Pécsi Ujlap, 1913. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1913-02-01 / 26. szám
VII. évfolyam. — 26. szám. Szombat, 1913. február 1. Az„ UJLAP“ melléklete. Az Ujlappal együtt helyben: Vidékre 1 flóra . . K. 1*— POLITIKAI NAPILAP ' Lyceum utca 4. sz. Szerkesztőség és kiadóhivatal telefonja: V Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: ff] Felelős szerkesztő lakása: 222. szám. 1 MÜLLER KÁROLY HORTOBÁGYI JÓZSEF ff| Inczédy Dénes utca. (Belv. plébánia.) Telefor 484. ' Ilii H—I——I« IWimB« Negyedévre .... K. 1 '80 Egy hóra..............—■fiO Vidékre: Félévre...............K. 7 80 Negyedévre . . . . . 3*90 Csak aPécsi Űrlap* . Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dunántúl nyomda részv.-társaság Pécs. Kultúrát a munkásnépnek! Irta: Szeleczky Ferenc. Pécs, január 31. Közudomásu dolog, hogy a művelt nyugat bennünket magyarokat, különösen pedig munkásnépünket elmaradottnak, barbárnak, műveletlennek, durva lelkűnek tartja. Mi tagadás benne, a kultúra századában is el kell ismernünk, hogy némi igazság mégis csak van ezen rólunk alkotott véleményben, mit leginkább bizonyít az a mérhetlen távolság, mely az intelligencia és a munkásnép között fennáll. Az intelligencia fél, retteg a munkásságtól, mert nem látja benne azt a műveltséget, mely garanciát nyújtana arra, hogy egymást kölcsönösen megérthessék. Szomorú dolog, de úgy van, hogy nálunk ma még a munkásról egész megvetőleg, mint létfentartási eszközről, szükséges rosszról beszélnek igen sok helyen. S ki ennek az oka? A munkásság maga és az ő vezéreik. Addig hiába ütik a nagydobot az egyenlőség elve mellett, míg gondoskodva nem lesz arról, hogy a munkás is megszerezhesse az őt megillető műveltséget és lelki intelligenciát. Ma már rengeteg a munkásvezérek száma (a jó szájtehetséggel rendelkezők már mindazok, kik legalább látszólag azon fáradoznak, hogy munkástestvéreiknek jogokat, ideális gazdasági megélhetést biztosítsanak. Ezen önzetlennek látszó munkálkodásuk hevében azonban megfeledkeznek arról, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hogy az embernek halhatatlan lelke is van, mely szintén megkívánja a maga részét, mely művelésre, csiszolásra szorul. A munkásvezérek túlnyomó része azért képes a tömeggel oly könnyen rendelkezni, vakon még a veszélybe is belevezetni, mert azt a csekély lelki műveltséget, mit gyermekkorában, esetleg a szülői házban szerzett, elrabolta tőle, léleknélküli anyaggá formálta őt, melyet azután önző, társadalmi rendet felforgató céljaira játszva felhasználhat. A lelketlenségnek legdurvább módja az, midőn a munkásvezér embertársát azon a címen, hogy őt felvilágosítva, öntudatra ébresztve kényelmes gazdasági helyzetbe juttatja, felbutítja, élettelen eszközzé, a szabad akaratot nélkülöző álattá teszi. A kultúra századában ilyen eszközökkel Magyarországot restaurálni, újjá, boldogabbá tenni nem, csak biztos veszélybe, végpusztulásba lehet juttatni. Szomorú tény, keserű valóság, hogy tényleg kulturátlanok vagyunk, mert a munkásság vezetésére, irányítására szükséges képességet nem a lelki műveltség, hanem jórészt a szájbőség arányai szerint ítélik meg. Ha a munkások vezéreiben meg volna az a műveltség, mely garanciát nyujtana arra, hogy’ az általuk vezetett nép lelkét finom eszközökkel azon magasztos életcélok felé képesek irányítani, melyeket minden embernek természeténél fogva leghőbb vágya elérni, akkor megvalósulna a nagy Széchenyi jóslata: „Magyarország nem volt, hanem lesz!“ máskülönben soha. Minden embernek nincs meg az alkalma, hogy középiskolát végezhessen, hol irodalommal, világtörténelemmel, művészetekkel megismerkedjék, tehát módot kell nekik nyújtani arra, hogy az általános műveltséghez szükséges ismereteket megszerezhessék. Igaz, hogy tartanak tudományos előadásokat a munkásság részére, de igen sokan vannak köztük, kik unalmasnak, szinte fölöslegesnek tartják azokat végig hallgatni, mert nem tudják megérteni, mert hiányzik náluk az alap, a lelki műveltség, melyre ezen tudományos előadások sorozatát sikerrel lehetne felépíteni. Természetes, hogy hiányokat pótolni áldozat nélkül nem lehet; áldozatot kell hozni a munkásnak saját érdekében, mert pihenési idejéből kell elvonnia azt a pár órát, mit önképzésére fordít; áldozatot kell hozni annak az embernek is embertársai érdekében, ki megfelelő műveltséggel rendelkezve, maga köré gyűjti a munkásságot, hogy odaadó szeretettel művelje lelküket, hogy megtanítsa őket mindazon dolgokra, melyekre egy intelligens lelkű munkásnak elkerülhetetlenül szüksége van. Önképzőköröket kell a munkások részére alakítani, hol csekély jóakarattal megtanulhatják, hogy miként kell a feljebbvalókkal illedelmesen beszélni, miként kell egy színdarabot végignézni, vagy egy könyvet elolvasni, hogy az lelkének művelésére szolgáljon; itt lehet megismertetni velük a világtörténelem és irodalom kiválóbb alakjait; az önképzőkörben sok olyan dolgot tanulhat a munkás, melyre okvetlenül szüksége van, ha a modern huszadik század haladó, érvényesülni tudó emberévé akar lenni. Hogy bizonyítsam állításaim igazságát, felemlítem a keresztény szociális egyesület kebelében működő önképzőkört, mely hivatásának annyira eszményi magaslatán áll, hogy tagjai műveltség, illemtudás tekintetében messze fölülmúlják a huszadik század úgynevezett tucatembereit. Elismeri ezt Pécs város intelligenciája is, mert szívesen vesz részt mulatságaikon, műsoros estélyeiken, melyeken színielőadások alkalmával nem egyszer kétkedve kérdezte, hogy az a szereplő, ki a színpadon játszik, csakugyan egyszerű munkás ember-e? Igen, mert egész valója, megjelenése oly nagyfokú lelki intelligenciát árul el, mely a mai kor munkásaiban ritkaság, mint a fehér holló. A táncestélyekre kirendelt rendezőség maga olykép nyilatkozik, hogy ily jól nevelt, fegyelmezett munkások közé szívesen megy, mert tapasztalatból tudja, hogy rendetlenkedőkkel, duhajkodókkal dolga ott ritkán akad. Ez példa, ez beszédes bizonyíték, melyből igen sokan nagyon sokat tanulhatnának. A munkás is ember, annak is van halhatatlan lelke, nem kell őt lenézni, hanem szeretettel kell foglalkozni vele, meg kell neki a módot adni arra, hogy legdrágább kincsét, lelkét kiművelhesse; kultúrát kell adni a munkásnépnek is, akkor majd az intelligencia sem fog rettegni tőle, s akkor majd egymást megértve, kölcsönös szeretettel fogják felépíteni a jog, igazság, szeretet sziklaszilárd alapkövén az új, az ideálisan szép Magyarországot. Szociális Rovat. (A keresztényszociális famunkások szakcsoportja) vasárnap délelőtt 10 órakor fontos ügyben gyűlést tart; a tagok pontos megjelenését kérjük. MEGHÍVÓ. A Pécsi Keresztény Szociális Egyesület 1913. február hó 2-án, vasárnap délután 3 órakor rendes évi közgyűlést tart, melyre a szavazójogosultsággal bíró tagokat tisztelettel meghívja az elnökség. Tárgysorozat: 1. Megalakulás. 2. Jelentések a lefolyt évről. 3. Pénztárosi és számvizsgálói jelentések. 4. A jövő évi költségvetés megállapítása. 5. Szabályzetti indítványok tárgyalása. 6. Új választások. •fi Az egylet elnöke felhívja az egyesület tagjait, hogy tagsági díjaikat a vasárnapi közgyűlésig a rendes tagok az anyaegyesületben, szakszervezetek tagjai pedig szakszervezeteikben róják le, mert a közgyűlésen csak azok vehetnek részt, hozzászólási és szavazati joggal csak azok bírnak, akiknek nincsen hátralékuk. Tagsági könyvét mindenki hozza magával. Leigazolás az első teremben, közgyűlés pedig a nagy teremben lesz. (Vasmunkások gyűlése.) A pécsi keresztényszocialista vas- és fémmunkások szombaton este 8 órakor tartják rendes heti gyűlésüket. A vezetőség ez után hozza a tagok szíves tudomására, hogy tagsági kötelezettségének az anyaegyesület közgyűlése előtt mindenki eleget tegyen. Hivatalos órák , mikor fizetések eszközölhetők és egyébb szakszervezeti ügyek elintézhetők — szombaton este 8—9-ig, vasárnap délelőtt 10—12-ig lesznek. HÍREK. (Gyászmise Rajner főhercegért.) Február 3-án, hétfőn délelőtt 9 órakor a pécsi székesegyházban Zichy Gyula gróf megyéspüspök a most elhunyt Rajner főherceg lelki üdvéért ünnepélyes gyászmisét tart, melyre a katonaság, az összes hatóságok és tanintézetek is meghivattak. (Misszió Kisszékelyen.) Felejthetetlen emlékű ünnepet ültek a kisszékelyi r. kath. plébániai hivek január 22-től 27-éig. Lelki ünnep volt, misszió a budapesti Jézus társasági atyák vezetése mellett, névszerint Pater Müller A. és Pater Anderka Nándor. Pater Müller A. volt pécsegyházmegyei áldozát. 9—10 évvel ezelőtt lépett a Jezsuiták rendjébe. Ő vezette a missziót. Pater Anderka N. idegen származást, a magyar nyelvet töri, ennélfogva szentbeszédet csak egyet tartott, annál többet gyóntatott, így a kettős munka Pater Müller vállára nehezedett, akinek gyönyörű beszédei, igen szép példái valósággal elragadták a hallgatóságot. Legszebben igazolják a sikert a számok. A plébánia területén van körülbelül 1600—1700 lélek, ebből leszámítva a még nem gyónókat, marad 1200—1250 gyónó, kik közül, legtöbb 10—15 egyén kivételével, mind elvégezték a szent gyónást és áldozást. Voltak, kik viszszatértek az anyaszentegyház kebelébe, voltak akik a szent missziót megelőzően vadházasságban éltek s most felvették a házasság szentségét. Valóságos lelki örömmámor-