajta a végtelenbe vesző síkság határán a méltóságos nagy folyam, daival egy nagy nemzetközi kiegyezést, melynek folyamán ott legyen a termelés­i piac szabadsága. Enélkül nemcsak mi megyünk tönkre, ők is tönkremennek. Sok epizóddal fűszerezett, szuggesztiv erejű, hatalmas beszédét igy végezte a pro­pagandában fáradhatatlan volt miniszter ! — Boldog vagyok, hogy magyar lelkem minden érzését­ kiönthettem éppen Pécs városában. Az Isten áldja meg Önöket és azt kérem az Úr Istentől, legyen még egy idő, mikor eljövök — addig is eljövök — de akkor is eljöhessek és azt fogom mondani: Hiszek az Istenben, hiszek a revízióban, hiszek az egész nagy Magyarországban, mert már megkaptuk. Az elementáris erejű előadás után való­ságos fergfetegben tört ki a közönségből a tetszésnyilvánítás és soká, lelkesen ünnepelte Nagy Emilt, aki a magyar ügynek szókimondó gyakorlati gondolkozása, fáradhatatlan har­cosa s most itthon éppen olyan missziót végez a revízió állandó ébrentartásával, mint aminőt külföldön, a nagy kérdés iránt az érdeklődés felgyújtásával és annak minden egyes rész­lete helyes és igazságos megvilágításával. A vezérszónok előtt Illosvay Gusztáv ny. államtitkár szólt röviden, a mai gazdasági helyzet és Trianon közötti okozati össze­függésekről. Az impozáns lefolyású nagygyűlés Zsol­nay-Mattyasovszky Tibor elnök zárószavai után a Hiszekegy eléneklésével ért véget. — További hősülyedés, havazás. Időjóslat: A hőmérséklet további sülyedése, északkeleti szél, a déli vármegyékben még lecsapódások, főként havazás, partjai őszi tarkaságú fasorokkal beszegve. A vonat sok váltón zörgött keresztül, nagyot sóhajtott és megállt. Megdobbant a szíve: meg­érkezett ! Tétován állt meg a perronon, valami csüggedés féle fogta el. Végtelen kicsinek érezte magát a nyüzsgő, hatalmas élettel szemben. Körülötte mindenki — úgy látszott — a helyzettel ismerősen, valami programmal sietett erre-arra, csak ő nem tudta hirtelen, mihez kezdjen. A hordár, aki lehozta a csomagját a kupéból, elunta a tétovázást: —• Hova méltóztatik parancsolni ? Kocsiba? Villanyosra? Vagy egy közszolgának? — így mondta. Valami lenézés csengett ki a szavából, mintha azt mondta volna : csak mi vagyunk hor­dárok, odatúl azok csak közszolgák. Elmosolyodott Kövy a kari büszkeségen és helyre akarta billen­teni a tekintélyét az első ember előtt, akivel szót vált: — Kocsira, — felelte. Az állomás előtt a kocsis segítette tovább. Kinézte belőle az idegent, mert megkérdezte: — Szállodába tetszik ? — Igen. — Zöldfa? Rózsa? Medve? Aranyoroszlán?­­— Melyik a legjobb ? — A Zöldfa. — Akkor oda. — Egyszerre nagy lett a tekin­télye. A „hordár” is levette sapkáját (eddig csak szalutált neki), a frakkeres meg nagy hangon kiál­tott a lovak előtt siető emberekre: — Hóopp ! "" (Folyt. köv.) PÉCSI NAPLÓ 1931 de comber 1. Ha éhes, egyék egy kevés csokoládét, ez csillapítja éhségét és egyben erősíti szervezetét. Azonban a csokoládé jó legyen, vásároljon teh­át Meinl féle kávé-, keserű- avagy tejcsokoládét.

Next