Pécsi Ujlap, 1913. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1913-01-01 / 1. szám
VII. évfolyam. — 1. szám. SZERDA, 1913. január 1. Az„ UJLAP“ melléklete. Az Ujlappal egyfitt helyben: NtnrwMvrc .... IC. 1*80 B|y hóra ..... —■W Vidékre: rMórra.............K. 7* Negyedévre ..... 3*96 Csak aPécsi Ujlap* Vidékre 1 hóra . . K. 1— POLITIKAI ESAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal telefonja: ij Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Felelős szerkesztő lakása: 222. szám.____________________ MÜLLER KÁROLY HORTOBÁGYI JÓZSEF | Inczédy Dénes utca. (Belv. plébánia.) Telefon 4M. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dunántúl nyomás részv.-társaság Pécs, Lyceum utca 4. ss. A pécsi keresztényszocilisták gazdasági szervezkedése. Pécs, december 31. Sziklákba nehéz új utakat vágni. De meg kell történnie ennek is, ha ez vezet célhoz. Csak a kislelkűség merül ki, s csak a tehetetlenség mond le a munka kezdetén. A magunk vigasztalására s erőink acélozására mondjuk ezeket, mikor beszámolni akarunk eredményeinkről s beszámolni a múltak tanulságaival. Hála Istennek azon a korszakon már túl vagyunk, mikor a rövidlátókkal, a kislelkűekkel, a tehetetlenekkel s a kényelmesekkel szemben csak jóhiszeműségünkre, no meg jó akaratunkra hivatkozhatunk. A pécsi keresztény szocialisták öt szakszervezete, az általuk megépített vagy építés alatt álló bérpaloták az Anna-, József-, Sörház-, Zrínyi- és Deák-utcákban, kereskedelmi középiskolánk hatalmas épülettömbje, annyit legalább is igazolnak, hogy lehet tisztességes, elsőrangú munkásokat szervezni anélkül is, hogy istentagadó, amerikázó hazátlanoknak kellene lenniük. Mindenesetre jó jel s a további egészséges fejlődésnek alapját fogja megvetni, hogy a legbiztosabb, ma már megdönthetetlen alapon a keresztény szocialista szervezetek közül a kőmiveseké áll első helyen. De mikor ezeket megállapítjuk, rá kell mutatnunk a múlt hibáira s a közeljövő feladataira. Először is ismerjük el amink van s iparkodjunk minden módon megerősíteni azt. Utálatos és fárasztó dolog folytonos sirámokat hallani, a munkásság lebecsülését s a mellett azt remélni, hogy ugyanaz a munkásság megértőbb lélekkel fog ahhoz a társadalomhoz közeledni, amely magát polgári vagy keresztény társadalomnak nevezi. A polgári társadalom nagy része szidja a szociáldemokratákat, de azokhoz a munkásokhoz sincs gyakorlati érzéke, akik a maguk részéről nem állanak az egyoldalú osztályharc alapján. E mellett a keresztény fölfogást legalább is megőrizték annyira, mint bármely más társadalmi osztályunk. Ennyit nagy általánosságban. A részletekre nézve véget kellene vetni a tagadhatatlanul felpezsdülő keresztény közélet itt-ott mindig mutatkozó hazugságainak. Ez a munkáltatók részéről abban áll, hogy szóbeszédben szeretik a keresztény munkások szervezkedését, talán mert azt hiszik és jól hiszik, hogy világfölfogásukban közelebb állanak hozzájuk, mint a demokraták, de csak a legritkább "esetben jut "eszükbe megkérdezni azokat a vállalkozókat, akikkel a munkát elvégeztetni óhajtják, várjon szervezett keresztény szocialista munkásokkal dolgoztat-e? Pedig tulajdonképen a dolog biztosítására ez sem elég manapság. A hazugság kikezdte, hogy kihasználja ezt a mozgalmat is. Nevezet szerint fölsorolhatnánk munkadókat, akik megfelelő helyeken azzal iparkodnak és iparkodtak munkához jutni, hogy keresztényszocialisták, tanúink, sőt írásaink is vannak róla, hogy keresztényszocialista munkások alkalmazására kötelezték magukat, azután a fülük botját sem mozgatták utánuk. Nem egyszer megtörtént, hogy ugyanazok letörni iparkodtak vagy akadályai voltak a keresztény szocialisták gazdasági szervezkedésének. Ezekkel az urakkal szemben természetesen a jövő feladata, hogy lelepleztessenek és ahol lehet, elüttessenek. Nem egy napnak és nem egy utánajárásnak lesz munkája, mert némely helyen csak akkor hisznek, ha a hazugot fülnél fogva vezetik elő, vagy épen akkor sem, mert hát régi ismerősöm, meg jó katholikus, ha hazug is. Azt azonban nem gondolják meg, (meggyőződéses katholikusokról beszélünk), hogy az a munkás, aki nagyon kedvezőtlen viszonyok mellett csatlakozott a keresztény irányzatok szolgálatába és védelmére, talán ugyanakkor éhezik és szociáldemokrata társainak gúnyolódásait kell eltűrnie, hogy: ide ti tartotok a papokkal, ti vagytok a keresztényekkel s mi dolgozunk nekik. Nem gondoljuk, hogy az ilyen embereknek megroppan a lelke, megszűnik a keresztény polgári rendhez való kitartása? Ne kívánjanak egy életre szóló áldozatot azok, akik egy kis kényelemben sem hozzák meg ugyanazt. Nem kívánhatják existenciális érdekek feláldozását azok, akik sem időben, sem pénzben nem áldoznak semmit is. Ugyanezeket kevés változtatással ki kell terjesztenünk iparosainkra, főleg velünk tartó kisiparosainkra. További hazugság volna, amely a léhaságnak nyitna utat a munkások részére, in jinr. BptiiWBt:inriirinMrT.iB8nirrii■ »mimmmnam , egy katonaszökevény egyéves önkéntes kivégzése. Irta: Birisits Géza. A boszniai hadjárat után ezredünket 1882-ben Triesztbe helyezték át. Ezen év őszén országos kiállítást rendeztek Triesztben, melyen ő felsége és az uralkodóház több tagja is jelen volt. Ő felsége és kísérete a kiállítás napja előtti évét a közeli Miramare kastélyban töltötte, honnét másnap Triesztbe jöttek a kiállítás ünnepélyes megnyitására. Miramare és Trieszt között egy elegánsan öltözött, gyanús alakot tartóztattak le, kinél öldöklő szerszámot találtak. Kihallgatása után kiderült, hogy az illető Oberdank Vilmos veszedelmes forradalmár, az olasz irredentista párt egyik oszlopos tagja, ki Olaszországból jött át pokoli tervét végrehajtani. A további vallatás során megállapították, hogy Oberdank a Triesztben állomásozó 21. sz. gyalogezredtől, ahol mint egyéves önkéntes szolgált, 1878. évben Boszniából megszökött és azóta nyoma veszett. Ezek után Oberdankot átkisérték a katonai hatósághoz, honnét kihallgatása befejeztével a helyőrségi fogházba vitték, mely ugyanazon laktanyában volt, hol a mi ezredünk, a somogymegyei 44-ik gyalogezred második zászlóalja nyert elhelyezést. Mindezen dolgokról mi csak később ér ti.„PiniroaCT:zm.niirz3a«mu«aig ér tesültünk, mert míg ezen esemény lejátszódott, a helyőrség összes csapata az Európaszálloda előtti térségen volt felállítva, várva Ő felsége és kíséretének megérkeztét. A kivonult csapatok inspiriálása és a díszmenet után ö felsége a kiállítás színhelyére hajtatott. Oberbank őrzésére külön egy altiszt és hat gyalogosból álló őrség lett kirendelve és pedig olyformán, hogy egy fegyveres őr a cellában őrködött mellette, míg a második fegyveres őr a börtönajtó rácsablakán át figyelte a foglyot. Az őrök óránként lettek felváltva. A katonaszökevény-merénylő ellen gyorsan megindult a haditörvényszéki eljárás és ítélethozatalra annál gyorsabban kerülhetett a sor, mert a megátalkodott ember mindent felhéjázva beismert. A haditörvényszék Oberdank Vilmost kötél általi halálra ítélte, mely a kaszárnyaudvarán lett másnap hajnali 5 órakor a bécsi hóhér által végrehajtva. A mi zászlóaljunk rendeltetett ki a kivégeztetésnél előírt „executions-carré“ képzésére. A szerencsétlen katonaszökevény utolsó éjszakája borzalmas volt, haját tépte, a padlózatra dobta magát és keserves, szivet rázó zokogásba tört ki... anyját, elhalt édesanyját hívta ... A vele volt tábori lelkészhez esdve szólt és kérte, hogy imádkozzék bűnös lelkéért... a feszületet szivéhez szorítva, majd ajkához emelve , könnyeivel árasztotta el... Hajnali fél 5 órakor teljes felszereléssel vonultunk le a század szobákból a kaszárnya udvarára, melynek kapui zárva maradtak; ekkor már jelen volt a helyőrség szolgálatonkívüli tisztikara, a hadbíró és az „executionscarré“ parancsnoka, Psidalak Ferenc őrnagy. Midőn a zászlóalj a bitófát négyszögbe körülvette, megkezdődött a hivatalos adtás. A porkoláb hat fegyveres katonával bevonult az elítélt cellájába, honnét a tábori lelkész kíséretében az utolsó útra kikísérték Oberdankot. A hadbiró felolvasta a helybenhagyott halálos ítéletet és kérdezte az elítéltet, hogy megértette-e azt. Oberdank igenlő felelete után még azt a kérdést intézték hozzája, hogy van-e valami kívánsága vagy kérése? Oberdank a mellette álló tábori lelkész kezében levő feszület után nyúlt, megcsókolta azt és könnyeivel áztatta ... Ezután felhangzott a hadbíró rideg, kimért parancsa: „Hóhér! teljesítse kötelességét!“ A hóhér pár pillanat múlva, jeléül, hogy kötelességét teljesítette, megemelte kalapját. Ekkor elhangzott a vezényszó: „Knitt nieder zum Gebet!“ Oberdank földi maradványait — mert zavargásoktól lehetett tartani — éjjeli 11 órakor egy század katonaság kísérete mellett vitték ki a trieszti temetőbe.