Pécsi Napló, 1935. június (44. évfolyam, 124-146. szám)
1935-06-01 / 124. szám
1936 Június 1 Tel. 20-46 APOLLO Tel. 20-46 Szombat—vasárnap, június 1—2. A budapesti Forum filmszínházzal egyidőben GAÁL FRANCISKA legújabb diadala: KISMAMA A budapesti Hunnia filmgyárban készült ragyogó vígjáték. Főszereplők: Gaál Franciska, Friedrich Benfer, Ottó Wallburg, Huszár Pufi és Bébi Bandi, a világ legkisebb gyermeksztárja. Vilá, híradó. Annyira érdekelt a küzdelem, úgy beleéltem magam az ő életükbe, hogy öreg fejjel észre sem vettem, hogy bizony sokszorosan vétkeznek a fennálló törvények ellen és velük együtt én is csak akkor eszméltem erre, amikor az őr rettenetes szidalmakkal rohant a gyermekek felé és elég idejük nem lévén az elinúlásra, bizony erélyes beavatkozásomra volt szükség, hogy a tettlegességtől megkíméljem az én névtelen, újdonsült kis barátaimat. Utólag eltűnődve a dolgon, sehogysem tudtam eligazodni, hogy tulajdonképen hol is volt az igazság. Vájjon a gyermekek oldalán, akiknek kétségtelenül joguk van az élethez, vagy az őrén-e, aki bár kevés megértéssel a gyermeki lélek iránt, mégis el kel ismerünk, kötelességét híven teljesítette. És akkor eszembe jutott, hogy egyszer régen Angliában, egy szép, nagy parkban, hol a város gyermekserege töltötte boldog szabadságát, a következő felirású táblákat láttam : „A gyermekek szeressék a virágokat, a felnőttek pedig a gyermekeket“. Én azt hiszem, hogy ebben a kedves kis figyelmeztetésben benne van ennek az egész problémának a megoldása és, hogy ezt véssük a lelkünkbe, amikor a fiatalság és az öregség összeütközésében igazságot akarunk tenni. A fiatalok szeressék az életet, de úgy, hogy nagy lendületükben ne akarják legázolni az élet korlátait, amelyek egy egészséges fejlődéshez szükségesek. Az öregek pedig szeresék a fiatalokat, mert akkor nem törtető ellenségeket fognak bennük látni, hanem azt, amit minden apa lát a gyermekében : saját életének folytatását. - Ti pedig fiatal barátaim, akik ma elbu-,csúztok az Alma Matertől, ne higyjetek azoknak akik el akarnak riasztani az élettől. Az élethez mindenkinek joga van, aki kiveszi részét a munkából és higyjetek abban, hogy a becsületes tudás, a kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét. Kemény küzdelem vár Rátok kétségtelenül, de jegyezzétek meg, hogy az élet sohasem volt más, mint harc és versengés és higyjétek meg, hogy az életnek is)itzi szépsége nem is a harc eredménye, hanem тара a harc és küzdelem. Ehhez a küzdelemhez készültetek fel egyetemi éveitek alatt és ma itt álltok az élet küszöbén, keretekben a tudás fegyverével, telketekben pedig a tudománynak az a magasztos szelleme, amely küzdőtársában sohasem lát ellenséget, hanem csupán ellenfelet. Ezzel a két kinccsel bocsájt útra Benneteket az Alma Mater és Ti dicsőséggel fogjátok megjárni az élet útját. Ezzel a hittel a szívünkben mai közgyűlésünket megnyitom, kezett a szónok „a legtisztább lelkű, a legönzetlenebb és legideálisabb magyar harcosról, II. Rákóczi Ferencről.“ Kossuth Lajos is, de azok is és mindazok, akik békés eszközökkel vívtak emberfölötti küzdelmet az ország érdekében. Hős volt Széchenyi István, ha el is bukott. Saját énje őrölte fel, de eszméi élnek. Az emberiség hősei mindazok, akik nagy eszmékért küzdöttek és ideáljukért meggyőződéssel feláldozták magukat. Az egyház mártírjai a kereszténység hősei. És végeláthatatlan azoknak a hősöknek sora, akik tudományos elvekért, eszmékért buktak el. - A mai élet is hősöket kíván - fejezte be beszédét Entz professzor -, akik megmentik a kultúrát, feltartóztatják az összeomlást, újra felvirágoztatják az emberiséget; ez a munka hívja Önöket ifjú Barátaim. Legyenek a munka önfeláldozó, tántoríthatatlan hősei; merítsenek erőt azok példájából, akiknek példáját ma felidéztük és akiket hálás elismeréssel áldva említ az utókor. Nekünk is vannak ifjú hőseink, akiket örök példaképen lelkünkbe zártunk s akiknek emléktáblája legyen Memento, hogy Önök miképen teljesítsék kötelességüket. Élesszétek a tüzet az emlékezés szent oltárán s fonyatok hervadhatatlan babért glóriától övezett homlokukra. Az egyetemi pályázatok eredménye A beszédet követő tetszésnyilvánítás elültével Rhorer László dr. orvoskari dékán hirdette ki az egyetemi pályatételek eredményét. Az egyes pályadijakat a következőknek ítélték oda. Ev. hittudományi kar. Gyermekistentiszteleti igehirdetés (P 25).: Kendech-Kirchknopf György, szigorló tanárjelölt. Jog- és államtudományi kar. Büntetőjogból (A korrecionalizáció a büntetőjogban.) (100 P).: Junger Mihály jogszigorló. Dicséretben részesült Vörös Lázló dr. Nemzetközi jogból. (Az állami és államközi jog egymáshoz való viszonya (100 P): Gáspár Zoltán jogszigorló. Magyar közjogból. (A kormányrendbelti jogalkotás határai a magyar közjogban) (100 P): Bacsó László jogszigorló. Kereskedelmi és váltójog. (A hiányosan kitöltött váltó) (50 -50 pengő). 50 pengőt és dicséretet nyert Mattyasovszky-Zsolnay Miklós és 50 pengőt Varga József IV. éves jogszigorló. Az anyagi és büntetőjogból beadott dolgozatok közül 25 -25 pengővel jutalmazták pályamunkájukért Kovács Emil, Mátéffy Pál, Pollich Flórián és Tóth Andor harmadikos joghallgatókat. Dicséretben részesültek Matheovics Ferenc Szokoly Frigyes, Tóth István és Zánkay László. Az orvostudományi kar. Szülészet: (A petefészek hormontermelésére vonatkozó újabb vizsgálatok) (100 P) Schichtanz Lenke IV. éves orvostanhallgató. Bőrkórtan. (100 P). Littmann Imre Miklós IV. éves orvostanhallgató. Kreh László V. éves orvostanhallgató elismerésben részesült pályamunkájáért. Nyelv- és bölcsészettudományi kar. 1. Dolgozat a magyar-francia irodalmi kapcsolatok köréből. (100 P) Hack Mihály VI. féléves bölcsészettanhallgató. 2. Egy dunántúli magyar település nyelvészeti leírása (100 P) Szirom Károly VIII. féléves bölcsészettanhallgató. A Tóth Lajos dr. államtitkár nevét viselő jutalomalapítvány díját a folyó tanévben soron levő bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kari hallgatók közül az egyetem tanácsa Hack Mihály bölcsészettanhallgatónak adományozta. Az ünnepi közgyűlés ezután a Himnusz hangjaival ért véget, majd a díjnyertes egyetemi hallgatók részéről Bacsó László jogszigorló koszorút helyezett az egyetem hősi halottjainak emlékét megörökítő táblára. A budapesti Royal Apolloval egyidőben MOLNÁR FERENC brilliáns vígjátéka: A JÓ TÜNDÉR Megemlékezés az egyetem hőseiről A magasszárnyalású, költői gondolatokban bővelkedő beszédet nagy lelkesedéssel fogadta a közönség, amely kitörő, szívből jövő melegséggel percekig ünnepelte a népszerű rektort. Ezt követően Entz Béla dr. egyetemi tanár megrázó szavakban emlékezett meg a hősi halottakról, akiket a galíciai határokon, az olasz harctéren, de a Szentföldön is a legszentebb kötelesség teljesítése az önfeláldozás hőseivé avatott. - És hányan vannak - folytatta -, akik csonka hősei a hazaszeretetnek, akik testi épségüket szomorú rokkantsággal cserélték fel, mert ezt kívánta tőlük a haza. Tisztelettel hajoljunk meg előttük. És talán még több tiszteletet érdemelnek azok az ér hősök, akik gyilkos pergőtűzben végig helytállottak, rohamról rohamra mentek, hogy távoltartsák a hazai földtől a ránk törő ellenséget. A „hős“ fogalmának ismertetésénél megemlé P£CS1 NAPLÓ 3. «Uni Új lux 30%-al olcsóbb HIDEG vizben gyorsabban mosható a harisnya Hideg vízben azonnal habzik az új t Magyarország belügyminisztere is elvállalta az újságíróhangverseny Pécs, máj. 31. Három nap választ még el az újságíró-hangversenytől, de a színházi jegypénztárnál a jobb helyeket máris szétkapkodta a publikum, úgy hogy földszinti ülőhelyek és páholyok már csak korlátolt számban kaphatók. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez a monstrehangverseny országos viszonylatban is érdeklődést kelt, amit a védnökök és fővédnökök sorában helyet foglaló vezető egyéniségek is bizonyítanak. Tegnapi lapunkban írtuk meg, hogy az olasz követ, Cotonna herceg is elvállalta a Theatre pareé keretében lefolyó koncert fővédnökségét, a mai napon pedig a rendezőség Magyarország belügyminiszterétől, vitéz leveldi Kozma Miklóstól kapott meleg hangú levelet, amelyben bejelenti hogy a pécsi napilapok hivatásos újságírói által rendezett hangverseny fővédnöki tisztségét készséggel elfogadja. Ez a megtiszteltetés a szereplőknek is szól, azoknak a művészeknek, akik a mecsekalji városban ébren tartják az örök szépért való lelkesedést Az alábbiakban közöljük a hétfői, este 8-kor kezdődő gálahangverseny teljes műsorát 1. Prolog: írta Császár Géza, elmondja dr. Faluhelyiné Kalmár Rózsa. 2. Hiszekegy. Énekli a Goldmark énekkar. 3. Parasztbecsület, Santuzza áriája: énekli Beck Rózsi, kiséri dr. Havlin Károlyné. 4. Csajkovszkij: Andante, játsza Vadas Klára és zenekara.