Pécsi Napló, 1944. február (53. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-01 / 25. szám

4. oldal. PÉCSI NAPLÓ 1944. február 1. Egyengetnünk kell a népből eredő tanulási vágy útjait Sok szó esik­­mostanában a magyar pa­rasztság jövőbeni nagy szerepéről. Kegyetlen gazdasági harcról, amelyben csak a felkészült, egységes, helyesen termelő gazdáik tudják meg­állni a helyüket, s szervezetten, szövetkezve találják meg a jövedelmező értékesítés útját. Kormányzatunk, a hivatalos­­és szabadtársul­á­­son alapuló gazdasági szerveink mind a gazda­sági jövőt készítgetik elő. Az arany- és ezüst­­kalászos gazdák ezrei hagyják el az iskolák padjait, hogy megszerzett tudásukkal, velük született képességeinkkel részt vegyenek e mun­kában. .A gazdasági megerősödésre törekvés mel­lett egy másik irányzat is ugyanilyen súllyal je­lentkezik a magyar életben: a parasztság kul­turális művelése. Emberük életének színvonala, országok jövendőjének léte nagyban­­függ at­tól, hogy milyen a nép széles rétegeiben a tu­dás. A termelés, értékesítés, a társadalmi el­különülés csökkenése, a családi jólét, a gyer­mekáldás, szociális kigyengítődés, mind-mind nagyobb mértékben jelentkezik a művelt népi társadalomban. Nálunk Magyarországon örvendetesen megindult a nép művelődési vágyának kielégí­tésére való törekvés. Közép- és felsőiskolákban is jelentkezik a falu népe. Leginkább a­ mező­­gazdasági iskolákban — sajnos, itt is csak az­ alsóbb fokúakban — láthatók a parasztság fiai. A téli gazdasági iskoláikban, szakiskolákban és téli gazdasági tanfolyamokon. Bár az utóbbi év­tizedben felbecsülhetetlen értékű munkát vé­geztek a gazdasági iskolák, mégis, még mindig nagy szerep jut az iskolánkívüli népművelés­nek. E művelési irányzatnak is két ága van: a hivatalos iskolánkívüli népművelés és a népből eredő tanulási vágy. A hivatalos iskoláin kívüli népművelés, min- i­den jószándék mellett sem hozta meg a kívánt eredményt. Egy jószemű ember így ír erről: „Ha rossz­­volt az előadás, a hallgatóság unat­kozott és hátul­­beszélgettek, ha jó volt, akkor némán figyeltek, de valahogyan mindkét eset­ben távol volt tőlük az egész és úgy rémlett, hogy nem sok maradt meg belőle“. Mint írja, egyszer megtört a jég. Az egyik hallgató kér­dést tett fel az előadónak és szót­ szó követett. Rövid időn belül egész csoport verődött össze körülöttük, kérdeztek, feleltek, vitatkoztak. So­kan még az udvarról is visszajöttek, olyanok, akik az előadás alatt már ásítoztak, szunyókál­tak. Megoldásnak­ látszott tehát a nép közvet­len­­bevonása az előadásokba, hozzászólások révén. A hivatalos népművelésen kívül­ igen jelen­tős a falu önmaga által végzett művelődése könyvek, folyóiratok, lapok, versek, népdalok, népi táncok, játékok, színművek műsoros elő­adások által. Természetesen­ itt is iránymutatást kell adni, összegyűjteni annak az ötven, száz könyvnek címét, amelyeket alkalmasnak tar­tunk a falu művelődésére. Jó lapokat és folyó­iratokat juttatni el hozzá, gazdakörökön, ol­vasóegyleteken keresztül, de egyénenként is. A verseket meg kell magyarázni először, a nép­dalok eredetét és jelentését ugyanúgy. A tangó és rumba helyett népi táncokat taníttassunk. Gyűjtsük össze és elevenítsük fel a népi játé­kokat. A rossz színdarabok helyett jókat adas­sunk elő. A műsoros előadások anyaga tan jó, nevelő legyen. A falu népében a hajlam megvan a tanu­lásra, fejlődésre. Megkérdezek egy értelmes földmunkást: if. Nagy Sándort, mit lát jónak elsősorban a falu művelődésének fejlesztésére? — A könyvet. Elsősorban a mai magyar írók műveit. — Miként látja legjobban keresztülvihető­­nek? — Hogy a könyvet a falu népének eljut­tassuk, három csoportra kell osztani az embere­ket: 1. ahol olvasnak és áldoznak is a könyvre; 2. ahol olvasnának, mert szeretik a könyvet, de nincs pénzük rá; 3. ahol nem olvasnak s termé­szetesen nem is áldoznak rá. — És akad-e szép számmal o­lyan hely, ahol olvasnak és áldoznak is rá? — Igen. Számos kisgazda és földmunkás kör az évi költségvetésébe szép összeget állít be könyvekre. Pl. a Pilisi Gazdakör 200 pen­gőt, az orosházai és mohácsi 3—400 pengőt for­dít új könyvek vásárlására. A mi földmunkás­­körünk is számos kötettel gyarapítja máris szép könyvtárát. És sok ilyen lehet országban. — Az­­első csoportnál könnyű a munka. Nehezebb a másodiknál és legnehezebb a har­ma­dá­nál. Drágák a könyvek. Pedig vannak könyvek, melyeket minden magyar parasztnak olvasnia kellene. A harmadik csoport, ahol nem olvasnak. Súlyos igazságokat mond fi. Nagy Sándor. Ilyen helyeken mutatkozik a segítség legna­­gyob gyüksége. A Dolgozó Magyarság, Paraszt­szövetség, Kálóz, Magyar Élet,­­az arany- éti ezüstkalászos gazdák felvilágosító munkájára szükség van. Írásokkal, előadásokkal ismertetni kell a magyar irodalmat, az írókat, munkássá­gukat. VÖRÖS VINCE, aranykalászos kisgazda (Bakonya). -SEINEMANN RUHA TESZI AZ ШЗERI Punto« kiszolgásá«. Hitel Otthon, Széchenyi tér 7. szám. falatot I 10-03 Telefon :19*03. ŐSKERESZTÉNY CÉG A búzakölcsön nem áldozat, hanem jó üzlet! Jó láng magasra csap — Regény. — Írta: V. BALÁZS ZOLTÁN (41) Hilda úgy érezte, gyorsan elröppent a két hét. Péter pedig minden napot hetek­nek látott. Járták a hegyeket, az asszony minduntalan végigheveredett a havon. Mert valamikor Péter fölemelve, csókkal vigasztalta. Péter kedvetlen volt. Az asz­­szony igyekezett felvidítani. Nem is sej­tette, mi baja lehet. A konyhára, a jeges hóra gyanakodott, csak­­azt nem vette észre, hogy azóta rosszkedvű Péter, mióta Márta elment. Este kacérkodott vele, de Péter észre sem vette. Élt mint egy léleknélküli gép, megszokásból csókolt, nevetett. Mártára gondolt és Hildát ölelte, mert ezt páran­csalta az akarata. Néha arcul szerette v­olna ütni magát, hogy nincs elég bátor­sága megvallani az igazat. De hallgatott, csókolt és teljesítette tovább a parancsot. Márta is azért ment el, hogy helyrehoz­hassa gyöngeségét. Most kínozhatná és megalázhatná, diadalmaskodhatnia, mert megalázta valamikor őt. Nagyszerű asz­­szony, így fizeti vissza megkeserített per­ceit. Nem egyszerűbb lenne itt járni, mo­solyogva kínozni és közben titokban intem­, hogy ne mutasd szenvedésed, mert ak­kor teljes mértékben megaláztad magad. Vagy ,mutasd ki bátran és én győztem. De férfi vagy és tegnap még szeretted ezt az asszonyt és ő még most is szeret, szen­­t védhetsz, de nem kínozhatod meg azt, akit­­ valaha szerettél. Elment, hogy ezzel megmagyarázza, a nővérem mellett van a helyed. Megaláztad őt és elégtétellel szolgáltál, többet nem kí­ván tőled. Kötelességed, hogy elfelejtsed és kitarts nővérem mellett. Hajnalban már türelmetlenül topogott a garázs előtt. Kihozta a kocsit és várta, hogy elkészüljön az asszony is. Lehozták­­a bőröndöket, Hilda az ajtóban búcsúzott. Végre elindultak. Az asszony versenyt­­kacagott a kocsi mellett süvöltő széllel. Péter összeszorította a fogát és vágtatott, hogy minél hamarább láthassa. — Vigyázz Péter. Ne ölj meg, ki fog akkor szeretni — figyelmeztette az asz­­szony, mikor megcsúszott néha a kocsi. Hazaértek. Péter lépett ki elsőnek­­a kocsiból. Kisegítette az asszonyt. Hilda a lépcső felé indult, de visszanézett egy pil­lanatra. A szomszédos támfal alatt Márta jött egy fiúval. Péter előrelépett, majd­ megállt tehe­tetlenül az asszony mellett. — Szervusztok, gyerekek! Jóska, iga­zán rétien nem láttalak. De idejében elő­kerültél, úgy látom — nevetett Márta, s félszemmel Hildára nézett. — Bocsánat, hi­szen az urak nem ismerik egymást — mondta aztán. — Szervusz. Kerekeshegyi József. — Garay. — Maguk milyen szépen megértik egy­mást — mosolygott az asszony. — Ó, igen, méltóságos asszonyom.­­ Már­tuska végre igent mondott. Szeretném,­­ ha méltóságos asszony is beleegyezését adná ehhez a mi dolgunkhoz . . . — Ha Márta igent mondott, akkor iga­zán nem szólhatok már semmit. — Gratulálok Márta — fordult Péter a kislányhoz. Nem lázadt. Az első pilla­natban szerette volna feléjük kiáltani, hogy nem igaz. S most hirtelen elfoszlott benne minden, érzéketlen lett. Már nem fájt. — Hilda, ezt meg kell ünnepelni! — fordult az asszonyhoz. — Jó, gyertek fel. Péter a kocsit majd hazafelé is beviheti a garázsba. Nevettek, ittak. Péter egyik pezsgős­üveget a másik után bontotta. Egy pillana­tig sem engedte el az asszony! Szétfolyt benne a szénsavval megvadított bor, az asztalon dobolt egyik keze, a másikban az asszony teste remegett. Márta csak nézte őket. Hilda kacagva csókot kért, csókkal fizetett, majd vér­ig­­nyúlt a heverőn. Péter felállt. Mártát nézte és Márta őt. Jóska a vonagló asszonyt fi­gyelte csillogó szemmel.. . Márta is fel­állt és átment a másik szobába. Mikor visszaért, halkan kattant az előszobaajtó zárja. Leült a sarokba, sírni szeretett volna, boldog volt és mégis boldogtalan. Ő is úgy várta már Pétert. — Péter hol van? — kérdezte Hilda. — Elment. — Folytatása következik. —

Next