Pécsi Napló, 1939. március (48. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-01 / 49. szám

2. oldal, PÉCSI NAPLÓ 1939. március 1. ságot és a galiciai inváziót. Valami álliberaliz­mus és áldemokrácia bűvöletében megnyitotta előttük a határokat. A történelmi zsidóságnak éppen az a tra­­ gédiája, hogy szemet hunyt ezek felett a dolgok felett, éppen ezért most katasztro­fálisan kell ennek a történelmi zsidóság­nak megbűnhődnie. Miután azonban ez a javaslat egészen más alap­ból indul ki és olyan szempontokból, amelyek mélyen belenyúlnak a keresztény alapigazsá­gokba, foglalkoznom kell ezzel a kérdéssel a ke­resztény hitelvi álláspont szemszögéből. Itt felvetődik két kérdés: az egyik a ke­­resztség, a másik a fajiság problémája. Ez a törvényjavaslat nem azonos azzal a tör­vénnyel, amely ellen született meg voltakép­pen a mi pártunk. Ezalatt értem a polgári há­zasságról szóló törvényt. Az frontális támadás volt a katolikus vallás dogmái ellen, mert az egyházi forma helyébe a világi formát állította, mint a házasélet egyenértékű megteremtőjét. — Aki megkeresztelkedett, beletartozik az egyház közösségébe és élheti a keresztény egy­ház kegyelmi életét teljesen és csorbítatlanul. De ez a javaslat disztingvál keresztség és ke­­resztség között. Az egyik esetben elfogadja a keresztséget az asszimiláció jegyének, a másik esetben nem. A dédszülőket illetőleg elfogadja, a nagyszülőket illetőleg nem, önönmagában­ nem fogadja el, de ha összevegyül a vérségi le­származással, akkor elfogadja, vagyis bizonyos mértékben határt szab a keresztény kegyelmi hatásnak. Emberi mértékkel méri le a kereszt­ség kegyelmi hatását. Ez sért egy elvet, mert vallási és teológiai dolgokat csak vallási törvé­nyekkel lehet elbírálni. A következetlenség és abszurdumok hínárja — A zsidóság mohón vetette rá magát a közgazdasági pályára. Ezzel megbontotta az egyensúlyt — folytatta Makray. — Nem akarok most filippikákat mondani a zsidóság ellen. Ak­kor fordultunk szembe ezzel a problémával, mi­kor a zsidóság hatalmon volt. Most, amikor a zsidóság össze van törve, akkor igazán könnyű harc és győzelem volna ellenük filippikát mon­dani, de ez nem volna magyar és lovagias eljá­rás. A kereszténypárt ezzel a törvényjavaslattal elvileg egyetért, de a magam részéről kon­strukcióját nem tartom szerencsésnek. Ép­pen azért, mert téves alapból indul ki. Ha a honpolgárságot vette volna kiindulási ala­pul, akkor nem komplikálta volna ezt a kér­dést sem a kereszténységgel, sem a faji kérdéssel és ennek következtében nem idé­zett volna elő igen súlyos lelki konfliktu­sokat éppen az igazi keresztény lelkekben. Ha nem erről az alapról indul el, akkor nem került volna a következetlenségek, abszurdu­mok hínárjába.­­ Hogy a következetenségre egy példát említsek: egyszer vallási alapon zsidónak minő­sít ez a javaslat olyan egyént, aki leszármazás szerint nem zsidó; tehát aki árja vagy turáni, de áttért a zsidó felekezetre, ennek következté­ben zsidónak minősíttetik; másrészt pedig, noha leszármazást vesz alapul, azokat, akik val­lásilag és lelkileg kereszténnyé lettek, épp en­nek a törvénynek erejével vissza akarja zsidó­­sítani. Előfordulhat az a képtelenség, hogy év­századok óta itt lakó zsidók, akiknek ősei ki voltak téve a magyar géniusz és a keresztény gondolat hatásának, nem asszimiláltaknak mi­nősülnek, míg ellenben, ha valaki 1936-ban be­vándorolt, megkeresztelkedett, megkapta a ma­gyar honpolgárságot, elvett egy keresztény nőt, annak leszármazottja már asszimiláltnak minő­síttetik. Ezek a következetlenségek ebben a ja­vaslatban.­­ De vannak egyéb okok is, amelyek miatt a törvényjavaslat kiindulását nem tartom sze­rencsésnek. Ha nem komplikálták volna a ke­reszténység és a fajiság kérdésével, akkor poli­tikai szempontból is kellene ezzel a javaslat­tal foglalkozni. Például felvetődhetnék a kér­dés: vájjon szerencsés-e, opportunus-e kiemelni a ma­gyar társadalom egy kontingensét a magyar nemzet közösségéből és opportunus-e ezt a réteget szembeállítani az egységes magyar állammal? — Van egy másik kérdés is, ez az, milyen hatalmi politikai erőt jelent a színtiszta, egy­séges, nemzeti közszellem és közvélemény! — A kérdéssel gazdasági vonatkozásban is kell foglalkozni. Meggondolás tárgyává kell tenni azt, váljon az az őrségváltás, amely a ja­vaslat folytán bekövetkezik, keresztülvihető-e 1943-ig anélkül, hogy súlyosan megrázkódtatná a magyar közgazdasági életet? — Közgazdasági életünk át van szőve a zsidó tőkével és annak képviselőivel. Ez a li­berális gazdasági rendszer vétke, de adottság, amivel számolni kell. Mi át akarjuk majd állí­tani a közgazdasági életet, azok vezetőit, de akkor meg kell gondolni azt: nem keletkez­­nek-e olyan gazdasági visszahatások, nem jár-e ennek nyomában olyan súlyos gazdasági de­presszió, amelynek következményei beláthatat­­lanok? Makray ezután kijelentette, hogy az em­beriesség szempontjából is foglalkozni kell ez­zel a problémával. — Humanitárius szempontból azért kell foglalkozni a problémával, — folytatta — mert elvégre keresztény, civilizált és kulturált államban élünk és itt a vandalizmus stílusa és eszkö­zei nem alkalmasak. ­ Éveken át szétszorulásban szenvedő egyének gyakran meglepő rövid idő alatt rendbejönnek, ha reggelenként felkeléskor és esetleg este lefekvés előtt is egy-egy félpohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet isz­nak. Kérdezze meg orvosát. Tagadom a vér misztériumát A továbbiakban a fajisággal foglalkozott. — Most foglalkoznom kell — mondotta — a fajiság kérdésével, illetőleg nemcsak a faji­ság kérdésével, hanem a nemzet kérdésével is, mert Európában általában, de különösen ná­lunk, a magyarsággal kapcsolatban inkább nem­zetről, mint fajról lehet beszélni. A fajiság kér­dése ma a legszenvedélyesebb harcok első vo­nalában áll és sűrű köd üli meg. — Én tárgyilagosan és megértéssel állok szemben a faj kérdésével és problémájával. Ál­lítom, hogy igenis vannak fajok. Isten bölcs gondolatát látom abban, hogy az egységes em­beriség fajokra tagozódik és nemzetekké jege­­cesedik. Isten vezette bele az elindított élet­áramba azokat az erőket, amelyek azután cso­dálatos és pazar változatossággal bontották szét ezt az egy tőből sarjadt emberiséget. Min­den faj, gondolat és terv az isteni bölcsesség s mindenhatóság végtelen skáláján. Tagadom azonban, nem tartom tudomá­nyosan megalapozottnak a fajoknak olyan felosztását, melynek alapján vannak maga­­sabbrendű, értékes fajok és alacsonyabb­­rendű, silányabb fajok. Hogy vannak fajok, amelyek uralkodásra, parancsolásra, fajok, amelyek történelmileg szolgálatra vannak rendelve. Az Úristen egynek teremtette az emberiséget, az emberi méltóságban és örök hivatásban egyenlő értéknek. Minden nép,­­faj Isten nagy családjához tarto­zik. Egészen nyilvánvaló, hogy én nem látok a fajban pusztán biológiai egységet. — A nemzetben sem látok csupán gazda­sági, vagy pedig védelmi célokra való célszerű­ségi tömörülést. Tagadom, hogy a fajiságnak fő alkotóeleme a vér. Tagadom a vér miszté­riumát, amely sivár és meddő történelmi mate­rializmusra vezet, a faj istenítésére, új pogány­ságra, az emberi szolidaritást szétmaró faji el­zárkózásra és határtalan faji gőgre. — És ha ez áll minden nemzetre, akkor áll legelsősorban a magyarra. Mert nincs az Úr­istennek még egy nemzete, amely annyira a lé­lek nemzete volna, mint a magyar. Ezt a nem­zetet nem a szerencséje, nem a hadi erényei, nem a gazdagsága tartotta fenn ezer éven át, hanem egyedül a lelke, amely beleszívódott en­nek a földnek minden rögébe, hantjába és szik­lájába. — A felelősség kérdésével foglalkoznom kell folytatta Makray Lajos beszédét —, ame­lyet a Ház minden oldalán feszült figyelemmel, közbeszólásoktól tartózkodva hallgattak . A zsidó vallásról a keresztény vallásra áttérteket az állam és az egyház is invitálta annak idején. Az állam a polgári házasság törvényével és a reverzálisról szóló törvénnyel, az egyház pedig azzal, hogy lépjenek be a keresztény közös­ségbe. Voltak, akik hivatkoztak Prohászka Ot­tokár püspökre. Ő a zsidókérdést három pont­ban foglalta össze. — Először: meg akarjuk akadályozni a ke­resztény társadalom letörését, másodszor: meg akarjuk akadályozni Magyarország elzsidóso­­dását, harmadszor: rá akarjuk segíteni a nemzeti érzelmű zsidóságot a keresztény társada­lommal való összefogásra. Makray Lajos: A kereszténység a keresz­tény közösséghez való tartozás jogát jelenti, de nem jelent jogcímet gazdasági téren. De amikor ilyen módon invitáltuk a zsidóságot a kereszténységbe, kell éreznünk kollektív fele­lősséget. Ez a legszerencsétlenebb kategória, mert nem tartozik a zsidósághoz és nem tar­tozik a keresztény kategória körébe. Ezt most szörnyű csalódás éri. Nekünk lelkiismereti kö­telességünk ezek érdekében síkraszállni. — De gyakorlati szempontból sem értem, miért kell a zsidók kontingensét szaporítani? Különben is milyen alapon tudjuk megállapí­tani, hogy ki a zsidó? — Itt van a hadiárvák ügye. Hogy lehet indokolni azt, hogy nem állították a kivételek közé a hadiárvákat? Ha a magyar nemzet el­fogadta a zsidók életét, hol a magyar nobilitás? A nemzeti becsület kérdése ez! Különben is nem nagy csoportról van szó. Csoór Lajos: Hát a rongyosok mit kap­tak? Makray Lajos: XL Pius pápa élete utolsó pillanatában ezt a szót lehelte: Pace! — béke! Mennyi imádkozás sír e szóban! Mi, ma­gyarok, mennyire átérezzük e szó értékét! Tár­sadalmi, nemzeti békét akarunk, nem a jégme­zők, a temetők, a rezignáció békéjét, hanem az egyensúlynak, az összefogásnak, a megértés­nek nyugalmát, az igazság, a szeretet békéjét. Ez a törvényjavaslat, ha a korrektívumokat el­végzik, ezt a békét hozza.­­ A megkeresztelt zsidókat mi nem tagad­juk meg, megértő lélekkel állunk melléjük, egyenlőnek tartjuk őket és hisszük, hogy a ke­reszténység ereje ad nekik erőt, hogy ezt a ke­resztet roskadás nélkül tudják elviselni és mi ígérjük, nem szűnünk meg értük küzdeni. Ab­ban a reményben, hogy a kormány az említett módosításokat magáévá teszi, a törvényjavasla­tot elfogadom. Güttler Dénes idézte Prohászka püspököt, aki azt mondotta, hogy nem gyűlöli a zsidót, de ha a zsidó boldogul, az fáj neki, ha ez ma­gyar testvére rovására történik. A zsidóproblé­ma megoldása feltétlenül fontos és sürgős. A zsidóság önálló vallás és önálló faj. Ha egy zsidó minden érdek nélkül kitér és tisztán ke­resztény erkölcs szerint él, az ilyennek keresz­tény gyermekeit már lelkileg teljesen asszimi­lált tagnak lehet tekinteni. Fajilag azonban már sokkal nehezebb asszimilálni a zsidóságot. Ősrégi tapasztalat, hogy a zsidóság ott, ahol letelepszik, nemcsak élni akar, hanem ural­kodni is. Az utolsó másfél évszázad alatt, de különösen a háború előtti időben óriási módon tért foglaltak nálunk a gazdasági és a szellemi életben. Nekünk felvidéki magyaroknak a cseh uralom alatt nem adták meg azokat a jogokat, amelyek bennünket százalékarányunknál fogva megillettek volna.

Next