Pécsi Ujlap, 1914. június (8. évfolyam, 124-145. szám)
1914-06-03 / 124. szám
2. oldal nak ,ahonnét Tolnai Vilmos dr. rendőrorvos és az ügyeletes rendőrbiztos siettek a helyszínére. A rendőrorvos megállapította, hogy a síneken keresztbe, hason fekvő egyént a Pécsről hajnali 3 óra 8 perckor induló eszéki tehervonat mozdonya gázolta el. A mozdony kereke a szerencsétlen ember nyakán ment keresztül s azt levágta. A holttest fekvéséből a bizottság minden kétséget kizárólag megállapította, hogy öngyilkosság történt s az illető már jóval a vonat érkezése előtt a sínekre feküdt és úgy intézte a dolgot, hogy a kerekek a nyakán menjenek keresztül. A halott zsebeiben talált munkakönyvből és több hozzá intézett levélből megállapította továbbá a bizottság, hogy az illető Vesik Mihály 63 éves cipészsegéd, Eszéken született s legutóbb özv. Kovácsevics Ádámnénál dolgozott Pécsbánytelepen, ahonnét május 26-án jelentette ki magát. Hogy mi kergette a boldogtalan öreget a halálba, valószínűleg titok marad, mert semmiféle levelet nem találtak nála, amelyben bejelentette, vagy célzást tett volna végzetes tervére. A holttestet kiszállították a központi temető hullaházába. A másik életunt Kozák Mária 26 éves cselédleány, aki tegnap délután szolgálati helyén, az I. számú városi bérházban gyufaoldatot ivott. A mentők beszállították a közkórházba, ahol az orvosok megállapították, hogy a leány sérülései súlyosak. A leány életuntságának okát mindezideig nem sikerült megállapítani. A harmadik életunt egy viruló, fiatal 20 éves leány, Fröhlich Sára, aki szüleinek, Ótemető utca 8. szám alatt levő lakásán balkezén, az ereket beretvával elvágta. Szerencsére még idejekorán észrevették a leány szándékát s beszállították a közkórházba. Állapota azért így is súlyos. Fröhlich Sára azért akarta magától eldobni az életet, mert édesanyja megdorgálta. HÍREK. — Bérmálás a székesegyházban. Zichy Gyula gróf megyéspüspök vasárnap, pünkösd első napján osztotta ki a bérmálás szentségét a pécsi székesegyházban, amely alkalommal 1012-en részesültek a Szentlélek kegyelmében. A bérmálás előtt a főpásztor csendes szentmisét mondott. A bérmálás alkalmából a székesegyház előtti teret már a kora reggeli órákban valósággal ellepte a közzönség és a székesegyház is zsúfolásig megtelt hívőkkel. Zichy Gyula gróf megyéspüspök hétfőn Kővágószőllősön, ma pedig Nagybicsérden osztotta ki a bérmálás szentségét. — Jutalomdij adományozás. A város tanácsa ma délelőtt tartott ülésén a Salamon József-féle jutalomdij alap ez évi kamatait, 144 koronát, néhai Dobra Imre igazgatótanító leányának, Darvas Margit II. osztályos női kereskedelmi iskolai tanulónak adományozta. — Nyugalomba vonuló pécsegyházmegyei plébános. Zichy Gyula gróf megyéspüspök Csonka Nándor keszüi plébánost július elsejével kezdődő hatállyal nyugdíjazta. Csonka Nándor, aki több mint 40 éven át munkálkodott hűséggel az Úr szőlejében nagy népszerűségben és szeretetben áll nemcsak községében, ahol hívei valósággal körülrajongják, hanem a kerületben, sőt egész Baranyában is. Különösen ritka vendégszeretetéről, jó szívéről közismert messze vidéken , míg ajtaja nyitva állott mindenkor nagyszámú ismerősei előtt, híveit soha sem eresztette el üres kézzel, ha azok támogatásért fordultak hozzá. Nagy papi el,foglaltsága mellett a sajtó pártolásáról sem feledkezett meg; egyre-másra jelennek meg tartalmas cikkei lapunkban, amelyek nem egyszer új eszméket vetettek felszínre és a kerületre is irányadással szolgáltak nem egy esetben. Híveinek ragaszkodó szeretete most elkíséri új otthonába, Málomba is, ahol csaknem 50 évet meghaladó papi működése után fogja a megérdemelt nyugalmat élvezni. A hívek, mint értesülünk, — nagy ünnepélyességgel kívánnak búcsút venni távozó lelkipásztoruktól. — A pécsi székeskáptalan adománya. A pécsegyházmegyei székeskáptalan a Magyarországi Dijnokok Országos Egyesülete pécsi csoportjának 100 korona adományt szavazott meg, mely összegért a csoport ez után is a leghálásabb köszönetét fejezi ki és az összeget az eddigi segélyalaphoz csatolja. — Adomány. Az Oltáregyesületnek az elhunyt Zsolnay Imre családja két igen szép kivitelű értékes templomcsillárt adományozott, melyért az egyesület elnöksége ezúton fejezi ki leghálásabb köszönetét. — Vasúti szerencsétlenségek. Június 31-én Vukovár-Dunapart állomáson történt vonatáthaladás alkalmával a vonat Prodánovics Gyekó borovói földmivest halálra gázolta. Ugyancsak aznap Sunja állomás mellett a nyilt pályán a reggeli személyvonat elgázolta Popovics Milán földmivest. Nyomban meghalt. Vizsgálat folyamatban. — A pécsvidéki bányamunkások sztrájkja. A Dunagőzhajózási társaság sztrájkoló bányamunkásai újabban minden követ megmozgatnak, hogy bérköveteléseik kielégítést nyerjenek és hogy a nagyközönség szimpátiáját megszerezzék. Így most, miután a bányaigazgatóság jogos álláspontjából nem hajlandó engedni s a munkások rendszerré vált bérmozgalmi követeléseikről hallani sem akar, a sztrájkolók a pécsi szociáldemokrata szakszerveztekhez fordultak segítségért. A szociáldemokraták el is határozták, hogy június 4-én, este 8 órai kezdettel népgyűlést tartanak a tornacsarnokban, hogy ismertessék a bányamunkások helyzetét a bérmozgalom jogosságát és hogy a közönség rokonszenvét megnyerjék a sztrájkolóknak. Oberhammer Antal rendőrfőkapitány a népgyűlést engedélyezte. — A pécsi legényegylet ünnepélye. A pécsi kath. legényegylet június 14-én táncmulatsággal egybekötött kertmegnyitó ünnepélyt és nagyarányú tekeversenyt rendez. A tekeversenyben nyertesek között értékes nyereménytárgyak kerülnek kiosztásra. A nyereménytárgyak érdekessége egy eleven bárány lesz. A verseny június 7-én délután 2 órakor veszi kezdetét, s tart bezárólag június 14-én este 8 óráig. Három dobás díja 20 fillér. A tekeverseny végeztével táncmulatság lesz, melyen a zenét Kóródy Károly zenekara szolgáltatja. Belépődíj tagoknak 60 fill., nemtagoknak 80 fill. Családjegy: tagoknak 1 kor. 50 fill., nemtagoknak 2 kor. — Halálozás. A régi Pécsnek egy népszerű, tipikus alakja dőlt ki Pünkösd vasárnapján az élők sorából. Papp József magánzó, Pécs város törvényhatóságának évtizedeken át volt tagja, május 31-én délelőtt 10 órakor ütőérelmeszesedésben meghalt. Papp József, aki részt vett a 48-as szabadságharcban, ritka népszerűségnek örvendett Pécsett. Vállalkozásai, amelyeket nagy szorgalommal és hozzáértéssel bonyolított le, egytől-egyik fényes sikerrel jártak s e szorgalomnak meg is lett az eredménye, amennyiben nagy vagyont gyűjtött össze s ez a körülmény szerezte meg neki Pécsett az „arany paraszt“ címet. Vállalkozásait már évekkel ezelőtt átadta fiának s ő maga visszavonulva élvezte a nyugalmat. Halála kiterjedt rokonságot borított gyászba. Temetése ma délután 4 órakor ment végbe a Kossuth Lajos utca 19. szám alatti házból óriási részvét mellett. Ugyancsak ma reggel volt az engesztelő szentmise is lelki üdvéért az Ágoston-téri templomban. — Elhalasztott népünnepély. A pécsi közönség nyári programmjába úgy illeszkednek bele az évek hosszú során át kedvesen megszokott tettyei népünnepélyek, hogy azokról csak az szokott elmaradni, aki beteg, vagy akinek vidéken van dolga. Az egész múlt hét folyamán buzgón készült a rendezőség élén Reék Gyurival, a Tettye koronázatlan királyával, hogy a pünkösdi népünnepély attrakcióival az eddigieket is felülmúlja. Kellemes izgatottsággal várta a közönség is a népünnepélyt, amelyet azonban az időjárás mostohasága miatt el kellett halasztani. Az ünnep mindkét délutánján szinte szakadt az eső, amely a gazdáknak örömet okozott ugyan, de mindazoknak szomorúságot, akik a pünkösdi ünnepeknek a szabadban való kerelmes eltöltéséről gondolkoztak. Érzékeny kárt okozott az esőzés a népünnepély rendezőségének, amely már szépen feldiszítette a fensiket, de még inkább a tettyei vendéglősöknek, akik ezrekre menő enni- és innivalót szereztek be az ünnepekre s akiket a szenvedett kárért már csak részben fog kárpótolni a június 7-én tartandó népünnepély. Az idő ugyanis az ünnepek elmúltával mindjárt kiderült és jövő vasárnapon már minden bizonnyal napsugaras délután várja a Tettyére a népünnepély szokott nagyszámú közönségét. — Kifosztott persely. A Hegyalja utca 33. szám alatt levő Pipacs-féle asztaltársaság perselyét tegnap este 7—8 óra között valaki kifosztotta s magával vitte annak tartalmát, körülbelül 12 koronát. A rendőrség keresi a persely kifosztóját. — Anyakönyvi hirek. Az anyakönyvi hivatalban ma a következő haláleseteket jelentették be: Rihmer Franciska r. k. 80 éves (szivszélhüdés), Papp József r. k. 80 éves (ütőérelmeszesedés), Paulovics József r. k., (veleszületett gyengeség), Bálint Mátyás r. k., (tüdőgümőkór), özv. Haba Imréné szül. Hegyi Anna r. k., 66 éves (szívbillentyű elégtelenség), özv. Vlajics Imréné szül. Makarész Veronika r. k., 56 éves (ágyéki gerincvelőgyuladás.) PECOI UJLAP Szerda. Június 3. Nyirt-tér. Szabó Jeska József gazdasági segédtiszt eljegyezte Hegedűs Károly asztalosmester leányát, Józsát. Egy kifutó leány FELVÉTETIK. Teréz utca. 4. szám bőrszövetkezetbe. Legszebb és legjobb és legolcsóbb a világon a egyedüli készítője Reisch János PÉCSETT, Széchenyi-tér 8. szám alatt a Pécsi Takarékpénztárral és a Sipőcz gyógyszertárral szemben. lsen tartós gyarmati czipik raktáron és mérték szerint. Vidéki megrendeléshez a czipőszám elegendő. 80. szám nyert. IV. csoport. Telefon 506. Nyomatott a kiadótulajdonos Dunántúl Nyomda Részvénytársaság könyvnyomdájában Pécsett, 1914.