Pécsi Ujlap, 1912. április (6. évfolyam, 75-98. szám)

1912-04-03 / 76. szám

Az Ujlappal együtt helyben: Negyedévre . . . . K.­­80 1 hóra..................... —-60 Vidékre: Félévre .............K. 7'80 Negyedévre . . . . „ 3‘90 Csak a „Pécsi Ujlap“ Vidékre 1 hóra . . K. 1.— VI. évfolyam — 76. szám. Szerda, 1912. Április 3. Az „UJLAP1“ melléklete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dunántúl nyomda részv.-társaság Pécs, Lyceum-utca 4. sz Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefon: I Főszerkesztő: Felelős szerkesztő Felelős szerkesztő lakása: 222. szám. MÜLLER KÁROLY | HORTOBÁGYI JÓZSEF Apáca-utca 4.­­ Telefonszáma: 484. Nem­ inak való a szél — Mitől fáj a „Munkás“ fejje? — Pécs, április 2. Megszoktuk már azt az ízléstelenséget, amely a „Munkás“ minden sorából kirí s amely minden jóizlésü emberben utálatot kelt. Az az 1848-iki törvényhozás, mely a gondolat sajtó utján való szabad terjesztését törvénybe iktatta, bizonyára nem gondolt arra, hogy akadnak emberek, akik ha egyszer megtanulták úgy ahogy az Írás mesterségét, újságírók lesznek és aztán így akarják a né­pet felvilágosítani, boldogítani. Ha ezt előre sejtették volna őseink, a gondolat tág fogal­mát bizonyára jobban körülírták volna. A „Munkás" legutóbbi száma a követke­ző gyalázatos sorokat írja: Templom avagy cirkusz? Többen for­dultak hozzánk ezzel a kérdéssel azok közül a szegény páriák közül, akik azt hiszik, hogy korgó gyomruk lázadozását le tudják csillapí­tani azzal a latul ostyával, amit a jóllakott, kövér papok dugnak a szájukba az oltár lép­csőjén s akik azt heszik, hogy a földön átélt minden szenvedésért kárpótlást fog nyújtani a „túlvilági boldogság.“ tízek a szegény elva­kult emberek ,akik minden nap ott térdelnek a templom hideg márvány, kövezetén buzgó imádságba elmerülve, az elmúlt hét folyamán többször kiszorultak a templomokból, midőn be akartak menni, az „isten háza" küszöbén útjukat állotta a sekrestyés, mondván, hogy ide most csak uraknak vagy urhölgyeknek szabad bemenni, mert odabenn X. vagy Y. je­zsuita páter előadást tart. A templom küszö­bét csak belépőjegy fölmutatása után lehet át­lépni; akinek nincs bilétája, az kotrodjon, an­nak kívül tágasabb. tizen kérdezték tőlünk a szegény imádságos bácsikák és olvasó pörge­tő nénikék, hogy hát tulajdonképen mik is azok az isten házának nevezett cifra, tornyos épületek, templomok avagy cirkuszok? Mert ők eddig csak a komédiába váltottak bité­mát, ne a templomba meg soha. Mi nem feleltünk nekik semmit, vonaolkozzanak fölötte önma­guk, Hiagytuk őket, hadd futkossanak emész­tő éhségtől űzetve a bezárt templom falai kö­rül mindaddig, amig észre nem térnek és bát­­ran be nem vonalnak a szentélybe és oda nem kiáltják a vallás cégére alatt üzérkedő csuhá­­soknak: „Ki innen, lélekkutárok! Sieg volt már a hazugságból, elég volt a sok „szent“ beszédből. Én mindezt elhiszem, mert a „Munkás“ mondja, az pedig — mint a tapasztalat és a mellékeit abra fényesen igazolja — más nem tehet, mint örök „igazság." Azt még meg tudnám érteni, hogy ők a szegény pártok kérdésére nem feleltek sem­mit, mert hisz a P. Bangha előadásaira szóló jegyekről mindentudásuknak forrásai, henyes Samu és Hajdú Gyula előadást még nem tar-­ tottak. De azt sehogyse tudom felfogni, kik lehettek azok az igazán „szegény páriák", s ennél igazabbat a Munkás dicső fennállása óta sohase irt­, akik a Munkástól akartak fel­világosítást nyerni! Tekintettel arra, hogy senkinek szm­­ájdalmat okozni nem akarok, részvétemet ezen az útón csendesen nyilvá­nítom. Ami a belépőjegyet illeti, valószínűleg a „Munkás“ ilyenre nem tudott szert tenni, te­kintettel arra, hogy csak intelligens emberek­nek adták, ezért a nagy sírás, ezért a jajga­tás. De hogy ez se busítsa a „Munkás"-t, hogy hivatásának, „a népérdekek“ szolgálatának jobban meg tudjon felelni, rajta leszünk, hogy a jövőben adott esetekben, a Munkásnál kivé­telképpen eltekintsenek azon kellemetlen fel­tételtől, miszerint csak intelligens emberek le­hetnek jelen a konferenciabeszédeken. Nem tudt­ak való ugyan a széna, tehát a „Munkásának se. No de legyen a kedve szerint. Egy „tisztelet-biléta“ megtette volna a hatást. Sok komondor van a világon, amely nem elégszik meg azzal a bilétával, amit a nyakában hord. Mindig ugat. De hát ugatása nem hallatszik a mennyországba. A kutya ugat, a karaván halad. Pont. B. M. Hatósági cselédközvetitő és cselédotthon Pécsett. Tanulmány tervezet. — Saját tudósítónktól. — Pécs, április 2. A hatósági cselédközvetitő intézetek­nek csak az olyan helyeken van — nem lét­­jogosultságuk, hanem biztos alapjuk, ahol annak a működési körét magánközvetítő iro­dák nem korlátozzák. Pécsett, ahol oly sok a panasz a cselédmizéria ellen, szükséges volt, hogy a város vegye kezébe a cseléd­­közvetítést, de — bár nem akarunk jóslá­sokba bocsájtkozni, nagy kérdés, várjon rég-e prosperálni a vállalkozás s nem akaszt-e majd újabb terheket a város nya­kába. Példa van rá elég. Nagy László f. al­jegyző, tb. főjegyző, akit a város tanácsa kiküldött, hogy a hatósági cselédközvetítő és cserédotthont tanulmányozza, ma be­terjesztett terjedelmes, szépen kidolgozott jelentésében a következőket írja a pozsonyi és a kassai hatósági cselédközvetítőről és cselédotthonról. A pozsonyi hatósági cselédközve­títő 1910. augusztus 1-én nyílott meg, cse­lédotthon nélkül. Itt a bevételek nemcsak hogy nem fedezik a kiadásokat, sőt deficit mutatkozik. A cselédközvetitő üzletvezetője ennek megokolására azt hozza fel, hogy ő inkább egymáshoz illő felek összehozására törek­szik s igy természetesen kevesebb, de tar­­tósabb szolgálati viszony létesül. Kassán úgy a cselédközvetitő, mint a cselédotthon 1910. julius 16. óta működik, itt a múlt évben a deficit 3000 korona volt a közpénztár javára. Íme nem sok reménnyel kecsegtet hát a pécsi cselédközvetítő és cselédotthon, bár meglehet, hogy beüt a város tanácsának a számítása s mint a budapesti Márta-egy­­letben, amelyet Nagy László szintén meg­látogatott — haszonnal fog járni a cseléd­­közvetítés. . Nagy László tb. főjegyző, akit a vá­ros tanácsa tanulmányútja után, vélemény, illetve javaslattételre hívott, a pécsi cseléd- közvetítő és cselédotthonra vonatkozólag a következőkben terjesztette elő javaslatát: A cselédközvetítés és cselédotthon he­lyisége részére, bár aggályai vannak az­iránt, hogy azok a városi székházban lesz­nek, megfelelőnek tartja a jelenleg H­o­f­f­­m­a­n­n bútorgyáros által 1200 koronáért bérbe bírt s a Perczel- és a Városház-utcák sarkán levő , szobából álló helyiséget, mert központi fekvésük van és mert közel lesz a közigazgatási hatóságokhoz. Az elhelyezésre vonatkozólag javasol­ja, hogy az iroda az utcai szobában legyen, a megfelelő elkülönítésekkel, majd utána sorba következnének a várószoba, az ott­hon dolgozó szobája, a házmester szobája és konyhája, végül az otthon helyiségei. Az otthonban 15 ágy, 15 szék, 3 hosszú asztal, 5 mosdó és 8 elkülöníthető szekrény volna elhelyezendő. Az első évben csak az üzletvezetői és a két kihordói állás volna betöltendő. A két kihordó közül az egyik nő, a másik pedig nős férfi volna. Az utóbbi egyúttal a ház­mesteri teendőket is ellátná. Az ügykezelésre vonatkozó több cél­szerű újítás javaslatba hozása után, Nagy László tb. főjegyző elkészítette és beter­jesztette a cselédotthon házirendjének terve­zetét is, amely főbb pontjaiban a követ­kező: Az otthonban reggel 7-től este 7-ig le­het jelentkezni felvételre vagy az üzletve­zetőnél, vagy annak távollétében a házmes­ternél. Amíg a helyek nincsenek betöltve, minden jelentkezőt felvesznek, kivéve a be­tegeket. A cseléd a szállásért napi 14 fillért fizet előre. Reggeliért, mely '/a liter tej és kenyér, 13 fillért, az ebédért, mely leves, fő­zelék hússal, kenyérrel (hetenkint kétszer tészta) 40 fillért, vacsoráért, amely leves, vagy '/a liter tej, vagy főzelék, 13 fillért. A szállásért járó dij a várost, az élel­­■niezésért járó dij a házmestert illeti. Az élel­mezés a cselédotthonban nem kötelező. Az otthon napirendje a következő: fel­kelés, nyáron 6 és télen 7 órakor, reggeli 8 és ebéd 12 órakor. Az esteli órákban kime­nőt, az üzletvezető csak a legkivételesebb esetekben adhat. Nagy László tb. főjegyző vélem­é­­nyes javaslatára vonatkozólag az április 15-én tartandó közgyűlés fog határozni. Hírek. (Zichy-emlékünnepély a külvárosi kath. körben.) A budai külvárosi kath. körben ren­dezett felolvasó estélyek között méltó he­lyet foglal a legutóbbi, mely Zichy Nándor olcsó emlékének áldozva lélekemelő ünnep­ség keretében gyújtotta lángra a nagyszámú Hallgatóság lelkében az emlékezés fáklyá­ját. Az ünnepélyt a kór S­t­e­f­á­n Arthur ki­tűnő vezetése alatt álló vegyeskara Szeder g nyászdalával nyitotta meg. A precíz kidol­gozásban előadott énekszám után H­a­n­n­y Etelka, jónevű költőnő „Custos fidei" című saját szerzeményű ódáját szavalta el. A gyönyörű, gondolatokban gazdag költemény előadása után elhangzott tapsokon felül kü­­lön dicséret illeti a költőnőt remek szép ódá­jának megírásáért és rendkívül ügyes elő­adásáért,­­ezután Bábu­la József dr. ma­gas szárnyalású ünnepi beszédet tartott, me­lyet lapunk tárcarovatában közlünk. A mind­végig lebilincselő, tartalmas, szép beszédet lelkes tapsvihar követte, mely után Schneider Bertuska Rossini: „Stabat imater“-ből Cujus animam gementem, áriát­­ énekelte. Schneider Bertuska kellemesen csengő hangja, kitűnő énektudása és hang­­színezése valóságos műélvezetet nyújtott a­­ hallgatóságnak. Dicséretére legyen mondva, hogy ezt a zenei tekintélyek előtt rendkívül­­ nehéznek tartott áriát játszi könnyedséggel, biztos tudással énekelte. A zongorakiséretet P­e­t­r­o­v­i­c­s István látta el, ki ha úgy ha­lad, nemsokára elnyeri a zongora­művészt megillető babért. A lelkes tapsokkal hono­rált énekszám után 13­o­c­i Frigyes Ernst Elégiáját adta elő hegedűn P­e­t­r­o­v­i­c­s István zongorakiséretével. Ez a fiatal vér­beli zenész bámulatos ügyességgel kezeli hangszerét, melyből mesés könnyedséggel

Next