Pécsi Szabad Szó, 1945 (1. évfolyam, 1-28. szám)
1945-05-19 / 1. szám
2. oldal, 1945. május 19. Pécsi Szabad Szó I. évfolyam, 1. szám, sas: kezébe került. Mindez úgy, hogy nem folyt érte Tér, nem volt mészárlás és kastély-gyujtogatás. A Nemzeti Parasztpártban harcra indult írók és munkások visszapörölték a földet. A jussot visszaadtuk méltó örököseinek. A vértelen magyar parasztforradalom századunk történelmének a legnagyobb vívmánya. A magyar történelem határköve, új fordulójának a kapuja. Fordítsunk hátat a rosszemlékű múltnak, irtsuk ki gonosz és lidérces emlékezetét, pusztítsuk el a szolga- és cselédrendszert. Töröljük el még a szót magát is, mint ahogy 48-ban a jobbágy szót száműzték törvényeink. A régi világ elpusztítása azonban nem elegendő. Ennél százszorta fontosabb az új felépítése. A birtoklevéllel egy megbízólevelet is vettek át az új honfoglalók. Megbízta őket az új haza azzal, hogy tulajdon földjeikből a legnagyobb erőfeszítések árán valóságos paradicsomot varázsoljanak, hogy dolgozzanak és termeljenek, mert csak így tudjuk felépíteni a szabad, a boldog, független, demokratikus, népi Magyarországot. Kanyar József. gjpz£uí ez Lement a nap nyugaton. Följött a nap Keleten. Egyszerű ez. El az, aki eleven. Rongyos mindenik zsebünk, Rossz a magyar zsebe rég, Egyszerű ez — Elveszett az ezerév. Ha elveszett, elveszett, Nem keressük már elő, Nem érünk rá, Vonaton jár az idő. Expresszen jár az idő, S gépből csinált madarán, A gyalogos Bizony, hogy elmarad ám. Szolgabíránk az agyunk, Nem parancsol más nekünk, Egyszerű ez, Mi már motorral megyünk. Nem vagyunk mi bölcs urak, S nem is vagyunk szamarak. Uj ezerév Uj magyaroknak marad. JÓZSEF ATTILA. !!l!l!!!!n!!S!l!!ll!l!lll)!!!!!li!!ü!l!liI!!ii!!i!!!l KQPPANTQ i! Nyolcszázéves panasz „Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak, ahová nekünk belépni nem szabad; s ha egy beteg feleség vagy egy szegény himlős gyerek megkívánván, lesújtunk egy rossz galambfiút, tüstént kikötnek, és aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.“ Így panaszkodik Tiborc, a lázongó, elnyomott paraszt Bánk bánnak, a nagyúrnak, Katona József halhatatlan tragédiájában. Ez a mondat, ez a nyolcszázéves panasz jut eszünkbe, amikor olvassuk, hogy a földművelésügyi minisztériumban ismertették az új vadászrendelet tervezetét. A tervezet lehetővé akarja tenni minden arra méltó magyar embernek, hogy kivehesse részét a vadászat egészséges és nemzetgazdaságilag jelentős sportjából, de a vadászat jövedelmét a földhözjuttatottak megsegítésére fordítja és külön vadkár-alapot létesít a kárt szenvedett gazdák kárpótlására, a vadászat tehát nem lesz többé a kiválasztottak kisajátított szórakozása, üzlete. Melyik a magyar parasztság kedvező fejlődésének álja mondotta /Szilfi Cotteiu* belügyminiszter A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében Erdei Ferenc belügyminiszter nyitotta meg „A magyar agrárdemokrácia fejlődési lehetőségei“ című előadásával az újjáéledt Társadalomtudományi Társaság munkáját. Erdei Ferenc előadásának bevezető részében elmondotta, hogy a Társadalomtudományi Társulat folyóirata, a „XX. Század“ 1912-ben ankétot rendezett a magyar agrárdemokrácia fejlődési lehetőségeiről. Megállapították akkor, hogy ez a lehetőség rendkívül bizonytalan. Az ankét eredménye az volt, hogy amennyire égetően sürgős és szükséges a parasztság gazdasági és társadalmi alakulásában az akkori állapotot megváltoztató gyökeres fordulat, annyira nem biztos, hogy készen vannak azok a politikai erők, amelyek a fordulatot valóra válthatják Ma okunk van az optimizmusra. — Ma ezt a kérdést egész más politikai előfeltételek és körülmények között vehetjük vizsgálat alá — mondotta Erdei Ferenc. — Ma okunk van az optimizmusra. A magyar parasztság számára megnyílt a kedvező fejlődés lehetősége mind a termelés, mind társadalmi és kulturális élete vonalán. A jobbágyfelszabadulás a parasztság társadalmi állásában és fejlődési lehetőségeiben nem hozott forradalmi változást s inkább csak messze következményeiben járt érezhető hatással. Ugyanakkor a nyugati társadalmakban az agrárdemokrácia fejlődése egészen más utat vett. Az eltérés nem a múlt század viszonyaiban gyökerezik, hanem a fedualizmus korszakának alakulásában és fejlődésében. A nyugateurópai rendszerben a parasztság a földet és a termelőeszközöket nagyrészt birtokában tartotta s ezzel megvolt az anyagi alap arra, hogy a paraszt megszerezhette a kulturális fejlődésnek azokat az elemi eszközeit, amelyek később képessé tették arra, hogy élni tudott a polgári társadalom által nyújtott lehetőségekkel, azaz tagja tudott lenni a polgári társadalomnak is. Új feudalizmus kezében volt a magyar föld. A magyar parasztság társadalmi fejlődési vonala és az egész agrárfejlődés akkor tört meg, amikor a XVIII. században egy új feudalizmus úgy vette birtokába a magyar földet, hogy a föld birtoklásából parasztságunk nagy része kimaradt. 1848—49-ben mintegy két és félmillió parasztcsalád közül 600.000 volt a birtokos jobbágy, körülbelül 400.000 zsellér, mintegy 400.000 pedig uradalmi cseléd, ugyancsak körülbelül 400.000 az uradalmi földeken dolgozó szegődményes paraszt és mintegy 200.000 a szabad paraszt. A jobbágyfelszabadítás nem jelentette azt, hogy a paraszt földet kapott, hanem, hogy a már meglévő földet szabad tulajdonként birtokolták, tehát, hogy a 600.000 birtokos jobbágycsalád szabad birtokossá vált. Ennek következtében a parasztság a hivatalnokokra támaszkodó nemesi rend alá került s egyszer és mindenkorra leszorítódott arról a színvonalról, amelyen az ország politikájának, vezetésének és szellemi kultúrájának eseményei lejátszódtak. A jobbágyfelszabadulás után az ország termőföldjének 30 százaléka lett szabad föld, 70 százaléka nemesi birtok maradt. Még 1919-ben is a földbirtoknak csak 40 százaléka volt a parasztság kezén s legutóbb is csak 50 százalékot ért el. Ez mutatja, hogy az 1920-as földreform egyáltalán nem jelentett lényegesebb változást. Az elmúlt időszak tehát nem volt a demokrácia talaja a magyar parasztság történelmében. Ez a korszak antidemokratikus volt, amely elnyomta a parasztságot. Érthető, ha a parasztság aktív és passzív ellenállása is jelentkezett ezzel az állapottal szemben. A nyílt szembeszállást jelzik a földmunkásmozgalmak, a szociáldemokrata párt és a földmunkás szövetség elterjedése, agrárszocialista lapok megjelenése, a passzív szembeszállást pedig különböző jelenségek, mint az egyke és más tünetek. Ez a korszak most a földreformmal gyökeresen megváltozott. A földreform két lényeges tényezője, hogy felszámolta a nagybirtokot és hogy a földet a dolgozó parasztság kezébe juttatta. Mostantól kezdve kétféle parasztsággal kell számolni: az egyikhez tartoznak azok, akik már eddig is önálló birtokosok voltak, a másikhoz az újonnan földhöz juttatottak. Valószínű, hogy az előbbi, konzerváltabb része a parasztságnak hozzá idomul a most felszabadult és fejlődésnek lendült birtokos parasztsághoz. Tanulni akar a földhöz juttatott parasztság. A termelés tekintetében a földhözjuttatottaknak merő kínlódás lesz az élete, de ez ráébreszti őket a társulás szükségességére. Ez a körülmény kiváló szövetkezeti szervezkedés alapját teremtheti meg. Kulturális téren is rendkívül kezdetleges a földhözjuttatottak tájékozottsága, de a földreform hatalmas élménye ezen az oldalon is olyan ösztönzést jelent, amelynek eredményeképpen sokkal tanulékonyabb és sokkal tanulni vágyóbb lesz a most birtokhoz juttatott parasztság, min a régi volt. Olyan kezdeményezés történt, amely nagy politikai és társadalmi erőket szabadít fel s megnyitja az utat nagy anyagi gyarapodás lehetőségei előtt. Ez a változás az egész parasztságot kiemeli az eddigi lerögződött állapotból. 0099H3)3 SZOBROT DÓZSŐ GYÖRGynék Ady Endrének ez a kis írása 1903-ban jelent meg „Magyarország ma olyan harcba kezdett, amilyent még sohse látott a világ, Krisztus után a huszadik században, tíz századdal Árpád után. Mi, a milliók, a rongyosok, azt akarjuk, hogy jogunk legyen a levegőhöz. Egyetlen ország vagyunk, ahol a rongyos milliók soha fel se lélekezhettek a dús ezrek miatt. És még ma is csak a szégyen, a szomorúság, a megalázás a miénk. Minden népek nyomorult millióinak van valami dicsőséges emlékük. Magyarországon ezer év óta mákony vagy korbács volt a miénk. Még a hőseinket is kisajátítják. Rákóczi koporsóját ők, akik Rákóczit becsapták és elárulták, úgy körülállották, hogy mi nem férkőzhettünk hozzá. Kossuthot gyűlölték s Kossuth nevében ráültek a népre, az országra. Kell, hogy válasszunk hősünknek valakit, akit a nagyurak nem sajátíthatnak ki. Ha már nekik van pofájuk, hogy a történelmet szegezzék nekünk, jó. Válasszunk mi is valakit a történelemből, aki szimbóluma leszen a mi végtelen szenvedésünknek, majdnem undok tragédiánknak. S aki helyettünk kiáltja a világnak, hogy Magyarország néhány ezer kiváltságosé s hogy itt gyötrelmes élni minden munkásembernek. ők már a múltból is elraboltak, meghamisítottak mindent. Elvették tőlünk Rákóczit és Kossuthot. Nyomják a Petőfi-kultuszt s miattuk nem vezekelhetett még ez az ország Martinovicsék miatt, ők önkényesen válogatják ki a múlt napjait is s ellenünk vonultatják fel őket. Soha eszükbe nem jutott például Bethlen Gábornak hódolni, ennek az igazi magyarnak. Károli Gáspár a maga bibliafordításával olyan nagyot mívelt, hogy megmérni se lehet. De Magyarország kénytelen volt Pázmánynak hódolni. Apáczai Cserére, Mikesre nincs szükségünk, tehát azok aludjanak békével. Akik a mi nagyjaink lehetnének méltán, a művelteké, a munkásoké, a rongyosoké, azok nem kellenek nekik ... Csinálnak ezek még Caraffa ünnepet is, ha a rongyosok olyan gyávák maradnak, mint amilyen rongyosak. Álhazafiságukkal agyonterrorizálnak ezek minket. Hát nem vonultatnék föl mi is ellenük Dózsa Györgyöt? Ez magyar volt, sőt nemesember. A Dózsa-tragédia Magyarországon millióknak a legigazabb tragédiája. Megsütnek és egymással falaznak ma is fel bennünket Magyarország tulajdonosai. Magyarország népe, amely a feudalizmus ellen küzd, állítson szobrot Dózsa Györgynek. Hogy mi sem felejtünk, hogy komoly a mi harcunk. Bár akadna valaki, akinek elég erős hangja volna, hogy egy szoborért szóljon az országhoz. Ha már olyan alantas még mindig az emberi kultúra, hogy szobrokkal kell beszélnünk, beszéljünk szobrokkal. Dózsa György beszélne a nyomorgó, Amerikába szökő magyar nép, a tanítók, a vasutasok, intellektuelek, tisztviselők, iparosok, kereskedők helyett. Az egész munkás Magyarország helyett, melyet nagy urak és nagy papok jobban nyomnak, mint valaha.“ A Nemzeti Parasztpárt országos Dózsa-ünneppé nyilvánította május 14-ét. Ezt a felszabadult parasztság minden évben május második vasárnapján ünnepli meg. Az idén május 13-án, vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepeltük a ceglédi Szabadság téren, a magyar történelemben először Dózsa György nagy parasztforradalmát. Dózsa György 1514-ben május 14-én indult el parasztseregével a magyar történelem legnagyobb forradalmi harcára. Akkor elbukott a parasztság első országos forradalma és a parasztságra rátelepedett urak hatalma századokra megszilárdult. A parasztságot pedig örökös szolgaságba taszították, mint ahogy Werbőczy Hármaskönyve azt előírja. Az ötszázéves úri uralomnak ma már vége van. Ötszáz év óta most ünnepelhette meg először a magyar nép Dózsa György emlékét.