Pécsi Ujlap, 1913. március (7. évfolyam, 50-73. szám)
1913-03-01 / 50. szám
v. Horváth Ilonka és Q récsi Paula. Külön meg kell emlékeznünk a műkedvelőknél , nem igen látható fényesen pazar és ízléses színpadi díszítésről, mely Pozsegovics Károlyt a fáradhatlan színpadrendezőt dicséri. Angyal Annuska szépen kidolgozott szavalata után a „Bál előtti c. vígjáték következett, melynek szereplői is dicséretesen megállták helyüket. Bocz Juliska nagyon jó volt és várakozáson felül ügyesen illeszkedett bele a hiú mama szerepébe. Koncsicska Annuska, ki eddig asszony szerepekben aratta sikereit, ezúttal mint bájos leányka jeleskedett. Hipp János bármihez fogjon, minden jól áll neki, ő minden szerepével otthon van a színpadon. A csütörtöki estélyek közönségének ez után hozzuk tudomására, hogy a csütörtöki előadások még az általános sztrájk esetén sem — mikor a műsort esetleg nem lesz módunkban közölni — fognak szünetelni. A gazdag műsor minden csütörtökön készen fogja várni a nagyközönséget. Az egyesület nagyszabású március 15-iki ünnepélyét a dalárda felléptével márc. 13-án fogja tartani; az ünnepi beszédet ez alkalommal dr. Késmárky István, jogakadémiai igazgató, a „Dunántúl“ felelős szerkesztője tartja. HÍREK. (A pécsi Belv. Kath. Kör felolvasóestélye.) Különös vonzó és érdekes programmja lesz vasárnap, március 2-án a pécsi belvárosi kath. kör felolvasóestélyének. A kitűnő humoráról ismert Förster Aurél dr. országgyűlési képviselő tart előadást a közélet visszásságairól. Az estély gazdag műsora a következő: 1. a) Liszt Des dur Etude, b) Heuselt Sexten Etude. Zongorán előadja Bahua Bözsike. 2. Közéletünk visszásságai. Előadás tartja Förster Aurél dr. országgyűlési képviselő. 3. Ball Ernst: Te vagy életem. Énekli Garay Lajos, zongorán kiséri Báter János. 4. Farkas Imre: Az öreg Gaál végpercei, szavalja Eperjessy Rezső. 5. Búcsúzó. Éneklik Garay Lajos és Eperjessy Rezső, zongorán kiséri Báter János. Március 9-én tartja a kör évi rendes közgyűlését, március 16-án pedig délután fél 6 órakor koncert lesz. (Uj pécsi tartalékos honvédhadapródok.) A honvédelmi miniszter dr. Nyirő József, Magyar Dezső, Visnyovszky Ferenc, Járó István, Jenei Antal és dr. Kovács Dénes pécsi 19. honvédgyalogezredbeli hadapródjelölteket 1913. március 1-ével, később meghatározandó ranggal tartalékos hadapródokká nevezte ki. (Iránymutató táblák a pécsi pályaudvaron.) Az újítások terén ismét egy nagy lépéssel haladt előre a vasút. Már csak napok kérdése és a pályaudvarokon az elutazó közönség tájékoztatására a perronon iránymutató táblák lesznek elhelyezve, melyek az induló vonat előtt szembeötlő helyen figyelmeztetik az utazó közönséget a vonatokra. Ezen táblák hosszú vasrudakra helyezett pléhlemezek lesznek, melyeken vadgalambszín alapfestéssel, fekete betűkkel lesz felírva milyen útirányon át halad a vonat, hányadik vágányon áll és hol van a vonat vége. így például Pécs főpályaudvaron a következő jelzőtáblácskák lesznek alkalmazva: Szentlőrinc— Dombóvár — Budapest—Fiume felé. Azután: Szentlőrinc—Barcs—Wien felé; továbbá Vil- Jány—Mohács—Eszék—Bród felé és végül Bátaszék felé. Ugyancsak felírások alatt, hogy a vonat hányadik vágányon áll. A vonatszerelvény végénél pedig egy külön tábla mutatja: A vonat vége. Ehhez a nagyon is helyes intézkedéshez nem kell bővebb magyarázatot adnunk, s ezek után reméltük a vonatra siető közönség nem fogja a megszokott és felesleges kérdezősködéseivel a vasúti alkalmazottakat molesztálni. (Halálozás.) Simonovits István február 28-án délelőtt fél 8 órakor életének 59-ik és házasságának 37-ik évében meghalt. Temetése március 2-án délután negyed 3 órakor lesz a Kálvária utca 3. számú házból. Az engesztelő szentmise-áldozatot az elhunytnak lelki üdvéért március 3 -án reggel 7 órakor lesz az ágoston téri plébániatemplomban. (Az üszögi titokzatos bűntény.) E cím alatt megírtuk, hogy Üszög puszta északi oldalán a gazdasági cselédek tegnapelőtt délután, a földbe elásva, faládikában egy 7—8 hónapos csecsemő hullájára akadtak. Az esetet nyomban bejelentették a pécsicsendőrségnek, amely az első pillanatban szintén bűntényre gondolt, míg azután a nyomozás mára a következőket állapította meg. Árks Istvánná, született Radics Ilona szentkút- pusztai lakos tegnapelőtt halott csecsemőt szült, amelyet annak rendje és módja sze-rint be is jelentettek az illető anyakönyvi hivatalban. Árkiné megkérte ezután férjét, Árki Istvánt, hogy a hullát, ládikába téve, vigye ki az üszögi temetőbe és ott temesse el. Árki István útnak is indult a csecsemő hullájával, de mert a rossz út miatt alig tudott előrehaladni, a faládikát, a csecsemő hullájával az említett helyen elásta, így akadtak rá az üszögi gazdasági cselédek. A hullát most az üszögi temetőben helyezték el, az ügy aktáit pedig, miután bűntény nem forog fenn, lezárta a csendőrség. (Egy pécsi honvédfőhadnagy leköszönése tiszti rangjáról.) A honvédelmi miniszter Dávid Emil pécsi 19. honvédgyalogezredbeli főhadnagynak, tiszti rendfokozatáról való leköszönését elfogadta. Dávid Emil úgy értesülünk, hogy Amerikába vitorlázott, ahol új életet kezd. (Gyanús alakok a pécsi rendőrség őrizetében.) Mai számunkban már röviden megírtuk, hogy a pécsi rendőrrt,más alakot vett őrizetbe, akiket az ból, hogy ők lopták el a vasúton Wttmanni János országgyűlési képviselő pénztárcáját. A két gyanús alak letartóztatásának előzményei a következők: A dombóvári csendőrőrshöz szolgálattételre beosztott és a dombóvári vasúti állomáson szolgálatot teljesítő Horváth István 52. gyalogezredben szakaszvezető, a tegnap éjjeli vonatnál azt tapasztalta, hogy két egyén az állomásnál a sötétben bujkál, gyanúsan viselkedik, pénz forog a kezükben. Figyelni kezdte őket, beszállt velük a vonatba és egész Pécsig figyelemmel kisérte őket. Útközben a vasúti kalauz által a vonaton utazó Wachter Márton budapesti lakost is értesítette, ki társulván hozzá, ketten együttesen figyelték most már őket. Mikor a pécsi állomásra érkeztek reggel 4 órakor és kiszálltak, nyomban lefogták őket és a vasúti rendőr közbejöttével igazolásra szólították és megmotozták őket. Ekkor tűnt ki, hogy az egyik Braun Lipót 30 éves vásározó alkusz, a másik Sütő György 21 éves állandó munkanélküli vasesztergályos segéd, előbbinél 1037 kor. 76 fill., utóbbinál 958 kor. pénzt találtak, melynek jogos hírszerzését hitelt érdemlőleg igazolni nem tudták. Természetesen bevitték őket a rendőrségre s most folyik ellenük a vizsgálat annak megállapítása végett, hogy a pénzt honnan szerezték, nem-e ugyanezen éjszaka a budapest—kaposvári útvonalon Wittmann János országgyűlési képviselő kárára történt pénzlopásból származik. (Állatkínzó kocsis.) Bogdán György kocsis ma délelőtt 9 órakor a szigeti külvárosi rendőrlaktanya előtt levő téren vaslapáttal oly brutális módon ütötte-verte a lovait, hogy a járókelők megbotránkoztak. Az esetnek szemtanúja volt Tóth János rendőr is, aki azután Bogdán Györgyöt feljelentette s az állatkínzást az egyébként szorgalmas és ügyes rendőr nagy buzgalmában „közszemérem elleni kihágás“nak minősítette. Az eljárást a rendőrség folyamatba tette az állatkínzó kocsis ellen. PÉCSI VJLAIV (Anyakönyvi hírek.) Az anyakönyvi hivatalban ma a következő haláleseteket jelentették be: Gyugyi József r. k. 2 hónapos és Haba Imre r. k. 68 éves. Színház. Színházi műsor: Szombaton: János vitéz. Vasárnap délután: Aranyember. Nagy hering fér ma szombaton, március 1-én ?siszár Iván vendéglőjében Deák utca 6. szám. Hovákovics harmonika művész hangver.y.v.senyez. .y.y. Belépti díj nincs. I hete esti 8 órakor. ®«eeeeeee*»eeeee®©®®seeei «i | Pécsi küi önös jótékony I temetkezési egyesület m. sz. közgyűlését f. hó 2-án d. e. 11 órakor tartja meg a régi sörház nagytermében. Ha a tagok határozatképes számban nem jelennének meg, úgy az újabb közgyűlés ugyanott f. hó 9-én d. e. 11 órakor tartatik meg. i » (KMM « « «« Legszebb, legjobb is - legolcsóbb a világon a 111 11 /$” Reisch János «NÉPI PÉCSETT, Széchenyi-tér 8. szám alatt, a Pécsi Takarékpénztárral és a Sipőcz gyógyszertárral szemben. Telefon 506. Telefon 506. Egy férfi box bergsteiger 5.50. Egy férfi scewro bergsteiger 6.50. Egy női box fűzős 5. Egy női schewro fűzős 5.50. Egy női box félcipő 3.50. Egy női schewro regatta 4. Egy barna regatta 4. Vidéki megrendeléshez a szám elegendő Egy tűzőnő felvétetik. A 77-es szám nyeri. Este: A) János vitéz. Hétfőn: Abc) bérletszünet. A faun. Kedden: B) Cigányszerelem. Szerdán: C) Dróton szerzett vőlegény és Lányom. Csütörtökön: Béri. szünet. Hoffmann meséi Svärdström Valborg felléptével. Pénteken: B) Bent az erdőn. 1-szer. Szombaton: Bér.szünet. Traviata Svärdström Valborg felléptével. Vasárnap délután: Boszorkányvár. Este: A Trilby. Nyomatott a „Dunántúl“ Nyomda Részvénytársaság könyvnyomdájában Pécsett, 1913.