Pécsi Ujlap, 1915. március (9. évfolyam, 49-73. szám)
1915-03-03 / 50. szám
Szerda 1815. Március 3. „Az UJ LAP“ melléklete IX. évfolyam — 50. sz. A pesti „UJ LAP“ és „PÉCSI UJLAP“ együttesen Negyedévre helyben . K 3‘— 1 Negyedévre vidékre . K 4-80 Egy hóra , . K 1-— | Egy hóra , . K 1-60 A .PÉCSI UJLAP* külön vidékre küldve 1 hóra K 1 — Felelős szerkesztő: IFI. WESSELY KAROLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 222. Dunántúl Nyomda Részvénytársaság Pécs, Lyceum utca 4. szám. Telefon 222. szám. A felelős szerkesztő telefonszáma: 222. Rovás. Ahol az újságot csinálják. Bevetődtem a kiadóhivatalba. Oda, ahol az újságot nem írják, hanem árulják. Négy fillérért darabját a lapnak. Szombaton történt, hogy kétszer négy fillért vett elő egy öreges polgár, meg egy fiatalos, piros-pozsgás , nem mosolygós, hanem szomorú magyar menyecske. Kétszer négy fillért kínáltak írásaimért. Előttem, de nem nekem, hanem a kiadóhivatalnak. Négy fillér és négy fillér ez nyolc fillér. Milyen jól eső, édes gyönyörűség, hogy ezt a kétszer két garast nem pálinkára meg friss zsömlére adta a polgártársam, meg az a nem mosolygó, szomorú, szépséges menyecske. Hát hiszen adtak már nekem pénzt —a százakat is írásomért és az az enyém volt, nem a kiadóhivatalé... és mégis nem örültem akkor úgy a százaknak, mint most annak a 8 fillérnek. Akkor nekem kellett menni reklámirozni, rábeszélni, hogy szakemberek és nevelők megvegyék könyvemet, ezek most messziről maguk jöttek, hogy megvegyék az LJj Lapot. A piacról és annál is meszebbről jöttek — megkérdeztem — Ellendről. És igy teszik ezt sokszor. Valahányszor bejönnek Pécsre. Mert kell az újság, de nem akármilyen az ellendi népnek. Kell keresztény, kell katholikus, kell megbízható — olyan kell mint a Pécsi Új Lap és a pesti Új Lap. Igaz, hogy jár az ellendi körbe — de oda sem mehet az ember mindennap és jó az újság odahaza. Azért hát bejönnek és magukkal visznek egy pár példányt, mikor csak szerét ejthetik. Ha nincs Uj lap, hát jó a Dunántúl is. “Az is katholikus. Azt is olvassuk rendesen.“ Így beszélt az öreg barátunk és a szomorú menyecske, akinek az ura az első mozgósítás óta lent van a déli harctéren. •Akartunk nekik adni. Megkértük kiadóhivatali főnökünket, aki hiába keresgélt. Nem volt már akkor több csak egy példány —• az is a szerkesztőség tulajdona az Íft Lapból. Hát mit tegyünk? Üres kézzel bocsássuk el az ellendi polgárt és azt mondjuk nincs újság. Oda kell adnni a szerkesztőség példányát meg egy Dunántúlt. Aztán Keléné jelentse az igazgató úrnál, hogy többet kell rendelni, mert nem elég az újság. A napokban fél város trafikját fölvetettem egyik számért — de nem lehetett kapni egyet is fél világért. Fogy a lap, terjed az újság. Hát jó is ez, rossz is. Jó ha nem maradnak veszendőbe menő fölös példányok és rossz ha nem tudjuk kielégíteni a közönség mindig növekedő keresletét. Abban pedig, hogy közönségünk megért minket, mert mi megértjük közönségünket csak jó van. S rászolgálunk a jövőben is, hogy igy legyen. Már megint a spekulánsok. A Délm. Gazd. Egyesület a következő feliratot intézte a minisztériumhoz. Nagyméltóságu Minister Úr! Kegyelmes Urunk! Nagyméltóságodnak folyó évi február hó 15-én 6080. szám alatt kelt leiratát, melyben az „Országos Gazdasági Bizottságnál" bejelentett kukoricának kivételes ára 27—30 koronáig állapíttatott meg, folyó hó 18-án köszönettel vettük. Mi azonnal táviratilag akartuk fiókegyesületeinket erről értesíteni, nehogy spekulánsok a termelőktől a kukoricát olcsóbban kicsikarják. Ettől azonban elállottunk, mivel ugyanaznap több tagunktól hallottuk, hogy Nagyméltóságod rendelete a községekben is dobszóval kihirdettetek. Sajnos, ugyanakkor s még inkább a kövekező napokon értesültünk arról, hogy a spekulánsok a nép félrevezetésével már 17-én és 18-án, sőt ahol a dobszóval való kihirdetés csak 18-a után történt meg, a 18-a utáni napokban is elárasztották a községeket és a nép tájékozatlanságának kihasználásával majdnem az összes kukoricakészletet összevásárolták és azután mint saját készletüket jelentették be a községi elöljáróságoknál. Ezen óriási népbecsapásnak magyarázata az, hogy Nagyméltóságodnak rendelkezése 17-én a budapesti reggeli lapokban lett közzétéve, úgy, hogy a nagy spekulánsok még aznap táviratilag mozgósíthatták összes ügynökeiket, mielőtt a nép a vidéken ezen kormányintézkedésről tudomást szerezhetett volna, miután a lapok, még Temesvárott is, a zavart forgalmi viszonyok folytán, csak 18-an lettek kihordva, faluhelyeken még későbben és Tisként jeleztük, a községek részéről is a kihirdetés legfeljebb 18-án, de legtöbb helyen 19-én és a következő napokban történt. Sőt már február 17-ike előtt is néhány nappal a spekulánsok oly forszírozottan keresték a kukoricát és kínáltak fuvarpénz címén valamivel többet a maximális árnál, hogy azt kell gondolnunk, miszerint ők már 17-ike előtt is valamiképp neszét vették ezen kormányrendelkezésnek. Most azután a nép megtudta, hogy későbbi értesültségével mily gyalázatos módon élt vissza a spekuláció, óriási fölháborodás zúg végig az egész vidéken és minden oldalról ostromolják egyesületünket, hogy a becsapottakat ezen ravasz megkárosítással szemben megvédjük. A nép abban zúgolódás nélkül megnyugodott, hogy a kormány húsz koronában állapította meg a kukoricának maximális árát, mert érzékkel bír e háborús állapot szükségességei iránt és azon országos tekintetek iránt, melyekkel a fogyasztó közönséggel szemben tenni kell. De az végletekig felháborítja, hogy akkor, amikor szükséges munkaerejét, életét, igavonó állatait s mindenét odaadja a haza védelmére és csak a legnagyobb kínlódással asszonyis gyermekmunkával bírja a legszükségesebb gazdasági munkát elvégezni, egyedül terményéből, mely az idén valahogy sikerült és melyből eladó készlete van, a spekulációnként 7—10 koronát vigyen el tőle csak azért, mert neki jobb összeköttetései vannak és hamarább értesült a kormány intézkedéseiről. Azt mondják, hogy inkább vonassák visza a kormányrendelet és maradjon meg a megállapított maximális ár, mintsem hogy a termelők félrevezetésével a spekuláció száz milliókat vágjon zsebre. Kegyelmes Urunk! Tisztelettel alólírott egyesület bocsánatot kér, hogy azon mély tisztelet dacára, mellyel a magas kormány iránt viseltetik, ily erős kifejezéseket használ ezen előterjesztésben. De a legerősebb kifejezések sem képesek hűen visszatükröztetni azt a nagy elkeseredést, mely főleg a kisgazdák körében ezen becsapás folytán mindenfelé mutatkozik olyannyira, hogy a tömeges depuációkban akarják ostromolni a nagyméltóságú Minisztériumot és segély, orvoslást kérni. Sokan olykép akarnak magukon segíteni, hogy a február 17-ike óta ilykép tőlük kicsalt kukoricát nem szállítják, hanem perre engedik a dolgot. De ez nem lehet megfelelő megoldás mert a pereknek ezen áradata csak óriási költséggel terhelné meg a kisgazdákat és az eredmény bizonytalan volna, illetve a Lloyd bíróságok biztosan a kiskereskedőknek adnának igazat. De valamit ez ügyben tenni kell. Nagyméltóságod bölcsessége bizonnyal fog találni megfelelő utat arra, hogy ezen visszaélés eredményes ne legyen. Ha szabad szerény nézetünknek kifejezést adni, bátrak volnánk a következő alternatív javaslatot tenni: 1. Vagy méltóztassék a rendkívüli meghatalmazás törvénye alapján minden, folyó hó 17-én és azóta nem a 27—30 koronás áron történt kukorica adás-vételt rendeletileg érvénytelennek nyilvánítani, avagy 2. méltóztassék a városi és községi elöljáróságokat újabb rendeletben utasítani, hogy ezen 27—30 koronás áron való kukoricakészlet bejelentést csakis a termelőktől fogadják és pedig csakis saját termésük erejéig, kereskedőktől és másoktól pedig a kukoricakészletet a maximális áron requirálni. Azért hangsúlyozzuk csak a saját termést, mert faluhelyen vannak parasztügynökök is, akik idegen termést összevásárolnak. A nagyméltóságú miniszter úr ezt annál inkább teheti, mert az idézett 6080. számú rendeletében világosan áll: „Felhívom a termelőket . . Ezen rendelet tehát a termelőknek szól és nem a spekulánsoknak. A kereskedelmen nem esik károsodás, mert hiszen ők csak a maximáis árt adták és ha valamicskével többet is adtak volna, azt törvénytelenül tették, miért úgyis megbirságolandók. Különben ha a kormány a kereskedők iránt épenséggel kíméletes akar lenni, adhat nekik a kukorica requirálásánál a maximálás árnál 2—2 koronával többet és akkor ők is jó üzletet csinálnak. De az semmikép sem járja, hogy gyorsabb értesülésük révén száz milliókat nyerészkedjenek a nép hátrányára. Hogy tényleg óriási összegekről van szó, kitűnik abból, hogy értesülésünk szerint csak Varjas községben f. hó 18-án 5000 g. kukoricát vásároltak össze, ami 35—50.000 korona differenciát tesz ki egyetlen egy községben. Egyik temesvári kereskedő értesülésünk szerint ilyképen 40.000 g. kukoricát vett, tehát a népnek félrevezetésével 280—4000 K hasznot vágna illetéktelenül zsebre. A mai nehéz időkben, midőn minden polgár a haza megmentéséért a legnagyobb áldozatot köteles hozni, ily felháborító szédelgéseket, szerény nézetünk szerint, a magas kormány tétlenül nem nézhet. Újból és újból esedezve, ez irányban a legsürgősebb és legerélyesebb intézkedésért, maradunk a legmélyebb tisztelettel Nagyméltóságodnak alázatos szolgái az egyesület vezetősége: Deld István Blaskovics ferenc e. titkár, elnökhelyettes. Ha egy oly komoly testület mint a Délmagyarországi Gazdasági Egyesület följajdul s ha egy olyan kulturvidéknek népét kiuzsorázzák, hogyan is mondjuk ... a „spekulánsok“ ha északon a ruténeket végleg tönkre tették és ne csodálkozzunk azon ha a háború alatt folyton folyvást erősödök, nő és forr a közelkeseredés, hogyan is mondjuk ... a spekulánsok ellen. A katholikus kör drágasági akciója. A katholikus kör drágasági akciót indított, mely már edig is nagyon szép sikerrel járt. A körben kitett ivén sok-sok köri tag írta alá nevét azzal a kötelezettséggel, hogy a katholikus kör drágaság elleni akciójában részt vesz.. Ez abban áll, hogy a kör tagjai, akik az ivén aláírtak, ott kötelesek vásárolni, ahol a bizottság és a körvet aláíró tagjai meghatározzák, ahol elsőrendű élelmicikket olcsóbban kapnak mint másutt. Természetes, hogy a kereskedők csak abban az esetben adnak engedményt, ha kellő számú jelentkező van és a kereskedőket a bizottság biztosítani tudja mondjuk 100 vásárlóról. Mikor kellő számú aláírónk van, akkor a bizottság tanácskozásra fogja meghívni az ívet aláírókat és velük együttesen fogja megbeszélni azokat a teendőket, amelyek a.