Pécsi Ujlap, 1912. szeptember (6. évfolyam, 197-221. szám)

1912-09-01 / 197. szám

Az Ujlappal együtt helyben: Negyedévre . . . . K. -80 hóra....................... —‘60 Vidékre, félévre...............K. 7-80 Negyedévre..............3-90 Csak a „Pécsi Ujlap“ Vidékre 1 hóra . . K. 1*— VI. évfolyam — 1961 szám. Vasárnap, 1912. Szeptember 1. Az „UJLAP" melléklete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dunántúl nyomda részv.-társaság Pécs, Lyceum­ utca 4. sz. Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefon: Főszerkesztő: 1 Felelős szerkesztő: 1 Felelős szerkesztő lakása: 222. szám. MÜLLER KÁROLY | HORTOBÁGYI JÓZSEF || Inczédy Dénes-u. (Belv.pleb.)Telefon 484 Férfi zarándoklat Gyüdre. Szeptember 8. Lelkivezető: Komócsy István. Vasúti jegyek a plébániákon, a kat­­holikus egyesületekben, a Dunántúl könyv­­kereskedésében. Árak oda-vissza 1­0. 40 fill. Indulás a belvárosi templomtól reggel fél 5 órakor. Jelentkezés szerdán estéiig. Kellő szám mellett különvonat. Ez később fog in­dulni. Meddig leszünk még rabszolgák? Pécs, augusztus 31. Ezt kérdezi három és fél hasábon ke­resztül vasárnapi számában a szocialisták központi lapja, a Népszava. A munkássághoz intézi ezt a kérdést és ezúttal a rabszolgaság alatt nem a politikai jogtalanságot érti, ha­nem tisztán és egyedül azt, hogy a munká­soknak dolgozniok kell. Azt gondolom, hogy mikor ezt a cikket egy értelmesebb munkás elolvasta, világosan állt előtte, hogy az egész írás a gondolkodni nem tudó, frázisokkal elbolondítható s a nap­lopás eldorádója után kívánkozó dologtalan emberek tudatlanságára és szenvedélyeire spekulál. Hihetetlen, hogy a szociáldemokra­ta vezérek milyen alacsonyra taksálják a ma­gyar munkásság értelmi színvonalát, külön­ben nem mernének neki olyan őrültségeket beadni, mint a­minőket a nevezett cikk tar­talmaz. A cikk alapgondolata az, hogy egy munkásember soha, de soha elégedett nem lehet. Akár­mennyi is a keresete, bármily rö­vid is a munkaidő, akármily jók is lakásvi­szonyai, akárhogy gondoskodva van is róla aggkori biztosítással s nyugdíjjal, nem sza­bad egy pillanatra sem elfelednie, hogy ő rabszolga. Mert ki a rabszolga? — kérdezi a Népszava cikkezője. És így felel rá: „Akinek nincsenek saját céljai, hanem eszköz más ember kezében. Aki kénytelen saját akaratát más ember akaratának aláren­delni. Akinek azt kell tennie, amit neki paran­csolnak. Aki parancsszóra pihen. Aki feleba­rátját urának kénytelen elismerni. Aki éhen hal, ha nincs aki parancsoljon neki. Akinek nincs kenyere, ha nem szolgálhat valakit . . . Hogy ma a munkás szabad? Ez csak azt je­lenti, hogy a rabszolga maga választja meg urát! A szolgaság lényegét ez miben sem érinti! Micsoda haszon az a munkásnak, hogy rabszolgatartó gazdáit cserélgetheti? egyik olyan, mint a másik!“ És ha valaki, aki a munkásérdekeket szívén viseli, erre azt felelné: „Kitűnően fizet­jük munkásainkat, lakásaik csinosak és ren­desek, gépeinket vannak látva védőkészülé­kekkel, gyáraink füstfogóval, poremésztővel, van munkásfürdő, munkáskönyvtár,,van óvo­da és iskola, betegség, rokkantság, baleset ellen biztosítva vannak, a mi munkásaink ki­tűnő sorsban élnek. Hát mit akarnak még voltaképen?“ Népszaváék erre ezt válaszolnák: „Hogy mit akarunk még? Szabadságot, emberséget! A szolga nem kevésbbé szolga, ha lakása csinos, ha munkája könnyebb! A szolgaság lényegét ez nem érinti. Szolga mindenki, akinek más parancsol és aki a pa­rancsnak nem önként, nem saját akaratából, hanem kenyérkereső kényszerből veti alá ma­gát! A polgár munkásbarát csak addig nem érti meg ezt a különbséget, amíg munkások­ról van szó. De rögtön megérti, ha saját faj­­tájabeli ember kerül munkássorsba. Ám pró­báljuk meg és szóljunk így a munkássorsot dicsérő polgári embernek. Ha a munkásoknak ilyen jó sorsuk van, mit szólna hozzá, ha gyermekeinek ezentúl munkássorsban kel­lene élni?“ „Gyalázat, hogy mi munkások, akik naponta az ég villámait fogjuk járomba, mi magunk más hitvány emberek igáját békével tűrjük. Öntudatos munkások, hirdessük min­denkinek a szolgaság gyalázatát, kérdezzük meg munkástársainktól mindennap: Meddig leszünk még rabszolgák?“ Azt gondoljuk, hogy a magyar munká­sok mindaddig sajnálatraméltó rabszolgák lesznek, amíg ilyen kézzelfogható hamisságo­kat igazság gyanánt lehet nekik beadni. A Népszava cikkezőjének okoskodása szerint rabszolga mindenki, akinek dolgoznia kell, már­pedig nagyon kevés ember az, aki csupán tőkepénzéből él és nincs kényszerítve a munkára. A munka vagy szellemi, vagy anyagi munka. Az orvosnak , mérnöknek, ügyvédnek hivatalnoknak, lelkipásztornak munkájára és úgy szükség van, mint az ak­nák mélyén szenet fejtő bányásznak, utca­seprőnek, nyomdásznak vagy gépgyári munkásnak testi erőkifejtésére. És ki az, aki nem kénytelen más akaratát teljesíteni? A miniszter sem teheti azt, ami neki tetszik. Neki parancsol az országgyűlés, másnak pa­rancsol a város, a vármegye, a gyárigazgató, a munkavezető és így tovább. Ha szociálde­mokrata állam lesz, akkor még pályát sem választhat senki, hanem oda kell mennie, ahova az állam rendeli. Még költözködési szabadság sem lesz, mert különben mindenki a Riviérára menne lakni és senki sem ma­radna a gyárvárosok fülledt és örökös zaka­tolással telített levegőjében. Felsőbbség nélkül semmiféle intézmény, szervezet fenn nem állhat. Ahol mindenki azt teheti, ami neki tetszik, ott anarchia van, az­az féktelen zűrzavar. A szociáldemokrata pártban is mindenki kénytelen akaratát a ve­zetőség akaratának alávetve, különben ki­zárják a pártból, a munkától pedig bojkot­­tálják és éhen halhat vagy öngyilkos lehet, mint a minap is történt egy szerencsétlen bu­dapesti tót munkással. Ez a halálba üldözés természetesen gazság és az teszi legnagyobb gazsággá, hogy azok követik el, akik a most tárgyalt cikkben is hirdetik, hogy „rabszolga mindenki, aki kénytelen saját akaratát más ember akaratának alárendelni.“ Sem a munka, a törvényes elöljárók iránt való engedelmesség nem rabszolga­ság, hanem mindegyik az emberi természet alkotójának az Úristennek akarata. Ha valaki nem hisz Istenben és az ember örök rendel­tetésében, annak a szellemi munka is, a testi munka is iga, amelyet iparkodik magáról le­rázni, mint tűrhetetlen szolgaságot, ellenben a hivő ember, bár iparkodik szervezkedés­sel és más megengedett módon könnyebbé tenni helyzetét, tudja, hogy a jól teljesített kötelességért nem csak napszám jár neki, ha­nem Isten is meg fogja őt jutalmazni az örök életben. Ezért a keresztény ember munkája valóságos isteni szolgálat, Isten szent akara­tának folytonos teljesítése. A szociáldemok­raták, kiknek lelkéből régen kilopták az Isten fogalmát és magukat halandó állatoknak tartják, kikre a halál végleges elmúlás, ter­mészetesen mosolyognak ezen az igazságon és elkeseredett lélekkel éneklik „a munka bús“, — de nem szent, mert — „rabszolga“ dalát. A vezetőknek pedig érdekükben áll, hogy minden munkás elégedetlen legyen. Ér­dekükben áll, hogy a munkát és engedelmes­séget mint szolgaságot állítsák eléjük, hogy még ha némelykor pld. családja körében, a munkás boldognak érezné is magát, fülébe zúgjon a megalázó és sötét elkeseredést hir­dető szó: rabszolga vagy! — Mert ha nem lenne elégedetlenség, miből élnének Bokányi és társai, kik tényleg földhöz vágták a becsü­letes munka eszközeit, a kalapácsot és mal­­teros kanalat és most a 15 ezer koronás ál­lásokból ordítják vasárnapi vezércikkben: Meddig leszünk még rabszolgák? A Pécsi Űrlap augusztus 23-iki számá­ban „Az ő erkölcseik, az ő fegyvereik“ cím­mel Szécsényi Dávid névaláírással cikk jelent meg. Most valami Szécsen Dániel nevű pécsi lakos arra kérte fel a Munkás szerkesztősé­gét, hogy ő nem azonos Szécsényi Dáviddal, aki a szociáldemokraták szélhámosságait szellőztető cikket írta. Az a bizonyos Szécsen Dániel úr, úgy látszik, analfabétáknak tartja az újságolvasókat, különben nem nyilatkozott volna. Szécsényi Dávid és Szécsen Dániel közt van olyan különbség, mint Makó és Je­ruzsálem közt — ha valaki helyesen tud ol­vasni. Különben is Szécsen Dániel jól tette, hogy nyilatkozott ,mert arról, aki Szécsényit Szécsen­nek olvassa, alig lehet feltételezni, hogy cikket — írjon. Ennyit Szécsen Dániel nyilatkozatára. Hogy ki az a Szécsényi Dá­vid, aki a cikket írta, az ne izgasson senkit. Ha zsidó is a neve, de becsületes hittel élő ember s bizonyára inkább ez fáj az okvetet­­lenkedőknek és írástudatlanoknak, mint az, hogy a Pécsi Úrlapba névleg zsidó irta azt a bizonyos cikket. Ami a Munkás többi ostoba megjegyzéseit illeti, arra igazán nincs mit válaszolnunk. Belépő­díj nincs. Ma este 8 órakor a két­ szocialistáknál megkezdődik a tánciskola. Szociális Rovat. (Épitömunkások összejövetele.) A pé­csi keresztény szocialista építőmunkások szakszervezete holnap délelőtt 9 órakor fon­tos ügyben összejövetelt tart. (Szabómunkás gyűlés.) A pécsi ke­resztény szocialista szabómunkások hétfőn este 8 órakor József­ utca 15. szám alatt a magyar szabókkal közös nagy szakgyűlést tartanak. Magyar szabók figyelmét felhív­juk, hogy feltétlen jelenjenek meg.

Next