Pécsi Napló, 1935. március (44. évfolyam, 50-74. szám)

1935-03-01 / 50. szám

•s oldal FIUME A MAGYAR Mindenki ismerte Fiuméban a „Cento casa" (százház) névvel megjelölt valscurignei háztöm­böt, amelyet a „Pesti Magyar Kereskedelmi Bank” fiumei fiókja azzal a célzattal építtetett, hogy azo­kat a házakat törlesztéses alapon a kevésbé te­hetős, szerényigényű munkásemberek tulajdonává tegye. Az elgondolás, hogy Fiume kimondottan eldugott részére egy kis magyar falut varázsol­jon, kétségkívül szép volt és bizonyos, hogy ha a világromboló háború gátat nem vet az ideális eszmének, ma „Virágos magyar Fiume” címen ismert városrész ékeskedne a valscurignei völgy­katlanban.* Folyt a szorgos munka a Ganz-Danubius hajóépítőgyár Cantrida előtti hatalmas gyártele­pén. Befejezéshez közeledett a magyar kezek munkájának produktuma, a Szent István csata­hajó. Lázas előkészület indult meg a vízrebocsá­­tással kapcsolatos ünnepségek perfektuálása cél­jából is. Az ünnepség a szó legigazibb értelmé­ben impozáns külsőségek mellett, óriási közön­ség jelenlétében zajlott le.­­Aki a Via Serpentina magasba nyúló útvona­lának legvégén épült és a Ganz-Danubius mun­kásainak lakóhelyéül szolgáló házcsoportokat látta, fogalmat alkothatott a gyár által foglal­koztatott munkások léts­ámáról. * A gyárakról szólva, az óriásléptű fejlődés bizonysága volt az olaj- és aszfaltgyár, az „Ad­­riatica“ rum, likőr és cognaclepárló r. t., majd a Szent Anna és Susák között létesült ólomgyár. A stagnálás jegyében lepergett legutóbbi két év­tized nemcsak hogy nem fejlesztette Fiume gyá­rait, de a meglévők is bizonyára bezárt kapuk mellett várják a virradatot. Az ipar és kereskedelem magyar részről tör­tént fellendítésének tanúsága volt az az élénk üzleti forgalom, amely minden vonalon megnyil­vánult. A magyar pénz vásárló ereje lüktető, pezsdülő élettel árasztotta el Fiume piacát. A magyar pénzügyőrség tagjainak kéteme­letes laktanyáját a legteljesebb összetartás va­rázsolta meghitt, családias fészekké. A régente olyan rosszhírű és lekicsinyelt pénzügyőrség a fiumei végváron a tisztelet aranykalászos hullá­maiban sütkérezett. Aki meggyőződött a testület IMPERIUM ALATT katonás regula alatt tartott legénységének ön­feláldozó, precíz pontossággal végzett munkájá­ról, az a megbecsülés kifejezésével adott elégté­telt a korrekt magaviseletű pénzügyőrség tag­jainak.­ És elkövetkezett az az idő is, amikor Fiume „deputato“-t (képviselő) küldött a magyar par­lamentbe. Öles plakátok hirdették, hogy: „Erviva prof. Riccardo Zanella“. A falakra kék és vörös krétával csak ennyi volt írva markáns betűkkel: „W. Zanella.“ Ez a rövidítés annyit jelentett, hogy: Éljen Zanella. Amikor pedig először uta­zott Budapestre a képviselőházba, olasz hívei diadalmenetben kísérték az állomásra és virágok­kal halmozták el. Szegény polgári család gyer­meke volt ez az éleseszű ember, tanári oklevelet szerzett, majd búcsút mondva a katedrának, mint a „Voce del popolo“ szerkesztője és kiadója tol­lal folytatta azt a munkát, amely a népszerűség zenitjére vezette. Olasz hívei rajongásig szeret­ték és becsülték.* A vigságos, minden szépért és jóért lelkesülő magyar nép lángoló hévvel kapcsolódott bele az olaszok évszázados farsangi ceremóniáiba és rö­vid idő alatt annyira beleélte magát az olaszok által nagy ambícióval kultivált farsangi bohé­miába, hogy abban hamarosan domináló szerep­kört biztosított magának. Felejthetetlen élményekben volt része azok­nak, akik a farsangi mulatságokba belekapcso­lódtak és bizony sok esetben megtörtént, hogy álarc alatt kötött ismeretségnek a boldog há­zasság révébe való befutás lett a fináléja. Sok magyar ifjú szerzett így a jókedvű farsang aján­dékául olasz signorinát feleségül.­­ A magyar imperium legerősebb megmozdu­lásának kifejezője volt az, amikor a daliás ter­metű, acélsisakos határrendőr-különítmény Fiu­méba érkezett. A Corsia Deákon hullámzó sok ezer nép feszült érdeklődéssel várta azt a pilla­natot, amikor a lapok által már hetekkel előbb beharangozott különítményt hozó vonat kibújik az alagútból.* A fiumei magyar imperium megszűnésének szomorú utolsó felvonása 1918 novemberében játszódott le. Mi, magyarok akkor tudtuk meg a tragikus valóságot, amikor a kormányzói pa­lotában már nem a magyar trikolórt lengette a guarneroi szellő, hanem a horvát lobogót, ezt azonban hamarosan felváltotta az olasz. Az utolsó fiumei magyar kormányzónak az éj leple alatt kellett sietve meneküli a Fiuméba özönlő hor­vát „zeleni-káder“ vad hordái elől... * Reménykedve hisszük azonban, hogy ott lenn, ahol az Adria vizének csobogását most csak ritkán nyomja el a szirénák búgása, egyszer még felvirrad a magyar hajnal és büszkén lengeti meg a fuvalat a magyar színeket jelző zászlókat. Czeh Antal. A „PÉCSI NAPLÓ** REGÉNYE Két férfi özvegye Írta: SÁSDI SÁNDOR 58 —• A mérnök urat itt találom? — Igen, azonnal szólok a mérnök úrnak. De már nyitott is a másik szoba ajtaja, és­­ ízében egy hosszú vonalzóval, Kereky jelent meg. —­ A Lessinger-féle ház tervrajzát kérem. Aztán ne felejtsen el Biró úr, az államépítészeti hivatalban a tanonciskolai tervpályázat után érdeklődni. Azonkivül a Götzl és Frank cég... Most vette csak észre Antóniát. Székre dobta a hosszú léniát és sietett feléje. — Tessék... jöjjön beljebb, a szobámba... Odabent elvette Antónia retiküljét és nem a rágó­dot­t addig mig a kalapját is le nem veszi. — Nem akarom, hogy úgy állj itt­, mint egy üzletfél. Átölelte és a szájuk már egymásra talált. —* Egyetlenem, drágám... A lány" kibontakozott az ölelésből. —• Nem, kérem hagyjon... — Hát megint rossz akar lenni hozzám? Antónia sóhajtott. Hosszan sóhajtott. Az arcán szomorúság látszott. —• Én már nem tudnék rossz lenni hozzád. Talán jobb volna, ha nem szeretnélek ennyire... És elmondta, hogyan vette észre a táblát odalent és hogyan kerekedett benne a vágy, hogy láthassa. —■ Éppen csak­ látni akartalak. És a szobát, ahol dolgozol. Körülnézett. Csodálkozva csapta össze a kezét. —■ 95, milyen Sok, ismeretlen műszer. Na­gyon imponálsz nekem István, mert ilyen cso­dákkal dolgozol. És ez a hatalantas papiros az asztalon... — Hajolj csak közelebb. Ez lesz a város leg­szebb, legnagyobb épülete. Az angol részvény­­társaság hatemeletes áruháza. De micsoda áruház! Meglátod Antónia, milyen büszke leszel rám. Ugye, az leszel? —• Nem tudom István. Én csak azt tudom hogy szeretlek. Kereky a ceruzájával ütögette az asztal szélét. — Az én, egyéni, a legegyénibb stílusom lesz ez az épület. Mert látod Antónia, én tudom azt, hogy az új építészeti stílust az új anyag, a beton és az acél diktálja. Ezért hányok én fittyet a középkori gótic­ára, meg a többi ócska nyavaly­­gásra. Viszont nem hagyom megkötni a kezemet és a gondolkodásomat azzal, amit a legújabb német­ építészetben Sachlichkeitnak neveznek. Utálom az uniformizált házt­ípust. Amit én épít­ek, legyen az áruház, templom, vagy polgári lakás, annak egyéninek kell leírni. Antónia elkapta a certuával verdeső kezet. —■ Milyen érdekesen beszélsz. Nagyon impo­nálsz nekem. Úgy nézek fel rád... Mellét odaszarhatta a férfihoz. A szemük hajtón villant össze. — Látod István, pedig majdnem egyforma magasak vagyunk. Legföljebb fél fejjel t­érültél el. És szellemileg se vagyok utolsó. Miért van az mégis, hogy fel akarok nézni rád, mint valami égbenyúló toronyra? Azt akarom, hogy úgy ha­jolj le hozzám. Azt akarom, hogy az öledbe végy, mint egy gyereket ég nagyon, nagyon magadh­oz szoríts. Olyan jó, elbújni a karjaidban. És már meg is bújt a szorító karokban. A férfi könnyű, becéző szájjal siklott végig arcán, homlokán. — Te, te kis Senkim... Mindenem... —• Várj István, engedj most egy kicsit . Aján­dékot hoztam neked. Kibontotta a kis csomagot. Meglobogtatta a barnaselyem nyakkendőt. — Ezt hoztam neked, mert olyan jó aján­dékozni. És szegénykém, mindig oly ízléstelenek a nyakkendőid. Ez is, ami rajtad van. Várj, le­veszem rólad... Kigombolta a gallérját és, ahogy babrált a nyaka körül, megsimította a borostás arcot. —■ Nem is borotválkoztál ma. — Nem bizony. Álmos voltam reggel és fáradt. Tudod... Rátapasztatta tenyerét a férfi szájára. — Nem tudom. És nem is akarom tudni. Nem érdekel egy ilyen lump, borotválatlan férfi­nak az éjszakája... Rémes, még a tenyerembe harap. Mutatta a húsába vágódó fogak helyét. —• Hát szabad ezt? Látod, itt meg itt... Fáj ám. Kereky csókjával dédelgette a harapás he­lyét. De Antónia elkapta a kezét. —• Tessék rendesen viselkedni. Most felkö­töm az új nyakkendőt. Apusnak kötöttem utol­jára... Nem, most nem is akarok azokra a szo­morúságokra gondolni... Hátra a fejet... így most jó. ’ Kinyitotta a retiküljét és tükröt tartott elébe. — Szép? —• A legszebb a világon. —­ Ez túlzás. Viszont igaz az, hogy még meg se köszönted. (Folyt, köv.) PÉCSI NAPLÓ 1935 március 1. TÍZ SPANYOL FELKELŐT ÍTÉLT HALÁLRA A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG, Madrid, febr. 28. A Diario de Madrid című lap értesülése szerint a legfelsőbb bíróság a sara­­gossai hadbíróság által az októberi forradalmi mozgalom résztvevői ellen kimondott 12 halálos ítélet közül tizet megerősített t Rövid táviratok. Bécs, febr. 28. Ausztria lakosságának száma 1934. év végén 6.762.687 volt. Moszkva, febr. 28. A Krassin ceruzagyár égé­sénél szerencsétlenül jártak közül négy meghalt. Az áldozatok száma ezzel 31-re emelkedett. Budapest, febr. 28. Winter Sándor tőzsdebizo­mányos ellen, aki az utóbbi években filmek gyár­tásával foglalkozott, hitelezői 200 ezer pengő csalárd elvonása címén bűnvádi feljelentést tettek. Zilah, febr. 28. A Szilágyság legnagyobb részét elöntötte az árvíz. Szilágysomlyón a Kraszna száz házat elöntött. Az árvíz felmérhetetlen károkat okozott Szilágy megyében. Róma, febr. Velencében az erős szélvihar felborított egy motorcsónakot. Három ember a vízbe fulladt. Ankara, febr. 28. A minisztertanács megálla­pította az 1935. évre szóló költségvetést. A költség­­vetés 194 millió török font, szemben a tavalyi 184 millióval. Páris, febr. 28. A velszi herceg Párisból vissza­utazott Angliába. Budapest, febr. 28. A szövetkezetek szanálása során a vidéki Konzum szövetkezeteket a Hangya fogja fiókosítani.

Next