Pécsi Napló, 1936. december (45. évfolyam, 275-297. szám)

1936-12-01 / 275. szám

­ 2. oldal toztak valamikor. A kormányzói pár mély meg­hatottsággal fogadta az egykori barátok, bajtár­sak üdvözletét és mintegy háromnegyed óráig időztek a meghitt baráti körben. Miklós elnök villásreggelt adott a kormányzó tiszteletére Bécs, nov. 30. Horthy Miklós kormányzó a testőrzászlóalj tiszti étkezdéjéből kíséretével együtt visszatért az Imperial szállóba, onnan pedig 12 órakor feleségével és kíséretével Miklas elnök magánlakására hajtatott. Bécs, nov. 30. Miklas osztrák szövetségi elnök magánlakásán délután 13 óra 30 perckor szűk­­körű villásreggelit adott a kormányzó tiszteletére. Ugyanekkor Schuschnigg kancellár, honvé­delmi miniszter a kancellári hivatal kongresszusi termében villásreggelit adott, amelyen megjelent Darányi Kálmán miniszterelnök és felesége, Kánya Kálmán külügyminiszter, az osztrák kormány valamennyi tagja, Rudnay Lajos bécsi magyar követ, Salata bécsi olasz követ és még mások. Bécs, nov. 30. Darányi Kálmán miniszter­­elnök és Kánya Kálmán külügyminiszter ma délben a Dollfuss Emléktemplomban koszorút helyezett Dollfuss koporsójára. A koszorú magyar nemzetiszinti szalagján a kö­vetkező felirás volt: ,,A nagy kancellárnak Magyarország minisz­terelnöke és külügyminisztere.“ Ausztria és Magyarország céltudatos munkával Középeurópa békéjét teremti meg Bécs, nov. 30. Tegnap este a schönbrunni kastélyban Miklas osztrák köztársasági elnök ün­nepélyes díszvacsorát rendezett a kormányzói pár tiszteletére. A vacsorán az elnök pohárkszön­­töjében hangsúlyozta, hogy a látogatásnak a tör­ténelmi szemlélet szempontjából és érzelmileg is egészen különleges jelentősége van. A kormányzó válaszában kiemelte, hogy Ausztria és Magyar­­ország újra egymásra talált közös és céltudatos munkában, amellyel elő akarja mozdítani a jó­létet a Dunamedencében és meg akarja teremteni a tartós békét Középeurópában. A két országtól teljesen távol áll mindennemű ellenséges szándék, bármely más országgal szemben, i .­f. A PÉCSI NAPLÓ REGÉNYE ANGYALHAJ Irta : B. EBECZKY GABRIELLA. — Igen... a halálból... Hol is volt... .. .magam sem tudom... eh, mindegy már úgyis! Szóval egy francia falut kellett megszállnom századommal. Olyan értesí­téseket kaptunk, hogy a franciák már reg­gel kiürítették. Mentünk hát előre. Csatakos, esős idő volt... már kezdett söté­tedni. Beértünk a falu főutcájára, mély csend, még kutya sem ugat. Ám alig hagy­tuk el az első utcakeresztezést, hát, Uram­isten, jobbról, balról, előlről, hátulról, ro­hannak felénk a franciák ! Volt az egy ezred is ! A fiúk, mint az oroszlánok, védték ma­gukat, fegyverrel, körömmel, foggal, de én már akkor láttam: hiába! Elfogtak ! Úgy égetett ez a tudat, mint a tüzes vas ! Ma sem tudom, hogyan sikerült karddal, revol­verrel, szétkergetni az engem szorongató­­kat, de a másik percben már futottam befelé az idegen utcába. Jobbra, balra, úgy maradtak el mellettem a házak, mintha sorfalat guggoló óriások lettek volna, sötét, üresen tátongó ablakszemeikkel: vak óriá­sok ! Még mindig esett. Csúszott a sár, néha megtántorodtam. De mögöttem, mintha egy egész hadsereg közeledő dobogása hallat­szana ... üldöznek ? Ez minduntalan új erőt adott, nem és nem akartam elfogatni magamat! Ma már azt hiszem, csak az én eszeveszett menekülésem visszhangja ijesz­tett, de akkor nem volt időm gondolkozni. Balra tőlem egyszerre megnyílt a guggoló Bécs, nov. 30. Horthy Miklós kormányzó a bécsi helyőrség csapatainak megszemlélése után Zehner gyalogsági tábornok, államtitkár meg­hívására kíséretével megjelent a testőrzászlóalj­nak a Burgban lévő tiszti étkezdéjében. A magyar vendégek fogadására az épület előtt díszszázad állott fel zászlóval, ezenkívül a testőrzászlóalj gépkocsi és géppuska százada állott díszőrséget. Osztrák írészről jelen voltak Miklas szövet­ségi elnök, Schuschnigg kancellár, Schmidt Guido külügyi államtitkár és Schieb­owski gyalogsági tábornok, hadseregfelügyelő. Az étkezdében tízórait szolgáltak fel. A testőrségnél tett látogatás során Horthy Miklós óriások sora. Belendültem közéjük. Rossz választás volt, zsákutcába jutottam. Pár ház csak, azután egy magas, kétemeletes épület zárta keresztbe az utcát. Én nem tudtam már megállni, rohantam hát e felé a nagy ház felé. Valami öntudatlan ösztön vitt, hogyha oda bejuthatok... elrejtőzöm. Ekkor vetem észre a kivilágított ablakot. Azon a nagy házon égett egy földszinti ab­lak mögött valami mécsféle, homályosan és lobogva... Zöldesen... nini, az ablakon zöld szúnyogháló van... azért... Meg akar­tam állni... de már odalépett az ablak­hoz egy alak... sohasem fogom elfelejteni! .. .Parasztember, fehér ingben, öreg, baráz­dás arccal, szúrós fekete szempárja szinte állatiasan villogott, sűrű, fehér haja borza­sán állt szét... és kezében lassan emelke­dett fel a vadászfegyver... lassan... las­san. .. Meg akartam állni.. .Nem tudtam... a sár csúszott... az iram túl erős volt... vitt... vitt... a fegyver emelkedett és én rohantam a halál elé. Most... Mintha nem is a puskacsőből, de a rettenetes öreg szeméből csapott volna ki láng... valami hatalmas ököl homlokon vágott... és egy­szerre felálltak a guggoló óriások, már ma­gasan fölém hajolva néztek le rám vak sze­meikkel. .. és olyan jó volt a puha sárban, a puha fekete éjben süllyedni lefelé... lefelé... Lefelé... lefelé... Mintha újra éreztem volna az esés meg­szűnni nem akaró, testetlen boldogságát... Vagy csak a vonat rohan lefelé valami ma­gaslatról ? Lehúnytam a szememet. Mikor hosszú idő, egy perc múlva fel­nyitottam, a nap szemembe sütött. A le­menő nap, ami megaranyozta a víg olasz völgyet. Felgurottam, körülnéztem. A fülke aj­taja félig nyitva. Állomás sehol. A vonat mellett folyócska kanyarog, körülkörül sar­jadó vetések, beszegve virágruhás fákkal. Hol szállt ki ? Hová lett ? Megriadva léptem egyet az ajtó felé. A lábam alatt megreccsent valami. Lehajol­tam. A ceruzám... és nini, ott fekszik barna bőrkötésű jegyzőkönyvem is, félig nyitva, mintha most csúszott volna le az ölemből, ahogy felugrottam. Felvettem, idegesen csaptam Zsebre. Nem, most nem nézem meg, mi van bele­írva... mennyi van beleírva... majd... nem... talán soha... Előkaptam újra a könyvecskét, aka­rattal fordítva vettem a kezembe és távol tartva magamtól, megkerestem, meddig van írva benne, azután kitéptem az írott lapo­kat, leeresztettem az ablakot és kiszórtam őket a reggeli szélbe. Hogy repüljek ! Repül­tek visszafelé, oda, ahol egy nagy, fenye­gető hegylánc távolodik tőlünk. Talán... talán annak a hegynek az aljában,­­valahol ott van a fekete út, ame­lyen átjöttünk ? S a fekete út kapujában ott áll valaki... csak fehér arcát és két fehér kezét látom... aki vigyorogva gyűjti össze újra értelmes egymásutánban az el­szabadult, kóborló papírospilléket... talán De nem, nem gondolni erre! Most újra üres, tiszta a könyvecske, itt a ceruzám is, süt a nap, minden jól van ! És jött a pincér, felrántotta sorban az ajtókat és úgy kiáltott be mindenüvé pár olasz szót, mintha nagy örömöt hirdetne. Ah, a reggeli! (Folyt, köv.) гыs napló 1936 d< c mber 1. Ausztria és Magyarország az összes kérdésekben azonos felfogást vallanak Bécs, nov. 30. Hétfőn délután Darányi Kál­mán miniszterelnök, Kánya Kálmán külügyminisz­ter, Schuschnigg kancellár és Schmidt Guido kül­ügyi államtitkár folytatták vasárnap megkezdett politikai és gazdasági tanácskozásukat. A tanács­kozás 1 óra hosszat tartott és annak befejeztével a két állam kormányférfiai örömmel állapították meg, hogy a felvetett kérdésekben azonos felfogást val­lanak és elhatározták, hogy az egyöntetű el­járás érdekében továbbra is a legszorosabb érintkezést tartják fenn. A kormányzó ünneplése a bécsi Operaházban Bécs, nov. 30. A kormányzó délután Imperial szállóbeli lakásán magánszemélyeket fogadott. Este díszelőadás volt a kormányzó tiszteletére az Operaházban. A megjelent nagyszámú előkelő . ■ /___________________________________________________________________ közönség lelkesen ünnepelte a magyar államfőt és feleségét. Válásreggeli a testőrségi tiszti kaszinóban kormányzó megszemlélte a testőrség géppuski századának néhány gyakorlatát. A kormányzó kedden délelőtt érkezik vissza Budapestre Bécs, nov. 30. A kormányzó és felesége, val­mint Darányi Kálmán miniszterelnök és Kány Kálmán külügyminiszter kedden délelőtt érkezik vissza Budapestre. A különvonatot az osztrák határtól Budapesti­g főbb állomásokon a főispánok és polgármestere fogadják. A keleti pályaudvaron az ünnepélye fogadtatásra megjelennek a kormány tagjai, felsőház és képviselőház elnöke, a honvédfőpa­rancsnokkal az élen a tábornoki küldöttség, miniszterelnökség és a külügyminisztérium vezet tisztviselői, az olasz és az osztrák követség tagja és sok más előkelőség. Belgrádi lapok baráti hangon irnak Magyarországról Belgrád, nov. 30. A belgrádi lapok az elmúl héten naponta foglalkoztak a kormányzó roma útjával. A tudósítások sorából kiemelkedik­­ „Dan“ cikke, amely így ír : Az utóbbi időben Magyarországon egyre gyak­rabban hallhatók olyan hangok, amelyek barátságosan emlékeznek meg Jugoszláviáról. A mi országunkban is igen tekintélyes azok száma, akik szívből óhajtják a viszony meg­­javulását Jugoszlávia és északi szomszédja között. Sohasem fogjuk elfelejteni, hogy a mi szerb kul­túránk bölcsője Magyarországon ringott. Felfogás dolgában a magyarok közelebb álla­nak hozzánk, mint akármilyen más nemzet. A két népet régi kapcsolatok fűzik egymáshoz akár mint szövetségeseket, akár mint ellenfe­leket. A magyarokat alkalmunk volt megismerni, mint nyílt és bátor ellenfélt és mint odaadó, hű barátot. A szerb ember kevésbé hiszékeny és, hevülékeny, de barátságára mindenkor bízvást lehet építeni. A történelem során tekintélyes volt a vérkeveredés is a két nemzet között. Szerbek és magyarok ellenségeskedéséből min­dig mindkét népre szenvedés származott és mindig a harmadiknak volt belőle haszna. Nem vonhatnánk le a jövőben a múlt tamit­

Next