Pécsi Ujlap, 1910. augusztus (4. évfolyam, 169-191. szám)
1910-08-02 / 169. szám
, ha panaszra megy, a kofa nemcsak letagadja, mintha ő sértett volna, hanem még elégtételt is kér a „rágalomért“. A megszámozott kofák kénytelenek lesznek tisztességesen viselkedni, mert a számról mindegyiket megismeri az, akinek panasza van. Ha valaki romlott árut, hamisított élelmiszert vásárol a kofánál, másnap, harmadnap már nem tudja, kit okozzon megkárosításáért, de ha a kofa számot visel, akkor a vásárló megjegyzi magának a kofát és nemcsak, hogy nem vásárol a jövőben annál, de még följelentést is tehet ellene a hatóságnál. Sok más előnye is van ennek az intézkedésnek, amely régi, rossz állapotokat szüntet meg. Egyelőre Makón, de helyes és jó lenne Pécsett is. — A drávavölgyi vasút megnyitása. A drávavölgyi vasútnak Kiskőszegtől Siklósig terjedő szakaszát szombaton adták át — előzetes műtanrendőri bejárás után — a forgalomnak. A megnyitás ünnepélyes módon ment végbe. Képviselve voltak a kereskedelmi minisztérium, a vasútigazgatóság, a vármegye, a város és a helyi lapok szerkesztőségei. Ma már rendes menetrenddel járnak a vonatok az uj sínpárokon és egész Baranyavármegye örömmel néz az uj vasúttal nekilendülő gazdasági fejlődés elé, hiszen a második napon is van joga a községnek a vásárt megtartani. A vásárbérlők azonban „törvényadta jogukhoz ragaszkodva“ a vásárnak aug. 15-én való megtartását követelték. A község vagy annak elöljárója, hivatkozva a bérlők esetleges károsodására, amely esetben a községet, ha önhatalmúlag járna, el, kárttérítésre s esetleg egy a községre nézve csak hátránnyal járható perbe vonnák, nem érzi magát hivatva a vásár napjának áthelyezésére. A kereskedelemügyi m. k. miniszter a plébános kérelmét nem vehette érdemleges tárgyalás alá, mert a vásáráthelyezési kérelmeket csakis a vásártuladonos, illetve vásárbérlő kellően megindokolt stb. kérvények alapján engedélyezhet. Kérdem már most, hogy kik a türelmetlenek? megtette-e a község kötelességét? Fogják-e tudni kötelességüket a kath. hívek? Ha zsidó ünnepre esnék a vásár, megtartanák és megtarthatnák-e a vásárt? Hát mi olyan kevesen vagyunk és ők olyan sokan? És még csodálkoznak, hogy mi tiltakozni merészelünk! A pécsi országos kiállításon aranyéremmel kitüntetve. — Figyelmeztetés. Mindazoknak, akik lapunk előfizetési dijával hátralékban vannak, aug. 1-én a lap küldését beszüntettük. Brestle: Recensióját ár megjelölésével keresi a máriakéméndi plebániahivatal. Megérkeztek a kath. sajtó tollak. Kaphatók Wessely és Horváthnál Munkácsyutca 9. és a Püspöki könyvnyomdában. Kaptuk a következő sorokat: Tekintetes Szerkesztőség! Pécsváradon az országos vásárt aug. 15-ére tűzték ki. A katholikus hívek megbotránkozva jöttek plébánosukhoz, hogy a katholikusok Nagyaszonya napján és a község bucsunapján még sohasem volt vásár. A plébános a főbiróhoz fordult kérelmével, hogy a község elöljárósága, tekintettel a kath. hívek túlnyomó számára, tegye meg a lépéseket a vásár áthelyezésére. A főbíró igen előzékeny mint rendesen, pártolólag terjesztette föl az ügyet az alispánhoz. A kereskedelmi m. k. minisztérium 42791/1894.sz. rendeletével kiadott jegyzék szerint Pécsvárad község országos vásárjára augusztus Boldogasszony napját magában foglaló hétfőn és kedden engedélyeztetik. A vásár napjának aug. hó 16-ára leendő áttétele iránt f. évi junius hó 20-án tartott pótvásár alkalmával a jegyző a bérlőkkel az ünnep körülményeire nézve érintkezésbe lépet s őket a vásárnak a második napon való megtartására figyelmeztette, mert Pécsvárad, 1910. julius 28. Alázatos szolgája Czernohorszky József plébános. (Nem tudjuk, kik lehetnek azok a vásárbérlők, de azt hisszük, tekintettel lehetnének Pécsvárad és környékének kath. lakóira, akik a vásár megtartása esetén bizonyára tudni fogják kötelességüket. Tudunk esetet, mikor a kath. vallásuak ilyen súlyos megbánásakor kongott a vásár az ürességtől és a vásárbérlő urnak örökre elment a kedve a katholikusok arculütésésétől. Szerk. Müller Károly távollétében fel.szerkesztő Hortobágyi József A BALATON legszebb pontján a fonyódi hegyen, Badacsony átellenében, a „Lelkész-lak“-ban — (Quieti-villa) kényelmes :— egyes szőlőjük: állandóan kaphatók mérsékelt napi árak (2 kor.) ellenében. Fürdő ingyenes. Papok a közeli kápolnában naponkint misézhetnek. Ugyanott háztartásra berendezett — lakások is kaphatók.— Schedivy utóda Szabó Gallusz fehér és kenyér sütödéje Pécs, Király utca 15 Ajánlja legtisztább és legjobb anyagból készült sütemény és kenyéráruit. Naponta 3-szor friss sütemény. Sütőiparhoz tartozó különlegességek rendelését elfogadom és azok szállítását pontosan eszközlöm. Kenyérsütés naponta d. e. 9—11-ig Kívánatra süteményeket házhoz szállítok. Alapítva 1885. évben, 25 éve fennáll. VARGA JÓZSEF I .k.,gőzmosodája Pécs, Ferenciek utca 12. szám alatt. Kiváltai minden e szakmába vágó fehérnemű tisztítását, gyorsan és pontosan. Gallér és kézelő-fényezés bécsi módszer szerint, kitűnő fénnyel. Aki szép fényes gallért akar viselni, az kísérelje meg a Varga gőzmosó-céget. Alapittatott 1903-ban, Visszaélés a vásártartással. PÉCSI UJLAP Első pécsi fegyver és kerékpár nagy javító műhelye SORHÁZ UTCA 3., üzlet KIRÁLYUTCA 42. (Lyceum épületben M. kir. lő- és robbanó por áruda. A legolcsóbb és legjobb árukat tartom raktáron és szakszerűen készítek javításokat a legjutányosabb árban. Fegyverek ágyazását külön szakember kezeli, nem kontár. Ladányi József, puskaműves. Ojtókések zsebkések és mindennemű acéláruk csak jobb kivitelben, élesre köszörülve és mérsékelt áron kaphatók Bruhács János mírköszörűs-vállalat, késjavító-mírhelyek ■ ■ ■■ acéláru-raktárában Pécs, Munkácsy Mu. A . (Irgalmasok gyógyszertára mellett.) 1- 1 Kocsigyártó üzletbe állandó munkára kerestetik: nyerges segéd (padi munkás), fényező segéd, aki önállóan dolgozni és szépen vonalazni tud, kovácssegéd (tűzi ember). Ajánlatok mielőbb Kováts György kocsigyártóhoz (Székesfehérvár, Fazekas u. 4.) intézendők. A legjobb, legszebb és a legolcsóbb hordók és kivált pálos-sajtárok, melyek minden háznál szükségesek,egyedül Hablicsek Sándor kádármesternél Pécsett, Rákóczi-ut 40. sz. a. kaphatók. Javítások, foltozások, hordótisztitások legolcsóbb árban elvállaltatnak. Akinek saját fája van s belőle hordót akar készíttetni, nevezett kádármester jutányos áron elvállalja. MÉRLEG hitelesítés, javítás és készítés. A mértékhitelesítésről szóló törvény életbelépése alkalmával van szerencsém a n. érdemű közönséget értesíteni, hogy műhelyemben mindenféle fliPr!popium- karos, (balance, egyen- N1CI ICgCl, súly), tizedes, százados, tojássúlyos, marha, hídmérleg, vagyonmérleg, és sulyok javítását gyorsan és pontosan eszközlöm a legjutányosabb árak mellett. — Úgyszintén raktáron tartok mindennemű mérlegek, sulyok, folyadék mérték és hosszmértéket. — Minden EL* mérleget műhelyemből hitelesítve szállítom el, úgy a műhelyemben javítottak is A javítás végett hozzám be nem szállítható mérlegek, vidéken, a helyszínen eszközlök. A mérlegek pontosságáért kezességet vállalok. A n. é. közönség megbízásait kérve, s mindennemű felvilágosítással szívesen szolgál SCHMIDT JÓZSEF mérleg készítő PÉCS, Irányi Dániel-tér 7. szám. (Buza-tér.) 9 Hol tisztítsunk 9 ttt „Turul“ gőzmosoda ? és vegytisztító intézetben ? Pécsett, Ferencinek utca ISZ szám. Tisztit mindennemű fehérneműt, szövet, selyem, pipere, függöny -----------— és menyasszonyi kelengyéket. ------------------1 berendezett kárpitos műhelyemet I m I Pécsett, Hal-tér l. szám alatt a mai napon megnyitottam. " Elvállalok minden e szakmába vágó mun- lorkát. — Javítások gyorsan és pontosan fekezittetnek el. Magamat és vállalkozásokat a nagyérdemű közönség jóindulatába Fliegl Dezső, — ajánlom, tisztelettel — — kárpito«-me»ter. Egyházfelszerelési és megrendelésre jutányosan készíttetnek. — siremlék-kereskedés. Illílli, Egyházi ruhák, arany-, ezüst- és fém- ____ áruk, egyházi szerek stb. kegytárgyak- ------- Pécs, ■■■■■ ban. — Szent és világi képek, szob- Király-utca 38., 42. szárok és oltárok raktáron vannak avagy Percel-utca 35. szám. BUTOR OSZ ÁCS“ állandóan készen kaphatók Hős Megrendelések pontosan és stílszerűen készíttetnek Géczy József bútorasztalosmesternél Pécs, Dischka Győző utca 16. szám Telefon 589. (A Tornacsarnok átellenében.) Telefon 589. Nyomatott a Püspöki könyvnyomdában (ifj. Wessely Károly) Pécs, 198).