Pécsi Napló, 1942. szeptember (51. évfolyam, 197-221. szám)
1942-09-01 / 197. szám
1942. szeptember 1. 4. oldal. PÉCSI NAPLÓ 1 minWTíftrík^1-гмТ-Гт t — iiiimii-3—r- - --•-»я. --«^- ЙЗа38ЙаКШВ%Й8ВШЯйЗЙNoдШ^Ша»ЗЯШФ1Лг^^С 1> 1С 1Дте^'йNo^^ Vasárnap este megérkezett a harmadik sebesültszállító vonat 15 tisztet és 41 legénységi Pécs, augusztus 31. Vasárnap este 7 órakor befutott a pécsi főpályaudvarra a harmadik sebesültszállító vonat. Egy nagy orosz városból indult 27-én, csütörtökön délben és három és fél nap alatt tette meg a mintegy ezerötszáz kilométeres utat. A kórházvonat a magyar határon belül több helyen vesztegelt, így Kassán, Miskolcon és Budapesten is, ahol az ottani környék beteg honvédeit adta le további ápolásra Pécsre a kórházvonat 15 tisztet és 41 legénységi állományú honvédet hozott. A kórházvonat megérkezését több ezer ember várta, akik nemcsak a pályaudvar perronját, hanem rakodóját és környékét is előzőn lőtték. A kórházvonatot egy ezredessel az élén nagyon népes tiszti küldöttség fogadta A vonat parancsnokának, dr. Barabás István orvos-százados jelentése után a főpályaudvari üdítőállomás lelkes és áldozatos hölgyei Szauer Gusztávné vezetése mellett hűsítő italokkal és süteményekkel vendégelték meg a sebesülteket, akiket a közönség valóságos virágesővel árasztott el. A nagyon meleg fogadtatás és a kedves figyelmet jelentő megvendégelés után dr. Fekete őrnagy-orvos, parancsot adott a kirakodásra A tiszteket és a legénységet az egészségügyi szolgálat emberei hordágyaikon a készen álló mentőkocsikhoz szállították, melyek a hősöket a Rét utcai hadikórházba vitték, állományú honvédet hozott A rakodás alatt könnyekig megindító je jlenetek játszódtak le. A közönség minden sebesült hordágyát virággal halmozta el. Az ismerős tiszteket és honvédeket lelkesen megéljenezték az emberek. Demeter Ferenc őrnagyot két kis hadapródiskolás növendék fia üdvözölte elsőnek, a hős apára büszke boldogsággal. A jelenetnél sokan zokogva fakadtak. A közönség teljes fegyelmezettséggel végigvárta a kirakodást és még az útnak induló mentőkocsik után is kendőt lobogtatott. A kórházvonattal megérkezett sebesült hősök: Báró Brandenstein Antal ezredes, Demeter Ferenc őrnagy, Kasza József főhadnagy, Bessenyei Gyula, Főördős Vilmos, Pánczél Jenő, Vargha Gyul, Lakatos József és Beugerné Antal hadnagyok, Balás Sándor zászlós, ifjú Kovács József és Bakó Páll hadapród őrmesterek. A legénységi állományú sebesült hősök között egy pécsi és két baranyamegyei van, a többi somogyvármegyei. Pécsi: Kovács József őrvezető, Pécs-Iálya telepi út 38. szám alatti lakos, aki a városi gázgyár alkalmazottja. Baranya megyeiek: Kriesz János honvéd mecsekjánosi lakos, bányász és Szirmai János tizedes, nagypapi törmives. A hős magyar honvédtisztek és legénység , valamennyien a Doo-kanyárban folyt harcok-ban sebesültek meg. Az első és a mostani világháború takarmányozási problémái írta: Weiser István dr. egyetemi tanár. Hazánk agrárország, amelynek lakossága nem szorult aninalk magyarázatára, milyen szoros az öszszefüggás a közellátás és a gazdasági haszonálaltaink takarmányozásának kielégítő és zavartalan volta között. Gazdasági haszonállatot teljesítményének arányában etetünk és ezen a törvényen a háborús viszonyok is csak enyhíteni tudnak. Amit az állattól megkívánunk, azért az megköveteli a maga járandóságát, fehérjében, szénhidrátokban és a többi tápláló anyagban. Ha ezt nem kapja meg, a szabotál, vagyis nem nyújtja azt, amit elvárunk tőle. A háborús viszonyok ezen a törvényszerűségen csak annyiban lazítottak, hogy a normális okszerű, vagyis bőséges takarmányozás helyébe szűkösebb tartásmód lép olyképpen, hogy a meglévő állatállomány nagyságának csökkentése nélkül a tej-, hús-, zsír-, gyapjú- és munkatermelés színvonala még megfelelően magas legyen. Ennek a kívánságnak csak úgy tudunk eleget tenni, ha minden állatkarttegóriáns szükségletét alaposan ismerjük és kielégítését arra az észszerű minimumra szorítjuk, amely mellett az állat termelőképességét még nem fenyegeti komoly veszély. A következőkben röviden arról szeretnék megemlékezni, milyen eszközökkel próbáltuk megoldani vagy legalább is enyhíteni a takarmányhiányt az 19414—18-as esztendőkben és mennyiben tértk el a mai takarmányozási problémák az akkoriaktól. Az 1914—18-as háború első évében a legfőbb takarmányozási gond a szálastakarmányhiányban állott. A gabonatermés szalmahozama igen gyenge volt, a szénatermés nagy részére pedig a hadseregnek volt szüksége. Az így keletkezett hiány csökkentésének érdekében szervezte meg a földmivelésügyi minisztérium az u. n. szalmafeltárási akciót. Az eljárás lényege abban állott, hogy a különben csak almozási célokra használt őszi szalmaféléket vasgömbökben meghatározott töménységű marónátron oldattal főzték. Igen érdekes kémiai folyamatból kifolyólag a lúgos közeg dacára a feltárt szalma savanyúan került ki a főzőből, úgy, hogy még melegen fel lehetett etetni. Amikor a háború vége felé a marónátront már csak nehezen lehetett beszerezni, a vasgömböket gőzötöknek használták, 4—5 órán át 3—4 légköri nyomásnál főzték a szalmaszecskát ami annak nemcsak takarmányértékét, hanem étrendi hatását számottevően javította, ha nem is oly fokon, mint a marónátronnal történt feltárás. A mai viszonyok között erre az eljárásra nincs szükségünk és arról csak történelmi érdekessége miatt emlékeztem meg. Az abraktakarmánykészlet csökkenése az u. n. „nyújtó“ (streckelő) kakasztanyagok használatát vonta maga után, melyek között különösen a háború másik felében a szárított szőlőtörköly és a kukorcacsutkadara voltak országszerte használt póttakarmányok. Hogy milyen nagy mértékben szárították a kifőzött törkölyt, annak megvilágítására csak egy esetet említek fel, amelyben a szárítás hozamát alkalmam volt ellenőrizni. A Selypi Cukorgyárban egy idényben 87.000 friss törkölyt szárítva 28 210 q magot és héjat (32.25%) és 600 q csumát (0.696/)) vagyis összesen 32.94*/o légszáraz anyagot nyertünk A szőlőmag és kocsánynak aránya azonban nem mindig ilyen kedvező, hanem szőlőfajtánként elég erősen változó, úgyhogy voltak esetek, amikor az értéktelen kocsány a szárított törkölynek több százalékát tette ki. A szárított szőlőtörkölyt mind takarmányozási célra, mind olajkivonásra használták és fogják most is használni. Takarmányozási célra a leghelyesebb olyan törkölyt felhasználni, amely túlnyomóan héjakból és magvakból áll, amelyből tehát a kocsányokat legnagyobbrészt eltávolították. A héjak takarmányértéke nagyobb, mint a kősejtekből álló magvaké, amelyeknek viszont olajtartalma nagyobb a héjakénál. A mai olajhiányt véve tekintetben leghelyesebb az ezévi szőlőtörköly mennyiséget úgy feldolgozni, hogy a kocsányok eltávolítása után a magvak és héjak keverékéből olajnyerés céljából a magvakat elkülönítik és a héjak szolgáljanak takarmányozás céljára. Az olaj kivonása után visszamaradó extrahált magmaradék erre a célra már nem alkalmas, mivel alig bír számottevő táplálóértékkel. A második póttakarmányul használt anyaggal a kukoricacsutkadarával szerzett tapasztalataink elég kedvezőtlenek voltak, különösen akkor, ha lovak mesterséges abrakja túlságosan sokat tartalmazott belőle. Kitűnt, hogy a felső határ 20%, amelynél többet a jól megőrölt kukoricacsutkából nem ajánlatos lóabrakba belekeverni. Ugyanis annak keményebb részei könnyen rakódnak le a ló nagy vakbelében, ami súlyos megbetegedéshez vezethet. További hátránya a kukorccacsutkának, hogy őrlése meglehetősen tűzveszélyes Az ezeken kívülhasznált póttakarmányok, mint pld. a frissen kaszált, szárított és megőrölt nádnak mennyisége aránylag csekély volt. Az első világháború közellátási és takarmányozási nehézségeinek leküzdésére szolgáló akciók között a kukoricacsirátlanítás volt a legeredményesebb Lényege közismert. 100 kg 15% víztartalommal birt kukoricából átlagban. 7 kg olyan csirát vontak ki, amelynek olajtartalma a legritkább esetben volt 25%nál kisebb és gyakran meghaladta a 28° o-ot Hogy az 1942 évi 130. sz. rendelet a csira normális olajtartalmát 20%-ban állapítja meg, annak azaz ока, hogy a múlt esztendei kukoricatermés nagy része tudvalevőleg igen gyenge minőségű volt. Kétségtelen hogy az ez évi kukoricatermés normális beérése esetében a belőle kivont csirának olajtartalma is megfelelően nagy lesz. De a csirának még 28%-os olajtartalma is 10.000 vagon kukorica csírátlanítása révén kereken 100 vagon olajhoz és 700 vagon csirapogácsához jutunk. A csírátlanított darának hizlaló értéke csak 2.5—3.0%-kal kisebb, mint az eredeti kukoricáé. Az utóbbi takarmányértéke 100 kgként 80.4 kg keményitőérték, 7.5% emészthető fehérjével, a csira kisajtolása után visszamaradó pogácsa pedig 69.7 keményitőértékkel bír, emészthető fehérjetartalma pedig 10.7. Ezen adatok szerint teljes mértékben helyettesítheti a békeidőbeli takarmánylisztet. Amidőn az első világháború utolsó harmadában a takarmányhiányból takarmány ínség lett és ennek enyhítésére minden lehetőséget ki kellett próbálni, kezdte meg egy vállalat hatósági támogatással a budapesti dumaparti és egyéb nagy szállodák konyhai ételmaradékainak gyűjtését és szállítását A szárított konyhahulladék „Z-takarmány“ néven került forgalomba és elég magas emészthető fehérje tartalmánál fogva süldőnevelésnél is jól vált be. Egy másik, szintén kisebb méretű akció, az akácfa termeléinek gyűjtése volt, amely egyes gazdaságokban is hasznosnak bizonyult. Az érett akáctermés ezirányú vizsgálataim szerint 66.5% terméshéjból és ЗЗ.500 magból állt. A mag 41.0 proteint tartalmaz, amelyből 29.5% emészthető fehérje, takarmányértéke átlagban 68 keményítőérték, vagyis egyenértékű a lenmagpogácsával. A hét közepes szalma tápláló értékével bír, az egész termés darájának pedig olyan a takarmányértéke, mint a közepes lucernaszénáé. Oly vidékeken, ahol sok az akác, érdemes volna gyűjtésével foglalkozni. A nagyobb jelentőségű akciók közé tartozott a székesfővárosi kerekben 12.000 db.-ból álló lóállomány ellátását biztosító lóablak-akció, amely nélkül a személy- és teherforgalom súlyos zavarokkal küzdött volna. Ezt az akciót apúgy, mint a többi takarmányozási kérdést az akkori Korpaközpont keretén belül bonyolították le, elég sikeresen. Kétségtelen, hogy ez az akció csakis azért volt oly eredményes, mivel melasz takarmányozási célokra úgyszólván korlátlan mennyiségben állott rendelkezésre, ami lehetővé tettogy a csak 30% nemesebb takarmányt tartalmazó lóabrakba a legkülönbözőbb olyan hulladékot is bele tudtak keverni, amelynek melasz nélküli felhasználása hátrányos étrendi hatása miatt szóba sem jöhetett volna. A fentiekből megállapítható, hogy az első világ, háború és a jelenlegi első szakaszának takarmányozási gondjai egyformák voltak, amennyiben mint keményitőértékben, mind fehérjében állott fenn hiány. Ez a helyzet az ez évi, elég jónak ígérkező olajmag termelésből kifolyólag annyiban fog változni, hogy a fehérjehiány némileg csökkenni fog, azonban a keményitőértékszükséglet tovább fenn fog állatni. Ezért csak úgy tudunk segíteni, ha minden rendelkezésre álló, takarmányozási célra felhasználható pótanyagot szakszerűen dolgozunk fel. Ezeket az anyagokat azonban csakis bizonyos mennyiségű melasszal történő keverés után lehet felhasználni. Kétségtelen, hogy a mai mechanizált haditechnika óriási mennyiségű hajtóanyagot igényel, melynek alapanyaga a szesz, ennek nyersanyaga pedig a melasz. Azonban ennek dacára bizonyos mennyiségű melasz mák takarmányozási célra való kiadása súlyosabb zav ivarok elkerülése céljából elengedhetetlen. Talán bele lehetne vonni a hullott gyümölcsöket is a szeszgyártás pótanyagai közé, ami a méla szik észterek egy részének elvonása által keletkezett hiányt némileg pótolná. Amennyiben a rendelkezésre álló nemes abrakfélék és a ballasztszerű különböző pótanyagok felhasználása kellő szakszerűséggel fog történni, így kilátásunk van arra, hogy a takarmányhiánnyal a küzdelmet kellő eredménnyel tudjuk felvenni. A „KORZÓ“ Étteremben szeptember 1-én, kedden muatkozik be HORtfAY ERZSI legnépszerűbb művészi és hangulatos női triója. Kellemes vacsorázó hely. Az úri közönség találkozó helye. Kitűnő ételek ás italok.