Pécsi Ujlap, 1913. május (7. évfolyam, 100-123. szám)
1913-05-01 / 100. szám
Csütörtök, 1913. május 1. Az „UrLAP“ melléklete. Az újlappal együtt helyben: Negyedévre .... K. 1 *80 Egy hóra ..... —*60 Vidékre: Félévre...............K. 7*80 Negyedévre ..... 3*90 Csak aPécsi úrlap* Vidékre 1 hóra . . K. 1•— POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dunántúl nyomda részv.-társaság Pécs, Lyceum utca 4. az. ll^^kesztes^ ^r,k^dóhívaUMeJerónia^TMl^Tr,TM,,*—"""^E^lSs^ERKESZTŐ: | Felelős szerkesztő lakása, 222. szám.___________________|________HORTOlALVI JÓZSEF._______ | Inczédy Dénes-utca. (Beír, piebáma.) Tétek» «. Árendás zsidók. Valamelyik zsidó nagyunk megbámulta a levéltetvet, hogy olyan csudálatosan tud a környezethez hozzáformálódni: a rózsalevelén zöld és a piros rózsán rózsaszínű, aztán ráfogta, hogy ez a mimikri — magyar — virtus. Nem oda Buda, derék Juda. A magyar idehaza, Bukovinában, Kanadában, mindenütt magyar, de már a zsidó, az más. A legdühösebb horvát Zágrábban biztosan körülmetélt, a nemzetiségekre késhegyig fenekedő szittya Budapesten hakapó. A mimikri tehát zsidótempó, valamikor a magyarnak semmi köze. Valamikor még az Árpádok korában az izmaeliták voltak olyan dühös magyarok, mint manapság az izraeliták. Azok ágáltak a szászok ellen, feketítették állandóan a barna kunokat. S míg a magyar félszemmel görbén nézett a németre, a másikkal meg a szilaj kánra sandított, addig az izmaelita észrevétlenül zsebelt és botrányosan lépesedett. De mert a boldog emlékezetü Lonkay a tanúm, — izmaelitának — izraelitának csak egy napra való esze van, a hosszú körme a bestinek egyre mélyebben hatolt be a nemzet testébe, — a mesterségesen elaltatott magyar felsziszszent, fölébredt, körülnézett fonák helyzetével hamarosan tisztába jutott, méltó elkeseredésében olyat ütött az izmaelitán, mint Petőfy juhásza a lomha hátas jószágán. II. Endre aranybullájának 26. § volt az az ólmos bot, szólván eképpen: „Birtokot az országon kívül álló embernek ne adjanak. Ha adtak, vagy eladtak, azt a haza fiai váltassák meg.“ Az izmaeliták és izraeliták birtokpolitikája mindenkor és mindenütt felbősztette a felosztott ország népét ellenük. Már az egyiptomi József dédelgette a testvéreit olyan feltűnő módon, hogy a végzetes reakció el nem maradhatott. A legbővebben termő tartomány után szemet vetettek az egész Nyus mentére, és a felbőszült Fáraó éppen abba a folyóba dobatta ártatlan csecsemőiket. A zsidó érvényesülés nem ismer határt. Határtalan önzésében vakabb a kárkáló süketfajdnál, s ráveti magát mindenre, amiből pénzt préselhet. Kereskedik ronggyal és leányaink becsületével. Már Szent László Decretumának 10. fejezetében megfenyegeti azt a zsidót, aki nővel kereskedik. És ma? A zsidó kerítőknek hálálkodhatunk, hogy az összes lebujokt penészvirágait mind a világ hungaráknak nevezi. A zsidó pézzé teszi a lúdtollat, de áruba bocsájtja az acéltollát is. A Dreyfus-esetben milliókat dobáltak a szerkesztőségek és kiadóhivatalok ablakain be a zsidók, csakhogy hitsorsosukat kiszabadítsák ördögszigeti börtönéből. S a zsidó és zsidó napszámon tengődő egyéb újságírói tollak, ontották a tintát vödörszám és addig mosdatták a francia zsidó szerecsent, míg a világ el nem hitte, hogy fehérebb a szeplőtelen liliomnál. És nálunk a legfrisebb Désy-Lukács kérdésben mi a zsidó álláspont, az a büszke horáciusi mellverdesés, „impavidum ferient me ruinae“? Pécs, április 30. * Annál mégis hosszabb a 24 órára berendezett agyveleje. A szélkakastól tanul, nehogy lepottyanjon a magasból. A törvényszék csak a rideg törvénykönyvet berűzte és nem engedte meg a bizonyítást. Ahány zsidóújság pirul a dunaparti székesfővárosban, hogy rongyból még rongyabbá változott mióta telemázolták fekete festékkel, az mind ujongott, hogy a magyar miffaág finom jogi érzéke a politikai praktikát megmentette a pellengértől. De mikor a kir. tábla a törvényes szellemtől kért tanácsot és a bizonyítást egyenesen elrendelte, akkor a zsidó toll- és köpönyegforgatók tegnapról mára arra a szent meggyőződésre ébredtek, hogy ez az igazi, bizonyításra oly szükség van, mint akár az eksztra honoráriumra, soronkint 14 fillér! — Mert csak így derülhet ki Désy vádjainak rosszhiszemű alaptalansága. És kérem, ezeknek a „cvikkeres krisztustípusoknak“ van hozzávaló orcájuk, hogy a redukcióban és a Balaton kávéházban, pont az igazi közvélemény megtestesülései mutatkozzanak be egymásnak és a fórumon haruspekszeket megszégyenítő fontoskodással talpaljanak, mint akik eleveneket sírba döntenek és holtakat életre hívnak. A jámbor olvasóközönség, mely a gondolkozástól elszokott, s tagadhatatlanul megtévesztő rabulisztikával összetákolt vezetőcikkeit ma ugyanazzal a helyeslő fejbólintással szürcsöli felváltva a kávéjával, mint ahogyan a vele szöges ellentétben álló tegnapit is jóízűen lenyelte, hisz az ő legeslegjobban értesült újságja mondja, éljen az igazság, még ha Mátyás király megfordul is a sírjában. A zsidó tűz megvetést és rugdosást abban ajó reménységben, hogy a lázas hévvel gyűjtött pénze kegyelméből előbb-utóbb felülkerekedik, akkor aztán jaj lesz, minden sértésért kamatostul fizet vissza. És felülkerekedett. A magyar szent korona termőtalajából zsidó kézen épen annyi van, mint az összes egyházak és felekezetekén együtt véve. Maholnap megkezdi a törvénycsinálást a maga szája íze szerint. Az „Egyetértés“ állítja, hogy 1910-ben a munkapárt a választás céljaira 30 millió koronát harácsolt össze. Ugyan kitől? A gyűdi barátoktól, a vránai perjeltől, a szerémi kalugyerektől, vagy az oldi kálomista paptól? Ötödfél miliőről biztosan tudjuk, hogy zsidók adták „önzetlen lelkesedésből Tisza iránt.“ A többi is csak ebből a zavaros forrásból buggyant ki. Harminc milió koronát rakott zsebre 300 ezer szavazó. Minden gyászmagyarka tehát, aki egy két napra mangónak csapott föl, átlag 300 K fájdalomdíjat kapott dicstelen statisztálásáért. De ha ilyen borsos áron jutott a nagy párt a többséghez, hazafias tisztelettel kérdezem: Mélyen tisztelt munkók, szabad tudnom, hogy kit képviselnek bakak és géppuskák, nemkülönben rendőrkordonok mögött? A megvásárolt, leitatott, népet-e, avagy a vesztegető zsidóbankárokat? S hogyha tényleg izraeliták pénzén kerültek a magas polcra, vájjon a nép javán dolgoznak-e, avagy a bankárok szemerándulását kötelesek figyelni? Végső eredményében ki a törvényhozó, ha nem a zsidótőke? Shol, a szédületes pálya, melyet a zsidóság két emberöltőn át megfutott! A Ghettóból feltolakodott a király tanácsába,ahol mindent fiskális szempontból néz és bírál, elfogad, vagy elvet. Ezért tolódik egyre jobban a homloktérbe a merkantil érdek az ország gerincét képező kisgazdák rovására. Ez a magyarázata annak az égbekiáltó egykedvűségnek, mely a nemzet erejének nyilvánvaló pusztulása mellett is az ország anyagi izmosodásának emelő daruja gyanánt illeszti bele a költségvetésbe az alkoholfogyasztást. Hogy a nép fizikailag satnyul, erkölcsileg ijesztően sülyed, hogy a börtönök szükek, az őrültek házát szaporítani kell , hogy sorainkat ritkítja az államilag szabadalmazott kivándorlás, sőt már-már a depopuláció fenyeget, mint Franciaországot, erre a többség Tisza Kálmánnal unottan ránt a vállán és közönyösen szűri a szót a foga között: „Baj is az, csak folyjon be az adó, és sose ürüljön ki a pártkassza. Ha pedig már minden párt szakad, kiránt a bajból a szekularizáció.“ Hadd legyen minden talpalatnyi magyar föld az árendás zsidó fejőstehene, a köcsögből majd csak jut pár gyüszünyi savó a m. t. mungók törvénytelen utódainak is. Hej, Berzsenyi, de jó neked hat láb mélyen az iklai temetőben, mert ha most látnád a magyart, milyen romlott fent és milyen gyenge lent, kétségbeesésedben darabokra zúznád azt a siró lantot. Nem lesz kár érte, nem kell már senkinek, mióta Zerkovitzok muzsikálnak a kabarékban. A pásztorsipot túlbarsogja a zsidó fütyülő és vigan fütyülő zsidók vették árendába a rút szibarita vár atyai örökségét. __ Falussy György: Szociális Rovat. A Pécsi Keresztényszociális Egyesület f. é. május 2-án pénteken este 8 órakor választmányi ülést tart, melyre a tagok pontos megjelenését kéri az elnök. 3827. Pécs, ápril. 30. — Mi ez? — Állítólag a munkásbiztosítónál leadott demokrata szavazatok száma. — Tényleg mese, egy igazságos pártatlan pontos választásról. — Most a demokraták akkorát hazudtak, hogy maguk sem hiszik el — nemhogy ellenfeleik. — Mert hát honnét vennének 3827 szavazatot? — Hiányoztak a bányászok. Hiányoztak a Zsolnay gyáriak és hiányzott a szervezetten, öntudatlan, közömbös munkásság legnagyobb része. — Honnét mégis a fene sok szavazó cédula? Honnét?! honnét? A nyomdából meg a szavazatszedések szabálytalanságaiból. Boldog, boldogtalan szavazott, ahányszor neki tetszett Egyszer egyik urnánál, máskor a másiknál. Így történt meg, hogy ezer, ezerkétszáz szavazó leadhatott negyedfélezer szavazatot. Ha a demokraták kevesebbet csalnak, akkor is győztek volna. De ők, úgy látszik, csak félig tanulták meg a föladott leckét.