Pécsi Napló, 1939. június (48. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-01 / 123. szám

2. oldal. Szemüveget kell venni? akkor Éden Drogériába kell menni! természetesen Pécs városának ügyes bajos dol­gait és a legnagyobb örömmel fogom erőimet arra is felhasználni, hogy e város lakóinak sor­sán javítsak amennyire csak lehet, hogy életet, pezsgést hozzak ebbe a városba, hogy e város fellendülésén keresztül ennek a városnak min­den polgára egy jobb, megelégedettebb jövő­nek nézhessen elébe. — Azt mondottam: Minden polgára, mert magyar testvéreim, a harcnak most vége. Most üljön el a harci zaj. Mi nem ágért küzdöttünk a választások során, hogy utána sebek marad­janak, mi nem sebeket akartunk ütni — ha ilyenek talán estek is — most hegesszük és gyógyítsuk be őket és fogjunk össze valameny­­nyien. Mutassuk meg, hogy a magyar el tudja felejteni a pártharcot és össze tud fogni egy magasabb nemzeti szintézisben, amelybe bele­tartozik minden magyar, aki becsületesen dol­gozik. Az értelmiségi pályán dolgozónak épp úgy bele kell tartoznia, mint azoknak, akik két kezük munkájával keresik a kenyerüket.­­ De kötelez engem ez a megtisztelő bi­zalom egyébre is. önök nemcsak személyeket, sőt nem személyeket választottak, önök gon­dolatok, eszmék mellett adták le szavazatu­kat. Ha valakit megtisztelek azzal, hogy a lel­kükből fakadó gondolatokat képviselje, akkor az illetőnek a legelső kötelessége az, hogy ezek­hez az eszmékhez és gondolatokhoz hű marad­jon. Kötelez ez a mandátum tehát arra, hogy a mellett a program mellett, amelyet itt a vá­lasztási harc során ismételten vallottam, kitart­sak. Mit jelent ez a program? Jelenti a nemzeti gondolat ápolását, jelenti azt, hogy mi ezen a drága magyar földön, amely még mindig cson­ka, amely még mindig sebektől vérzik, a ma­gunk módján, magyar módon éljünk, jelenti azt, hogy betöltsük nemzeti hivatásunkat, mely a Kárpátok medencéjében a vezetést jelenti. De jelenti a nemzeti gondolat ma a népi egy­ség gondolatát is, jelenti a nép összeforrásának a gondolatát, jelenti azt, hogy mi nem isme­rünk különbséget magyar és magyar ember között, aki kötelességét teljesíti, hogy mi tisz­teletet adunk minden magyarnak, aki munká­ját a haza érdekében elvégzi. Mi nem keres­sük, milyen anyagi körülmények között és nem keressük azt, hogy hol született, csak azt keres­sük benne, hogy becsületes, tiszteséges dolgozó magyar ember legyen. — A Pécs város polgársága részéről ért bizalom kötelez arra, hogy a keresztény gon­dolat mellett kitartsak. A keresztény gondo­lat nem csak azt jelenti, hogy az országot meg­szabadítsuk egy idegen szellemiség bélyegétől, ami még nem történt meg és ami nem fog csu­pán törvényekkel megtörténni, hanem csak a társadalom szakadatlan és kitartó mukájával. Ahogyan Pécs városa 17 évig küzdött azért, hogy végül a jobboldali gondolat reprezentánsai legyenek a város képviselői, ugyanúgy kitartó munkával­ fogjuk mi is elérni azt, hogy ez az ország igazán keresztény legyen, hogy igazán keresztény legyen a kulturális élet vezetése, hogy a gazdasági életben ne csak keresztények igazgassanak, hanem keresztény szellem is uralkodjék. — Végül — amint az elnök úr szép szavai is kiemelték — kötelez ez a mandátum arra, hogy kitartsak a szociális igazság hirdetése és munkálása mellett. A szociális gondoskodás terén már sok történt ebben az országban, de nem elég. A szociális igazság érvényesítése te­kintetében még óriási munka vár ránk, óriási munka vár a társadalomra és ha a politikus megtette azt, hogy felrázta a társadalmat, ak­kor a társadalomnak kell tovább dolgoznia. A politikusnak is kell dolgoznia, mint a tár­sadalom egyedének, azért, hogy a szociális igazságnak ez az országépítése elkövetkezzék és ebben­ kérem minden jószándékú magyar ember segítségét. Ne acsarkodjunk folyton egy­másra, ezzel csak a társadalmi munka aláakná­­zását érjük el. Dolgozzunk valamennyien, kéz a kézben. Építsük ki azt a nagy szeretet­láncot, hogy az egész országban minden embernek meg legyen a maga gazdája, akihez elesettségében fordulhasson. Ha ez meglesz, akkor ebben az országban egy olyan egység fog létrejönni, amelyet 5% nem boríthat fel. Egy olyan láncra van szükségünk, amelyen sem belső, sem külső ármány nem fog erőt vehetni. Ehhez kérjük minden magyar segítségét nemcsak Pécsett, ha­nem szerte az országban. Valamennyi magyar segítségét kérjük, hogy ismerje fel a mostani idők parancsát, ezeknek az igazán nehéz idők­nek a parancsát, amikor oly nagy veszélyek, de egyúttal nagy esélyek is állanak előttünk. — Felejtsük el ezt a választási harcot és Pécsett, de szerte az országban is igyekezzünk az egész magyar társadalmat egy egységes, megfeszített társadalmi munkába összefogni, az új, a szociális, a keresztény és nemzeti Ma­gyarországnak megteremtésére. Ehhez kérem segítségüket. Az eszme szolgálatát kívánjuk mindenkitől. Ezért hirdettem szerte az ország­ban, hogy most az áldozatok korát éljük, most nem az aratás ideje van, hanem a vetés ideje. Ennek a nemzedéknek nem lesz könnyű sora, ennek a nemzedéknek dolgoznia kell, de meg vagyok győződve, hogy gyermekeink és uno­káink áldani fogják a mi munkánkat. — Ebben az irányban akarok dolgozni. Úgy érzem, hogy gondolatom visszhangra ta­lált lelkükben és hiszem, hogy meg fogom kapni segítő kezüket. Segítsenek nekünk és mu­tassák meg nemcsak a szavazásban, hanem a társadalmi életben is, hogy hogyan kell orszá­got építeni, akkor el fogom érni azt, amiért idejöttem, amiért Pécs város képviselője akar­tam lenni. Mindig éreztem azt, hogy itt meg fogom találni, nemcsak szavaim visszhangját, hanem a tettekhez meg fogom kapni a segítő kezeket is. — Köszönöm mégegyszer szívem egész me­legével bizalmukat, köszönöm azt a segítséget, azt az erőt, amelyet a mai napon is belém ön­töttek. Isten áldását kérem a város minden polgárára. Percekig, szűnni nem akaró lelkesedéssel zúgott a taps Imrédy Béla beszéde után, majd Somogyi Ferenc dr. Pécs város másik ország­­gyűlési képviselője köszönte meg a bizalmat, amely személye iránt megnyilvánult. Büszke arra, hogy az ezeréves kulturális gócpont kép­viselője lehet, ígéri és ezt meg is fogja valósí­tani: az előlegezett bizalomra méltó lesz. Az ünnepség ezután a város képviselőinek éltetésével, majd a Himnusz hangjaival ért vé­get. A „PÉCSI NAPLÓ“ REGÉNYE Egy nap­­ az egész élet ÍRTA: FÁTH IMRE.„ Hát ez csakugyan ötlet. Várakozáso­mon felül jó ötlet. Utazni mindig nagy öröm, emóció. Különösen annak, aki az utazás minden részletét külön és együtt is tudja élvezni. Vannak, akik csak megér­kezni szeretnek valahova, új világba, új életbe, ki a megszokott környezetből. Ne­kem attól a pillanattól kezdve, hogy elha­tározzuk, utazunk, egészen a visszaérkezé­sig minden öröm. Az előkészületek, a cso­magolás, sőt, amit aránylag kevesen szeret­nek, maga a vonaton eltöltött idő is külö­nös örömeim közé tartozik. Lehet, hogy ebben van valami maradiság ma, amikor repülőgépek és autó falják a levegő és az országutak kilométereit. Számomra még mindig legkedvesebb a vonat. Külön moz­gó világ a civilizáció minden kényelmével. Finom plüs és csipke, fényes rézveretek, piros, intarziás fák, asztalok fehér abrosz­­szal, porcellánnal, ezüsttel és meleg étellel szóval minden luxus, amit az ember meg­szokott és megszeretett. De még a kormot meg hideg italai és fehér ágy, mosdó — is szeretem, a füst szagát, mindent, ami Velejárója és hozzátartozója az utazásnak. — És mikor utazunk? — kérdeztem. — Amikor akarod. Holnap. ■— Holnap ? Jó volna, de az túl korán. ~ Odaadjuk a nagyanyjához, az bol­dog lesz vele Még itthon el kell rendezni mindent, a gye­rekről gondoskodni... / — És elrontja. — Aztán majd te megjavítod. Szóval ? Hova utazunk ? Pestre ? — Azt mondtad, mehetünk messzebb­re is. Hát menjünk messzebbre. — Jó. — Utazzunk Párizsba. — Az túl messze van. Innen több, mint két nap. Sok. Gyerünk Bécsbe. — Az túl közel van és ott már voltam és ha már megyünk, gyerünk újat látni. — Tehát ? — Menjünk Berlinbe. Azt mondják, európai Newyork. — Hát az túlzás, de nem bánom. Hol­nap utazunk. — És ruha ? — Milyen ruha ? — Hát nézd, — magyaráztam — Ber­linbe más ruhával megy az ember ... — Ezért nem lehet veletek semmit kez­deni, asszonyokkal. Mindig a ruha a fő­szempont. Minek neked Berlinben új ruha? Van neked elég. — Ha azt mondod, sok ruhám van, ta­lán nem vitatkozom, mert van néhány. De elég ruha? Ruhából sohase elég. De tudod mit? Kiegyezek veled, csak egy estélyi ruha kell. — És most arra várjunk, amíg az el­készül? — Nem kell várni. Megveheted Ber­linben is. — Jó, jó, meglesz! Tehát csütörtökön délben a háromnegyedtizenkettes gyors­sal indulunk.­­ — Hálókocsival! Erre legyintett egyet és kiment. Az igazságnak tartozom azzal, hogy végül mégis megvette a hálókocsijegyet, de ezt az estélyiruha érdekében rendezett vitánál is nagyobb eszmecsere kényszerí­tette ki. Lehet, hogy szerénytelennek látszom ezekkel a kívánságokkal. Bizonyos, hogy sok asszony boldogan ugrott volna a férje nyakába akkor is, ha új estélyiruha nélkül és akár csak harmadik osztályon viszi utazni. Én nem borultam az uram nyakába, főleg, mert közöttünk már az első évben sem voltak divatosak a boldog nyakba­­borulások, nemhogy nyolcesztendei házas­ság után. Különben is sokféle szempont ha­tározza meg, hogy szerény egy asszony, vagy szerénytelen. Az uram egy közel százéves import-export cég egyedüli tulaj­donosa. A város, amelyben élünk, majd százezer lakosú, még villamos is jár benne, igaz, csak egyetlen vonalon, de sem a vá­rosban, sem a környéken nincs a mienkhez hasonló üzlet. Azt mondják, az áram na­gyon tehetséges kereskedő, nagyon szor­galmas is, a vidéken általában gazdag em­bernek tartják, sok mindent megengedhet magának, amit egyébként fényűzésnek szoktak minősíteni. Viszont a belénevelt takarékosság, gyűjtési szenvedély és túlzó puritanizmus, — az ilyen régi cégek tulaj­donosait még akkor is jellemzi ez, ha fiatal­emberek — indokolatlan pazarlásnak tar­totta az én „igényeimet.“ (Folytatása következik.) PÉCSI NAPLÓ 1939. június 1. — Mindenkit fenyeget a légitámadás — mindenki támogassa a Légoltalmi Ligát — min­denkit felhív a közös munkára — mindenkit el-s vár a Légoltalmi Liga.

Next