Pécsi Ujlap, 1914. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1914-01-01 / 1. szám
’III. évfolyam. — 1. szám. Ujlappal együtt helyben: tévre . . . . K. 180 óra............„ —’60 Vidékre: ^ ............K. 7-80 , edévre .... ., 3-90 c a „Pécsi Ujlap“ ‘-re 1 hóra . . K. L— Szerkesztőség és kiadóhivatal telefonja: 222. szám. Csütörtök, 1914. Január 1. Az „UJLAP“ melléklete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dunántúl nyomda részv.-társaság Pécs, Lyceum-utca 4. sz. FELELŐS SZERKESZTŐ: HORTOBÁGYI JÓZSEF. Felelős szerkesztő lakása: Inczédy Dénes-utca. (Belv. plébánia.) Telefon 484. A keresztény magyarság feladatai. Pécs, december 31. Aki napjainkban mélyreható tekintettel vizsgálja meg összes vonatkozásaiban a magyar közéletet, az igen nagy jelentőségű evolúciók hullámait látja nap-nap után szeme előtt elvonulni. Magyarországon ma mozgásban van — úgyszólván — minden. Mozog a talaj, az ingatlan föld a nemzet lábai alatt. Folyton váltakozó hullámgyűrűkben mozognak a társadalmi felfogások. Esendővé, ingataggá vált az erkölcs, ingatják a keresztény hitnek, és bátran mondhatjuk, minden hitnek alapjait. A céltudatos birtokpolitika folytán ingóvá tett magyar földet, egyfelől a nemzeti szempontokat és a jövő érdekeit nem ismerő üzérkedés, másfelől a rendszeressé vált nemzetiségi térfoglalások, a keresztény vallást és keresztény szellemet a hitetlenség, a szociáldemokrácia és „szabadgondolkodók“ által felkorbácsolt hullámverések csapkodják. Két sziklát ver leginkább az ellenséges hullámcsapások özöne: a keresztény egyházat és a magyar nemzetet. Ezeket az ezerév munkájával és küzdelmeivel, a nemzetnek vérével és verejtékével hazánk és az emberiség részére megőrzött történelmi nagy értékeket. Az erjesztő és bomlasztó irányzatok és gondolatok forrongása közt folytonos támadásnak izzó hevében pedig ott állanak: a keresztény hit, a keresztény erkölcs és a magyar nemzeti egységnek előttünk oly nagy jelentőségű eszményei. És hogy a megdöbbenés nagyobb legyen, a látszat azt mutatja, mintha a jelzett nagy értékeket ostromló irányzatok lennének immár túlsúlyban. A hangok sokasága, a lárma ereje, a sajtó és irodalom tágas mezőiről felhangzó rikoltó hangzavar tápot látszik nyújtani ennek a megítélésnek. A rossz értelemben vett, hazát és Istent nem ismerő szocializmus szakszervezetei, a „szabad gondolkodók“ testületei, a galileisták s egyéb progresszívek és radikálisok tömege, a nemzeti és vallásos irányzattól eltért szabadkőműves páholyok szellemi irányítása mellett mindezeket a nagy értékeket akarják elpusztítani, a nemzeti lét ezen alapjait igyekeznek rombadönteni: a hang erejével, a portyázó támadások sokaságával igyekezvén pótolni az elfogadható érvek hiányát a meggyőző okok erejét. Bár a legkevésbbé sincs okunk kicsinyleni a támadó ellenfelek erejét, a veszély nagyságát, mégis az összes erőviszonyokat nyugodt megítéléssel számbavéve, megnyugvással állapíthatjuk meg annak a ténynek igazságát, hogy ma még a destrukciónak ellenséges irányzata nincsen túlsúlyban. Az ellenkező látszatot ezen irányzat szervetsége, jól kiszámított támadásainak sokas a nemzeti keresztény elemek szervessége és közönye kelti. Ma még — nagy örömünkre — a nem'’’kesztény elemek vannak felül, de széva, ez idő szerint elernyedve, szervéül. Erőt vett rajtunk a pillanatnyi cstigbizonyos meghökkenéssel szemléljük a támadásokat nemzetlétünknek ,drágább kincsei ellen, amelyekről ők nem is olyan régen azt hittük, hogy dogmákká jegecesedtek az ezer éven ■t tűzpróbáknak s a meggyőződésből. El lehettünk-e készülve arra, rlasztó irányzatok tömegesen fogják toborozni híveiket azok sorából ,akiknek nemzetünk előbb emberségesen menhelyet, azután testvéri szeretettel hazát és a miénkkel teljesen egyenlő polgári jogokat adott s akik előtt, a szó szoros értelmében esztelenül liberális közgazdasági rendszerével az anyagi érvényesülésnek, az óriás vagyonszerzésnek általuk soha nem remélt lehetőségeit nyitotta meg? És el lehettünk-e készülve arra, hogy saját fajunkból is fognak támadni nem csekély számban naiv hiszékenyek, rajongók és romlottak, akik jelszavak által megtévesztve oda álljanak az ellenség soraiba, hogy azokkal együtt ádáz dühvel támadhassák a nemzeti érdekek mentsvárait és saját maguk alatt vágják a nemzet élőfáját? De, ha a dolog tényleg úgy áll, hogy a nemzet hűséges fiai közönybe merültek, fel kell őket mielőbb rázni a közönyből, ha el vannak csüggedve, fel kell bennük újból ébreszteni az önbizalmat. Ha széjjel vannak szórva, össze kell őket szedni, tömöríteni, szervezni s nekik a munkára irányt jelölve a fegyelem erejével, a nemzeti kötelességek előtérbe állításával kell őket közös akaratra, közös cselekvésre indítani. Mindenekelőtt fel kell őket ébreszteni a súlyos álomból. Nem egy biztató jel mutatja, hogy ébrednek is. Az országnak hol az egyik, hol a másik részén harsan fel a nemzeti tárogató szava: itt-ott még csak siró, panaszló hangon, másutt az ébredő nemzeti erő szavának bugásával. Ez a tárogató szó a közös kincsek védelmére szólítja az igazi magyarságot, mely ha a múlthoz s annak megszentelt hagyományai szerint haladva, az évszázadok alkotó munkájával teremtett értékeket megbecsülve, intézményeit a haladó kor szelleméhez idő, mitva akarja megalapozni a jövőt. A ma-gyarságnak ez a része megnyugvásunkra sem számban nem kicsi, sem anyagi, sem erkölcsi sem szellemi erőben nem jelentéktelen. A magyarságnak ezt a részét összehozni, ellentálló, védő- és alkotómunkára szervezni nem könnyű, de nem is lehetetlen. Hiszen ott vannak azok a történelmi nagy igazságok, évszázadok küzdelmeinek vérrel megszentelt eredményei, amelyek mindenkor irányt jelölnek, amelyek az összekötő kap-csőt képezik, am körül tömörülni lehet. A keresztény hit, i. A tény szellem és a erkölcs és a hűség a az fajhoz, a magyar nemzethez, amint azt a múlt viharos századain keresztül, idegen elemeket is felvéve, azokat magába olvasztva, azokkal vérben egyesülve, velök hitben és nemzeti érzésben összeforrva kialakult. Bástyák ezek, amelyekről — ha a vér- védő nép uj erőre ébred — lepattannak a Jásziak múltat becsmérlő, történelemhami-sító irányzatai, a Fényes Samuknak az áltaános zűrzavar és egyetemes bomlás felé ve-zető u. n. „úttörő“ tanításai, a nemzetiségek kifelé törekvő, nemzetet gyengítő forrongálsai. Csak össze kell szedni a várvédő népet. Össze kell szedni, aki hű, aki nemzete hagyományaihoz, nemzete dicsőségéhez rangaszkodik, aki a régi nyomokon indulva tör az uj időknek megfelelő új ösvényeken, aki „régi fénynél gyújt uj szövétneket a hitnek, és a hazaszeretetnek.“ Akinek eszménye a nyugodt, céltudatos, nemzetének haladását biztosító munka, az egészséges, fokozatos haladás. Aki kellő meggondolással a nemzet szükségleteinek, a nemzet géniuszának meg-felelően tágítja ki a nemzet intézményeinek, épületeit, ha szűknek bizonyultak az idő folyamában. És ebben a meggondolt haladásban nincsen a reakciónak, a maradiságnak, a haladás ellenzésének egyetlen eleme. Sőt, ez az egészséges haladásnak egyedül biztos módja, melynek utjai tiszták, körvonalai élesen vannk határolva; mert kétségtelenül bizonyítja a tapasztalás, hogy a természetben ugrás nincsen s hogy csakis lassú, fokozatos fejlődést ismer minden egészséges, élő szervezet. A nemzeti erő tömörítés nagy munkájában részt venni minden öntudatos, tényezőnek legelső kötelessége. A hazafias keresztény szellemtől áthatott sajtó, a magyar politikai, egyházi és társadalmi élet vezető emberei, a hazafias gazdasági és társadalmi szövetségek és egyesületek egytől egyig kiváló munkásai lehetnek ennek a nagyjelentőségű munkásságnak. Különös jelentőséggel bírna a nemzeti érdekek, a nemzeti keresztény irány ezen védelmi harcában az, hogy a nemzeti politika alapvető nagy kérdéseiben egy nagy nemzeti táborban jöjjenek össze az összes keresztény egyházak és felekezetek. A legjobb szándékkal, a legnagyobb igyekezettel, a legnagyobb lelkesedéssel kellene ápolni azokat a tényezőket, amelyek ezt a nemzeti és keresztény irányú összeforradást munkálni, előmozdítani, célhoz juttatni alkalmasak. Kerülni kellene mindenütt a felekezetieskedés túlzásait, mert ezek nyitják meg magyar és magyar közt az egyenetlenkedés egyik forrását, ezek nyitják meg magyar és magyar közt azokat a réseket, amelyeken a romboló progressivizmus utat talál s megkezdi és folytatja áldatlan bomlasztó tevékenységét. És van-e alkalmasabb időpont arra, hogy ennek igazságát különösen hangsúlyozzuk a nemzeti élet ezen válságos korszakában, mint most, amidőn tiszta szívvel és lélekkel ünnepeltük meg a világ Megváltójának születését? „Lehet-e erősebb kapcsolat az összes keresztényi magyarság közt, mint a krisztusi eszme összefoglaló, egyesítő ereje? Ez az út, mely a tömörülésre, a nemzet erejének megsokszorosodására vezet és ez egyetlen egy egyházat, egyetlen egy felekezetet sem gátol meg abban, hogy belső életében a legnagyobb gonddal ápolja és élessze a hitnek tiszta eleven tüzeit! A külső érintkezésben azonban sohasem volna szabad egyiknek sem elfelejteni a vérség kötelékeit, a faji, a testvéri, a nemzeti kapcsolatokat. Kötelessége mindenkinek egyengetni az egyetértés, a nemzeti közös célért való munkálkodás útját, mert ebben rejlik az erő. A nemzeti keresztény erőknek ezen a tömörülésén meg kell törnie a destruktív irányzatok minden támadásának. És ez a hatalmas erő már a tömegvonzás törvényénél fogva is, de azonkívül az egészséges hazafias szellemnek, a hit tisztaságának hatalmával magához kell, hogy vonja azokat is, akik vallásra ma még nem egyek vele, de akik a dolgok mélyére ható megfontolás után lehetetlen, hogy be ne ismerjék, hogy reájuk nézve — ha már őseik hitétől elfordulnak — a boldogulás útja nem az atheizmus és a monizmus útvesztőiben van, melyek feltétlenül tátongó örvények sodrába vezetik őket, de a teljes beolvadás a magyarságba hitben, eszményekben, érzelem- és gondolatvilágban. Ha pedig őseiktől örökölt hitvallásukhoz ragaszkodnak, — ami ellen senkinek jogos kifogása nem lehet, — akkor „utjok nem lehet más, mint saját hitöket ápolva, de a magyar nemzet keresztény jellegét elismerve, a nemzeti eszmények többi részében