Pécsi Napló, 1939. június (48. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-01 / 123. szám
2. oldal. Szemüveget kell venni? akkor Éden Drogériába kell menni! természetesen Pécs városának ügyes bajos dolgait és a legnagyobb örömmel fogom erőimet arra is felhasználni, hogy e város lakóinak sorsán javítsak amennyire csak lehet, hogy életet, pezsgést hozzak ebbe a városba, hogy e város fellendülésén keresztül ennek a városnak minden polgára egy jobb, megelégedettebb jövőnek nézhessen elébe. — Azt mondottam: Minden polgára, mert magyar testvéreim, a harcnak most vége. Most üljön el a harci zaj. Mi nem ágért küzdöttünk a választások során, hogy utána sebek maradjanak, mi nem sebeket akartunk ütni — ha ilyenek talán estek is — most hegesszük és gyógyítsuk be őket és fogjunk össze valamenynyien. Mutassuk meg, hogy a magyar el tudja felejteni a pártharcot és össze tud fogni egy magasabb nemzeti szintézisben, amelybe beletartozik minden magyar, aki becsületesen dolgozik. Az értelmiségi pályán dolgozónak épp úgy bele kell tartoznia, mint azoknak, akik két kezük munkájával keresik a kenyerüket. De kötelez engem ez a megtisztelő bizalom egyébre is. önök nemcsak személyeket, sőt nem személyeket választottak, önök gondolatok, eszmék mellett adták le szavazatukat. Ha valakit megtisztelek azzal, hogy a lelkükből fakadó gondolatokat képviselje, akkor az illetőnek a legelső kötelessége az, hogy ezekhez az eszmékhez és gondolatokhoz hű maradjon. Kötelez ez a mandátum tehát arra, hogy a mellett a program mellett, amelyet itt a választási harc során ismételten vallottam, kitartsak. Mit jelent ez a program? Jelenti a nemzeti gondolat ápolását, jelenti azt, hogy mi ezen a drága magyar földön, amely még mindig csonka, amely még mindig sebektől vérzik, a magunk módján, magyar módon éljünk, jelenti azt, hogy betöltsük nemzeti hivatásunkat, mely a Kárpátok medencéjében a vezetést jelenti. De jelenti a nemzeti gondolat ma a népi egység gondolatát is, jelenti a nép összeforrásának a gondolatát, jelenti azt, hogy mi nem ismerünk különbséget magyar és magyar ember között, aki kötelességét teljesíti, hogy mi tiszteletet adunk minden magyarnak, aki munkáját a haza érdekében elvégzi. Mi nem keressük, milyen anyagi körülmények között és nem keressük azt, hogy hol született, csak azt keressük benne, hogy becsületes, tiszteséges dolgozó magyar ember legyen. — A Pécs város polgársága részéről ért bizalom kötelez arra, hogy a keresztény gondolat mellett kitartsak. A keresztény gondolat nem csak azt jelenti, hogy az országot megszabadítsuk egy idegen szellemiség bélyegétől, ami még nem történt meg és ami nem fog csupán törvényekkel megtörténni, hanem csak a társadalom szakadatlan és kitartó mukájával. Ahogyan Pécs városa 17 évig küzdött azért, hogy végül a jobboldali gondolat reprezentánsai legyenek a város képviselői, ugyanúgy kitartó munkával fogjuk mi is elérni azt, hogy ez az ország igazán keresztény legyen, hogy igazán keresztény legyen a kulturális élet vezetése, hogy a gazdasági életben ne csak keresztények igazgassanak, hanem keresztény szellem is uralkodjék. — Végül — amint az elnök úr szép szavai is kiemelték — kötelez ez a mandátum arra, hogy kitartsak a szociális igazság hirdetése és munkálása mellett. A szociális gondoskodás terén már sok történt ebben az országban, de nem elég. A szociális igazság érvényesítése tekintetében még óriási munka vár ránk, óriási munka vár a társadalomra és ha a politikus megtette azt, hogy felrázta a társadalmat, akkor a társadalomnak kell tovább dolgoznia. A politikusnak is kell dolgoznia, mint a társadalom egyedének, azért, hogy a szociális igazságnak ez az országépítése elkövetkezzék és ebben kérem minden jószándékú magyar ember segítségét. Ne acsarkodjunk folyton egymásra, ezzel csak a társadalmi munka aláaknázását érjük el. Dolgozzunk valamennyien, kéz a kézben. Építsük ki azt a nagy szeretetláncot, hogy az egész országban minden embernek meg legyen a maga gazdája, akihez elesettségében fordulhasson. Ha ez meglesz, akkor ebben az országban egy olyan egység fog létrejönni, amelyet 5% nem boríthat fel. Egy olyan láncra van szükségünk, amelyen sem belső, sem külső ármány nem fog erőt vehetni. Ehhez kérjük minden magyar segítségét nemcsak Pécsett, hanem szerte az országban. Valamennyi magyar segítségét kérjük, hogy ismerje fel a mostani idők parancsát, ezeknek az igazán nehéz időknek a parancsát, amikor oly nagy veszélyek, de egyúttal nagy esélyek is állanak előttünk. — Felejtsük el ezt a választási harcot és Pécsett, de szerte az országban is igyekezzünk az egész magyar társadalmat egy egységes, megfeszített társadalmi munkába összefogni, az új, a szociális, a keresztény és nemzeti Magyarországnak megteremtésére. Ehhez kérem segítségüket. Az eszme szolgálatát kívánjuk mindenkitől. Ezért hirdettem szerte az országban, hogy most az áldozatok korát éljük, most nem az aratás ideje van, hanem a vetés ideje. Ennek a nemzedéknek nem lesz könnyű sora, ennek a nemzedéknek dolgoznia kell, de meg vagyok győződve, hogy gyermekeink és unokáink áldani fogják a mi munkánkat. — Ebben az irányban akarok dolgozni. Úgy érzem, hogy gondolatom visszhangra talált lelkükben és hiszem, hogy meg fogom kapni segítő kezüket. Segítsenek nekünk és mutassák meg nemcsak a szavazásban, hanem a társadalmi életben is, hogy hogyan kell országot építeni, akkor el fogom érni azt, amiért idejöttem, amiért Pécs város képviselője akartam lenni. Mindig éreztem azt, hogy itt meg fogom találni, nemcsak szavaim visszhangját, hanem a tettekhez meg fogom kapni a segítő kezeket is. — Köszönöm mégegyszer szívem egész melegével bizalmukat, köszönöm azt a segítséget, azt az erőt, amelyet a mai napon is belém öntöttek. Isten áldását kérem a város minden polgárára. Percekig, szűnni nem akaró lelkesedéssel zúgott a taps Imrédy Béla beszéde után, majd Somogyi Ferenc dr. Pécs város másik országgyűlési képviselője köszönte meg a bizalmat, amely személye iránt megnyilvánult. Büszke arra, hogy az ezeréves kulturális gócpont képviselője lehet, ígéri és ezt meg is fogja valósítani: az előlegezett bizalomra méltó lesz. Az ünnepség ezután a város képviselőinek éltetésével, majd a Himnusz hangjaival ért véget. A „PÉCSI NAPLÓ“ REGÉNYE Egy nap az egész élet ÍRTA: FÁTH IMRE.„ Hát ez csakugyan ötlet. Várakozásomon felül jó ötlet. Utazni mindig nagy öröm, emóció. Különösen annak, aki az utazás minden részletét külön és együtt is tudja élvezni. Vannak, akik csak megérkezni szeretnek valahova, új világba, új életbe, ki a megszokott környezetből. Nekem attól a pillanattól kezdve, hogy elhatározzuk, utazunk, egészen a visszaérkezésig minden öröm. Az előkészületek, a csomagolás, sőt, amit aránylag kevesen szeretnek, maga a vonaton eltöltött idő is különös örömeim közé tartozik. Lehet, hogy ebben van valami maradiság ma, amikor repülőgépek és autó falják a levegő és az országutak kilométereit. Számomra még mindig legkedvesebb a vonat. Külön mozgó világ a civilizáció minden kényelmével. Finom plüs és csipke, fényes rézveretek, piros, intarziás fák, asztalok fehér abroszszal, porcellánnal, ezüsttel és meleg étellel szóval minden luxus, amit az ember megszokott és megszeretett. De még a kormot meg hideg italai és fehér ágy, mosdó — is szeretem, a füst szagát, mindent, ami Velejárója és hozzátartozója az utazásnak. — És mikor utazunk? — kérdeztem. — Amikor akarod. Holnap. ■— Holnap ? Jó volna, de az túl korán. ~ Odaadjuk a nagyanyjához, az boldog lesz vele Még itthon el kell rendezni mindent, a gyerekről gondoskodni... / — És elrontja. — Aztán majd te megjavítod. Szóval ? Hova utazunk ? Pestre ? — Azt mondtad, mehetünk messzebbre is. Hát menjünk messzebbre. — Jó. — Utazzunk Párizsba. — Az túl messze van. Innen több, mint két nap. Sok. Gyerünk Bécsbe. — Az túl közel van és ott már voltam és ha már megyünk, gyerünk újat látni. — Tehát ? — Menjünk Berlinbe. Azt mondják, európai Newyork. — Hát az túlzás, de nem bánom. Holnap utazunk. — És ruha ? — Milyen ruha ? — Hát nézd, — magyaráztam — Berlinbe más ruhával megy az ember ... — Ezért nem lehet veletek semmit kezdeni, asszonyokkal. Mindig a ruha a főszempont. Minek neked Berlinben új ruha? Van neked elég. — Ha azt mondod, sok ruhám van, talán nem vitatkozom, mert van néhány. De elég ruha? Ruhából sohase elég. De tudod mit? Kiegyezek veled, csak egy estélyi ruha kell. — És most arra várjunk, amíg az elkészül? — Nem kell várni. Megveheted Berlinben is. — Jó, jó, meglesz! Tehát csütörtökön délben a háromnegyedtizenkettes gyorssal indulunk. — Hálókocsival! Erre legyintett egyet és kiment. Az igazságnak tartozom azzal, hogy végül mégis megvette a hálókocsijegyet, de ezt az estélyiruha érdekében rendezett vitánál is nagyobb eszmecsere kényszerítette ki. Lehet, hogy szerénytelennek látszom ezekkel a kívánságokkal. Bizonyos, hogy sok asszony boldogan ugrott volna a férje nyakába akkor is, ha új estélyiruha nélkül és akár csak harmadik osztályon viszi utazni. Én nem borultam az uram nyakába, főleg, mert közöttünk már az első évben sem voltak divatosak a boldog nyakbaborulások, nemhogy nyolcesztendei házasság után. Különben is sokféle szempont határozza meg, hogy szerény egy asszony, vagy szerénytelen. Az uram egy közel százéves import-export cég egyedüli tulajdonosa. A város, amelyben élünk, majd százezer lakosú, még villamos is jár benne, igaz, csak egyetlen vonalon, de sem a városban, sem a környéken nincs a mienkhez hasonló üzlet. Azt mondják, az áram nagyon tehetséges kereskedő, nagyon szorgalmas is, a vidéken általában gazdag embernek tartják, sok mindent megengedhet magának, amit egyébként fényűzésnek szoktak minősíteni. Viszont a belénevelt takarékosság, gyűjtési szenvedély és túlzó puritanizmus, — az ilyen régi cégek tulajdonosait még akkor is jellemzi ez, ha fiatalemberek — indokolatlan pazarlásnak tartotta az én „igényeimet.“ (Folytatása következik.) PÉCSI NAPLÓ 1939. június 1. — Mindenkit fenyeget a légitámadás — mindenki támogassa a Légoltalmi Ligát — mindenkit felhív a közös munkára — mindenkit el-s vár a Légoltalmi Liga.