Pécsi Napló, 1939. február (48. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-01 / 26. szám

14. oldal. zottságának tagja nyilatkozott Hitler Adolf beszédéről. A képviselő hangoztatta, hogy teljes mértékben osztja Hitlernek azt a felfogását, amely szerint az Egyesült Államok kormánya nem avatkozhat bele Németország és a többi amerikai állam kapcsolataiba. Németország valóban olyan külkereskedelmi politikát folytathat, amilyent akar — mondotta a képviselő. Ha pedig az Egyesült Államoknak nem tetszik Németországnak délamerikai propagandája, úgy legfeljebb csak azt teheti, hogy erre a propagandára ellenpropagandával felel. PÉCSI NAPLÓ Berlin ünnepel Berlin, jan. 31. A német főváros ünnepi hangulata csak a hajnali órákban csendesedett el. Jóval éjfél után még mindig óriási tömegek lelkes hangulatban járták a kormányzósági negyed utcáit. Különösen a birodalmi kencellári palota előtt feketéllett a sokaság. A tömeg minduntalan látni akarta Hitler Adolf vezérkancellárt. A német nemzeti szocializmus hatalomra jutásának hatodik évfordulója alkalmából renndezett ünnepségeket hatalmas fáklyásmenet zárta be. Ebben az évben is megismételték azt a fáklyásmenetet, amelyet 1933 január 30-án Hitler Adolf uralomrajutása után rendeztek. A történelmi fáklyásmenet a Brandenburger Toron keresztül vonult a Wilhelmstrasséhoz. A birodalmi kancellári palota erkélyén állva, Hitler Adolf fogadta a 12.000 egyenruhás nemzeti szocialista elvonulását. Tízezrek és tízezrek nézték végig a felvonulást és mámoros lelkesedéssel ünnepelték a német nép vezérét. A tömeget csak a hajnali órák felé sikerült rávenni a hazatérésre. Berlinbe utazik az olasz király Róma, január 31. A Palazzo Venezia előtt, Róma főutcáin és nagyobb terein ezrével gyűltek össze tegnap este az emberek, hogy Hitler beszédét meghallgathassák. Az üzletekben, amelyek a késő esti órákig nyitva tarthattak, rádiót állítottak fel, a kávéházak és vendéglők rádiókészülékei előtt már a délutáni órákban tömegesen helyezkedtek el a hallgatók, a minisztériumok, követségek, közhivatalok, szerkesztőségek jóval éjfél után is permanenciába maradtak. A beszéd elhangzása után egyszerre ezrekre menő tömegek lepték el az örök Város uccáit és élénken tárgyalták a deklaráció egyes passzusait, főleg az olasz vonatkozásúakat. Igen mély benyomást tett a Führer elismerő kijelentése Itália katonai erejéről és rendkívüli figyelmet keltett az a határozott hang, amelyet Hitler a Berlin—Róma-tengely ellenfeleivel szemben használt és az a kímélet, amelyet azokkal a vezető angol és francia államférfiakkal szemben tanúsított, akik az elmúlt év őszén felelősséget vállaltak Európa békéjéért. Hitler beszámolójának végső konklúzióját Róma abban foglalja össze, hogy Németország utolsó igényeit jelentette be, de ezeket azután feltétlenül érvényesíteni akarja. Egy lap sem mulasztja el hangsúlyozni a német—olasz érdekazonosságot, amely a beszéd nyomán is mutatkozik. A két nagyhatalom ba- rátságának legközelebbi bizonyítéka Cano gróf németországi utazása lesz, de mindennél fényesebb igazolása — mint a német külügyminisztériumhoz közelálló Danziger Vorposten jelenti — III. Viktor Emánuel olasz király és abesszin császárnak tavasszal a német birodalomban teendő látogatása. Bilbao, január 31. Az egész spanyol nemzeti sajtó feltűnő helyen, nagy részletességgel közli Hitler kancellár hétfői beszédét. A lapok címeikben különösen kiemelik a kancellárnak a gyarmatokra vonatkozó kijelentéseit. A „PÉCSI NAPLÓ“ REGÉNYE útgrólszakak írta: RUSZKABÁNYAI ELEMÉR (19) Ede mélységes sajnálkozással hallgatta eddig Pétert, de ez már olyan komikus volt, hogy minden részvéte ellenére is kitört belőle a nevetés. Ezt nem lehetett nevetés nélkül megállni. Hogy épeszű embert tévedésből becsukjanak a bolondok közé! Elképzelte a bölcselkedő, bogaras, ámde mégis mindent tisztán látó Pétert a handabandázó bolondok között, azt is elképzelte, mit művelhetett és mit művelhettek az ordításától felizgatott valódi őrültek és nevetett, nevettében hátradőlt a széken, a szék megbillent s vele együtt felborult. — ... ahonnan tegnap este engedtek szabadon, — fejezte be Péter a hahotázással félbeszakított mondatot — azóta fekszem, tulajdonképpen nincs semmi bajom, csak pihenek... De már fáradtságot sem érzek, mióta tudom, hogy az újságokba nem tették ki az esetemet. Ennek örülök. Ha kiszerkesztenek, hát elbujdostam volna szégyenemben. A többit, üsse kő! Elmúlt! Kész! — belőle is kiloccsant a nevetés, ez a nevetés és ez a könnyed hang már a magára talált Liliom Péter sajátja volt. Az a mindenki mást hetekre, talán hónapokra is tönkretévő valóság, hogy nappokig őrültnek kezelték, pillanatok alatt megsemmisült benne az öröm mellett, hogy kimaradt az újságokból. Még Rozika hánytorgatta fel pár szóval, milyen kíméletlenül fogadták a hivatalos urak, midőn bejelentette Péter eltűnését és rögtön megmondták, hogy a bolondokházába vitték s azt is megmondták, hogy sokáig ne is számítson Péterre, mivel Péter dühöngő őrült, faggatták, nem vett-e észre rajta azelőtt is valamit és hasztalan esküdözött, nem hitték el, hogy Péter a legokosabb, legjobb, legdrágább ember a világon s nem lehet az, hogy így egyszerre... igen, aznap a feje fájt ez igaz... áhá, tehát mégis! Szóval, a feje fájt?... igen, azért ment el sétálni, dehát mindenkinek fájhat a feje. .. végül azt mondták neki, hogy menjen szépen haza, rendezkedjen be egyedülvalóságra és vasárnap délután kivillanyosozhatik a Lipótmezőre, ott a bolondokháza, akkor esetleg messziről megláthatja az urát... Mást nem mondtak, egyetlen vigasztaló szót, egyetlen bátorítást, semmit. Tegnap aztán, éppen templomba készült, hogy Péterért imádkozon, egyszer csak nyílik az ajtó és belép Péter ... így volt, így s hála a magasságos Istennek, hogy vége van, mert az borzasztó lett volna, ha Péter csakugyan ... De hol volt már mindez? Hol volt a tegnap és hol volt a negyedórával ezelőtt könnyesen folydogáló szomorúság? Péter enni kért. Az asszony vajaskenyeret hozott s úgy rakosgatta Péterbe a falatokat, mint madár-mama a fiókái csőrébe Egyszeriben mindnyájan felderültek, mint tovavonult . Ma este fél 10 órakor a Jótékony Nőegylet bálja, vihar után az ég. Péter nemsokára vallatni kezdte Edét, hogy miért pont mama jött el, mi szél hajtotta erre? Ne is tagadja, látszik az arcán, hogy valamin rágódik, hát csak kivele, addig faggatózott, amíg Eden bevallotta az igazat. Elmondta, hány helyen és hogyan járt reggel óta és hogy nagy baj lesz, ha nem fizetik ki otthon a házbért és azt is megemlítette, hogy a vendéglőben olvasta a hirdetést. Péter mintha csak erre várt volna, midőn megtudta, hogy Edének segítségre van szüksége, maradék fellanyhultságát is lerúgta magáról. Róza nagy megrökönyödésére kibújt az ágyból és kijelentette, hogy mostan pedig tüstént indulnak pénzt szerezni. Az asszony hiába rimánkodott, leintette: — Mit akarsz, nincs semmi bajom, miért ne keljek fel? És mit képzelsz? Csak nem hagyom cserben a barátomat? Csend legyen, annyit mondok, különben visszamegyek a Lipótmezőre, — tréfálkozott, mellére ölelte Rozikát és jobbról-balról megcsókolta. Láng Simon, akihez Edét elkísérte, a belvárosban lakott, egyik sötét szűk mellékutcában, földiek voltak, régi ismerősök, már tudniillik az öreg Láng Salamonnak abban a bácskai községben volt pálinkamérése, ahol Péter apjának a birtoka. Simonnal onnan számították az ismeretséget, hogy biciklijével egyszer elgázolta az országúton. Simon akkor négy hétig feküdtösszetört tagokkal és Liliom Miklós megkövetelte fiától, hogyha már szenvedést okozott neki, mindennap meglátogassa. — Folyt. köv. — MEGHALT PRZEMYSL HŐS MAGYAR VÉDŐJE , Budapest, jan. 31. A mára virradó éjszaka 78 éves korában meghalt a világháború egyik legkiválóbb magyar tábornoka, Przemysl hős magyar védője, fogarasi Tamásy Árpád nyugalmazott táborszernagy, valóságos belső titkos tanácsos. Temetése pénteken délután fél 4-kor lesz a farkasréti temetőben. 1939 február 1. „Ifi modern pogánysággal szemben csak az áldozatos szellem veheti fel a versenyt” Székesfehérvár, jan. 31. Sávoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök idei I. sz. pásztori levelében részletes beszámolót ad egyházmegyéjének elmúlt évi eseményeiről. — Az elmúlt esztendőben — írja a többi között a püspök, — ugyancsak kiéleződött a világnézeti harc a kereszténység és a modern pogányság között. Ez a harc életre-halálra megy, csak úgy, mint Spanyolországban. De nem oly nyíltan, inkább a szellem fegyverével az ifjúságon keresztül. A katolikus egyházat úgy állítják az ifjúság elé, mint a legnagyobb gonosztevőt és a kereszténységet, mint a legsötétebb butaságot. Az egyház szemére vetik, hogy erkölcstelen és ugyanakkor a fiatalságot a legelemibb erkölcsi törvények ellen uszítják. Mintha a nemzeti és szociális élet megújulásához a vallás akadály volna és az egyetlen út az istentelenség lenne. Ez a nagy fanatizmussal vívott harc könnyen itt lehet, vagy talán már itt is van a mi portánkon. Nemrég hallottam, hogy az egyik sváb faluban a félrevezetett fiatalság a haldoklóhoz szentséget vivő papot gyalázta és pfujozta. — Ezzel a veszedelemmel szemben elsősorban a papságnak kell felvennie a fegyvert. De ne felejtsük: világnézet ellen csak világnézettel, szellem ellen csak lángoló hit erejével lehet harcolni. A modern pogánysággal szemben csak az átélt, lelkes hit, feddhetetlen, egyszerű, tiszta élet és a mártíromságig menő áldozatos szellem veheti fel a versenyt. Ahol felüti fejét ez a tűzvésznél is nagyobb veszedelem, minden erőnkkel vegyük fel a harcot! A kommün pokla után még egy ilyen poklot nem bírna el drága hazánk.