Pécsi Ujlap, 1911. november (5. évfolyam, 247-271. szám)
1911-11-01 / 247. szám
(Postamesteri kinevezések.) A pécsi posta- és távirda főigazgató Boros Vilmát Drávátokra, Arany Jankát Mohácsra és Pataky Gyuláné, szül. Matz Idát Üreglakra postamesterré nevezte ki. (A borhamisítás ellenőrzése.) A földművelésügyi miniszter a borhamisításnak és hamisított bor forgalombahozatalának tilalmazásáról szóló 1908. évi XLVII. t.-c. 63. §-a alapján Saly Antal m. kir. szőlészeti és borászati felügyelet Pécs székhellyel Baranyavármegye és Pécs szab. kir. város területére kiterjedő hatáskörrel és Csiszár Zsigmond m. kir. szőlészeti és borászati felügyelőt Szekszárd székhellyel Tolna és Somogy vármegyék területére kiterjedő hatáskörrel, az idézett törvényszakasz értelmében gyakorlandó ellenőrzéssel bízta meg. (Adomány a népkonyhának.) A népkonyha céljaira Döbrössy Alajos kanonok 40 koronát, azonkívül még 10 koronát a karácsonyfa kiosztásához adományozott, amelyért hálás köszönetet mond az elnökség. (Megölte a vejét.) Kovács Mihály Tser Antal nagykónyii lakos leányát vette el feleségül. De mert nem tudta eltartani, az asszony hazament szüleihez, Kovács Mihály pedig Budapesten állt munkába. A napokban azonban hazajött s el akarta vinni a feleségét. Az asszony ment volna, de szülei nem engedték, ezen aztán összevesztek. A dolog vége az lett, hogy Tisler Antal 5 revolverlövést tett vejére, melyekből egy a nyakába, egy a mellbe, a harmadik pedig a májba fúródott. A súlyosan sebesültet dr. Sterk József körorvos vette gondozás alá, de megmenteni nem lehetett. Faddy János vizsgálóbíró azonnal a helyszínre ment dr. Balla Béla jegyzővel és dr. Freyer Károly járásorvossal, valamint dr. Sterk József körorvossal felboncoltatta a hullát. (A Winkler-féle bioshop november 1-től a budai külvárosi kath. kör nagytermében tartja minden ünnep és vasárnap délután 3 órától este 11 óráig változatos előadásait, melyre felhívjuk olvasóközönségünk figyelmét. (A baranyamegyei gazdasági egyesület téli előadásai.) A baranyamegyei gazdasági egyesület elhatározta, hogy a tél folyamán Baranyavármegye községeiben összesen 201 előadást tart. A népies előadások célja a kisgazdáknak gazdasági ismereteit bővíteni és az okszerű gazdálkodásra tanítani. (Új központi távbeszélő állomások.) A jövő év folyamán a pécsi postaigazgatóság területén Zomba, Hőgyész, Gyönk, Tamási és Pincehely községekben távbeszélő központi állomások fognak létesíttetni. (Pécsi bérkocsis rejtélyes halála.) Hermann József 54 éves pécsi bérkocsis és felesége Szigeti-országút 18. szám alatti lakosok október 22-én elmentek Máriakéméndre rokonlátogatóba. Aznap ebédközben Hermann József felfogta az asztalra felszolgált üveget: „Megkóstolom, rokon, milyen a borod“ szólt és teleöntve a poharát, azt fenékig ürítette. Mindjárt érezte, hogy amit ivott, nem bor volt s rémülten kérdezte rokonát, mi van az üvegben. Az megnézte s rájött, hogy a boros üveg helyett tévedésből a „restitucions fluid“dal (lóápolószer) telt üveget helyezték az asztalra. Hermann József pár perc múlva rosszul lett. Még aznap hazautaztak Pécsre, ahol tegnap reggelre Hermann meghalt. A rendőrség tudomást szerzett a dologról, s Ludwigh Ferenc dr. tb. városi főorvos felszólítására jelentést tettek a kir. ügyészségnek, amely előreláthatólag el fogja rendelni Hermann József holttestének felboncolását s egyben vizsgálatot fog indítani, hogy nem forog-e fenn bűntény. (A bűn lejtőjén.) G. K. 10 éves fiú, aki a pécsi gyermekmenhelyen talált gondoskodó, meleg otthonra, ma délelőtt belopódzott a főápoló szobájába, az asztal fiókjából kilopott 14 koronát és megszökött. A főápoló feljelentésére a rendőrség a délután folyamán elfogta a korán bűn lejtőjére tévedt szökevényt és visszavitte a gyermekmenhelyre. (Névmagyarosítás.) Daroczik József kaposszekcsői lakosnak családi nevének „Daróczi“-ra kért átváltoztatását a belügyminiszter megengedte. „PÉCSI UJLAP“ (Fiatal tolvajok.) Az üszögi állomáson a Máv kárára a napokban nagyobb szabású opást követtek el. Ugyanis a pályaudvaron evő nyitott teherkocsiban elhelyezett zárt ádát álkulccsal felnyitották s belőle egy nagy gépszijat, három sárgaréz gépolajozót s egyéb géprészeket loptak el. Ma sikerült a tolvajokat kinyomozni Horváth István 14 éves, Kovács István 14 éves és Osvád József 15 éves üszögpusztai iskolásfiuk személyében. A fiuk beismerték bűnüket s a lopott tárgyakat is hiány nélkül visszaadták. (Brutális férj.) Scheiber Ádám pécsi napszámos ma délután részegen tért haza a kására. A ház kapuja előtt szédülés fogta el és elesett. Felesége kiszaladt hozzá és kiemelte. A részeges férj ezt azzal köszönte meg, hogy feleségét ellökte magától, aki arccal a járdára bukott és oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy be kellett szállítani a közkórházba. (Anyakönyvi hírek.) Az anyakönyvi hivatalban ma a következő haláleseteket jelentették be: Krausz József 79 éves, izr. (aggaszály) és Páli Jánosné 31 éves, r. k. (tüdővész). Színház. Heti műsor. Szerdán: C) Herceg kisasszony. Délután: Heidelbergi diákélet. Csütörtökön: A) Sárga liliom. Pénteken: B) Drótostót- Szombaton: C) Cigánybáró. Vasárnap: A) Cigánybáró. Iffindler Bioshop a bud. külv. kath. kör nagytermében Szerdán, november hó 1-én nagy előadás 1 Gaumont Journal. Heti aktuális. 2. A túlbuzgó szakácsnő. Humoros. 3. Kaland a vasúti kupéban. Dráma. 4. Berlin (a legújabb) Természetes. 5. A csavargó álma. Humoros. 6. Méltó-méltatlan. Dráma. 7. Meyer úr dzsin-dzsin mester. Humoros. 8. Északi határvidék. Természetes. 9. Rendkívüli kiadás. 10. A vérbosszú. Szenzációs nagy dráma. Helyárak: 1. hely 70 fill., II. hely 40 fill., 111. hely 20 fillér. Gyermekek 10 éven aluli katonák őrmestertől lefelé a helyárak felét fizetik. Hamerli József gépgyára és vasöntödéje PÉCS. Ajánlja szecska és répavágókat, valamint felsőnyomásu és Mobile rendszerű borsajtokat te-, vas- itványos és kézi kukorica-morzsolókat, „Új darálókat* „Baranya-Drill* sorvetőgépeket, úgyszintén saját gyártmányú szerszám gépeket, r^’g etci r?rs s r&s ran rerg ran ryn raj Értesítés. A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy alaptalan azon hír, hogy az üzlet átadva lesz hanem---------------------túlhalmozott raktár miatt az összes áruk úgymint női és férfi fehérneműek vásznak, asztalneműek, törülközők, zsebkendők, zephirek, mosókelmék, barbhendok, bélésáruk, esőernyők, tricotáruk, női férfi és gyermek harisnyák, gallérok, nyakkendők, szőnyegek ágy- és asztalterítők, paplanok stb. ilyen felül bontató eladva. Krausze Ignác vászon, fehérnemű és kelengye kereskedése Alapittatott Onac Telefon sz. 1846. JCLSI 184. Széchényi-tér 17. Kölcsönközvetítő iroda | qj | | fess, Jftailáth'tór S. O . ^ | folyósítat ||| || 0 alapon 2. ig 8 napon földbirtokra | '13 belül |0 kölcsönt, TM ||Drágább kamatú kölcsön ugyancsak IUVs0/® kamatra átcserélhetők. A köl- 5é gcsönkérőknek semminemű előleges „x. Költsége vagy fizetnivalója £ 35 nincsen, sőt a kölcsönhöz szűk «m ‘taséges iratokat is mi szerezzük be. n E « Kölcsönközvetitő iroda 2 ?ées, Idlajláth'tér 5. szám, j !, zsinótemplom; mellett. 1 Szabott ár, Alapittatnn 1877-ben. Legszebb, legjobb és nAm & ' legolcsóbb a világon a mIP ll m m CIPC JpH Egyedüli készítője Fleiseb Jues Pécsett, Széchényi-tér 8. st. atoll, a Pécsi Takarékpénztárral és a Sipőci gyágzszertárral szemben. — Telefon 508. * Egy férfi box bergsteiger 5.90., Egy férfi chevro bergsteiger 6.50., Egy női box fiszli 5., Egy női chevro fűzős 5.50., Egy női box félcipő 3.50., Egy női sehoro regatta 4. Egy barna regatta 4.— VMM reaMaílWZ a SZÍR ^ Egy tawono falwéladfc. Kath. Hírlapkiadó és Nyomda B.-I. Pécs. igazgató: Müller Károly. 2